25 éve halt meg Willy Messerschmitt
Huszonöt éve, 1978. szeptember 15-én halt meg Willy Messerschmidt, akit a repülés egyik legjelentősebb konstruktőreként tartanak számon.
2003. szeptember 12. 12:56
1898. június 26-án született Majna-Frankfurtban, s már gyermekként vonzották a magasságok. A bambergi borkereskedő család sarja iskolás korában repülőgépmodelleket készített. A mérnöki diplomával rendelkező apa kezdettől fogva támogatta fiának vonzódását a technika iránt.
1909-ben magával vitte a fiút a frankfurti nemzetközi repülőkiállításra. Az ott szerzett élmény egy életre a repülés szerelmesévé tette Willyt. Amikor barátját, Harth-ot behívták katonai szolgálatra, Willy vitorlázó repülőgépeket készített, amelyeket Harth szabadsága idején együtt próbáltak ki.

1918 végén beiratkozott a müncheni műszaki főiskolára. Ötéves tanulmányi ideje alatt is tovább dolgozott konstrukcióin és folytatta a vitorlázó repülést. 1923-ban a család anyagi segítségével Bambergben megalapította saját üzemét, a róla elnevezett repülőgépgyárat. 1926-ban teljesen fém utasgépet (M18), 1934-ben könnyű szerkezetű túragépet (BF 108 Taifun) épített.

Ugyanabban az évben kifejlesztette a Me 109-et, amely a második világháborúban a német légierő, a Luftwaffe standard vadászgépe volt. 1943-ban megépítette az A. M. Lipisch által kifejlesztett, 1000 km/óra sebességű rakétahajtású gépet (M 163), majd 1944-ben szériában a Me 262 sugárhajtású vadászgépet.

Az első nemzetközi sikert Messerschmitt konstruktőrként akkor érte el, amikor 1935-ben a legendás pilótanő, Elly Beinhorn egy Taifun sportgéppel 13 repülőóra alatt tette meg a Gleiwitz-Isztanbul-Berlin utat. 1930-tól tiszteletbeli professzorként adott elő a müncheni műszaki főiskolán. 1939-ben az általa konstruált Me 209-e gép óránkénti 755 kilométeres sebességgel gyorsasági világrekordot állított fel, amelyet azután harminc éven át őrzött.

További repülőgépek következtek, amelyek mind megelőzték korának fejlettségi színvonalát. A Me 262, az első szériában gyártott sugárhajtású repülőgép például új korszakot nyitott a repülés történetében.

A második világháború után a győztes hatalmak leszereltették a bombatámadások következtében nagyrészt elpusztult Messerschmitt-üzemeket. A cégtulajdonost az amerikaiak letartóztatták és azt tervezték, hogy bíróság elé állítják, mint a német háborús gazdálkodás egyik kiemelkedő alakját. A perből azonban nem lett semmi, sőt 1948-tól maguk is igénybe vették a konstruktőr tehetségét.

Az 1945 után elrendelt repülőgép-gyártási tilalom nyomán Willy Messerschmitt saját tervezésű előre gyártott lakóházakat, varrógépeket és kisautókat termelt augsburgi üzemében. Spanyolországban - ahová tanácsadói minőségben kötötte őt szerződés - 1952-ben már ismét gyártott repülőgépeket. Egyiptom számára a hang terjedési sebességénél gyorsabb gépet fejlesztett ki. Németországban, a szövetségesek által elrendelt korlátozások feloldása után, 1955-től újra megrendeléseket kapott a Luftwaffétól.

Néhány nappal 70. születésnapja előtt, 1968 júniusban jött létre a már régóta tervezett fúzió a Bölkow-csoporttal, amelyet egykori munkatársa, Ludwig Bölkow alapított. (Ezzel a későbbi Messerschmitt-Bölkow-Blohm GmbH az NSZK legnagyobb repülőgépgyártó vállalata lett.) Az egyesülés lehetővé tette a német repülőgép- és űrhajózási ipar túlélését a nemzetközi versenyben - jegyezte meg az AP hírügynökség.
Életének utolsó éveiben Messerschmitt egy hőlégsugaras repülőgép megalkotásán dolgozott: a "Rotor-Jet" a helikopter fel- és leszálló tulajdonságával rendelkezik.

Willy Messerschmitt számos német és nemzetközi kitüntetést nyert el. 1978. szeptember 15-én, 80 éves korában hunyt el Münchenben, műtéti szövődmény következtében. A világon fellelhető utolsó, még működőképes Messerschmitt 109-es vadászgép - ez a hitleri Luftwaffe egyik ásza volt a II. világháború légicsatáiban - 1997. október 12-én semmisült meg, amikor egy angliai légibemutatón a földhöz csapódott.

(MTI nyomán)

  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Eltüsszentett forradalom
    Tényleg feltámadt a baloldali ellenzék, legalábbis sok éves tespedését felszámolva mintegy varázsütésre in concreto a tettek mezejére lépett.
MTI Hírfelhasználó