"A magyarok ledöntötték a Sztálin szobrot, de ott maradt a csizma"
A XX századi Intézet konferenciát rendezett 1956-ról. A történelem kedvelői számára az előadók a szabadságharc történetének néhány újabb részletét világították meg. A szakma nagy öregjeit és tehetséges fiatalokat felvonultató eszmecseréről készített beszámolót munkatársunk.
2003. október 24. 15:55
A nagy közönségérdeklődésre számot tartó konferencia Földesi Margit megnyitójával vette kezdetét. Egy élményét osztotta meg a hallgatósággal: 1989-ben Bostonban járt egy történeti kiállításon, ahol hatalmas grafikonok ábrázolták az amerikai és a világtörténelem párhuzamos eseményeit. 1956 mellett két szűkszavú bejegyzés állott ebben a sorrendben: az USA-ban eladták az 55 milliomodik hullahopp karikát, Magyarország sikertelen felkelés zajlott le.

Mégis, 1956 megmutatta: egy forradalom a bukásával is lehet győztes. Nekünk is vigyáznunk kell, hogy 1956 szellemiségét megőrizzük. Az ünnepnek mindig az a halála, ha kötelezővé teszik. Ne váljon bennünk sohasem nyűggé a forradalomra való emlékezés, legyen bennünk mindig elég erős a szabadságvágy.

Szűrös Mátyás "1956 és a rendszerváltás" című előadásában kifejtette: a XX. században a magyarok legnagyobb tette az 1956-os forradalom, amely nemzeti demokratikus és függetlenségi szabadságharc volt a kommunista elnyomás ellen. Nemzeti egység alakult ki a tekintetben, hogy nem lehet demokrácia nemzeti önrendelkezés nélkül.

Nem értett egyet Németh László gondolatával, miszerint 1956 vezérnélküli forradalom. Szerinte népi baloldaliak volta a szellemi vezetők: Nagy Imre reformkommunista, Bibó István népi baloldali, Tildy Zoltán kisgazda, Kéthly Anna szociáldemokrata. A munkásokból sem lett éhes proletár, sem selejtgyártó sztahanovista. Idézte Nagy Imrét, aki azt mondta az utolsó szó jogán, hogy sorsomat a nemzet kezébe teszem le.

A szabadságharc az egész világ számára élmény volt. Diplomataként említette, hogy a világ majd minden pontján emlékművek emlékeznek 1956-ra.

1956 nagy értéke az ifjúság hozzáállása volt. Ha ettől nem távolodik el az ifjúság a globalizáció „kóros és káros hatásai” nem lesznek hatással rá. A történelmet nem egyszerűen tanítani kell, de nemzeti történelemre nevelni kell.

1956-ból nőtt ki 1989 alkotmányos forradalma. A célok 1956 céljai. Addig azonban hosszú út vezetett. Az 1968-ban megkezdett gazdasági reformok – tudomása szerint – visszavezethetők Nagy Imre téziseihez. Ezt persze a történészeknek kell kimutatni. A rendszer fokozatosan kimerült, az egymást követő események - Monor, Lakitelek, majd Szűrös Mátyás bejelentése arról, hogy a határontúli magyarok is a nemzet részét képezik, Pozsgai Imre bejelentése arról, hogy 1956 népfelkelés volt, az MSZMP bejelentése a többpárt rendszerről, az Ellenzéki kerekasztal megalakulása és Nagy Imre újratemetése – jól mutatták ezt. Kádár szabályosan beleőrült, amint végignézte, mint foszlik szerte a mítosz, amelyre a rendszer épült.

Véleménye szerint 1989. október 23-án megtörtént a rendszerváltás, mert új alkotmány lépett életbe. Azóta egyetlen pillanat volt, amikor letérhettünk volna az alkotmányosság talajáról a taxisblokád idején.

Szűrös Mátyás Kossuthtal vallja: „Nem az az okos politikus, aki ellenáll az elkerülhetetlennek, hanem, aki elébe megy.” 1989-ben mindazokat el kellett volna fogni, akik emberellenes cselekményeket követtek el. Az adósságkérdést pedig meg kellett volna nyugodt körülmények között tárgyalni. A szociális piacgazdaság helyett - II. János Pál 1989-es intelme ellenére -vadkapitalizmus alakult ki.

Magyarországon ma kettős hatalom van: egy rejtett és egy nép által választott hatalom. Kétféle kisebbség befolyása érvényesül: egyrészről a nemzetközi tőke, másrészről a magyar sajtó jelentős része, amely negyedik hatalmi ággá alakult át. S bár a nép szent és sérthetetlen, és nem leváltható, de manipulálható. Ezt láttuk a választásokkor, és még fogjuk látni.

Szűrös Mátyás „személyes dolgokkal” zárta előadását. Október 23-át azért választották a köztársaság kikiáltásának napjára, hogy meglegyen a folytonosság 1956-tal. Ugyanakkor nem azt az erkélyt használték, amiről Nagy Imre szólt a néphez. A déli harangszót választották, nemcsak a nándorfehérvári diadal miatt, hanem mindazért, amit a harangszó a „szülőföld szavaként” jelent. Így „született köztársaság harangszavú délben.” Óriási tömeg gyűlt össze, kb. 100 000 ember. Ezekben a pillanatokban az emberek megszépülnek.

Bátorságra azonban ekkor is szükség volt. Magyarországon állomásozott a köztársaság kikiáltásának pillanatában a Dél hadseregcsoport, az NDK-ban 20 szovjet elithadosztály, komoly fenyegetést jelentett az 50 000 főnyi munkásőrség. A nyugat, miként 1956-ban bátorított, de Genscher is, és Reagen is óvatosságra intett, Gorbacsov sem tudott volna segíteni. A helyzet egy kicsit hasonló volt, mint 1956-ban, amikor október 26-án Eisenhower biztosította Hruscsovot, hogy Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába tartozik.

M. Kiss Sándor "A vezér nélküli forradalom" című előadását azzal kezdte, hogy neki is volt szerencséje a „bostoni múzeum hullahopp karikáihoz.” Ám nem szabad ezen csodálkozni. Reagen egy alkalommal sajtóbeszélgetést tartott: „hogyan verjük meg az SDI, a csillagháborús programmal az oroszokat.” A sok adattól az újságírók gyorsan elaléltak. A rutinos Reagen azzal tudta felébreszteni őket, hogy a kormány ezenfelül 1 százalékkal tervezi a csatornaadók emelését is.

A nyugat vállalta 1956-ot, de nem a politika szférája. Megértették, hogy mit jelent a forradalom. Ugyanakkor a sajtó nyugaton is megosztottan reagált. Egy svéd mozdonyvezető hobbiból összegyűjtötte mindazt, amit 1956-ról a nyugaton megjelenő újságokban összegyűjthetett. Ennek fényében a Tóth Ilona per tálalása is sokban függött attól, hogy bal vagy jobboldali orgánumról volt szó. A baloldali lapok – bár a forradalmat el is ismerték – egyértelmű gyilkosságként kezelték a történetet. A jobboldali lapok megkérdőjelezték a hír igazságát, de hozzátették, hogy amennyiben a hír igaz, akkor egy besúgót ölt meg. Meg kell jegyeznünk megbízható adatok birtokába egyik fél sem juthatott.

M. Kiss Sándor elismerve Nagy Imre emberi nagyságát és a nemzeti ügy melletti mindhalálig rendületlen kiállását, megjegyezte: a maga részéről nem tartja forradalmárnak a mártír miniszterelnököt. Ő reformkommunista volt, aki október 24-től konszolidálni szerette volna az eseményeket, szeretett volna kiegyezni a magyar társadalommal. Ezért két igen komoly akadállyal kellett megbírkóznia. Egyrészt le kellett győznie az Akadémia utcában székelő „pártközpont baloldalát,” másrészt a Különleges hadtest, illetve az Arad környékéről és Kárpátaljáról felvonuló szovjet csapatok problémájára kellett megoldást találnia. Amit Nagy Imre csinál, az nem forradalom, hanem államvezetés.

És az utca? Október 23-tól az utcán nem szervez senki semmit. A Móricz Zsigmond tér azért jön létre, mert a fehérvári úton jönnek az orosz tankok, a Corvin köz, azért jön létre, mert Vecsés irányából vonulnak fel a szovjet páncélosok. De alapvetően e szervezkedéseknek nincs köze egymáshoz, nincs egységes akarat, nincs egységes irányítás. Amikor Király Béla integrálni akarja ezeket a csoportokat, akkor a felkelők körében kétféle választ kap. Az egyik az Ivánkovács vonal, amely azt mondja, hogy Nagy Imre és a kormány szava garancia. A másik a Pongrácz Gergelyé: addig szó sem lehet róla, amíg a kormány nem bizonyított. Azután november 4-én hajnalban a katonák eltűnnek és a mezítlábas forradalmárok, a pesti srácok maguk maradnak, újra vezér nélkül. A csomópontok, ahol az ellenállás szálai összefutnak a kórházak és a munkásszállások. Fontos adat például a felkelők létszámának megbecsülésekor, hogy a Péterffy Sándor utcai kórház hány adag ételt oszt ki.

November 4-én kezdődik 1956 „második forradalma.” A harc felvétele után többek között Király Béla, Kiss Dániel, Pongrácz Gergely próbálják felvenni a kapcsolatot egymással. Nickelsburg László szervezi az ellenállást. A kérdésre, hogy érdemes-e folytatni a fegyveres ellenállást, az események november utolsó hetére egyértelmű „nem” választ adnak.

1956-ban egységes a nemzet. Ugyanakkor Dudás József és Angyal István között ellentmondás van: más Magyarországot képzelnek el. Az ellenállás baloldali részében is több gondolat jelenik meg: más Szirmai, más Angyal és más Obersovszky koncepciója. Mégis együtt dolgoznak, egy vezér nélküli forradalmat és szabadságharcot küzdve végig.

1957. január közepére nagy vonalakban véget ér a második forradalom, amely nem más, mint ellenállás reménytelen körülmények között: a nemzet „önvállalása.” Résztvevői a kilátástalanság idején is csinálják, hátha egyszer lesz értelme a harcuknak.

1956 nem rengeti meg a világot. Erre legjobb példa a hullahopp karika. De a kommunizmus eszméje, s a nyugati kommunista pártok tönkremennek bele.

Horváth Ilona "1956 - Egy forrásőrző hely tükrében" saját munkájáról adott számot. A Politikatörténeti Intézet munkatársaként rendezte az ott fellelhető iratanyagot. Az intézet 1956-os gyűjteménye 1989-ig zárolva volt. Bár 1957-ben ki akartak adni egy dokumentumkötetet, de a hatalom úgy ítélte meg, hogy az „nem reálisan” és az „ellenforradalmat leplező módon” mutatja be az eseményeket. Ezért nem csak a kiadvány kiadását tiltották meg, de elrendelték az anyag teljes kutatási tilalmát, s ezt a rendszerváltoztatásig nem is oldották fel.

Az anyag rendezése a kutatás szempontjából alapvető fontosságú dokumentumokat nyitott meg. A dokumentumok anyaga vegyes anyag: fotótól a kéziratos másolatig, sajtcédulától a filmig rendkívül változatos. Kutatásukkal rengeteg fehér foltot világíthatnak meg a kutatók. Az előadó néhány példát hozott illusztrációként erre. Itt találhatóak többek között a munkástanácsok november 9 és december 18 között írásban keletkezett jegyzőkönyvei és határozatai illetve az MDP pártközpontában dolgozó un. „pártügyelet” október 11 – október 30 között keletkezett jegyzőkönyvei. Ezek dátummal tartalmazzák, hogy a bejövő és kimenő anyagok, kinek, mikor és hová továbbítottak, illetve, hogy mit feleltek, vagy milyen intézkedéseket foganatosítottak a hatalom urai. Különösen az utolsó napok sebtében, sajtcédulákra odavetett jegyzetei hordoznak döntő fontosságú információkat.

Tulipán Éva "Köztársaság tér - 1956" című előadását terveink szerint a későbbiekben, más formában ismertetjük.

Horváth Miklós hadtörténész. "Az 1956-os forradalom és szabadságharc hadtörténelmi vonatkozásai" című előadásában nem vállalta nemrégiben megjelent könyvének rövid, 20 perces összefoglalását. Így egy érdekes, kevésbé ismert darabját a civil fegyveres szervezetek kérdéskörét választotta ki.

A kommunista párt a szovjet hadseregre támaszkodott. Azt tudhatjuk, hogy a poznani események hatása alatt már nyáron kész terveket készítettek a Dél hadseregcsoportnál egy esetleges ellenforradalmi megmozdulás leverésére. Erre a célra négy hadosztály állt ugrásra készen.

Emellett a kommunista pártvezetés a hozzá hűnek gondolt munkásság felfegyverzésével próbált úrrá lenni az „ellenforradalmon. Október 29 adta ki Kopácsy, Budapest rendőrfőkapitánya utasítását a nemzetőrség megszervezésére. Az egyetemisták és a munkások bázisán a közrend fenntartására, járőrözésre akart embereket toborozni. Nem szabad elfelednünk azonban, hogy a rendőrség vezetői maguk is részesei voltak az elmúlt évek államvédelmi munkájának. Nagyon jól lemérhető volt a hátsó szándék ennek a „nemzetőrségnek” a szervezésekor, hogy azokban a kerületekben, ahol számottevő felkelőcsoportok voltak lényegesen nagyobb alakulások szervezését vették tervbe. A Köztársaság térről kiindulva a kiegészítő parancsnokságok közreműködésével akarták ezt az új karhatalmat – a felkelő csoportokat kihagyva – megszervezni. A pártház október 30-án bekövetkezett ostromával ez a terv végleg kútba esett.

Ugyanakkor Nagy Imre jóváhagyásával megindult kezdetben Forradalmi Védelmi Bizottság, majd Forradalmi Karhatalmi Bizottság néven, a felkelőcsoportokkal folytatott tárgyalás és egyeztetés útján létrejövő új karhatalom, a nemzetőrség szervezése. Parancsnoka Király Béla lett. A siker jól mérhető. Moszkvában is felfigyeltek rá: a konszolidáció olyan gyors tempóban halad előre, hogy azt már csak fegyverrel lehet megállítani. A fegyveres ellenállás november 11-ig tartott.

Tischler János az ’56-os Intézet kutatójaként "A magyar és a lengyel 1956-os események összevetését" végezte el. „Lengyelország példát mutat: kövessük a magyar utat.” Ez a budapesti „október 23-án” sokat skandált jelszó jól mutatja a párhuzamosságokat. Feltűnő hasonlóságot figyelhetünk meg a lengyel és a magyar pártvezetés dilemmája között. A lengyelek sokkal politikusabban kezelik a kérdést.

A poznani „fekete csütörtök” után Lengyelország „mozgásban maradt.” Amnesztiát adtak a megmozdulásban résztvevőknek, illetve a sztálini terror áldozatainak, és a rehabilitációs hullám hátán sokan kerültek vissza a párt vezető pozícióiba korábban „kegyvesztett” emberek. A nagyjából az ÁVH-nak megfelelő Belbiztonsági hadtest élére is egy rehabilitált tisztet állítottak. A pártvezetésben mozgalom indult Gomulka visszahívására, amelyet rendhagyó módon a pártfőtitkár és a miniszterelnök is támogatott. (Ez kb. olyan, mintha Nagy Imrét Gerő és Hegedűs szerette volna hatalomra juttatni.) Gomulka körül nem alakult ki ellenzéki csoport, ami elsősorban emberi okokra vezethető vissza. Azért volt népszerű, mert nem akarta automatikusan átvenni a sztálini rendszert. Ezért a negyvenes évek végére kegyvesztett lett, majd 1951-ben kizárták a pártból.

Az események október közepén csúcsosodtak ki. Hruscsov, Kaganovics, Molotov és Konyev Varsóba érkezett, hogy megakadályozza Gomulka visszatérését és Rokosszovszkijt, aki a Vörös Hadsereg tábornokaként szolgált a második világháborúban, megerősítse a hatalomban. Ezzel egyidőben a szovjet hadsereg komoly csapatösszevonásokkal fenyegette a lengyel fővárost. Válaszul a Belbiztonsági hadtest és a lengyel hadsereg alakulatai is megtették a maguk lépéseit a támadás elhárítására. Ha fegyveres harcra kerül a sor Hruscsovék túszok lettek volna.

A lengyel párt plénuma Gomulkát főtitkárrá választotta, majd az ülést megszakították és másnap hajnalig tartó tárgyalások kezdődtek a szovjetekkel. Az új lengyel pártvezetés biztosítja Hruscsovot, hogy mindannyian a Szovjetunió barátai. „A lengyel pártnak nagyobb szüksége van a Szovjetunióra, mint a Szovjetuniónak a pártra.” Hruscsov mindenesetre megállította csapatait.

De más okból is le kellett mondania a lengyel intervencióról. Kína lépett közbe Varsó mellett. Mao ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy egyenrangúságát a Szovjetunióval megmutassa. Budapest érdekében nem léptek fel, mert amint a kínai tárgyalódelegációt vezető Liu Saó Csi és Teng Sziaó Ping kifejtik, a lengyel események nem haladták túl a „népi demokratikus rendet.” Magyarországon azonban igen.

A politikai megoldás hatalmas tehertételektől kímélte meg a Szovjetuniót. Ugyanakkor először fordult elő, hogy egy kommunista párt szovjet jóváhagyás nélkül választott magának vezetőt.

Halmy Keve Kund "Egy 1956-os katona" című előadásában Mecséri János pályafutását mutatta be.

Mecséri János 1920-ban született Győrött, és 1958-ban a Kozma utcai fegyházban végezték ki. Tipikus pártkarrier az övé. 1940-ben belép a szociáldemokrata pártba. Amikor 1946-ban hazatér a hadifogságból családja már kommunista, s ő is csatlakozik a párthoz. 1948-ban pártfelhívásra jelentkezik katonának. Hat hónapos tiszti „gyorstalpalót” végez. Korán kitűnik vezetési képességeivel, így a Sztálin Akadémiára vezénylik. 1954-ben kinevezik az esztergomi 7. gépesített hadosztály parancsnokává. Tisztában van vele, hogy mindent a pártnak köszönhet.

Október 23-án azt az utasítást kapja a párttól, hogy Esztergomban tartsa fenn a rendet és legyen teljes készültségben. Csapatainak egy részét Budapestre vezénylik, hogy ott biztosítási feladatokat lásson el. Hadosztálya biztosítaná a Rádiót, a hidakat, a lőszerraktárakat. Maga október 24-én érkezik a fővárosba, ahol a zűrzavarban igyekszik rendet vágni – nem sok sikerrel. Október 26-án nagy tüntetés van Esztergomban. A tömeg fegyvert követel. Utasítása szerint a hadosztály parancsnokságot biztosítani kell, fegyvert semmilyen körülmények között ki nem adható, és ha fegyveres támadás éri a laktanyát, azt vissza kell verni. Azonnal Esztergomba indul, de jó másfél órát késik. A felkelők időközben megpróbálkoznak a laktanya kézrekerítésével. Túlbuzgó beosztottai harckocsi ágyút is bevetnek ellenük, a menekülőkre és a sebesültekre is tüzelnek. Az eredmény 14 halott és sok sebesült.

Mecséri az események hatására mélyen megrendül: pontosan tudja, hogy hibáztak, amikor a népre lőttek. Október 30-ig még Esztergomban van, és a hadosztályához tartozó területen igyekszik fenntartani a rendet. Ám rá kell döbbennie: nincs mit „fenntartani.” Mindenhol béke van és nyugalom, nincsenek fasiszták. Csapatait visszavonja a laktanyákba, amelyek előtt egymást érik a tüntetések és a petíciók.

Pestre rendelik, ahol továbbra is zűrzavar van. A HM-ben Janza Károly – aki még másfél óráig hadügyminiszter – azt a „parancsot” adja neki, hogy: „Cselekedjen belátása szerint.” Találkozik Maléterrel. Ő katonaként az egyetlen, aki tudja, hogy mit kell tennie, és azonnal megnyeri Mecséri szimpátiáját. Maléter is a Szovjetunióban végzett és kezdetben ő is harcolt a felkelők ellen. Most mindketten a forradalom ügyét szolgálják. Elfogadja a semleges szocialista Magyarország programját és lelkesen igyekszik jóvá tenni bűnét.

Azt az utasítást kapja, hogy ellenőrizze a szovjetek kivonulását. Ő biztosítja a Tökölről a parlamentbe érkező szovjet tárgyaló delegáció útját. Megszemléli a Jutta domboknál védelemben álló magyar egységet és kiadja nekik a parancsot. Akadályozzátok meg, hogy a szovjetek bejöjjenek a fővárosba. Az még vitatott, hogy a tűzparancsot csak támadás esetére, „visszalövésre” adta-e ki. Mindenesetre ezért ítélte halálra a kádári ellenforradalom.

Vasvári Viktor "Kossuth Rádió - 1956" című előadásában a kor legfontosabb médiumának szerepét vizsgálta.

Az események kezdetétől a rádió fő feladata az volt, hogy egyrészről a szabadságharcosokat elszigetelje a közvéleménytől, másrészről megakadályozza a tüntetéseket, és harmadrészt a hatalom érdekeinek megfelelően formálja a közvélemény tudatát.

Bármilyen paradox, de a rádiónak fontos szerep jutott a forradalom kirobbanásában. Az október 23-án este elhangzott, a tüntetőket vérig sértő és provokáló Gerő beszéd vezetett a fegyveres harc kirobbanásához, a szovjet csapatok behívásának proklamálása pedig szabadságharccá változtatta azt.

A felkelők leszerelésére több módszert alkalmaztak. Különböző híreket tettek közzé menekülő felkelőkről, szétvert csoportokről, a termelési riportok stílusában hamis interjúkat közölt a gyengejellemű köztörvényes lázadókkal, félrevezetett taknyos kölykökről. Emellett folyamatosan fenyegetőzött a statáriummal és kecsegtetett az amnesztiával. Ez azonban csak tovább növelte a dühöt és az elkeseredést.

Gerő leváltásakor és Kádár pártfőtitkári kinevezésekor a rádió felszólítja a lakosságot, hogy mivel „győztünk” mindenki tűzzön ki nemzeti színű zászlót a házára.

Megfigyelhető, hogy a rádió hangja a mindenkori pártvezetés hangja lesz. Gerő és Bata menekülése után Nagy Imréhez csatlakozik.

Kahler Frigyes a Brusznyay per kapcsán az 1956-os felkelés megtorlásakor az igazságszolgáltatásban alkalmazott koncepció érvényesítésének természetrajzát mutatta be.

Elmondható, hogy a tényállás megalapozatlanságával születtek az ítéletek. Brusznyai Árpád fellebbezése, amelyet védője, a kitűnő ügyvéd Miklós Imre szerkesztett, például megállapította: a tényállás hiányos, iratellenes, az ítélet pedig a tényekből rossz következtetést von le. Az ítélet megalapozatlanságára azonban csak utal, mert nem akarja provokálni a bíróságot. Célja, hogy az ítéletet enyhítse, és ezzel védencét az akasztófától megmentse. Az ítélkezőket azonban a tények nem „zavarták,” még azok sem, amelyeknek minden kétséget kizáróan a birtokában voltak. A veszprémi harcoknak 24 halálos áldozata volt, Brusznyayn mégis 160 halottat kérnek számon.

Megállapíthatjuk, hogy a biróság tudatosan bűvészkedett a megalapozatlanság kitételével. Mi okból? Párthatározat definiálta az ellenforradalom mibenlétét. Ehhez készültek az ítéletek. Így vált azután valóra a Marosánnak írt feljegyzés állítása: a perek anyaga minden szempontból alátámasztja az ellenforradalomról vallott pártértékelésünket.

A nézők közül többen kérdést tettek fel. Többek között Szűrös Mátyás is kérdést kapott: miért volt forradalom 1989? Az első köztársasági elnök egy jogi szakértő gondolatával válaszolt: 1989 valóságos jogi honfoglalás. Kahler Frigyes ezt hozzászólásában így fogalmazta meg: 1989 a jogállam forradalma.

Az érdeklődők a konferencia anyagát a XX. századi Intézet honlapján olvashatják a közeljövőben.

engrin - gondola
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI