Titó női és az özvegy panasza - egy kegyetlen életút
Hosszú évek sértő mellőzése után a héten végre hivatalos látogató csöngetett be Jovanka Broznak, Tito marsall özvegyének düledező házába. Az idős asszony tele volt panasszal, és Rasim Ljajic, Szerbia emberi jogokért felelős minisztere azonnali segítséget ígért.
2006. január 23. 11:42

A horvát kovácsmester apa és szlovén anya hetedik gyermekeként, az Osztrák-Magyar Monarchia Kumrovec nevű falujában (ma Horvátország) született volt jugoszláv elnök 81 éves özvegye az idei rendkívül hideg telet is egy lyukas tetejű, beázástól elpenészedett plafonú fűtetlen házban, évekkel ezelőtt megállapított, de már akkor is alacsony összegű és azóta rohamosan értéktelenedő állami nyugdíjából próbálja kihúzni. Szerény ruhatárán kívül semmije sincs, mert a szakadár partizánvezér 25 évvel ezelőtti halála után a különutas szocializmus emlőin felnőtt hálátlan túlélők a temetés utáni első pillanatban az addig istenített Jovánkától - a szó szoros értelmében - mindent elvettek.

Emberek közé nem mehetett, a házából nem léphetett ki, és gyakorlatilag a világtól elzárva, éveken át szigorú házi őrizetben tartották. A nagy nőcsábász negyedik felesége televízión keresztül figyelte az I. világháború után összetákolt és a férje által további 45 évre népi demokratikus egységbe kényszerített dél-balkáni szláv államok és nemzetiségek kiújult anarchiáját, a 90-es évek kegyetlen polgárháborúit és a mostanáig tartó gazdasági mélyrepülését: egy hamis és hazug társadalmi rendszer vérben és mocsokban történő teljes megsemmisülését.

Joszip Broz, aki Sztálin barátjától és véreskezű tanítómesterétől a "Walter elvtárs" munkásmozgalmi becenevet kapta, később Tito művésznéven véste be magát a XX. század szomorú történelmébe. A félig horvát, félig szlovén Titót a II. világháborút követő, Tito partizánjai által Bácskában, a magyarok által is lakott falvakban (Csurog, Zsablya, Mozsor) elkövetett szörnyű vérengzések miatt nem csak a magyarok, de a horvátok, az adriai németek és a szlovének is teljes szívükből utálták. Ennek fő oka a győztes szövetséges hatalmak által teljes feledésre ítélt, horvát holocaustként számon tartott bleiburgi mészárlás volt. 

XXX

A diadalittas Tito 1945 április 5.-én, egy nappal Magyarország teljes szovjet megszállása után engedélyt adott a világverő szovjet Vörös Hadsereg alakulatainak, hogy átvonuljanak Jugoszlávián. Zágrábot az usztasák 1945 május 6.-án és 7.-én kiürítették és a legyőzött és függetlenségét elvesztett, volt nácibarát Horvátországból menekültek tízezrei indultak a falvakat és városokat végig rabló, gyárakat leszerelő, a múzeumokat, képtárakat, könyvtárakat és tudományos intézményeket kifosztó és felgyújtó, a lányokat, asszonyokat korhatár nélkül megerőszakoló, tisztjeik által feltüzelt analfabéta szadista vörös hordák és főleg szerb parasztokból toborzott, bosszúvágyó Tito partizánok elől az angol megszállási zóna irányába. 

A családostól Nyugatra igyekvő horvát usztasa katonákhoz nagy számmal csatlakoztak az oroszok elől menekülő németek, osztrákok, magyarok és szlovének is. Tito parancsára az őket üldöző Milan Basta partizánvezér vérszomjas csapatai a több százezerre tehető menekülők táborait 1945 májusának közepén, Bleiburgban, a szlovén-osztrák határ ausztriai oldalán fekvő kis karintiai faluban érték utol.

A magát 60 évvel később már az emberi jogok nemzetközi élharcosának tekintő Nagy Britannia 8. hadseregének akkori parancsnoka, Patrick Scott tábornok azonban nem fogadta el a horvát katonatisztek fegyverletételi ajánlatát és nem fogadta be és nem nyújtott védelmet az ezt kérő asszonyoknak, gyerekeknek, idős embereknek és civileknek sem. Az angol katonák Churchill miniszterelnök és Tito között megkötött egyezmény értelmében fegyverrel kényszerítették a menekülő embereket vissza a "felszabadított" Jugoszlávia területére, ahol az útmenti erdőben elbújt partizánok bemelegítésként automata fegyverekkel halomra gyilkolták őket. (Az angol hadsereg az általuk megszállt zóna más részeiről hosszú vonatszerelvényekbe zsúfolva deportálta vissza a magukat már biztonságban érző horvátországi menekülteket a biztos halált jelentő, Tito uralta Jugoszláviába.)     

Az életben maradottakat bekerítették, és a teljhatalmú Tito marsall tudtával és beleegyezéséevel a Balkánon és a Kárpátokon túli területeken honos szokásoknak megfelelően Basta emberei nekiláttak a nők csoportos megerőszakolásának és kivégzésének. A szerb partizánok sok fiatal lányt és asszonyt a férfiak szeme láttára derékig földbe ástak és a részeg katonák öklömnyi kövekkel halálra dobálták őket. Élő embereket kényszerítettek a velük ásatott mély gödrökbe, és utána gyújtóbombákat és kézigránátokat dobtak rájuk, mert ily módon gazdaságosabban - lőszer megtakarításával - tudták őket kivégezni.

A hős partizánok a családjukat védő férfiakat térden lőtték és a sebesülteket összekötött végtagokkal előbb nyilvánosan megkínozták majd lefejezték, a csoportokba összeterelt embereket teherautók platójáról és a közeli erdő vastagabb faágairól géppuskázták le. 1999-ben, a német Nürnberget a horvát fővárossal összekötő autópálya építésekor, Pesnica és Slivnica között az útépítő munkások egyetlen akkor megtalált tömegsírban 1179 lefejezett, kisebb-nagyobb méretű (férfi, női és gyermek) emberi koponyát találtak. Tito partizánjai sok tízezer életben maradt embert marhavagonokban a főleg a szerb-román határ mellé telepített jugoszláviai koncentrációs táborokba és a szovjet gulágokba hurcoltak kényszermunkára, ahonnan csak kevesen tértek vissza. 

Az áldozatok számát a mai napig nem tudták pontosan megállapítani: az amerikai Stanford egyetemen tanító Jozo Tomasevic történész professzor összesen több mint 200 ezer, ezen belül 116 ezer horvát nemzetiségű áldozatról írt tanulmányában, az angol Misha Glenny 88 ezer halottról számolt be, és a horvát történész Vladimir Zerjavic minimum 55 ezerre teszi Bleiburg környékén ártatlanul kivégzett emberek számát.

A balliberális nemzetközi média arról nem számolt be a világlapok címlapjain, hogy a függetlenné vált Szlovén Köztársaság nekiállt a múlt tisztázásának, és 1999 és 2001 között 296 (!) nagyméretű tömegsírt tárt fel a Bleiburggal szemközti szlovén területen. (Az osztrákok még nem folytattak ehhez hasonló célú ásatásokat.) Szlovéniai történészek véleménye szerint csak a szlovén területen megtalált csontok alapján a mésszel leöntött áldozatok száma 190 ezer fölött van, egyedül a Tezno körüli erdőben legyilkolt emberek száma 60-80 ezer közé tehető, és ezek között sok ezer csecsemőre és gyermekre utaló kis méretű csontmaradványokat találtak.

XXX

A szintén horvát területen született, szerb nemzetiségű Jovanka Budisaljevic 1952-ben, 28 éves korában ment feleségül a szovjet kommunistákkal éppen kekeckedő 60 éves Titóhoz. A romantikus partizánélet nehézségein megedződött katonalány ugyan sok rosszat hallott már az öregedő vőlegénye zavaros nőügyeiről, de a nyugat-európai királyi udvarokat megszégyenítő pompában élő volt kovácsinassal való szakítás egy pillanatra sem merült fel benne. Az emberarcú szocializmus balkáni vezére írni és olvasni még úgy ahogy megtanult, de az elemi iskoláit nem tudta befejezni, mert 12 éves korában megbukott, és utána már messze elkerült mindenféle további kudarcokkal fenyegető és időpocsékoló oktatási intézményt. A férjéhez mindig hűséges Jovánkát 1977-ben az egész életében mindenkit megcsaló és elhagyó, de már öreg, beteg és szellemileg halmozottan hátrányos helyzetbe került Titótól egy belső palotaforradalom eredményeként elszakították és házi őrizet alá helyezték.

Az élete végén érszűkület miatt fél lábát elvesztett, magját sűrűn potyogtató forradalmár ugyan meghagyta bizalmasnak hitt elvtársainak, hogy a halála után kezeljék Jovánkát államfő özvegyéhez méltó módon, de a temetési menet alatt krokodilkönnyeket eregető, és az egyik napról a másikra kommunistából nemzeti érzelmű szocialistává és/vagy szociáldemokratává átváltozott párttagok nem méltányolták a sírjánál még az "egész világ egyik legkiemelkedőbb vezetőjének" nevezett diktátor végső kívánságát. (A 60-as és 70-es években Tito volt az el nem kötelezett országoknak nevezett laza politikai tömörülés kiagyalója, később ezeket az országokat hívták harmadik világbeli, vagy fejlődő államoknak - a szerző

XXX

Íme, egy nagyon szűk lista Tito feleségeiről, barátnőiről és ismert gyerekeiről. A felsorolásból kiderül, hogy a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa nem kedvelte a sokszor kényelmetlen fogamzásgátló megoldásokat.

Marusa Novakova, 1912

a szerelemből egy fiú, Leonard Novakov született 1913-ban, közgazdászként Prágában élt.

Liza Spuner, 1913

egy fiú, Hans Spuner, sz. 1914, mérnökként Ausztriában élt, 1942 márciusában a német hadsereg tagjaként apja partizánjai elleni harcban vesztette életét. 

Tereza Stacner, 1914

egy fiú és egy lány, Paul és Gabriela Stacner, ikrek, sz. 1915, Gabriela korán meghalt, Paulból mérnök lett, további sorsa ismeretlen.

Ljusa Sedlovska, 1915

egy fiú, Kiril Sedlovski, sz. 1915, állatorvosként a Szovjetunióban halt meg.

Ira Gligorieva, első feleség, 1915

az asszony a szülésben meghalt, a gyerek megmaradt, Serjoza Gligoriev, sz. 1915, kommunista pártvezető volt a Szovjetunióban, Brjanszkban élt.

Daria Andirelova, 1915

egy fiú, Josip Andirelov, sz. 1916, a Vörös Hadsereg pilótájaként 1945-ben Berlin alatt életét vesztette.

Olja Kutina, 1915

mindig elhibázta, nem született gyerek.

Nina és Svetlana Bazan, ikerpár, 1917

egy fiú Ninától, Vladimir Bazan, sz. 1918, orvosként Leningrádban élt. Másik fiú Svetlanától, de a lányt Tito rábeszélte, hogy mondja azt, hogy a gyerek apja egy egyetemi professzor.

Zuhra Badahur, 1918

egy fiú, Kadi Badahur, sz. 1918, vegyészmérnökként Bakuban halt meg.

Pelagija Belousova, második feleség, 1919

egy fiú, Zarko Broz, sz. 1920, katonatiszt, a jugoszláv néphadsereg hőse, Belgrádban élt.

Ana Ivanovic, 1919

az esküvő előtt és után Tito szeretője, mindig elhibázta, nem született gyerek.

Vida Kogej, 1934

egy fiú, Dimitrij Kogej, sz. 1935, Bécsben zenetanár.

Elza Gerlach, nem hivatalos harmadik feleség, 1935

nem mondta meg neki, hogy még nem vált el Pelagijától, ennek ellenére Elzát is feleségül vette, és ebben az időben poligámiában élt, egy fiú, Viktor Gerlach, sz. 1937, sorsa ismeretlen.

Vassilitsa Koveshnikova, 1935

párhuzamosan élt vele és a nem hivatalos harmadik feleséggel, de itt mindig elhibázta, nem született gyerek.

Jeanne Coitier, 1937

egy fiú, Olivier Coitier, sz. 1938, fizikusként Párizsban él.

Zuhra Reuf-Anadolka, harmadik feleség, 1937

egy fiú, Izet Reuf, sz. 1938, Isztambulban kereskedelmi eladó.

Herta Haas, gyűrűs menyasszony, 1937

egy fiú, Aleksander Misa Broz, sz. 1941, Zágrábban él.

Davorjanka Paunovic-Zdenka, 1941

egy fiú, Slavisa Paunovic, sz. 1942, Szerbiában él.

Zinka Kunc, 1949

ezzel az operaénekesnővel is mindig elhibázta, nem született gyerek.

Jovanka Broz, negyedik feleség, 1952

tovább folytatódott a rossz széria, és ezúttal a trón utódlására szánt gyerek Jovánkától nem született.

XXX

Joszip Broz Tito, a nagy jugoszláv pinológus 21 dokumentálható asszonytól elért 17 gyermekes kíváló eredményét minden szocialista munkáspárti vezetőből pinoszocialista pártelnökké átváltozott eszmetárs őszinte szívvel megirigyelheti. Valószínűleg nem sok remény van arra, hogy bármelyik európai nagyvárosban élő, Viagrával felerősített ernyedő szoknyavadász a volt örökös jugoszláv államelnök nyomába tud lépni.

Joszip Broz-Walter-Tito 1980 május 4.-én, három nappal a 88. születésnapja előtt halt meg és sok hazai és külföldi gyászoló jelenlétében ünnepélyes külsőségek között a belgrádi Virágok Házában temették el.

Jovanka Broz, a negyedik feleség, aki még mindig a Jugoszláv Néphadsereg ezredese, mióta feloldották a háziőrizetét, minden hétfőn kibotorkál a penészes tető alatt rogyadozó otthonából, és friss virágot visz a férje a sírjára.

_____________________________________ 

Szemtanúk visszaemlékezése az 1945-ben, szerbek által a magyarok ellen elkövetett délvidéki tömeggyilkosságokra. Csak erős idegzetűeknek ajánlott. 

http://www.huncor.com/delvidek4445/teleki.htm

 _____________________________________

Források:   

Studia Croatica, Massacres and Atrocities of World War II, Allied War Crimes,
James Bacque: Crimes and Mercies: The Fate of German Civilians Under Allied Occupation, 1944-1950,
R. J. Rummel: Death by Government, Historical Facts of World War II, Titoville.com, Associated Press, CNN Interactive

Bleiburg falu környékén heteken át tartó és szörnyű kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságsorozat áldozatainak száma sokkal magasabb, mint a szerb nemzeti szocialista Milosevics, Mladics és Karadzics által a 90-es évekbeli embertelen vérengzésekben legyilkolt ártatlan áldozatok száma. 
Jack Corn
Címkék:
megmondó
Jelenleg a civilizációs mentőcsónakok épségben való megőrzése lehet a társadalmi önvédelemnek a stratégiai célja.
  • Az Andorra-szindróma
    A következmények súlyosak: labdarúgásunk várt fölemelkedése újra beláthatatlan távolságba került, fiatalságunk megint elfordul a futballtól.
  • Alois Mock és „Küldjük a Gyulát”
    A határőrök az előző napon visszaépítettek 10 méternyi kerítést. A „vasfüggönyt” ugyanis már korábban lebontották, de a tévéfelvételhez kellett egy díszlet.
  • Külföldről fizetett gyűlöletkeltők
    Felbérelt vörös gárdisták másznak erkélyre, és hőbörögnek, rontanak be szerkesztőségbe, és fenyegetőznek – természetesen népes médiapereputty kíséretében.
  • Maoista vörös gárdisták szerkesztőséget támadnak
    A liberális szélsőség a maoista kulturális forradalomhoz nyúl vissza, annak módszereit veszi át, és igyekszik elterjeszteni Közép-Európában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI