90 éves lenne Gyurkovics Mária
"Aki Gyurkovics Máriát hallotta, soha nem felejtheti, aki nem hallotta, örökké sajnálhatja!" - ezekkel a szavakkal búcsúztatta az 1973. október 28-án hosszú súlyos betegség után elhunyt operaénekesnőt a pályatárs Melis György.
2003. június 18. 09:48
A magyar operajátszás nagy koloratúr primadonnája 1913. június 19-én született Budapesten. A fővárosban töltötte gyermekéveit és itt is végezte iskoláit.
Erdetileg nem akart énekesnő lenni, valósággal idegenkedett tőle. Szép hangjára gimnazista korában figyeltek fel és édesanyja beíratta őt a fővárosi Felső Zeneiskolába, ahol sikerrel felvételizett. Mivel azonban még akkor sem volt teljesen biztos önmagában, állást vállalt a VIII. kerületi előljáróságon és a hivatali munka mellett végezte ének tanulmányait, sőt még az operatanszak első évét is.

Gyurkovics Mária 1937-ben lett az Állami Operaház tagja, és ugyanebben az évben május 25-én lépett fel első ízben. Bemutatkozása a Rigoletto Gildájaként minden várakozást felűlmúló sikerrel járt. Nyomban ötéves hollywoodi szerződést ajánlott neki a legnagyobb amerikai filmgyár, a Metro Goldwyn Mayer filmszerepek vállalására, ő azonban nem fogadta el az ajánlatot, hű maradt hazájához. Az Állami Operaház repertoárjának és a Budapesten bemutatott oratóriumoknak csaknem valamennyi koloratúr szerepét énekelte, sok film-, rádió- és hanglemezfelvétel készült vele, de fellépett esztrádműsorokban is. Nagy sikerrel vendégszerepelt Európa csaknem valamennyi fővárosában. Érdemes, majd kíváló művészi címmel tüntették ki, 1953-ban pedig Kossuth-díjjal jutalmazták.

Az operai szoprán háromféle: drámai, lírai és koloratúr. Ez utóbbi a legmozgékonyabb, a felső regiszterben a legmagasabbra fut, fuvolaszerű, csengetyűszerű. Mint neve is elárulja, a koloratúra tulajdonképpen az énekszólam díszítése, kiváltképpen az áriákban, trillák, futamok formájában, többnyire az egyes szakaszok végén.

Minden egyes szerepében, minden előadáson a legtökéletesebbet akarta nyújtani, soha nem volt elégedett magával. Ezért fellépesei előtt állandóan lámpalázzal küszködött, amit pályatársai természetesen tudtak és a lehetőség szerint segítettek is neki, hogy leküzdhesse.

Egy Rigoletto előadáson történt a köveztkező: Mária közös öltözőjükben panaszkodott a Maddalénát alakító Németh Annának, hogy berekedt és a mezzoszoprán énekesnő valóban vélt ilyesmit észlelni. Mária szólt az öltöztetőnőnek: azonnal keresse meg a rendezőt, hogy értesítsék László Margitot, ugorjon be helyette. Az öltöztetőnő el is ment, nem jött azonban vissza. Amikor azután csengettek, jelezve, hogy Gildának meg kell jelennie a színpadon, Gyurkovics a közönség elé lépett és olyan káprázatosan énekelt, mintha a legcsodálatosabb hangszer szólalt volna meg. Az előadás után derült csak ki, hogy az öltöztetőnő nem szólt a rendezőnek, elbújt a mosdóban és amikor Mária szemrehányást tett neki, így válaszolt: "Ugyan, miért tetszett idegeskedni? A művésznő mindig ezt csinálja... idegdolog ez a rekedtség, nem kell azzal törődni, mert amikor elkezd énekelni és a színpadon meghallja a saját gyönyörű hangját, abban a pillanatban megnyugszik!"

"Az Operaház úgynevezett nagy korszakának egyik legnagyobb művésze Gyurkovics Mária volt... Hangja nemcsak egyike volt a legszebbeknek, hanem kifejezési készsége is óriási volt... Hangja a legvirtuózabb, legcsillogóbb koloratúra volt azokban az évtizedekben Magyarországon, és a virtuozitás mellett bájos, édes, lágy, gyönyörű lírai szoprán is volt - vélekedett róla Lukács Miklós, az Operház Kossuth-díjas karnagya.

Rengeteg szerepet alakított. A Rigoletto Gildája mellett felejthetetlen alakítást nyújtott Donizetti Lammermoori Luciájaként (egyébként oroszlánrésze volt a Donizetti operák budapesti reneszánszában). Énekelte a Rózsalovag Sophie-ját, a Lakmé címszerepét, Norinát a Don Pasqualéban, s volt Rosina Rossini A sevillai borbély című operájában, Éj királynője a Varázsfuvolában, Constanza ugyancsak Mozart Szöktetés a szerájból című vígoperájában és csodálatos Olympia (Baba) Offenbach Hoffman meséi című daljátékában - hogy csak néhányat említsünk parádés szerepeiből.

Szívesen tanult másoktól: kollégáktól, karnagyoktól, rendezőktől. Amikor például egy alkalommal a Rózsalovagot próbálták Clemens Krauss vezényletével, valamennyi énekes ordított, beleadott mindent, hiszen Richard Strauss hangszerelése nem éppen a leghalkabb. Krauss megállította a próbát és megkérdezte a Sophie szerepét alakító Máriától, miért énekel olyan hangosan. Ő ezt felelte: "Mert attól félek, hogy nem hallatszik". Mire a híres karmester ezt válaszolta neki: "Jegyezze meg kérem, hogy ön a zenekarban mindig a fuvola és sohasem a trombita, és mindig úgy énekeljen, mint a fuvola". Gyurkovics Mária egy életre megfogadta a tanácsot.

Csodálatos hangjáról talán a legnagyobb dícséretet Lukács Ervin karnagy mondta ezekkel a szavakkal: "Az ő énekében valami olyan melegség, valami olyan emberi hang, amit úgy nevezünk: vox humana, a lélek kivetülése érződött, amit én ebben a hangfajtában sem azelőtt, sem azóta ilyen szépen nem hallottam".

Utolsó főszerepe az Operaházban Donizetti Szerelmi bájital című operájának Adinája volt, amelyet 51 éves korában alakított először 1964. május 15-én. Ebben a szerepében meggyőzte a közönséget annak a nem új keletű megállapításnak igazáról, hogy a született primadonnáknak nincsen életkoruk.

Gyurkovics Mária, akinek férje Forrai Miklós karnagy, egyetemi tanár volt, nemcsak világhírű operaénekes, hanem - ami igencsak ritkaság ezen a pályán - egyúttal példás háziasszony és két leánygyermekük gondos édesanyja is tudott lenni, aki mindig szívvel-lélkkel dolgozott odahaza is, legalább olyan lelkesedéssel, mint az Operaházban - emlékezett vissza Zsuzsa nevű lánya.

A már súlyosan beteg énekesnő 1967. december 25-én lépett fel utoljára, az Erkel Színház Három a kislány előadásán Tschöll mama szerepében. Betegségéről egy ideig a közönség, de még partnereinek nagy része sem tudott semmit. 1962-ben még a Lammermoori Lucia címszerepében tomboló sikerrel ünnepelték 25 éves operaénekesi jubileumát, röviddel azután azonban már nehezére esett minden fellépése. Az öltözőben nem a lámpaláz, hanem az egyre erősődő fájdalmak csaltak könnyeket a szemébe. Az utolsó időben pedig már csak öt-hat igen erős fájdalomcsillapítóval volt képes színpadra lépni. 1967. december 25-ét követően pedig csendesen visszavonult.

(MTI nyomán)

Címkék:
megmondó
„A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
  • Resurrexit tertia die
    Protonok, elektronok, neutronok élettelen parányaiból ragyog fel a csodálatos, megfoghatatlan, de azért körülírható és csodálatos érték: a szeretet.
  • Korlátozni a napi hülyeséget
    Állítólag Einstein mondotta egyszer, hogy a világűr és az emberi butaság végtelen – de különösen az utóbbi.
  • Gyűlölet és politika
    A kis párt elnöke utóbb bebújt egy pénzember hóna alá, olyan milliárdos hajlatába, amely figura korábban a nagy párt elnökének bizalmasa, diáktársa volt.
  • Sufnituning kell labdarúgásunknak (is)
    A magyar futballrajongók a válogatott tétmérkőzésen is még mindig kisiskolás módjára „tanulni” akaró nebulónál sokkalta többet érdemelnek.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI