Oláh Gusztáv emlékplakett Hágai Katalinnak
Az idén, immár 27. alkalommal, az Oláh Gusztáv emlékdíjat és plakettet Hágai Katalin az Operaház magántáncosa vehette át.
2003. december 9. 09:46
A keddi díjátadó ünnepségen megtudtuk 1977 január 15-én, Oláh Gusztáv kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művésznek, az Operaház néhai főrendezőjének, vezető díszlet- és jelmeztervezőjének – aki 1956 december 19-én Münchenben hunyt el -, emlékére testvére, De Chatel Rudolfné (született: Oláh Melinda) alapítványt hozott létre. Pátzay Pál alkotását az Oláh Gusztáv emlékdíjat és plakettet első alkalommal 1977 decemberében, majd ezt követően minden évben, a művész halálának évfordulójának időpontja körül adják át az Operaház egy művészének. Művészeti ágtól függetlenül bárki részesülhet e rangos elismerésben, aki tehetsége, szorgalma, művészi és emberi magatartása alapján erre leginkább érdemes.

A rangos kitüntetésben elsőként 1977-ben Forray Gábor vezető díszlettervező részesült, majd 1978-ban Medveczky Ádám karmester, 1979-ben Tokody Ilona magánénekesnő, 1980-ban Gáti István magánénekes, 1981-ben Szőnyi Nóra magántáncosnő, 1982-ben Makai Péter tervező, 1983-ban Gulyás Dénes magánénekes, 1984-ben Lőcsei Jenő magántáncos, 1985-ben Pitti Katalin magánénekesnő, 1986-ban Bándi János magánénekes, 1987-ben Horváth László szcenikus, 1988-ban Tóth János magánénekes, 1989-ben Csák József magánénekes, 1990. Daróczi Tamás magánénekes, 1991-ben Kovács János karmester, 1992-ben Zölley Imre főfestő, 1993-ban Volf Katalin magántáncosnő, 1994-ben Péter Szabó Anikó korrepetitor, 1995-ben Berczelly István magánénekes, 1996-ban ifj. Nagy Zoltán magántáncos, 1997-ben Fekete Veronika magánénekesnő, 1998-ban Csikós Attila vezető díszlettervező, 1999-ben Nagy Ferenc karmester, 2000-ben Cserta József magántáncos, 2001-ben Ruzsonyi Béla zenekari művész, a bőgő szólam vezetője és 2002-ben Berkes János magánénekes.

Az idei díjazott Hágai Katalin, 1981 óta a Magyar Állami Operaház tagja, 1985 óta pedig magántáncosa. Az Operaház repertoárján található, szinte valamennyi balett női főszerepét eltáncolta már.

Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán végezte, 1980-ban diplomázott Hidas Hedvig osztályában. 1980 és 1981 között, egy évig ösztöndíjasként Moszkvában tanult neves orosz mesterek irányítása mellett.

A közönséget többek között Seregi-Prokofjev: Rómeó és Júlia - Júlia, Seregi-Mendelssohn: Szentivánéji álom – Titania, Seregi-Goldmark: A makrancos Kata – Kata, Seregi-Delibes: Sylvia - Sylvia , Diana, Seregi-Hacsaturjan: Spartacus – Flavia, Pártay-Csajkovszkij: Anna Karenina – Anna, Vámos-Csajkovszkij: A hattyúk tava - Odette –Odília, Harangozó-Bartók: A csodálatos mandarin - A lány, Harangozó-Delibes: Coppélia – Swanilda, Zaharov-Aszafjev: A bahcsiszeráji szökőkút – Zaréma, Seregi-Bartók: A fából faragott királyfi – Királykisasszony, Fodor-J. S. Bach- Presser: A próba - Mária Magdolna, Petipa-Minkusz: Don Quijote – Mercedes, Barbay-Kocsák: Az ember tragédiája - Lucifer hasonmása, Cranko-Csajkovszkij-Stolze: Anyegin – Tatjana szerepeiben kápráztatta el.

Főszerepet táncolt még Béjart, Kylián, Balanchine, Manen, Seregi, Fodor és Harangozó egyfelvonásos balettjaiban is.

Nem csak idehaza, de külföldön is több főszerepben lépett közönség elé. Többek között Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, Oroszországban, Angliában, Finnországban, Skóciában, Svájcban, Hollandiában, Kanadában, Hongkongban, Izraelben és Tajvanon lépett színpadra.

Munkásságát eddig 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1990-ben Érdemes művész kitüntetéssel, 1995-ben EuroPAS Magyar Tánc-díjjal, 1998-ban Kossuth-díjjal és 2002-ben Philip Morris-táncdíjjal ismerték el.

parcsami
Címkék:
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Eltüsszentett forradalom
    Tényleg feltámadt a baloldali ellenzék, legalábbis sok éves tespedését felszámolva mintegy varázsütésre in concreto a tettek mezejére lépett.
MTI Hírfelhasználó