A KALEF, avagy a Moszkva téri galeri 1964-65
2005. november 9. 00:00

A Scampolo, az Illés, az Atlantisz zenekar törzsközönségét valaha ők jelentették. A Kalefon, azaz a Moszkva téren találkoztak. Nem csak szüleik ízlése, de a diktatúra ideológiája ellen is a maguk 16-18-20 éves módján lázadtak.

Ellenük Népköztársaság nevében másfél éves megfigyelésük után, 1965 augusztusában emeltek vádat. A megfigyelést és a terhelő bizonyítékokat a galeri tagok saját maguk végezték és szolgáltatták. A lányokkal és a Kalef galeri holdudvarával együtt közel félszáz főt számláló társaságba a  diktatúra belügyi elhárítása 1963 ősze óta folyamatosan ügynököt küldött, vagy ott ügynökökre lelt. Tizennyolc-húsz éves fiúkat és lányokat szervezett be és tett árulóvá, társaik feljelentőjévé.

A budapesti II.,XI. és XII. ker. Bíróság éppen most 40 éve, 1965 novemberében tartott nyilvános tárgyaláson hozta meg ítéletét. A Kalef galeri öt hangadója elleni legfőbb vád a folytatólagosan elkövetett izgatás, illetve az izgatásra irányuló előkészület volt. Büntetésük többhónapos szabadságvesztés, illetve kényszergyógykezelés. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették.

A hosszú hónapokon átívelő állambiztonsági eljárás, a vizsgálati fogság, a Népköztársaság nevében történt vádemelés és ítélet az 1964-65-ös Kalef galerit szétzilálta.

Az eljárás közben néhányukról akaratlanul is kiderült, hogy a III/III-as ügyosztály beszervezte őket. Náluk nem, ám a többiek káderlapján tovább is lélegzett, élt és igen aktívan a Kalef galeri tagja volt megbélyegzés. Egyetemre, jobb munkahelyre nem vették fel őket. Idővel néhányuk illegálisan külföldre távozott. Akkor úgy mondták: dobbantott.

A ma már őszbe csavarodott fejű egykori galeri tagokra hétfőn, a XX. századi Intézetben találkozhattunk. Szépszámú közönség érdeklődése mellett mutatták be Markó György róluk szóló könyvét.

A szerző – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának egykori igazgatója – tájékoztatóját  úgymond kiábrándítással kezdte. Számára a Kalef galeri – ürügy. Nem a tagok személyes sorsát tekintette a feltárandónak, de a kort, amelyben éltek, éltünk. 

E néhány tucat fiatalember meghurcoltatása legalább annyira jellemző a hatvanas évek Magyarországára, mint amennyi tanulságot például az MSZMP KB ülései jegyzőkönyvének az elemzéseiből levonhatunk.

Markó György kizárólag korabeli dokumentumokból dolgozott: a Történeti Levéltárban fellelhető egykori ügynökjelentésekből, tartótiszti összefoglalókból politikai jelentésekből, illetve ügyészségi iratokból és bírósági ítéletekből.

E dokumentum anyagon olykor átsüt egy-egy jobbsorsra érdemes gyermekember drámája. Ilyen például a „Csorba” fedőnévvel nyilvántartott fiúé, aki tizenhat évesen 1956 októberének végén a II. kerületi Nemzetőrségben tevékenykedett. A Forradalom leverését követően november folyamán elmenekült az országból, magyarán disszidált.

Bécsben kapcsolatba került egy emigráns szervezettel, akik „Csorbát” magyarországi futárjukként alkalmazták. Második hazai útja során lebukott. Az állambiztonságiak letartóztatták és kémkedés, valamint államellenes szervezkedés vádjával 1957 októberében életfogytiglani börtönre ítélték az akkor 17 éves fiút. Ezt másodfokon 12 évre mérsékelték.

A börtönben megtért, ügynökként szolgált, de az 56-os elítélt társak előtt lelepleződött. Hat év börtön után – 23 éves korában – amnesztiával szabadult, és már szabadulása napján, április 3-án elküldte első jelentését a Politikai osztálynak.

Ám Markó György mégsem az ő, de az állambiztonságiak szemében különösen veszélyesnek ítélt Gábor sorsát tartja sorstragédiának.

Gábor a Kalef galeri kilenc nyilvántartásba vett hangadója között náluk az első helyen állt. „Csorba” ügynök még 1964 április 5-én így számol be egy általa tett kijelentésről: Nem félek semmitől és senkitől… Én már a nevemet égő vassal a karomba sütöttem, tudom, akármit kibírok. Engem vallathatnak, engem semmi nem érdekel.

Beszervezési dosszié hiányában – írja Markó György – csak találgatni lehet, hogy ezt a Gábor fiút mivel vették rá az állambiztonsági tisztek az együttműködésre. Minden esetre 1968 decemberében tartótisztje, Seres Imre így zárta le az „Agárdi” fedőnéven szereplő Gábor munkadossziéjának második kötetét: „Az informátort 1965 januárjában szerveztük be politikai terhelő adatok alapján. Beszervezése óta főleg a Moszkva téri Kalef galeri ellenséges tevékenységének felderítésére foglalkoztattuk….”

Sorstragédia. Egy jobbsorsra érdemes magyar fiatalember erkölcsi megrontása.

És mellette még mennyié…?!

Markó György érdekfeszítő kötetének ajánlója Kovács Árpád volt.

A Számvevőszék vezetője rokonszenves nyíltsággal jellemezte úgy magát, mint lojális figurát. Soha nem volt lázadó. Akkor, a 1964-65-ben, 16-17 évesen sem. Ám kíváncsi annál inkább, és ha ifjúsága tova is tűnt, e kíváncsisága töretlen maradt. Korunk jobb megértéséhez tartja fontos könyvnek Markó György kötetét, amely a fecsegő felszín alatt mutatja meg a hallgató mély-t.

Az előtér és háttér szétválása e korszak emberi tragédiájának egyik forrása. Ezzel kapcsolatban Kovács Árpád személyesen megélt története Szombathelyen játszódik. Az időpont 1956 decembere. A helyszín a város főterén álló Gépipari Technikum és a mellette álló egykori csendőrlaktanya, ekkor már a rendőrség épülete, amelye szovjet tankok „körkörös védelme” alatt áll.

A kilenc éves fiú édesanyját kíséri át a technikumba, ahol anyukája rajzot tanít. A tankok mellett őrködő szovjet katonák barátságosak. Van, amelyik csokoládéval kínálja az odasereglő gyerekeket. Az idill egyetlen dolog zavarja, az a folyamatos, föld-remegtető zaj, amelyet az ott álló szovjet tankok működő motorja csap.

Évtizedek telnek el. Kovács Árpád egy társaságban feleleveníti ezt az emléket. A végén hozzá teszi: nem érti, hogy a rendőrség épületét biztosító, ott álló tankok motorja miért járt.

Valaki félre hívja. Ő magyarázattal szolgál. A felvilágosító elmondása szerint azokban a decemberi napokban édesapját és még több tucat befogott ötvenhatost ott, a szombathelyi rendőrség épületében vallatták, ütötték-verték, kínozták.

A kihallatszó üvöltés-hangok elnyomást szolgálta a páncélosok bekapcsolt motorjainak a zaja.

Ötvenhat elmúlt. A rendszer – ahogy mondták – konszolidálódott. Idővel a diktatúra hatalmi gépezetének kíméletlen működését kellett szalonképessé tenni. Igyekeztek tehát annak zaját „elnyomni”, süketté tenni az embereket és vakká.

Aki nem tűri a szemellenzőt, aki hallóként és látóként kíván élni, annak ajánljuk Markó György frissen megjelent kötetét, amelynek címe A KALEF – A Moszkva téri galeri 1964-1965.

 

- szil -
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Szent István életműve
    Az egyházszervezet kiépítésével végérvényesen eldőlt, hogy Magyarország a latin rítusú egyház gyermeke lesz és nem a bizánci görögé. E tény jelentősége jóval meghaladja a vallásválasztás kérdését.
  • Erősíteni kell a magyar-német gazdasági együttműködést
    A magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítésének szükségességéről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.
  • Orbán: csak egy Európa van
    Mindig is tudtuk, a kettészakítottság idején is, hogy csak egy Európa van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten hétfőn, Sopronban.
MTI Hírfelhasználó