Trianon-film – a politikai szökőár hullámtaraján
2005. január 14. 00:00
Koltay Gábor és Raffay Ernő a Trianon című dokumentum-filmmel, az Erdélyi Magyar Ifjak meghívására kolozsvári-székelyföldi körútra indultak.

A vetítések színtereit rohammal elfoglaló érdeklődők, úgy tűnt, mintha csak a Romániában a fél évszázadig tiltott, és magyarhonban hosszabb ideig jegelt témára lennének kíváncsiak, s a szerzőket saját művük közelébe sem engedik. A film alkotói a vetítés idejére be sem fértek nézőtérre. A Jurnalul National című bukaresti lap a kolozsvári bemutató kapcsán, - nyilvánvaló túlzással, hisz semmiféle rendellenességre nem került sor - szalagcímben emelte ki: A magyarság ajtókat zúzott a Trianon-film vetítésén. Ugyanennek az írásnak a felcíme is beszédes: Tiltás Magyarországon, rendkívüli érdeklődés Romániában.

Sepsiszentgyörgyön a régi megyeháza Gábor Áron termét – 1848-ban itt hangzott el, hogy Lészen ágyú! – ugyancsak rohammal vette be a közönség, pedig a helyi lapban, egy nem szándékos figyelmetlenség folytán csak a vetítés napján jelent meg rövid tudósítás az aznapi eseményről. A kétszáz ülőhelyes teremben még egy fél annyian álltak, s volt, akinek az is eszébe jutott, hogy vajon a kakasülő statikailag eléggé felkészült-e a sokaság fogadására.

A rendezvényt szervező fiatalok kipirult arccal mentegetőztek a kint rekedő és kényszerből visszaforduló sokaságnak, hogy ők eleve nem mertek nagyobb termet biztosítani, mert ehhez hasonló érdeklődésre egy kulturális esemény kapcsán az utóbbi másfél évtizedben aligha volt példa. Vannak viszont, akik arra emlékeztek, hogy csak a bukaresti Mircea Dinescu – szarkasztikusan odamondó, és a saját nációját sem kímélő örökös ellenzéki író – sepsiszentgyörgyi meghívása alkalmával kellett ugyanerről a helyszínről a színház tágasabb nézőterére átvonulni.

Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak társaságának országos elnöke szerint az erdélyi rendezvénysorozaton mintegy háromezren vettek részt.

Eközben – manapság divatos hasonlattal – szökőárként csapódott hozzánk a hír, hogy Mona Musca művelődési miniszter asszony, a Román Liberális Párt (PNL) alelnöke a film erdélyi vetítése kapcsán az Országos Mozivállalatot arra utasította, hogy tegyen feljelentést a belügyminisztériumnál, és indítsanak vizsgálatot azokban a városokban, ahol a dokumentumfilmet bemutatták. Az alkotás nem szerepel a romániai filmjegyzékben, s az ország filmszínházaiban csak ilyen minősítés alapján lehet filmet vetíteni. A művelődési minisztérium közleménye azt is tartalmazza, hogy azok, akik a rendelkezést nem veszik figyelembe 1200 eurótól 6000 euróig terjedő pénzbírsággal sújthatók.

Amitől féltünk, bekövetkezett: a csíkszeredai filmes rendezvény után a rendőrség meg is kezdte a filmbemutató körülményeinek kivizsgálását, s a legfrissebb hírek szerint Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában 50–50 millió lejes büntetést szabtak ki a szervezőkre. A rendőrség Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is érdeklődött a szervezés körülményeiről. Szerdán, Marosvásárhelyen a filmes fórum soros erdélyi állomáshelyén, tekintettel az említett bonyodalmakra, a szervezők nem vállalták a film vetítését, így a több száz fős közönség csak a két meghívott vendég, Koltay Gábor és Raffay Ernő előadását hallgathatta meg, amint ezt Váry O. Péter a Háromszék január 13-i számában megjegyzi: rendőri érdeklődés mellett.

Mihaela Vartopan bukaresti mozivállalati osztályvezető szerint a film bemutatói megszegték a filmszínházak működéséről szóló 2002/630-as törvényt, valamint a mozifilmek vetítését szabályozó 418-as kormányrendeletet. A bukaresti osztályvezető asszony szigorú szövegét egy fennhéjázóan nyegle kijelentéssel is megtoldotta: „a rendelkezések valamennyi hazai intézményre vonatkoznak, tehát nem számít, ha filmet az angolszász egyház templomában vagy a Pinocchio óvodában mutatnak be.”

A Koltay-filmet egyébként nem filmszínházakban, nem mozitermekben vetítették, hanem kulturális rendezvényeken, közösségi és alapítványi termekben, mint ahogyan ez száz és százféle témakörrel kapcsolatosan tudományos ismeretterjesztő előadásokon, könyvtári olvasótermekben, klubokban, nyári-téli táborokban ezer- és ezerszámra történik.

Váry O. Péter összefoglalója szerint (Háromszék, 2004. január 13.) A Trianon című film törvényellenességével kapcsolatos romániai megnyilatkozásokat megdöbbenéssel fogadta Koltay Gábor, az erdélyi városokban e napokban bemutatott produkció rendezője. ,,Tizenöt évvel a kelet-közép-európai rendszerváltás után megdöbbentőnek tartom, hogy a mai, demokratizálódni kívánó világban bárki betiltson egy művészi teljesítményt, egy ártatlan filmvetítést.” – nyilatkozta Koltay Gábor,aki szerint a bukaresti ,,boszorkányüldözés” indítéka összefügg a film tartalmával. ,,Pedig 85 évvel Trianon után Magyarországon belül és kívül egyaránt el kell kezdenünk őszintén beszélni az akkor és azután történtekről, nem lehetnek tabutémáink. Abnormálisnak tartom, hogy az integrálódni óhajtó Kelet-Európában könyveket próbálnak bezúzni, filmet igyekeznek betiltani.” Markó Béla államminiszter, az RMDSZ elnöke emlékeztetett: Romániában valóban bizonyos engedélyekhez kötik egy film nyilvános vetítését a közintézményekben. Ezt kifogásolták, mondta Markó, valószínunek tartva, hogy errol viták lesznek a következokben, mivel több helyen magánintézménynek tekintheto körben mutatták be a filmet. Frunda György ügyvéd, az RMDSZ szenátora is hangsúlyozta, hogy jogilag formai hibák történtek. Frunda felidézte: amikor két évvel ezelott tárgyalták a vonatkozó jogszabály tervezetét a szenátusban, azért helyeztek kilátásba nagy összegu pénzbüntetést a törvény megszegőivel szemben, mert akkor mindenki a szexfilmekre gondolt. Ami a Trianont illeti, nyilvános helyeken csakugyan nem lehetett volna a törvény értelmében bemutatni. Más a helyzet magánintézmény esetében. Az érdemi kérdést illetően azonban Frunda szerint nincs igazuk az erdélyi vetítéseket kifogásolóknak, akik – mint a szenátor fogalmazott – azért használják fel a törvény előírásait, mert nem értenek egyet a film tartalmával. Romániában nyilvánosan kellene vetíteni a Trianont, hogy mindenki megismerje a magyar álláspontot, s hogy a románok megértsék: ami nekik nemzeti ünnep, az a magyaroknak nemzeti fájdalom.”

A román sajtóban a szenzáció hullámtarajára emelt hír –, mi szerint Magyarországon betiltották a film vetítését – ekképpen fordul a visszájára. A Trianon-filmet ugyanis több alkalommal vetítette a budapesti Uránia Filmszínház, és a 12 részes dokumentum filmfolyamot a Hírtévé éppen napjainkban sugározza. Koltay Gábor közlése szerint fölösleges volt meghurcolni a filmvetítést szervező Erdélyi Magyar Ifjak nevű társaságot, hiszen a nagyközönség úgyis megtekintheti a Trianont: mint értesült, a Duna Televízió hamarosan műsorára tűzi a tizenkét részes dokumentumfilmet.

.A történet pikantériájához tartozik az is, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak vezetőit az előző romániai kormányzat idején egyszer feljelentették már, és kivizsgálást is kezdeményeztek ellenük, mert 2004. februárjában Wass Albert felolvasómaratont kezdeményeztek.

Most is megismétlődik tehát, mint a Wass Albert és Teleki Pál szobrai körül fellángolt vitában: a lakosság eddig passzív rétegei, az ifjúság tömegei felcsigázott érdeklődéssel követi az eseményeket, és akarva-akaratlan a téma vonzáskörébe kerül

A Trianon-film kapcsán is minden bizonnyal a vidéki román pártok nacionalista elemei jelentgettek, akik a magyar prefektusok és prefektus helyettesek kinevezése miatt fél árbocra eresztették a nemzeti zászlót, lemondással és a polgári elégedetlenség különféle formáinak igénybe vételével fenyegetőztek, sajtókonferencián közölték, hogy „árgus szemekkel figyelik” a magyar prefektus ténykedését, és megnehezítik ennek a tevékenységét. Ugyanakkor élesen bírálták a magyar prefektusokat kinevező miniszterelnököt és az új miniszteri testületet.

Trianon szelleme ma is él.

A vetítést követően mindenhol kiderült, hogy nem csak a film, illetve a téma, hanem a szerzők személye is érdekli az erdélyieket, s a vendégek délutánokat betöltő vagy az éjszakába nyúló órákban válaszoltak az őket nyaggatók megszámlálhatatlan és végeérhetetlen kérdéseire.

Hogy mi a nyitja ennek a szokatlanul felajzott érdeklődésnek, az önmagát gerjesztő kíváncsiságnak?

Trianon tabu-voltáról most ne beszéljünk. Ez közismert. A mai Magyarország agymosott sokasága a Trianon-fogalom fizikai tartalmát sem tudja érzékelni. Azt, hogy egyszer volt - több mint ezer esztendeig volt - egy a Kárpát-medence egészét kitöltő Magyarország, amelynek magyar és nem magyar lakossága otthonosan mozgott a térség egészében. „Nemzetvízum” nélkül, s anélkül, hogy hallott volna a „nemzetpolgárságról”.

A nagy népmozgások első kiváltója az 1916-os erdélyi román betörés, majd az antant hatalmakhoz csatlakozó román hadsereg Budapesti bevonulása, ezt követték a háborút lezáró Párizs melletti Magyarországot feldaraboló békediktátumok, amelyek Trianon gyűjtőnéven vonultak be a köztudatba, s ekként váltak a két évtizedig tartó magyar revíziós mozgalom kulcsszavává. A második világháború utáni béketárgyalások nagyjából a trianoni állapotokat állították vissza, illetve Magyarország esetében újabb falvak Csehszlovákiához csatolásával csonkolták kisebbre az országot.

A második világháború is hatalmas népességmozgást váltott ki. A magyar lakosság tömegei menekültek Nyugatra, Észak-Erdély Romániához csatolását megelőzően és ezt követően a tisztviselői kar, vagy a román megtorlások elől menekülők kerestek menedéket az anyaországban.

A kelet-európai országokat birtokba vevő szovjet hatalom népi demokratikus államnak nevezett kreatúrái Magyarország kivételével nemzeti törekvéseiket sikeresen házasították a kommunizmussal, s ekképpen állott elő az a helyzet, hogy a nacionál-kommunista Románia és Csehszlovákia nemzeti szocialista alapon irtotta, börtönözte be, toloncolta ki az országból, olvasztotta be a magyarságot, s vitte újabb diadalra Trianon szellemét. E közben Magyarország moszkovita vezetői, a honi csatlósokkal és az őket kiszolgáló csőcselékkel a magyar nemzettudat brutális eltiprásába kezdtek, és a szó szoros értelmében a „szocialista” szomszédság keze alá játszották a határon túli magyarságot.

Egyetlen példát idézek: 1958. februárjában Kádár János, Apró Antal, Németh Károly részvételével népes magyar párt- és kormányküldöttség érkezett Erdélybe. Kállay Gyula, a küldöttség tagja mondta Marosvásárhelyen:

„Mi eddig is tudtuk, és nagyra értékeltük, most pedig személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és kulturális élet minden területén.”

Romániában a kommunista diktatúra kénye-kedvének kiszolgáltató magyar vezetés adott szabad kezet ahhoz, hogy az ’56-ot megtorló intézkedésekre sor kerüljön; ’56 kapcsán mintegy 40 ezer bírósági ítéletet hoztak, ennek több mint tíz százaléka magyar ügy volt. Ez vezetett a magyar egyetem felszámolásához, a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetéséhez, a magyar intézményrendszer elrománosításához, a nyelvi és kulturális retorziókhoz.

Magyarán: a magyarságot pusztító trianoni trend ismét a legbrutálisabb formában érvényesült és erősödött fel.

Ezért vált tabu-témává Romániában Trianon, és Magyarországon az akkori „merjünk kicsik lenni” program ezért gázolt el minden nemzeti törekvést, a csatlós országok közül a Kárpát-medence közepén nemzetközisítette a legártalmasabban és a legsúlyosabban a szellemi életet.

Nincs mit csodálkozni, hogy ilyen szellemi környezetben és ezek után százezrek tartanak és neveznek bennünket még ma is románnak, oláhnak, cigánynak, s még mindig úgy tudják – ha egyáltalán tudják –, hogy a dicsőséges Vörös Hadsereg valahol Battonya térségében érte el az országhatárt, és látott hozzá az ugyancsak dicsőséges felszabadításhoz. Fogalmuk sincs arról, hogy Észak-Erdély férfi lakossága a fronton, majd szovjet fogságban, és otthon mennyi életet áldoztak, mennyi szenvedést vállaltak az akkori Magyarország védelméért, s arról, hogy hatalmas térségben és sok-sok jeltelen sírban hányan pihennek anyaországiak és erdélyi magyarok egymás mellett.

„Finomul a kín” – József Attila év az idei -, de a Kárpát-medence trianonizálása ma is folyik. Ez ellen a folyamat ellen a legkisebb ellenállást éppen az eddig anyaországnak hitt Magyarország tanúsítja, sőt, párt- és állami politikává emelte Trianon szellemének istápolását.

Koltay Gábor a Velünk élő Trianon dokumentum filmfolyama ezért nem kellett hosszú ideig a magyarországi „királyi tévének”. De nem kellett eddig a Duna Televíziónak sem a pozíciómentés sugallta öncenzúra következtében, pedig ahogy a film alkotója megjegyezte: az említett tévé egyenesen a létét köszönheti Trianonnak. Egyedül az Uránia.Filmszínház vállalta a 12 részből álló alkotás mintegy két órás sűrítményének bemutatását, s egy idő múltán a Magyar Hírtévé tűzte műsorra nagy időközökkel, fő műsoridőn kívül a Kárpát-medence, és a világ magyarságának apránként száz esztendősre kerekedő, a nemzet egészét felőrlő tragédiáját.

– Mi az, amit Trianonról ma, az EU küszöbén, 85 év után mindenképpen tudni kell? – kérdezte Mózes László, a Háromszék munkatársa a sepsiszentgyörgyi Trianon-vitán a budapesti vendégeket.

Raffay Ernő:

Nagyon fontosnak tartom a trianoni kérdés kapcsán, hogy itt korántsem csak történelemről van szó, hiszen a trianoni békediktátumnak már 85. éve komoly hatása van az egész magyarságra, tehát ezt nem csak történelmi kérdés, amit történészeknek kell művelni, hanem művészembereknek, mint a filmrendező Koltay Gábor, színészeknek, íróknak, költőknek szembe kell nézni ezzel a kérdéssel. Én úgy látom, hogy addig a román-magyar viszony nem válhat békéssé és korrekté, amíg a trianoni békediktátum hatásaival románok és magyarok lehetőleg békés tárgyalásokkal szembe nem néznek, hiszen az úgy nem működik, hogy Románia elvesz 1920-ban 103 ezer négyzetkilométert egy számára akkor kedvező nemzetközi diplomáciai, hatalmi, katonai konstellációban, és akkor ez a világ végezetéig így marad. Én nem a határkérdésekről beszélek, csak arról, hogy már megint nincs magyar egyetem, nincs rendes magyar oktatási rendszer (…)

A harmadik, amit Trianon kapcsán mondani akarok, hogy vannak, akik azt állítják, ki kell kapcsolni az érzelmeket. Nem lehet kikapcsolni. Soha. Nem lehet kikapcsolni az érzelmeket, hiszen Trianonban Magyarországot olyan sokkhatás érte, amilyen Európa egyetlen népét sem érte a XIX. és a XX. században. Ezt a románoknak meg kell érteniük, a román politikusoknak és a román értelmiségnek is, próbálják talán úgy megközelíteni, bár tudom, hogy milyen nehéz, hogy gondoljanak bele abba, mi lett volna, ha ez fordítva érné őket és 85 éve egy gyűlölködő magyar soviniszta hatalom elnyomná, kizsákmányolná, tönkretenné, és rendszeresen emberileg megalázná őket, ugyanis ma – immár nyolcvanötödik éve – ez történik a romániai magyarokkal. Úgyhogy jó lenne, ha az érzelmeket is le lehetne a nulla felé szorítani, de hát pillanatnyilag még nem ez a helyzet.

Koltay Gábor:

Mindenekelőtt azt tartom a legfontosabbnak, hogy történelmi ismereteket szerezzünk. A XX. század második felében, az országhatáron innen és túl, tehát anyaországban és elszakított nemzettestekben ugyanazon problémaként jelentkezik, hogy nincsenek történelmi ismereteink, elvágtak minket a gyökereinktől, azért, hogy ne legyen egy határozott történelemszemléletünk és egy erre épülő nemzettudatunk. Tehát én a legfontosabbnak azt tartom, hogy megismerjük az őszinte, valós, igaz történelmünket, a nélkül nem fogunk tudni eligazodni a világ dolgaiban. Másodsorban azt emelném ki: nagyon fontos Trianonról úgy gondolkodnunk, hogy ez egy 85 éve tartó folyamat, tehát nem egy távolba vesző, nyolc évtizedes múltba vesző történelmi esemény, amiről persze illene többet tudnunk, hanem ez egy 85 éve, a mindenkori jelenig húzódó történelmi folyamat. Rendkívül sok politikai gyötrelmű problémánk mind-mind ebben gyökerezik. (…)

Ha már a történelmünk a XX. században így alakult, akkor nekünk, magyaroknak a XXI. században meg kell találnunk az együttműködés és egy közösen megrajzolt jövőkép kimunkálásának a lehetőségeit, a realitás talaján állva, nem vágyálmokat kergetve, nem fölösleges szenvedélyeket szítva, de igenis nagyon erőteljes magyarság-tudattal.

December ötödike, amit nem akarok semmiképpen sem megkerülni, erre figyelmeztet minket.

A trianoni traumát oldó nagy sikerű rendezvényként indult –, és rossz ízű botrányba torkollott a Trianon-film erdélyi bemutatója.

Az Erdélyi Magyar Fiatalok – huszonéves ifjak, köztük középiskolás diákok – most fogalmazzák a Trianon-film és a rendező-történész párosnak az erdélyi körútja kapcsán azokat a beadványokat, amelyeket európai fórumokhoz kívánnak eljuttatni.

Mona Musca miniszter asszony furcsa módon, holmi vidéki feljelentők túlbuzgóságának csapdájába esve maga indíttatott a szabad véleménynyilvánítás, a gyülekezési szabadság és egy kulturális-tudományos rendezvénysorozat ellen vizsgálatot. A román liberális párti és demokrata hatalomváltás mézesheteiben kárpát-medencei és európai botrányba fogják hajszolni magukat?

Bíztassuk és vigasztaljuk magunkat: minden csoda három napig tart. Elhal a filmvetítés elleni provinciálisan mucsai riogatás is.

Azon már nem is lepődünk meg, hogy bizonyos román csoportosulásoknak nem tetszik a filmből felénk sugárzó üzenet, mert még nem szokták meg, hogy a históriának többféle nézete is lehetséges.

Valaki megjegyezte, hogy ez a jelenség még érthető és magyarázható a románok esetében, de hogy lehetnek olyan magyarországi magyarok, akiknek szintén tabu Trianon emlegetése, ez számára egyszerűen nem érthető. Miért van ez?

– A magyar nyelv nem szereti a mássalhangzó torlódást – vettem el tréfával a kérdés élét.

Sylvester Lajos
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó