Hogyan kell szavazni két jelöltre is?
Rytkó Emilia azt a technikát ismertette, hogy a minapi belügyminiszteri rendelet nyomán, amely felülírta a választási törvényt és szellemét, egy szavazónak miként kellett eljárnia ahhoz, hogy két jelöltre is szavazhasson az első, illetve második fordulóban. Az irodavezető ezt törvényesnek találja.
2006. április 18. 14:11
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta, hogy az igazolásokat az első forduló előtt adják ki, ezért utólag már semmi nem módosítható.

- Igazolást a választópolgárok az első forduló előtt kérhettek. A választópolgárok általában azért kérnek igazolást, mert előre tudják, hogy az adott fordulóban nem tartózkodnak a lakóhelyükön. Természetesen előfordulhat olyan eset is, hogy a választópolgárnak megváltoznak a körülményei, és mégsem utazik el arra a településre, ahova igazolást kért és otthon marad, ebben az esetben a szavazatszámláló bizottság az igazolás bevonásával egyidejűleg felveheti a szavazóköri névjegyzékre- mondta Rytkó Emília.

Ezt a lehetőséget megjátszva tehát a második fordulóban a szavazópolgár lakhelyére hazatérve teljesen legálisan dönthet, egy másik képviselőt is parlamentbe juttatva. Az igazolással a kezében csak annyit kell mondania, hogy mégsem utazott el, mint ahogy tervezte. Ennek megakadályozásához arra lenne szükség, hogy ellenőrizni lehessen, ki hol szavazott az első fordulóban. Ez azonban a jelenlegi törvények szerint a választópolgárnak a személyes ügye, és nem ellenőrizhető a névjegyzékben, így legálisan szavazhat valaki két emberre – ismerte el Rytkó Emília.

Forrás: Magyar Rádió
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI