Ikarusszal az Olimpián
Az Ikarus hétfőn délelőtt Székesfehérváron mutatta be új busztípusát. A Kínában gyártásra kerülő sorozat első darabja a tervek szerint jövő januárban gördülhet le a futószalagról. A kínai óriáscéggel megkötött előszerződést júniusban véglegesítik, Pekingben.
2006. május 22. 17:07

Ez a legnagyobb volumenű beruházás, mely a magyar és kínai gazdasági kapcsolatokban létrejön – mondta Széles Gábor az Ikarus elnöke. A harminc millió dolláros projekt pénzügyi hátterét a kínai Datong Hongye Befektetési Holding fedezi, míg a februártól újra 100 százalékosan magyar tulajdonú IkarusBus a technológiát, a gyártósorok helyszínre szállítását, a betanítást és a folyamatos fejlesztéseket adja.  

És természetesen a márkanevet. Kínában az Ikarus név még mindig jól cseng. Magyarország még mindig baráti ország, mintha a világ alig változott volna onnan nézve. Li Chuang a Datong Holding képviseletében úgy fogalmazott, „az Ikarus száz éves múltja során jó nevet, és nagy tapasztalatot szerzett az autóbuszgyártásban. Ezért döntött cégünk mellettük.”

 

Mint elmondta, Kínában sok buszgyártó cég van már, jelentős tehát a konkurencia, de úgy véli, a tömegközlekedésben még van mit fejlődni. Erre lesz alkalmas az Ikarus. Az új fejlesztés, amit ma megtekinthetünk – tette hozzá – nagyon jó ár-érték arányt mutat. 

Komoly álmok az Ikarusban 

Széles Gábor bejelentette, évi ezer darabbal kezdik meg a gyártást, majd szeretnék ezt felvinni évi tízezerre. Mint elmondta, ez már olyan nagy kapacitás, hogy ezzel nagy álmunk is valóra válhat: a NASDAQ-ra, a new yorki tőzsdére való bekerülés.  

Az utolsó aláírásra, mely véglegesíti a szerződést, Széles Gábor szerint várhatóan június 20-án kerül sor Pekingben, a Népek Palotájában. A létrejövő vegyesvállalat 51 százalékban kínai, 49 százalékban magyar tulajdonú lesz.

A zöldmezős beruházás Kína keleti részén, a tengerparton fekvő Csingtao városában indul. A hét milliós város első embere, Du Shien bejelentette az Ikarus gyárra alapozva, fejlesztéseket kívánunk beindítani, mely később teherautók, konténer-szállítók és egyéb járművek gyártását jelenti. „Tegnap mikor érkeztünk esett, de ma kisütött a nap. Ez nálunk nagy szerencsét jelent.” – mondta lelkendezve Du Shien.  

Az Ikarus távolabbi céljai 

Szeretnénk Európában is betörni az új buszcsaláddal – vette át a szót Széles Gábor. Ezek a buszok 20 százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint az ebben a kategóriában futó társaik. Ezért Széles Gábor úgy véli, Kínában a gyártás alacsony költségei még az Európába való szállítást is gazdaságossá tehetik. 

 

Elmondta, az Ikarus jelenleg is előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal, Iránnal, és Kubával. Kubában is működött egy nagy üzemünk, ám a magyar rendszerváltás után ezt elvették, és nem fizettek érte. Most úgy tűnik, rendezni kívánják a helyzetet. Ha sikerül, előbb-utóbb ott is megindulhat a gyártás.  

Az Ikarus hazai tervei 

Magyarországon 2-400 darabos gyártást tervez az Ikarus. Ez mindenképp a székesfehérvári üzemben lesz – mondta Széles. Most azonban nem ez az elsődleges cél, majd sajnálkozva hozzátette, Magyarország eltörpül a kínai vagy az orosz piachoz képest, ezért most azokra kell helyezzük a hangsúlyt. 

Fontos kiemelni, hogy a csingtaoi buszgyártás a magyar beszállítókra épül. Így mire az eléri az évi tízezer darabot, sok hazai cég juthat munkához. Ezenkívül a fejlesztési munka is itthon folyik majd. Összességében tehát a beruházás Magyarországon is munkahelyeket teremt. 

HB 122 L  

Az új busz prototípusáról Takács István, a Hungarianbus ügyvezető igazgatója elmondta sok dolog szándékosan nincs beépítve még. Így például a műszerfal, vagy néhány sor ülés. Ezeket azért nem tették bele, hogy a kínai partner saját elképzeléseit is elmondhassa és az apróbb változtatásokat minél hamarabb megtehessék. Takács a gondolának elmondta, Kínában szükség van a strapabíró buszokra, mert a gyenge minőségű járművek miatt sok a tragédiával végződő baleset.  

Az Ikarus HB 122 L típus 500 kg-mal könnyebb elődeinél, a környezetvédelmi szabályoknak megfelel (EURO 4). Igény szerint lehet manuális vagy automata váltóval felszerelni, jelenlegi tetőszerkezete olyan, amely átalakítás nélkül klímaberendezésre cserélhető. Fejlesztése 500 millió forintba került, a 200-as és a 400-as sorozat technológiájának felhasználásával.

 

Peking 2008-ban az Olimpiai játékok színhelye lesz. A tőle néhányszáz kilométerre fekvő Csingtao bonyolítja majd le a vitorlásversenyeket. Így az új buszok már komoly szerepet kaphatnak a rendezvény miatt megnövekedő személyszállításban is.

Pénzes Dávid
Címkék:
  • Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni
    Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést "el kell engednünk"; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz - figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton a közmédiának adott interjújában.
  • Bayer Zsolt: Tusk a Katynban
    Donald Tusk remek fizetéséért bárkit bármivel megrágalmaz, minden birodalmi gazemberséghez lelkesen asszisztál, és hazudik.
  • Novák Katalin: Komoly jobboldali erő a láthatáron
    A Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke elmondta, pártjuk egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget.
MTI Hírfelhasználó