Kétes magánosítás - Gyurcsány egykori üzlettársa a győztes
A Gyurcsány Ferenc egykori üzlettársa által irányított Láng Rt. vásárolhatja meg a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. többségét. Az ellenzék élesen bírálta a magánosítást, és arra hívta fel a figyelmet, hogy már hetek óta tudni lehetett a győztes cég kilétét. Az SZDSZ-es Horn Gábor nem kívánt az ügyben nyilatkozni, hasonlóan Göndör Istvánhoz (MSZP), aki azt sem tudta, hogy eladták a céget.
2004. november 19. 09:07
A Láng Kiadó és Holding Rt. veheti meg a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 70 százalék mínusz egy szavazat részvénycsomagját – közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. tegnap az igazgatóság döntését. Az ÁPV Rt. közleményében szerepel, hogy a részvénycsomag értékesítésére kiírt nyílt, kétfordulós pályázat nyertese, a Láng Rt. 3,210 milliárd forintot ajánlott a 70 százalék mínusz egy szavazat részvénycsomagért.

A Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációs pályázatán 13 ajánlattevő indult, közülük a második fordulóban hárman adtak be végleges ajánlatot. Az értékelőbizottság közülük a hiánypótlást követően csak a Láng Rt. ajánlatát fogadta el érvényesnek, a Wydawnictwa Szkolne i Pedagogiczne Spólka Akcyjna, illetve a Mozaik Kiadó vezette konzorcium pályázatát a kiírás feltételeinek nem teljesítése miatt érvénytelennek nyilvánította.

Az ÁPV Rt. közölte, hogy a nyertes a részvénycsomag saját tőkeértékét jelentősen meghaladó vételi árfolyamot ajánlott, és kötelezettséget vállalt a társaság hatékony és hoszszú távú működésére, a tradicionális minőségi könyvkiadás fenntartására. Az ÁPV Rt.-nek a privatizációs törvényben előírt mértékű, 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvény marad a birtokában tartós állami tulajdonként a tranzakciót követően.

Sió László, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője közölte: pártja a parlamentben több mint egy hónappal ezelőtt felhívta a figyelmet arra, üzleti körökben tényként kezelik, hogy a privatizáció nyertese a Láng Rt. lesz. Akkor ennek gyanúját igyekeztek elhessegetni – jegyezte meg a politikus –, a pletykák azonban ezúttal is igaznak bizonyultak: Gyurcsány Ferenc korábbi üzlettársáé lett a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.
Sió kifejtette: semmi nem indokolta a nyereségesen működő, magas szakmai színvonalon dolgozó kiadó privatizációját, hiszen annak éves nyeresége jelenleg meghaladja a négyszázmillió forintot, azaz a befektetés néhány év alatt megtérül a vásárlónak, az állam pedig biztos haszontól esik el. A Fidesz szerint ráadásul a tranzakció nyomán veszélybe kerülhet a magyar tankönyvek színvonala, és csökken a lehetőség a tankönyvárak féken tartására.

Az SZDSZ-es Horn Gábor elmondta: pártja támogatja a privatizációs folyamatot, ám a tankönyvkiadó értékesítéséről nincsenek részletes információi. Lezsák Sándor (Lakitelek munkacsoport) szerint a 2006-ban felálló kormánynak új állami tankönyvkiadót kell alapítania.
Nyugat-európai példák is mutatják, hogy állam nem vonulhat ki a tankönyvkiadásból – mondta Lezsák Sándor. Hozzátette: nem csodálkozik a győztes cég kilétén, hiszen azt már előre lehetett tudni.

Göndör István (MSZP) érdeklődésünkre kijelentette: azt sem tudta, hogy eladták a tankönyvkiadót

MNO nyomán
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó