Romániai madárinfluenza: egyelőre állategészségügyi probléma
A romániai események miatt fokozott ellenőrzést és behozatali tilalmat rendeltek el az illetékes hatóságok. A romániai madárpusztulást a vírus állatokat fertőző törzse okozhatta, amely emberről emberre nem terjed.
2005. október 11. 09:05
Jelen pillanatban állategészségügyi problémáról és nem humánbetegségről van szó - hangsúlyozta egybehangzóan mind az egészségügyi, mind pedig az agrárminiszter az újságíróknak azt követően, hogy hétfőn, a Romániában talált madárinfluenza-gyanús esetek kapcsán megbeszélést folytattak a miniszterelnöknél a madárinfluenza elleni védekezésről.

A vizsgálatok még folynak azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán madárinfluenza okozta-e a romániai eseteket, de az egészen bizonyos, hogy a madarak pusztulását nem olyan vírustörzs okozta, amely emberről emberre képes terjedni.

Mindketten kiemelték, hogy Magyarország kész intézkedési tervvel rendelkezik egy járvány esetére és felkészült egy esetleges járványra.

Gráf József földművelésügyi miniszter hangsúlyozta, hogy folyamatos a kapcsolattartás a magyar és a román hatóságok között.

A minisztérium arról is intézkedett, hogy a vándormadarak kedvelt pihenőhelyén, a Hortobágyi Nemzeti Parkban minden elhullott madarat megvizsgálnak majd. Gráf József a Magyar Rádió kérdésére azt is elmondta, hogy egyelőre nálunk nem lesz vadászati tilalom.

Rácz Jenő egészségügyi tárcavezetőnek az MTI kérdésére adott válaszából kiderült, hogy a magyar delegáció kiutazását a tervezett román-magyar kormányülésre nem veszélyeztetik a történtek, mivel állatbetegségről van szó, az ügy ugyanakkor mindenképpen témája lesz a találkozónak.

Romániában egyre több madár tetemét találják meg

Romániában többfelé erőszakkal kell elkobozni a szárnyasokat, az állítólagos madárinfluenza-járvány miatt. A falusiak tiltakoznak a beszolgáltatás ellen, arra hivatkozva, hogy hivatalosan még senki nem bizonyította be, hogy tényleg pusztít a kór - számol be a Magyar Rádió tudósítója.

Várhatóan a hét végén küldik Angliába a madárinfluenza-gyanús házikacsák labormintáját, ha addig sikerül elkülöníteni a virológiai vizsgálat során a kórokozót - jelentették be Bukarestben.

Az eddigi vizsgálat ugyanis csak a madárinfluenza antitestjét mutatta ki, a betegség leküzdésére a kacsák szervezete által termelt ellenanyagot. Ezért ez csak közvetett bizonyítéknak számít, egy korábbi fertőzésre utal.

Jó jel, hogy a tojásembrión eddig elvégzett tesztek negatívak voltak, de meg kell várni a végleges eredményt - mondta sajtótájékoztatóján a román mezőgazdasági miniszter. És hozzátette: ettől függetlenül folytatják az érintett Duna-deltabeli Cenmurlia faluban a háziszárnyasok megsemmisítését.

Az ezerfős lakosságot pedig kárpótolják, és élelmiszer segélyt is küldenek a vesztegzár alatti faluba. Itt 45 ezer baromfit kellene elégetni, de estig csak a felét adták át a helybéliek. Sokan tiltakoztak a faluban - mondván, amíg nem bizonyosodik be a fertőzés, addig nem áldozzák fel szárnyasaikat.

Egyébként a tiltás ellenére volt, aki csirkét vágott és elfogyasztotta. A hatóságok valószínűleg erőszakkal fogják összegyűjteni az állatokat Cenmurliában. A többi hét karantén alá helyezett településen vett baromfi- és madár minták eddig negatívak voltak, tehát még antitestet sem mutattak ki bennük.

A román kormány mozgó laborok felszerelésére és fertőtlenítő berendezésre nagyobb összegű pénzt utalt ki.

Az állategészségügyi hatóság elismerte, pánikhangulat uralkodott el több helyütt, ahol pusztulnak a madarak. Egy északkeleti megyében nemrég több tucat tyúk és egy csirke tetemet találtak a kukoricásban. Kiderült, egy-két hete tömegesen pusztulnak a baromfiak Lunca faluban, de az emberek senkit sem értesítettek, hanem csendben kihordták őket a falu határába. Ezeket a mintákat most tesztelik, de az állatorvosok szerint nem valószínű, hogy madárinfluenza-fertőzésben pusztultak el.

A román kormány az egész ország területén vadászati tilalmat rendelt el a szárnyas állatra, a Duna-deltában pedig semmilyen vadállatra nem lehet vadászni.

MTI, Magyar Rádió nyomán
Címkék:
megmondó
Igen, ezzel a török miniszterelnök megtámadta a német szuverenitást, éppúgy, mint Soros György a magyar szuverenitást.
  • Natio contradictionis
    A bősz demokraták éppen a demokrácia alapértékeit tapossák el, hogy nemzetüket megsemmisíthessék.
  • Uszításról beszél a polgárverő hazugrágrém
    Azért is orvosi eset, mert memóriája kórosan gyönge. Polgárháborús hangulatot ugyanis éppen ő keltett 2006. október 23-án.
  • Hattyú-Doll?
    Alighanem a hattyúdala lesz Thomas Doll edzőnek az Európa Liga selejtező második fordulójának visszavágója Herningben.
  • Újabb izmus az EU-ban: idiotizmus
    Az elmúlt évszázad még a legrokonszenvesebb izmus, a humanizmus fogalmát is beszennyezte, mert ezt a szép eszmét megélhetési humanisták sajátították ki.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI