Zsidó-keresztény, zsidó, keresztény
2005. március 27. 00:00
Mostanában egyre többet olvasni, hallani ezt a kifejezést: zsidó-keresztény. Nem értem. Tisztában vagyok vele, mit jelent a zsidó és mit a keresztény, de a kötőjelet nem értem. Valami egységet akar kifejezni, ez világos, valami sorrendet, származást.

A vallástörténetben helye van a zsidókeresztény kifejezésnek. A korai idők krisztushívő szektája volt, megpróbálták zsinagógai módon élni az életüket, de nem ment. Talán száz éve újjáéledt a mozgalom, ma létező közösségeik érdekes útkeresést jelentenek, nem többet.

A kereszténység a zsidó lét meghaladása. Az Ószövetség elvetése, a kiválasztott nép gondolatának megszűnése, a szeretet evangéliumi parancsának egyetemessé tétele. Jézus nem egy zsidó, hanem az Ember Fia. Más származásának semmi jelentősége sincsen, a hitben mind egyek vagyunk.

A mai zsinagógai zsidóság azonos a farizeusokkal. Ők azok, akik nem fogadták be a hitet, a hit megváltozását. Ne feledjük: Mózes előtt is éltek emberek, s a héberek sem könnyen fogadták el a Tízparancsolatot. Pogányok és istentagadók máig vannak és lesznek is, ítéletnapig.

A kereszténységet nem a Jézus ideje után nemzedéknyivel szétszóratott zsidók, hanem a mindenféle származású, de leginkább hellenisztikus görög műveltségű, civilizáltságú „globalizált” emberek fogadták el először, ezért hát a kereszténység „világi gyökere” az Olymposba gyökeredzik; meg sokfele máshova: Jézus a befogadást hirdette.

Vannak a zsidó kiválasztottság máigvalóságát hirdető keresztény közösségek. Kishitűek. Az örök életet nem hitük erejével, hanem a kiválasztottakba való belekapaszkodással remélik. Ezek volnának a zsidó–keresztény kifejezés letétményesei? Nem tudom. Azt igen, hogy a rejtező keresztény szekták tagjainak többsége a XVII. századtól Amerikába ment, ott békén hagyták őket, s ma az USA magukat kereszténynek hirdető közösségében meghatározó a jelenlétük. Politikailag igen aktívan lépnek fel, s a föllépés irányultságát természetesen hitbeli képzeteik határozzák meg.

Európa, a szellemi Európa létrejöttében alig volt szerepe a zsidó hagyománynak, kultúrának, szokásnak, irodalomnak, jognak, művészetnek, filozófiának. Még áttételesen sem, hiszen a Szentírás Ószövetségnek nevezett fele a keresztény hagyomány része, értelmezésére a keresztény magyarázatok az irányadók. Megtévesztő tehát zsidó-keresztény gyökerű Európáról beszélni, mert az nem létezik. Michelangelo Mózese keresztény alkotás. Európa keresztény.

Bizonyos modern gondolkodási, filozófiai, vallástörténeti iskolák, szerzők igyekeznek a kereszténységet, mint zsidó szektát bemutatni, amely a számos másik közül a körülmények szerencsés összjátéka révén emelkedett ki, de mondjuk az esszénusok ugyanúgy bejárhatták volna a világvallásisághoz vezető utat.

Ugyan. Más hitűektől nem várható el az Evangélium gondolkodásbéli elfogadása. Az igazságtól megérintetten, vagy önhitük szelíd védelmében mindenféle történetileg és logikailag lehetőnek látszó lehetőséget kipróbálnak. Tegyék: attól a zsidó–keresztény fogalom még üres marad. Jézus valami régit lezárt és valami újat elkezdett.

Üres a zsidó–keresztény fogalom? A hit dolgát tekintve igen, de a mindennapok permetező szóesőjében, szóködében fölvett egy rossz tartalmat. Azt mondják, aki megtagadja az Ószövetséget, aki kétségbe vonja egy nép kiválasztottságát az antiszemita. Holokausztakaró. Izraelellenes. Tehát meg- és kivetendő. Üldözendő. Legyőzendő. Etc. Így hát egyesek, még papok is, hívek is, ha a kereszténységet említik, hozzákötőjelezik a zsidó szót, mintegy bocsánatkérően és elhatárolódóan. Félnek. Félnek keresztények lenni.

Ne féljetek!

Húsvétkor nem a halálra, hanem a feltámadásra és az örök életre gondolunk. Húsvét az öröklét ünnepe, nem a félelemé.

Húsvét a példa: a szeretet úr a halálon.

Szeressétek tehát a gyávákat és a gyűlölködőket, hogy meg ne haljanak!

Ne féljetek keresztények lenni!

Szabó Béla István