Adóemelés garmadával: színt vall az SZDSZ
Jó lenne, ha az SZDSZ eldöntené végre, hogy adóemelést vagy adócsökkentést akar, mivel kinyilatkoztatásaik és tényszerűen benyújtott módosító javaslataik egymásnak ellentmondanak - hangsúlyozta Wintermantel Zsolt. A Fidesz fővárosi és parlamenti képviselője ezt az általa cinikusnak és igazságtalannak nevezett jövő évre vonatkozó adótörvény-javaslat kapcsán mondta szerdán sajtótájékoztatón.
2004. október 20. 17:37
Wintermantel arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi koalíció az elmúlt két évben összesen huszonkét alkalommal szavazott meg adóemelést.

A politikus szerint "az elmúlt két év adó- és költségvetési politikájának vesztesei a bérből és fizetésből élők, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a vállalkozók mellett egyértelműen az önkormányzatok voltak". Ennek kapcsán emlékeztetett: a kormány azzal, hogy nem biztosította az önkormányzatoknak a közalkalmazotti béremelések fedezetét, a fővárosban 14 milliárd forint hiányt okozott.

A képviselő cinikusnak és igazságtalan nevezte a 2005. évi adótörvények önkormányzatokat érintő módosítását, mert az - mint fogalmazott - "nem is próbálja korrigálni a tavaly elkövetett hibákat".
Ezzel összefüggésben utalt rá, hogy tavaly szűnt meg annak lehetősége, hogy az állami támogatású önkormányzati feladatok után az áfát vissza lehessen igényelni, aminek következtében - mint megjegyezte - huszonöt százalékkal csökkentették az önkormányzati beruházások utáni összegeket.

A fideszes politikus bírálta a kormány azon javaslatát is, miszerint a helyi önkormányzatok saját hatáskörükben dönthetnének arról, hogy a helyben kivethető adók maximumát ötven százalékkal megemelhessék. Ez - a képviselő szerint - arra kényszeríti az önkormányzatokat, hogy "helyben sarcolják tovább a polgárokat és vállalkozókat". Mint hangsúlyozta, a javaslat egyértelmű beismerése annak, hogy a kötelező önkormányzati feladatok elvégzéséhez nem áll rendelkezésre elegendő forrás.

Wintermantel Zsolt azt az adótörvényhez benyújtott, Bőhm András szabad demokrata képviselő által jegyzett módosító indítványt is kritizálta, amely a fővárosi munkáltatókat arra kötelezné, hogy alkalmazottaik után évi akár húszezer forintot is fizessenek. A képviselő elmondása szerint a fővárosi önkormányzat az így befolyó több mint 10 milliárd forintból a BKV-t finanszírozná. A honatya az SZDSZ további adóemelési javaslatairól szólva elmondta, hogy az építmény adó négyméterenkénti maximumát a jelenlegi 900 forintról 1500 forintra, a telekadót 200-ról négyszáz forintra, az idegenforgalmi adó napi összegét a maximum 300-ról 600 forintra, míg az idegenforgalmi építmények után kivethető négyzetméterenkénti adót pedig 900-ról 1500 forintra kívánják emelni.

A képviselő szerint "ami a legdrasztikusabb, és ami a vállalkozások versenyképességét leginkább befolyásolja", az a helyi iparűzési adó tervezett mértéke. Wintermantel Zsolt tájékoztatása szerint az SZDSZ-es képviselő ezt a jelenlegi kettőről három százalékra kívánja emeltetni.

Wintermantel Zsolt szerint jó lenne, ha az SZDSZ vezető politikusai végre eldöntenék, hogy mit is szeretnének, adóemelést vagy adócsökkentést.

A képviselő a Fidesz adótörvényekhez benyújtott módosító indítványait ismertetve közölte: "szeretnénk, ha a 2005-ös adótörvényekből kikerülne az önkormányzatok azon lehetősége, hogy helyi döntéssel a helyben kivethető adók maximumát 50 százalékkal megemelhessék".

A Fidesz ezen kívül azt is javasolja, hogy az államháztartási támogatásából finanszírozott helyi önkormányzati feladatok áfáját le lehessen vonni, amivel az önkormányzatok számára huszonöt százalékos többletforrást lehetne biztosítani.

fideszfrakcio.hu
Címkék:
megmondó
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI