Lengyelország büszkesége – egy könyv gondola megjegyzéssel
Hazaárulás-e egy lengyel tiszttől az a kísérlet, hogy megakadályozza a tervezet háború végrehajtását, vagy az az árulás, ha hagyja, hogy minden a szovjet megszállók tervei szerint történjen?
2004. május 1. 00:00
A figyelemre méltó könyv alanya, Ryszard Kuklinski ezredes 2004. február 10-én, egy tampai (Florida) katonai kórházban elhunyt. A hidegháborúban Kuklinski az egyik legveszélyesebb és legsikeresebb hírszerző pályát futotta be. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a Kiváló Hírszerző Kitüntetést adományozta neki, Oleg Penkovszkij kubai rakétválságra vonatkozó jelentései és a hidegháború közötti időszak folyamán ő volt a Nyugat legfontosabb hírforrása a Varsói Szerződés szervezetében.

Annak ellenére, hogy Kuklinszki csupán egy ezredes volt, sokkal értékesebb volt, mint sok tábornok együttvéve: ő volt a lengyel vezérkar hadműveleti tervezőcsoportjának vezetője és összekötőtiszt Varsó-Moszkva között.

Kilenc év alatt összesen 40.265 oldal dokumentumot adott át a CIA-nek, köztük Nyugat-Európa elfoglalásának szovjet gyakorlat-terveit, a szovjet háborús földalatti vezetési pontok telepítési helyeit, a szükségállapot Lengyelországban történő bevezetésének terveit és számos fegyver műszaki-technikai adatait. Az amerikai szerveknek folyamatos betekintés adott a Varsói Szerződés katonai szervezeteinek tervezőtevékenységébe, ugyanakkor mintegy etalonná vált és a vasfüggönyön túli más hírszerző tevékenységek eredményességét hozzá hasonlították.

Kuklinszki elkerülte a dekonspirációt és a letartóztatást. Miután az amerikai kormánytól kompromittáló hírkiszivárgás történt, őt és családját kimenekítették Lengyelországból. A kommunista rendszer halálra ítélte, azonban Kuklinski mégis megérte, hogy meglássa a szabad Lengyelországot. Minden vád alól felmentették, és 1998-ban diadalmasan visszatért szülőföldjére. Tiszteletére a miniszterelnök ebédet adott, több város tiszteletbeli polgárává fogadta. Ezek az események azon a héten zajlottak, amikor az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa arról szavazott, hogy Lengyelországot beveszi a NATO-ba. A szovjet blokkból származó disszidensek sorsa adott, sokukra még napjainkban is büntetőeljárás kilátása vár szülőföldjükön. Kuklinski története a hősiesség és a kiemelkedő sikerrel járó eredményesség. A történet mégsem teljesen vidám, Kuklinski nem elégedett emberként halt meg. Cselekedetének elismerése későn következett be, ezt is kelletlenül tették. Lengyelországban mind a mai napig megosztja a közvéleményt, elismerése ugyanakkor érzékelteti a kommunista múltú Lengyelország rugalmasságát a múltjával szemben. Kuklinski parányi alakja élesen kidomborítja azoknak a dilemmáknak az összességét, amelyekkel a szabad országoknak, amelyek földjén sohasem voltak megszállók, nem kell szembenézniük.

Ha az ön országában olyan rendszer veszi át a hatalmat, amelyik egy külföldi hatalom ügynöke, törvényes-e az, hogy hűtlenséggel döntse meg azt a rendszert? Az az ország, amelyet egy visszataszító ideológia jegyében irányítanak, mindenképpen a te országod – akár jó, akár nem – vagy inkább tartozol hűséggel a nemzetnek, mintsem az elidegenített államnak? A hazafiság magasabb értékben gyökerezik, vagy a közös akolhoz való szolidaritás mindent elnyom? Végül, biztos lehet-e egy ember saját erkölcsi iránytűjében és cselekedeteinek következményeiben, amelyeket mind magára vállal és végül úgy ítéli-e meg, hogy egy, a köznapokon ellenszenvesnek tűnő cselekmény a nagyobb jót fogja-e szolgálni? Lengyelországban Kuklinski kiváltja ezeket a kérdéseket és az adott válaszoktól függően a véleményalkotó vagy a poszt-kommunista, vagy a poszt Szolidaritás táborába kerül. Mondj valamit Kuklinskiről és megmondom ki vagy.

Benjamin Weiser alapos könyvének nagy értéke, hogy most adódik az első alkalom, hogy Kuklinski történetét nemcsak az események után sok évvel, visszaemlékezésekből, de korabeli dokumentumok alapján is nyomon tudjuk követni. Weiser gyakorlatilag a Kuklinski művelet teljes CIA anyagához hozzáfért, így nyugodtak lehetünk afelől, hogy a jövőben bármilyen beszámolóhoz kevés új adalék kerülhet. Ami szikrázóan kiviláglik Weiser könyvében, az nemcsak Kuklinski idealista motivációja, hanem az önzetlen hazafiság azon fajtája, amelynek rendszerint olyan nemzetek férfiai kerülnek a hatása alá, akik a megsemmisülés végtelen mélységével néznek szembe.

Ő szemtanúja volt Varsó háborús mártíromságának – apját a nácik meggyilkolták –, Kuklinski eltérő módon volt a maga lengyel generációjának egyik tagja. A háború után megpróbált átlagos életet élni, igyekezett alkalmazkodni az új kommunista Lengyelország viszonyaihoz. Hivatásos katonatisztnek jelentkezett és belépett a kommunista pártba.

Az amerikaiakkal csak az 1970-es évek elején lépett kapcsolatba, részben az 1968-as csehszlovákiai megszállás iránti utálat miatt, másrészt rádöbbent arra, hogy milyen következményekkel járna Lengyelországra nézve a szovjet támadási terv Nyugat-Európa ellen. Mivel a Varsói Szerződés a hagyományos fegyverek terén fölényben volt a Nyugattal szemben, a NATO úgy tervezte, hogy egy támadásra atomfegyverek bevetésével ad választ, a Szovjetunió ellen végrehajtott támadás azonban kiprovokált volna egy elsöprő hadászati atom-válaszcsapást, ezért a NATO úgy tervezte, hogy a Nyugat felé Lengyelországon keresztül felvonuló második hadászai lépcsőbe tartozó szovjet erőkre mér atomcsapásokat. Kuklinski egyik alkalommal elmondta nekem, hogy a szovjet hadműveleti térképek olyan adatokat is tartalmaztak, amelyek azokat a területeket ábrázolták – az uralkodó széljárásnak megfelelően Kelet felé mindjobban kiterjedve –, amelyek az atom robbanófejek százainak felrobbanása után radioaktív szennyezettek lesznek.

Hazaárulás-e egy lengyel tiszttől az a kísérlet, hogy megakadályozza a tervezet háború végrehajtását, vagy az az árulás, ha hagyja, hogy minden a szovjet megszállók tervei szerint történjen? Nem lehet egyetérteni azzal a harminc tábornokkal, akik egy Kuklinski felmentése ellen tiltakozó levélben azt írták, hogy "ha ő hős, akkor mi árulók vagyunk." Kuklinski egyáltalán nem tekintette magát kémnek, hanem egy olyan tisztnek, aki azért kereste a kapcsolatot az Amerikai Egyesült Államok haderejével, hogy elősegítsen egy potenciális összefogást, amely meghiúsíthatja a szovjet támadási terveket.

Kuklinski előtt egy ideig titokban tartották, hogy a művelet CIA ellenőrzése alatt áll, és csak vonakodva egyezett bele abba, hogy az információ átadásával együttműködik a CIA-vel. Háború esetén segítsége döntő lett volna: azáltal, hogy az Amerikai Egyesült Államokat tájékoztatta a háborús vezetési bunkerekről, lehetővé tette a szovjetek megállítását azáltal, hogy képesek lettek volna likvidálni a szovjet vezetést, ahelyett, hogy Lengyelországra mértek volna megsemmisítő csapásokat.

Amint Zbigniew Brzezinski – egyike azoknak az amerikai hivatalos személyiségeknek, akinek joga volt a Kuklinski-féle anyagokba betekinteni – sok évvel később Kulikov marsallnak, a Varsói Szerződés főparancsnokának elmondta, hogy a NATO ellen intézett szovjet támadás után három órával az egész szovjet parancsnokság, beleértve Kulikov marsallt is, halottak lettek volna. Miközben a nyugati győzelem esélyei erősödtek, Kuklinski elősegítette a béke megőrzését is. Az a betekintés, amelyet a nyugati döntéshozóknak adott, gyakran majdnem reális időben, megelőzött egy olyan téves számítást, amely beindíthatott volna egy ellenőrizhetetlen eszkalációt. 1980 őszén például Brezsnyev azt tervezte, hogy Lengyelország teljes elfoglalásával szétzúzza a Szolidaritás mozgalmat.

Kuklinski az invázióra vonatkozó tervek átadásával elősegítette Carter elnököt abban, hogy félreérthetetlenül, időben figyelmeztesse a szovjeteket a terv ismeretére, vitathatatlanul megakadályozta a szovjet katonai akciót, amely ha bekövetkezik, akkor a Kelet és a Nyugat közötti fő összecsapáshoz vezetett volna.

Kuklinski megbántva érezte magát, hogy honfitársaitól nem kapta meg időbeli elismerését azért, amit tett, ez különösen rosszul esett neki a Szolidaritás veteránjaitól. Lech Walesa elnök, akiért imádkozott Kuklinski, még az ujját sem emelte fel védelmében.

Adam Michnik, a baloldali disszidens Jaruzelski tábornokot, a szükségállapot diktátorát támogatta Kuklinski helyett. A hangulat azonban változik. Miközben Lengyelország elfoglalja helyét a nyugati szövetségesek között és a kommunista agymosás nyomai csökkennek, Kuklinskit mind kevésbé tekintik külföldi kémnek, annál jobban „Lengyelország első NATO tisztjének.”

Most, hogy nem kell lecsillapítani a kommunista tábornokokat, Walesa is megenyhült és Kuklinskit hősnek nevezi.

Kuklinskit Lengyelországban, katonai tiszteletadással temetik el. A tragikus hősök panteonjában Kuklinski társa lesz például Claus von Stauffenbergnek, akik elárulták államukat, hogy megmentsék országukat.

Benjamin Weiser könyve – világos, hiteles és nem lehet letenni – a hidegháború ismerőinek kötelező olvasmány, valamint mindannyiunknak, akik a totalitarizmus árnyékaiban éltünk és most a szabadság végső győzelmének gyümölcseit élvezzük.

Radek Sikorski, a New Atlantic Initiative at the American Enterprise Institute igazgatója.
National Review, 2004.április 19.

A hivatkozott könyv: Benjamin Weiser: Titkos élet: a lengyel tiszt titkos küldetése és hazája megmentéséért fizetett ár.
Public Affairs, pp 400., Ára 27.50 dollár

gondola megjegyzés

Magyarországnak is van egy Kuklinskija, akit Belovai Istvánnak hívnak. Belovait azonban mind a mai napig nem rehabilitálták, holott a NATO és az Egyesült Államok részére tett szolgálatával, hasonlóan mint Kuklinski ezredes, jelentősen hozzájárult egy Európában lezajló háború kirobbanása esélyének elhárításához. Belovai akadályozta meg annak lehetőségét, hogy a magyar katonákat a szovjet érdekeknek megfelelően bevessék Ausztrián át Olaszország irányába, amelynek az lett volna az eredménye, hogy a bevetett erők két napon belül megsemmisültek volna már az Elő-Alpok térségében. Azt akadályozta meg, hogy magyar katonák ismét idegen földön, idegen célokért haljanak meg. Leírása, könyve szerint ő nem kémkedett, anyagokat nem adott át, csak arról tájékoztatta – emlékezetből – az Amerikai Egyesült Államok képviselőjét, hogy a NATO és az USA legféltettebb titkai a szovjetek kezébe jutottak.

Mint később kiderült, ezek az anyagok Németországból, a Conrad kémtársaságtól származnak, összesen négy páncélszekrénnyi terjedelemben. Kuklinski és Belovai - egymást nem ismerve - egyaránt arra a következtetésre jutottak, hogy az 1980-as években a Szovjetunió bármelyik pillanatban bekövetkezhető agressziója miatt hazájuk a Nyugat atomcsapásai alá kerülnek és megsemmisülés vár rájuk. Kuklinskit rehabilitálták, Belovainak azonban ez a rendszerváltozás utáni kormányok egyikénél sem sikerült. A volt szocialista országok mindegyikében méltóan elismerik azokat, akik a titkos háborúban hazájukért kockáztatták életüket. Magyarország ez alól kivétel. Úgy tűnik fel, a rendszerváltozás utáni politkai vezetők közömböseknek mutatkoztak azok iránt, akik az állampárti uralom alatt hazájuk érdekében bármit is tettek.

Belovai a magyar politkusok közömbössége láttán úgy gondolta, jogi úton keres megoldást rehabilitációjára, azonban a jog területén ez akadályokba ütközött. Elmondása szerint a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatilag akadályozza, hogy ő vagy ügyvédje jegyzeteket vagy másolatokat készíthessen a perújrafelvételhez a Belovai-aktákról. Enélkül azonban nem lehet perújrafelvételt indítani.

Magyarország a NATO tagja lett, a politikusok és a katonák örvendeztek, hogy tagok lettünk, ennek ellenére azt a Belovait nem rehabilitálják, aki ténylegesen tett is azért, hogy a szovjet megszállás megszűnjön, és hazánk belépjen a demokráciát kedvelő népek táborába.

gondola
Címkék:
  • Az amerikai recept nem másolható
    Szakítanunk kell azzal széles körben elterjedt nézettel, amely szerint az alapító atyák, az unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő, konföderatív európai közösség létrehozásában gondolkodtak. Ez az állítás nem állja meg a helyét, sőt inkább az ellenkezője az igaz.
  • Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot
    Giuseppe Conte miniszterelnök "eladta" Olaszország szuverenitását és gazdasági érdekeit, és ezért "Macron és Merkel vállveregetését" érdemelte ki. Conte azért nyitotta meg a kikötőket, mert "ezt ígérte az EU-nak, és ezért cserébe ismét kormányon maradhatott" - hangoztatta Salvini. Megjegyezte, hogy a Conte-kormány ezzel nem "Salvini, hanem 60 millió olasz ellen" cselekszik.
  • A szélsőség "úgynevezett magyar értékekről" nyerített
    Nincsenek magyar értékek, a magyar etnikum semmivel sem járult hozzá a kontinens gazdagításához az elmúlt ezeregyszáz évben.
MTI Hírfelhasználó