A KALEF, avagy a Moszkva téri galeri 1964-65
2005. november 9. 00:00

A Scampolo, az Illés, az Atlantisz zenekar törzsközönségét valaha ők jelentették. A Kalefon, azaz a Moszkva téren találkoztak. Nem csak szüleik ízlése, de a diktatúra ideológiája ellen is a maguk 16-18-20 éves módján lázadtak.

Ellenük Népköztársaság nevében másfél éves megfigyelésük után, 1965 augusztusában emeltek vádat. A megfigyelést és a terhelő bizonyítékokat a galeri tagok saját maguk végezték és szolgáltatták. A lányokkal és a Kalef galeri holdudvarával együtt közel félszáz főt számláló társaságba a  diktatúra belügyi elhárítása 1963 ősze óta folyamatosan ügynököt küldött, vagy ott ügynökökre lelt. Tizennyolc-húsz éves fiúkat és lányokat szervezett be és tett árulóvá, társaik feljelentőjévé.

A budapesti II.,XI. és XII. ker. Bíróság éppen most 40 éve, 1965 novemberében tartott nyilvános tárgyaláson hozta meg ítéletét. A Kalef galeri öt hangadója elleni legfőbb vád a folytatólagosan elkövetett izgatás, illetve az izgatásra irányuló előkészület volt. Büntetésük többhónapos szabadságvesztés, illetve kényszergyógykezelés. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették.

A hosszú hónapokon átívelő állambiztonsági eljárás, a vizsgálati fogság, a Népköztársaság nevében történt vádemelés és ítélet az 1964-65-ös Kalef galerit szétzilálta.

Az eljárás közben néhányukról akaratlanul is kiderült, hogy a III/III-as ügyosztály beszervezte őket. Náluk nem, ám a többiek káderlapján tovább is lélegzett, élt és igen aktívan a Kalef galeri tagja volt megbélyegzés. Egyetemre, jobb munkahelyre nem vették fel őket. Idővel néhányuk illegálisan külföldre távozott. Akkor úgy mondták: dobbantott.

A ma már őszbe csavarodott fejű egykori galeri tagokra hétfőn, a XX. századi Intézetben találkozhattunk. Szépszámú közönség érdeklődése mellett mutatták be Markó György róluk szóló könyvét.

A szerző – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának egykori igazgatója – tájékoztatóját  úgymond kiábrándítással kezdte. Számára a Kalef galeri – ürügy. Nem a tagok személyes sorsát tekintette a feltárandónak, de a kort, amelyben éltek, éltünk. 

E néhány tucat fiatalember meghurcoltatása legalább annyira jellemző a hatvanas évek Magyarországára, mint amennyi tanulságot például az MSZMP KB ülései jegyzőkönyvének az elemzéseiből levonhatunk.

Markó György kizárólag korabeli dokumentumokból dolgozott: a Történeti Levéltárban fellelhető egykori ügynökjelentésekből, tartótiszti összefoglalókból politikai jelentésekből, illetve ügyészségi iratokból és bírósági ítéletekből.

E dokumentum anyagon olykor átsüt egy-egy jobbsorsra érdemes gyermekember drámája. Ilyen például a „Csorba” fedőnévvel nyilvántartott fiúé, aki tizenhat évesen 1956 októberének végén a II. kerületi Nemzetőrségben tevékenykedett. A Forradalom leverését követően november folyamán elmenekült az országból, magyarán disszidált.

Bécsben kapcsolatba került egy emigráns szervezettel, akik „Csorbát” magyarországi futárjukként alkalmazták. Második hazai útja során lebukott. Az állambiztonságiak letartóztatták és kémkedés, valamint államellenes szervezkedés vádjával 1957 októberében életfogytiglani börtönre ítélték az akkor 17 éves fiút. Ezt másodfokon 12 évre mérsékelték.

A börtönben megtért, ügynökként szolgált, de az 56-os elítélt társak előtt lelepleződött. Hat év börtön után – 23 éves korában – amnesztiával szabadult, és már szabadulása napján, április 3-án elküldte első jelentését a Politikai osztálynak.

Ám Markó György mégsem az ő, de az állambiztonságiak szemében különösen veszélyesnek ítélt Gábor sorsát tartja sorstragédiának.

Gábor a Kalef galeri kilenc nyilvántartásba vett hangadója között náluk az első helyen állt. „Csorba” ügynök még 1964 április 5-én így számol be egy általa tett kijelentésről: Nem félek semmitől és senkitől… Én már a nevemet égő vassal a karomba sütöttem, tudom, akármit kibírok. Engem vallathatnak, engem semmi nem érdekel.

Beszervezési dosszié hiányában – írja Markó György – csak találgatni lehet, hogy ezt a Gábor fiút mivel vették rá az állambiztonsági tisztek az együttműködésre. Minden esetre 1968 decemberében tartótisztje, Seres Imre így zárta le az „Agárdi” fedőnéven szereplő Gábor munkadossziéjának második kötetét: „Az informátort 1965 januárjában szerveztük be politikai terhelő adatok alapján. Beszervezése óta főleg a Moszkva téri Kalef galeri ellenséges tevékenységének felderítésére foglalkoztattuk….”

Sorstragédia. Egy jobbsorsra érdemes magyar fiatalember erkölcsi megrontása.

És mellette még mennyié…?!

Markó György érdekfeszítő kötetének ajánlója Kovács Árpád volt.

A Számvevőszék vezetője rokonszenves nyíltsággal jellemezte úgy magát, mint lojális figurát. Soha nem volt lázadó. Akkor, a 1964-65-ben, 16-17 évesen sem. Ám kíváncsi annál inkább, és ha ifjúsága tova is tűnt, e kíváncsisága töretlen maradt. Korunk jobb megértéséhez tartja fontos könyvnek Markó György kötetét, amely a fecsegő felszín alatt mutatja meg a hallgató mély-t.

Az előtér és háttér szétválása e korszak emberi tragédiájának egyik forrása. Ezzel kapcsolatban Kovács Árpád személyesen megélt története Szombathelyen játszódik. Az időpont 1956 decembere. A helyszín a város főterén álló Gépipari Technikum és a mellette álló egykori csendőrlaktanya, ekkor már a rendőrség épülete, amelye szovjet tankok „körkörös védelme” alatt áll.

A kilenc éves fiú édesanyját kíséri át a technikumba, ahol anyukája rajzot tanít. A tankok mellett őrködő szovjet katonák barátságosak. Van, amelyik csokoládéval kínálja az odasereglő gyerekeket. Az idill egyetlen dolog zavarja, az a folyamatos, föld-remegtető zaj, amelyet az ott álló szovjet tankok működő motorja csap.

Évtizedek telnek el. Kovács Árpád egy társaságban feleleveníti ezt az emléket. A végén hozzá teszi: nem érti, hogy a rendőrség épületét biztosító, ott álló tankok motorja miért járt.

Valaki félre hívja. Ő magyarázattal szolgál. A felvilágosító elmondása szerint azokban a decemberi napokban édesapját és még több tucat befogott ötvenhatost ott, a szombathelyi rendőrség épületében vallatták, ütötték-verték, kínozták.

A kihallatszó üvöltés-hangok elnyomást szolgálta a páncélosok bekapcsolt motorjainak a zaja.

Ötvenhat elmúlt. A rendszer – ahogy mondták – konszolidálódott. Idővel a diktatúra hatalmi gépezetének kíméletlen működését kellett szalonképessé tenni. Igyekeztek tehát annak zaját „elnyomni”, süketté tenni az embereket és vakká.

Aki nem tűri a szemellenzőt, aki hallóként és látóként kíván élni, annak ajánljuk Markó György frissen megjelent kötetét, amelynek címe A KALEF – A Moszkva téri galeri 1964-1965.

 

- szil -
Címkék:
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • Hollandiában mindig a bemázolt arcú Fekete Péter kíséri a Mikulást
    A Karácsonyt megelőző időszaknak minden országban és minden családban megvannak a hagyományai. Vannak, akik a megváltó eljövetelére készülnek, mások vásárlási lázban égnek. Sok gyerek pedig az adventi kalendárium ablakait nyitogatva türelmetlenül számolja vissza a napokat a Jézuska vagy a Mikulás és az ajándékok érkezéséig.
  • Szuperexpresszel a fapadosok ellen
    Legyőzheti-e a nagy sebességű vasút a repülőgépet? A most 25 éves Eurostar példája azt mutatja, hogy ha odafigyelnek a részletekre, a vasút versenyképes alternatíva lehet, és egyre inkább azzá válik, ahogy nő a szén-dioxid-mentes közlekedés jelentősége.
  • A Momentum identitástipró ideológiája
    Azokat az értékeket, amelyeket elődeink csendes hangyamunkával megteremtettek, a momentumosok most zsetonként herdálják el az egyre mélyebbre züllő európai politikai kaszinóban.
MTI Hírfelhasználó