Berkecz Mária becsülete
A jogállamiság minden számba jöhető fóruma kimondta, hogy Berkecz Mária nem követett el semmilyen bűncselekményt sem. Ellenkezőleg, jó gazda módjára, körültekintően vezette a Millenáris Kht.-t.
2003. augusztus 1. 14:32

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Millenáris Kht. egykori vezetője ellen. A Berkecz Mária elleni eljárást a Medgyessy-kormányzat által kinevezett utód, Mizsei Zsuzsanna kezdeményezte, amikor ismeretlen tettes ellen tett feljelentést tavaly nyáron.

A rendőrség igen gyorsan és határozottan fogott hozzá a nyomozáshoz. Az „ismeretlen tettes” jószerivel még az első nyomozati cselekmény előtt elnyerte a Berkecz Mária nevet, akinek expressz zároltatták a bankszámláit, és bevonták az útlevelét.

A rendőrség az első meghallgatáskor bent is tartotta Berkecz Máriát, megalázó és a nyomozás szempontjából teljesen indokolhatatlan módon meztelenre vetkőztették, átvizsgálták a testüregeit, éjszaka több ízben fölkeltették. Ez az eljárás nem szokványos a nyomozóhatóság gyakorlatában, és általában kábítószer meg hasonló méretű tárgyak elrejtésére vonatkozó gyanú esetében alkalmazzák. Viszont Berkecz Máriát nem gyanúsították semmi hasonlóval sem, a hűtlen kezelés, a hanyagság vagy a „jogtalanul megkapott” szolgálati autó felkutatása, illetve bizonyítása nem indokolhatta a megaláztatást.

Az ügyészség a következő munkanapon helyreállította a jogrendet, és Berkecz Máriát szabadon engedte.

A kormánypárti sajtóban mindenféle vádakkal illetett Berkecz Mária ellen több hónapig nyomozott a rendőrség. Végül a feljelentő által megfogalmazott mintegy tucatnyi vádat egy kivételével már a saját hatáskörében is alaptalannak nyilvánította, és csak egyet mert benyújtani az ügyészségnek, a sajtóban „karóraügynek” nevezettet. Ez egy bő hónappal ezelőtt történt. A Fővárosi Főügyészség – amelyet szakmai berkekben a baloldalhoz közelebb állónak tartanak – a törvényes határidő alatt befejezte az eljárást, és alaptalannak minősítve, ejtette az ügyet.

A Fővárosi Főügyészség mintegy hatoldalas indoklása mindenben helyt adott Berkecz Mária érveinek. A legfontosabb: a hűtlen kezelésre semmilyen jel sem utal. A határozat kimondja: Berkecz Mária mindenben körültekintően, gondosan járt el.

Emlékezetes, hogy a frissen kinevezett Mizsei Zsuzsanna egyik első döntésével a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Perfekt Audit Rt.-t bízta meg a korábbi gazdálkodás felülvizsgálatával. A Perfekt ötmillió forintot kapott.

Mizsei Zsuzsanna kinevezése a Millenáris élére azt a látszatot kelti, hogy a több pártot megjárt politikus asszonyt ezzel jutalmazta a választást megnyert baloldal. Mizsei édesapja régi kisgazda politikus volt, aki a rendszerváltozás utáni első országgyűlésbe is bekerült. Mizsei szakított a családi hagyománnyal, és a KDNP-ben politizált. A pártban igazi súlyra Giczy György szövetségeseként tett szert. Oroszlánrészt vállalt az Isépy-Latorcai-Surján szárny kivegzálásában, és ezzel a KDNP 1998-as rettenetes kudarcában. A vereség után is megőrizte posztját, és 2002 elején teljes erejével támogatta a Centrum létrehozását. A centrumosok közül az elsők között kapott stallumot az MSZP–SZDSZ-kormányzattól.

A gondola információi szerint ezt a kínos vereséget is túl fogja élni Mizsei Zsuzsanna az igazgatói székben, mivel a Millenáris több „szívességet is tesz” azoknak, akiknek mostanság érdemes szívességeket tenni. Például a Millenáris stúdiójában készíti műsorait a honi köztelevíziózás újabb üstököse, Medgyessy nevelt lánya, bizonyos Tornóczky Anita.

Sem Berkecz Máriát, sem férjét nem meri alkalmazni senki sem, tekintettel a történtekre. Így néz ki az a Magyarország, amelyben Kovács László MSZP-elnök szerint hibátlan a demokrácia.

(rj – gondola)

Címkék:
MTI Hírfelhasználó