Egy kecskepásztor elmélkedése elé
gondola-interjú Polczer Miklóssal
Eleinte naponta jöttem-mentem, aztán kétnaponként, aztán a feleségem lejött hozzám egy héten egyszer, majd azt mondta, ez nem állapot, és ő is ideköltözik… Így kerültünk ide a kecskék miatt. És a kecskepásztorkodás egy olyan életforma, ami nagyon különleges, nagyon érdekes és nagyon szép. Alkalmat ad az elmélkedésre, meg a normális emberi életre, ellentétben a várossal.
2006. október 16. 20:35

A választások előtt nem sokkal Lázár Tibor barátom kezembe nyomott egy kéziratot. Én Most Itt Vagyok – ez a címe. „A kecskés Miklós”, azaz egy kecskepásztor elmélkedése az életről, a világról. Rögtön megfogott. Csakhogy a választás őrületében kit érdekelnek az efféle tűnődések? Majd utána foglalkozom a témával, gondoltam. És most, ebben a Gyurcsány-őrületben, remélt távozása küszöbén (amikor már a bűnbakfejek hullása is megkezdődött), vajon érdekelhet bárkit is az efféle – egyszerre emelkedett és elmélyült – gondolkodás? Nos, úgy vélem, nem csak én vagyok vevő rá. Nem csak én gondolom, hogy a pillanat tisztánlátását inkább segíti, mintsem homályosítaná, ha egy kicsit messzebbről fürkésszük önmagunkat…

Bénye, ahol a kecskepásztor, becsületes nevén Polczer Miklós él, közel esik Kávához, ahol meg a barátom lakik; s mindkét település mintegy harminc-negyven kilométerre esik Budapesttől, dél-keleti irányban. Ha úgy tetszik, közel, hisz’ autóval hovatovább egy óra; ha meg úgy tetszik, nagyon távol, hisz’ csakugyan egy egészen más világ. Dimbes-dombos, erdős-bokros tájék, szépen művelt szántóföldekkel tarkítva-gazdagítva – olyasféle vidék ez, amely nyugalmával, sugárzó harmóniájával szinte csábít a világ dolgain való tűnődésre.

Már akit.

Ahányan vannak – főleg fiatalok –, akik legszívesebben forgatagos városokba költöznének e „süket” csönd és „idegesítő” nyugalom elől! Akiknek nem a rohanó időt megállító, elmélyült   szemlélődés a leghőbb vágyuk, hanem éppen az időt gyorsan múlató „szórakozás”, „kikapcsolódás”, diszkózás, effélék. Már csak azért is, mert ugyan, mit lehet még elmélkedni ezen a világon? Ma akkor vagy valaki, ha pénzed van, akkor érezheted sikeresnek magad, ha kedvedre fogyaszthatod a fogyasztói világ káprázatosan gazdag és változékony kínálatát, erre pedig akkor van esélyed, ha egyedül azon tépelődsz, hogyan tehetnél szert minél több piacképes tudásra, praktikus ismeretre, pénzszerző trükkre, s hogyan tudnád tenmagadat,  megszerzett tudásodat minél magasabb árfolyamon, minél nagyobb haszonnal értékesíteni az elszabadult világverseny öldöklő piacán.

No de mert csakugyan ilyenek vagyunk, ezért van egyre nagyobb szükségünk – mondhatnám: létszükségletünk – azokra az elmélkedésekre, amelyek mélyen a mindennapi valóságunkban gyökereznek, ám messze-messze kiemelkednek belőle, messze-messze túl látnak rajta. Onnan, a magasabb szférákból visszatekintve van csak – akármily szerény – esélyünk arra, hogy idejében üstökön ragadjuk magunkat, s erélyesen magunkra ripakodjunk: Állj meg, ember, ha jót akarsz!

„A kecskés Miklós” olyan nagyon azért nem hisz a világ önkéntes, megértő, belátó, azaz okos és bölcs megváltoztatásában. Nem annyira a emberiségnek, mint inkább csak gyermekeinek írta, foglalta össze világról szóló elmélkedéseit. De mikor telefonon arra buzdítottam, a gondola segítségével ossza meg másokkal is felfedezéseit, hiszen ilyesfélékről tűnődni igencsak időszerű, ráfér az egész magyarságra, a világra – akkor hamar kötélnek állt.

Elmélkedésében leszögezi, hogy ő semmi újat nem talált ki. Legfeljebb mások felfedezését, tudását fogalmazta-rendezte újra a saját lelke, a saját megérzései szerint. Munkájának éppen ez a szerénység, ez az egészséges alázat az egyik legrokonszenvesebb vonása: nem azért tesz kirándulásokat magasabb szférákba, hogy mint messziről jött ember, azt mondjon, amit akar; hogy hangzatos sületlenségekkel „igazolja” ezoterikus jártasságát, „bennfentességét”. Minden szavát mérlegre teszi, minden szavát megfontolja. Jó matematikusokra, fizikusokra jellemző szigorú pontossággal, következetességgel ragadja meg nem csak az adatokkal, statisztikákkal alátámaszthatókat, de a láthatatlant és megragadhatatlant is. Azt persze nem tudhatjuk, hogy a hit s a személyes élmények ellenőrizhetetlen dimenzióiban objektíve igazat mond-e; azt viszont éppen szikár – minden nagyzolást, szenzációhajhászást kerülő – szavaiból derül ki nagyon hamar, hogy mindig azt mondja, amit vagy igaznak tud, vagy igaznak érez.

Mielőtt elmélkedéseit a gondola olvasói elé tártam volna, biztos, ami biztos, szemébe akartam nézni. Meg akartam győződni arról, hogy személyes találkozásunk során is egy ugyanolyan egyenes, mindenféle hókusz-pókusz nélküli ember fog-e velem szemben állni, mint amilyen írásai nyomán jelent meg lelki szemeim előtt. No meg persze arra is kíváncsi voltam, hogyan fér meg egy testben, egy lélekben a magasröptű bölcselkedő és a földhözragadt kecskepásztor.

Nos, ez is „A kecskés Miklós” vonzó varázsához tartozik: midőn meglátogattuk őt (Lázár Tibor barátommal – ki nem csak engem elkalauzolni tartott velem, de őt lefényképezni is), nem kecskebőr dudával vagy báránybőr bundában fogadott bennünket, hanem farmernadrágban s rövid ujjú ingben. Zömök, erős testalkata Diogenészt juttatta eszembe (nem mintha az ókori bölcselkedővel akár egyszer is találkoztam volna, de legkülönfélébb ábrázolásai nyomán ilyen kép ülepedett meg bennem). Mélyen ülő szeme, szakállas-bozontos arca első pillantásra azonban már inkább egy kecskepásztort, sőt, egy vadembert mutatott meg, semmint egy kifinomult lelkű, fennkölt filoszt. S ahogy kapva kapott a felesége ajánlatán, hogy hozna neki egy kávét (merthogy mi, barátommal, éppen túl voltunk rajta), az is egyértelműen azt mutatta, hogy vendéglátóm egyáltalán nincs híján a gyarló emberi vágyakozásoknak – ám minden óvó szavának ettől csak nagyobb hitele lett előttem.

Amikor aztán beszélgetni kezdtünk, s cicomáktól mentes, lényegre törő gondolatai fonalát végigkövethettem, közben pedig arcát, tekintetét is szabadon fürkészhettem, ekkor vált bizonyossá számomra, hogy tényleg egy nagy tudású, bölcs ember ül velem szemben. Olyan, akinek éppenséggel jól esik, ha meghallgatom, de esze ágában sincs rám tukmálni egyetlen felfedezését sem. Nem azért lát, hogy megváltoztassa a világot, de ha már megadatott számára a látás, ha kérdik, elmondja.

Egészen addig érteni vélem, ameddig a világ nagy dolgairól, az emberről és az emberiségről, nem túl derűs kilátásainkról beszélgetünk. Akármennyire nyomasztó is helyenként a téma - a könyörtelen, vészjósló adatokkal -, határozottan élvezzük az októberi nap fényét és melegét: ahogy megtalál bennünket itt egy kis asztal körül, tornácos ház tövében, a falu távoli zugában, fölénk magasodó fák lombjai alatt. Már csak ilyen – ilyen kettős lelkű – az ember. No meg olyan, hogy sajnálkozik, ha nem szabadon látja legelészni, szaladgálni a kecskéket, hanem kerítés mögött. „A kecske, az olyan ám – magyarázza házigazdánk –, hogy az egyik pillanatban ezen a hegyen van, a másik pillanatban a szemköztin, és ma már nem tudom utolérni őket”. Átnyalábol egy jó adag kukoricaszárat, s áthajítja a kerítés fölött. Aztán a végeláthatatlan telek túloldalára kerülünk, hogy megnézzük a frissen elkészült kukoricakályhát. Útközben jókora libasereg támad ránk az erdőből, házigazdánk elkapja a legharciasabbat s a hóna alá vágja, amíg mi a kályhaépítő műhelybe szabadulunk. Itt megmutatja a saját maga tervezte és saját kezűleg legyártott szerkezetet, hogyan adagolja önműködően a kukoricaszemeket, hogyan szabályozza önmagát, szóval itt már kezdek nem mindent érteni. Aztán amikor további, megvalósítandó elképzeléseiről beszél, bomlási anyagokkal fűtő, nagy hatásfokú berendezésről, s papírt, ceruzát ragad, számokat ír egymás alá – végképp elveszítem a fonalat. Annál kevésbé a meggyőződésem: ez az ember tud valamit.

*

- Elmélkedését úgy írta alá, hogy „A kecskés Miklós”…

- Mert engem így ismernek ezen a tájékon.

- Hány kecskéje van?

- Most éppen húsz-huszonkettő. Eddig negyven-ötvenet tartottam, s abból éltünk, hogy a tejből sajtot készítettünk és a feleségem a piacon árulta. De mivel nem is tudunk és nem is akarunk megfelelni az európai uniós elvárásoknak, nem tudunk és nem is fogunk egy külön tejüzemet létesíteni azért, hogy csináljunk két kiló sajtot, ezért ezt most abbahagyjuk.

- Miből fognak élni?

- Elég sok mindenhez értek. Most éppen azt találtam ki, hogy kályhákat és kazánokat fogok gyártani. De csak egy évig, amíg el nem megyek nyugdíjba. Utána ha valakinek – úgy értem, családtagnak vagy barátnak – kell ez a vállalkozás, átadom neki, ha nem kell, ennyi volt a története.

- Kecske és elmélkedés hogyan függnek össze egymással? Mert, gondolom, ezért is írta alá az elmélkedéseit úgy, ahogy.

- Valóban. A kecskék miatt jöttem le ide lakni Pestről, immáron tizenkét éve.

- Előtte mivel foglalkozott?

- A Budapesti Műszaki Egyetemen dolgoztam mint mechanikus. A kísérleti szilárdság analízis egy speciális szakágában szereztem szakértői igazolványt. Ha egy gép eleme gyakran tört el ugyanott, a szóban forgó speciális módszerrel elemezni kellett a gépalkatrészben keletkező feszültségeket, miért épp ott tört el, s mivel lehetne a további töréseket megelőzni.

- Tehát a kecskék miatt jött…

- Ezt a telket nekik vettem.

- Pesten már voltak kecskéi?

- Tizennégy. Azért kellett elhoznom őket, mert a környezetemben lévő emberek nagyon rosszul tűrték.

- A szagukat?

- Meg engem.

- Önt miért?

- Kevés volt a hely. S ezért – hogy is mondjam? -, kicsit szétfolytam.

- Már hogy a kecskék ide-oda szaladgáltak?

- Igen. Megtették azt is, hogy a tetőteraszon keresztül átmentek a szomszéd kertjébe. Mert ott elég egymás hegyén-hátán vannak a házak… Vagy a tetőteraszról bámulgattak az utcára… Szóval elég furcsa helyzet volt, nem illett oda.

- Pest melyik részéről van szó?

- Lőrincről.

- Tehát egy szép napon onnan ideköltözött velük.

- Először csak úgy volt, hogy lehozom őket, naponta lejövök hozzájuk, ellátom őket, aztán haza megyek.

- Bénye milyen messze van onnan?

- Harminckét kilométer volt háztól házig. Nem egy borzalmas távolság. Eleinte naponta jöttem-mentem, aztán kétnaponként, aztán a feleségem lejött hozzám egy héten egyszer, majd azt mondta, ez nem állapot, és ő is ideköltözik… Így kerültünk ide a kecskék miatt. És a kecskepásztorkodás egy olyan életforma, ami nagyon különleges, nagyon érdekes és nagyon szép. Alkalmat ad az elmélkedésre, meg a normális emberi életre, ellentétben a várossal. Nagyon sokan irigylik tőlem ezt az életformát, de senki nem meri utánam csinálni. Minden városlakóban megvan a vágy, hogy így éljen, csak nem meri utánunk csinálni. Igaza van egyébként, mert ez valóban kényelmetlenebb, s nem olyan elegáns… Szóval, van arra, fönn egy nagy diófa, az alatt üldögéltem én két éven keresztül egy ilyen gyorsan gyártott széken, ölemben a kutyámmal, és nem csináltam semmit, csak töprengtem az élet dolgain.

- Elmélkedéséből tudom, hogy a töprengésen kívül egy különös élménye is segített másképp látnia a világot. Amikor 1994-ben a beteg kecskéjét magához szorította és meggyógyította…

- Akkor jöttem rá – pontosabban: éreztem rá, hiszen itt nem olyan ismeretekről van szó, amit az ember tud, hanem olyanokról, amit az ember érez –, tehát hogy a látható dolgokon túl is van egy valóság. Én soha nem voltam vallásos, nem foglalkoztam ilyen nem e világi dolgokkal, s nagyon meglepett, nagyon nagy hatással volt rám...

- Elmélkedését a gyermekeinek, utódainak írta. Mi végett?

- Hogy ha majd ezek a dolgok vagy ehhez hasonlóak bekövetkeznek, elő tudják majd venni, s meg tudják nézni, mit gondoltam én akkor, amikor ez még csak kezdődött.

- Használati utasításokat is ad, hogyan kellene innentől fogva élni.

- Mert most nagyon rossz irányba megy a világ. Magyarország különösen. Mert itt volt egy nagyon jól működő paraszti életforma, s az emberek még tudták, mit, hogyan kell csinálni. S ezt most kezdik elfelejteni. A falvak népe beköltözött a városokba, más ember mondja meg neki, mit kell csinálnia, s azt csinálja. És azt már nem tudja, hányadikán kell kukoricát vetni, vagy hogyan ellik az anyadisznó. Most már állatorvost kell hívni a tehén elléséhez. Régen ez nem volt így. Akkor egy parasztember ezt maga is el tudta végezni. Minden faluban volt egy pék, és minden faluban volt egy kovács, aki megpatkolta a lovat vagy meg tudta csinálni a kerítést. És most már a kovács elment nyugdíjba, a pékség tönkrement, és most már az emberek Monorra járnak autóval bevásárolni. Haza viszik az egy hónapra elegendő szlovák műsajtot, német tésztát, s nincsenek magyar élelmiszerek. Mert amire ráírják, hogy magyar, az is hamisítvány: elhozták Kínából, s itt valamelyik volt téeszmajornak a területén átcsomagolják magyar csomagolóanyagba, újracímkézik, és eladják mint kiváló magyar terméket. Drágábban, mint a külföldit, mert mégiscsak egy kiváló magyar termék. Tehát ilyen disznóságokból élnek az emberek, nem pedig abból, hogy becsületes, tisztességes munkával megkeresik a kenyerüket.

- Miért ne menne az ilyen ember Monorra bevásárolni, ha egyszer ez a jó neki?

- Nem az a baj, hogy oda megy vásárolni, hanem az, hogy elfelejtette, hogyan kell krumplit termeszteni. És ha majd egyszer eljön az az idő, amikor már nem lesz elegendő üzemanyag, és nem Romániából, Bulgáriából, Marokkóból, Spanyolországból, és ördög tudja, még honnan hozzák az élelmiszert ide hozzánk, mert olyan drágán már nem tudjuk kifizetni, akkor majd nem fogunk tudni magunknak termelni és nem fogjuk tudni megoldani a problémáinkat.

- Ám egyelőre olyan a világpiac, amilyen. Hogyan lehetnék versenyképesek, ha háztáji vagy kisipari termelésre rendezkednénk be?

- Nem kell nekünk versenyezni! Versenyezzenek ők egymással. Legyen ez az ő gondjuk. 2020-ra a mai értékekhez képest duplájára emelkedik az energiaigény, ha így megy tovább. Nincs ennyi energia. Ezt kristálytisztán lehet látni. Ezt mindenki tudja, aki ezzel foglalkozik. Nem lesz üzemanyag arra, hogy a kamionok tízezrei rohangáljanak az utakon. És arra se, hogy ennyi vacakot legyártsanak, megvegyék, aztán kidobják a szemétbe.

- Tehát 2020-ban annak lesz esélye, aki most idejében felhagy az őrült versengéssel, s készül az akkori korszakra?

- Amit a különböző adatok, összefüggések alapján én és mások megállapítottunk, nem biztos, hogy ugyanúgy bekövetkezik, hiszen egy háború vagy egy természeti katasztrófa felülírhat mindent. És akkor arról, amit én leírtam, kiderülhet, hogy még a legjobbik eset. Egy biztos: ezer nyoma van annak, hogy ez a társadalmi-gazdasági rendszer válságban van. 2003-ban írtam arról az Elmélkedésben, ami most Gyurcsány Ferenc „jóvoltából” bekövetkezett: a hazugságáradatról. Kiáll az egyik párt politikusa, és dupla nyugdíjat, ingyen utazást, habzsi-dabzsit ígér, a másik párt politikusa pedig ezt még megfejeli ötven százalékkal. Kit fognak megválasztani? Aki nagyobbat hazudott. Aztán ha megalakul a kormány, elkezdik csavargatni az emberek fejét, hogy ezt ezért nem lehet megcsinálni, azt meg azért nem. A következő választásra aztán ezt elfelejtik az emberek, s kezdődik minden elölről. Mert nem lesz olyan ember, aki bevallja, hogy kevesebbet fogunk enni, nem lesz fűtés, gyalog fogunk járni, vagy biciklin, vagy lóháton. És lovas ekével fogjuk szántani a kis kertünket, hogy meglegyen az az ötven kiló krumpli télire. Mert erre az emberre senki nem fog szavazni.

- Noha neki van igaza?

- Noha neki van igaza. Mert nem lesz energia.

- De ön azt is mondja, hogy azért is úgy lesz, ahogy a mostani tendenciák már mutatják, mert az emberek nem tudnak lemondani a kényelmükről.

- Valóban nem tudnak. De igazuk is van. Miért mondanának le? Gondolja meg, hogy egyszer csak azt mondanák a magyarok, hogy ennek a kecskésnek igaza van, elfogy az energia, az autózás, a széndioxid-kibocsátás tönkre teszi a környezetet, és így tovább. Ne csináljuk! És akkor mire mennek vele? Kínában 1 milliárd 200 millió ember él. Indiában ugyanannyi. Összesen két és fél milliárd ember él abban a térségben. És őnáluk a gazdasági növekedés évente tíz százalék. Mert Kínában tíz és fél, Indiában kilenc és fél. Ehhez energia kell. És ezt az energiát ők fel fogják használni. Mert ők abból élnek, hogy mi megvesszük azt a sok lim-lomot. Amely valójában nem is csak lim-lom. A kínaiak a lítium-ion bázisú akkumulátorok gyártásában elsők a világon. Volt egy japán professzor, aki készített egy elektromos autót, egy kiállításon bemutatta és a kínaiak nagyon érdeklődtek iránta, mert hogy ők is csinálnak hasonlót, csak persze nem olyan szupert, mint a japánok. A professzor megkérdezte, elmehetne-e hozzájuk megnézni, mit csinálnak. Hát persze! Működjenek együtt. És akkor elment Kínába, és ott megmutatták neki azt a várost, ahol azokat a szakembereket képzik, akik majd a városrésznyi gyárakban gyártják a lítium-ion bázisú akkumulátorokat, amelyekkel ők már szériában működtetnek városi taxikat kísérletképpen. Tehát nem arról van szó, hogy ők mögöttünk kullognának, hanem számos tekintetben évtizedekkel vannak előttünk. És ők fel fogják használni az energiát, mert ők a környezet-szennyeződésre meg a felmelegedésre azt mondják, hogy ez a Nyugat halandzsája, hogy konzerválja a jelenlegi helyzetet. Mert az amerikaiaknál minden negyven kilós asszony két és fél tonnás dzsippel jár, harminc litert fogyasztva száz kilométeren a napi bevásárlásához, otthon pedig a deszkából épített házaikat a negyven fokos melegben lehűtik húsz fokosra, mert nem számít, semmi sem számít. Az épületek alatt ott van a több ezer literes olajtartály, mert olajjal fűtenek. De ők bármit megtehetnek, mert ők gazdagok. És azt mondják a kínaiaknak, hogy te ne menjél kis motorral, mert füstölsz vele. Hát fog menni.

- És akkor már mindegy is, hogy itt mi mit csinálunk pár millióan.

- Így van. Ha mi egy csepp olajat sem fogyasztanánk többé, a világ helyzetén az sem változtatna. Ez olyan, mintha elszabadult volna egy vonat, s most rohan lefelé a hegyről. Megállíthatatlanul. Majd ha lesz egy olyan kanyar, amelyet már nem tud bevenni, kisiklik.

- Ön azt mondja, hogy az embernek feladata van.

- Feladata és felelőssége.

- De ha feladata van, akkor ezt valaki adja neki. Akinek pedig célja van ezzel. Ő volna Isten?

- Istennek nincs célja. Mert ő végtelen és örökkévaló. Tulajdonságok nélküli. Nem jó, nem rossz. Teljesen semleges.

- És akkor mit szolgál az ember?

- Egy magasabb rendű életet… Úgy gondolom, hogy az Élet Istentől való, és maga Isten. Mert az Élet maga az Idő. Az élet tehát nem más, mint az idő folyamatában lezajló változás. Tehát akkor, amikor valami nem változik – változatlan, mozdulatlan –,  akkor az halott. Amíg abban vegyi, fizikai vagy bármilyen más változás folyik, valami miatt mozgásban van, valami mozog benne, addig az élő, még akkor is, ha számunkra nem nyilvánvaló. Amikor például azt mondják, hogy a Mars bolygó élettelen, ez nem igaz, mert hatással van a környezetére, mert mozog, mert van valamilyen változás rajta, és része egy nagyobb életnek. Van egy kicsi élet, egy nagyobb élet, egy még nagyobb élet… És a legvégén ott van az univerzum, ami végtelen és örök…

- Ön ugyanezeket a szavakat használta Istenre is…

- Mert ő Isten, és mi is így vagyunk részei Istennek. Személy szerint mi magunk is, és a Föld egésze is. Ezért sem szabad elpusztítanunk a Földet, mert a Föld maga egy élőlény. Része Istennek. És így rendkívül értékes és különleges. Nem tudom, milyen része, de értékes és különleges. És biztos, hogy élőlény. És mi ennek az élőlénynek az életét szolgáljuk. És minden élőlénynek van egy megadott ideje. Akkor is, ha egy bolygó, akkor is, ha egy kérész. vagy egy szálkás fenyő. A kérésznek egy nap jutott, a szálkás fenyőnek ötezer év. De ez az ő szempontjukból egy élet. Egy egységnyi idő. És ez minden egyes szervezetre igaz, kivéve Istent, aki rendelkezik az összes anyaggal, összes energiával, az összes idővel. Ez mind ő maga.

- És ezeket mind a diófa alatt „sütötte” ki?

- Ez egy lassú folyamat volt. A meditációk alatt az ember mindig magyarázatot keres. Különösen akkor, ha olyan életet élt, mint én, igyekszik magyarázatot találni a dolgokra. És valamilyen okot keresni a dolgok mögött. És nagyon nehéz azt megélni, hogy nincsenek okok és nincsenek magyarázatok a történtekre, hanem egy létezés van. És az emberi lét mint létezés nem fontos. Ez csak egy szakasza az emberi lélek létezésének. Mert az emberi lélek része Istennek, és örökké való.

- Ön azt írja, hogy a gazdagok kapzsisága vezet el a tragédiához. Ez most Isten szándéka vagy akarata szerint való volna?

- Isten természetesen nem foglalkozik ilyenekkel. Egyénekkel. Hogy ki milyen műanyag vacakokat gyárt…

- De rámehet az emberiség…

- Ez a százötven év, amióta elkezdődött az erőteljes pusztulás, csupán egy szempillantás a Föld történetében.

- És majd úgyis minden vissza fog állni?

- Természetesen.

- Ahogy ön írja, jönnek az éhínségek, pusztul az emberiség…

- Ezeknek a nyomai már most itt vannak.

- Éhínség Afrikában?

- Meg például a természeti katasztrófák áldozatai Indiában. Mert a túlszaporulat kiszorul olyan területekre, amelyek nem alkalmasak az életre. Csak annyira, amennyire mesterségesen alkalmassá tették. De ezek a területek védtelenek a természeti csapásokkal szemben. A Föld kétmilliárd embert képes eltartani. Ha ennél több van, az már baj. Valahol valami sérül.

- A gazdagok kapzsiságának ebben a folyamatban mi a jelentősége?

- Ha visszagondol a rabszolgatartó társadalmak végére: miért engedték el a rabszolgákat a gazdagok? Mert olyan rendes emberek voltak? Egy fenét. Lusták voltak gondoskodni a rabszolgáikról. Házat kellett nekik építeni, enni kellett nekik adni, ruhát kellett nekik varratni, gondoskodni kellett arról, hogy dolgozni menjenek a helyükre. Ehelyett azt mondták, hogy elengedünk titeket, s adunk pénzt a munkátokért. És mindig csak annyit adtak, hogy legyen erejük másnap bemenni dolgozni. A birtok az enyém. Megengedem, hogy dolgozz rajta, de add ide a részemet, ami a birtokomért jár. Aztán te éljél, ahogy tudsz. S hajszál pontosan így működik ez ma is. Vannak mérhetetlenül gazdag emberek, és vannak olyan csórók, akiknek az élete csak arra jó, hogy keressen annyi pénzt, hogy ne halljon éhen és ne fagyjon meg, legyen tető a feje fölött, hogy be tudjon menni másnap dolgozni. Mert egy parasztnak vagy proletárnak nincs más választása, mint hogy megy dolgozni, mert különben éhen hal vagy megfagy.

- Elmélkedésében mégis van egy kis derűlátás. Azt írja, hogy a civileknek kell átvenniük a világ irányítását, a vezetőket fizessék meg, de ne legyen hatalmuk.

- Így van.

- S ezt talán segíthet…

- Nem, nem segíthet. Ebben az évszázadban a drámai változás mindenképp bekövetkezik. Nem tudjuk pontosan, hogy tizenöt évvel előbb vagy húsz évvel később, de bekövetkezik. Nem én állítom ugyanis. Mert ha csak én állítanám, lehetne tamáskodni. Hanem tudós emberek csoportja, akik a hetvenes évek végén elkészítették a jelentésüket arról, mikor fogynak ki a nyersanyagok s az energiakészletek. Ha most elővesszük ezt a diagramot s megnézzük, nagyon furcsa dolgot látunk: a világ élelmiszertermelésének a maximumán vagyunk. Közeledik az ipari termelés maximuma. Indiában és Kínában ugyebár tíz százalékkal nő a termelés. Amerikában és Európában egy-két százalékkal, a bevétel azonban jobban nő, mert tőkét helyeznek ki. Magyarország viszont tőkét használ fel és ezért másoknak fizetünk kamatot. Minálunk tehát már csak akkor lehet növekedés, ha olyasmivel próbálkozunk, mint Orbán Viktorék: mesterséges keresletnövekedéssel. Emberek, hitelből építsetek házat! És azt állam majd magára vállalja a hitel kamatainak a visszafizetését. Amikor ez már nem ment, a szocialisták nekiálltak utat építeni, hogy a gazdasági növekedés látszatát fenntartsák. Mert ez nem valódi növekedés, s ez a lényeg! Ha a világ növekedése összességében már nullán van, Indiáé és Kínáé tíz százalék, akkor valahol csökkennie kell. Hát csökken is, például Magyarországon.

- És ha nem jön be az alapfeltételezés? Ha mégsem nulla lesz a növekedés?

- Ez nem puszta feltételezés! Ez megfigyeléseken és számításokon alapul, s bár valóban több változatot dolgoztak ki, az eredmény lényegében ugyanaz. Például nem csak a hetvenes években ismert nyersanyagkészlettel kalkuláltak, hanem ennek a kétszeresével is. Ebben az esetben később következik be, ám annál nagyobb lesz a pusztulás: 2100-ra a Föld népessége az 1900-as szintre esik vissza.

- Az ön ezoterikus gondolkodását hogyan tűri a család, a falu?

- A faluban kevesen ismerik. Nem szoktam senkire ráerőltetni a gondolataimat.

- Gyógyító képességéért sem keresik fel?

- Nem gyógyítok. Magamat se.

- Pedig tudná?

- Tudnám. Ha nagyon fáj valami, akkor előfordul. Olyankor elállítom a vérzést vagy a fájdalmat, de egyébként nem.

- Miért nem, ha egyszer adottsága, képessége van rá?

- Mert nincs hozzá közöm. Én úgy fogadom el az életet, amilyen. Nem akarok tenni ellene semmit. Nekem már nincs felelősségem…

- Milyen értelemben? Gyerekeinek?

- Senkinek. Nem kell számot adnom senkinek, nem tartozom sem pénzzel, sem semmivel. Teljesen szabad vagyok és gondtalan.

- Kecskét mindig fog tartani?

- Fogok. Én akkor is tartottam, amikor nem volt divat, akkor is, amikor divat lett, s most is tartok, amikor már megint nem divat. Az életmódomon nem változtatok. Csak most kukoricakályhákat fogok gyártani. Egy évig. Aztán nem érdekel az egész. Akkor majd azt is lehet, hogy nyárra kimegyek a rétre, ott fogok élni. Kiviszem magammal az állataimat…

- És az asszonyt is?

- Ha lesz kedve, eljön… Azt találtam ki, hogy a betakarított szénából… De ez már nem fontos.

- Ki tudja? Mondja csak!

- Tehát a betakarított szénából, a bálákból rakok egy nagy kazlat, amelynek üres a közepe. Egy favázzal kimerevítem, nehogy összedőljön. Letakarom egy nejlonfóliával, hogy ne rohadjon meg a széna, s beteszem oda az állatokat. Én meg egy kis lakókocsiban eléldegélek. Van egy szép kis rétem, egy patak folyik át rajta. Lesz tehát vizem is. Minden, ami csak kell.

(folyt. köv.: „A kecskés” Miklós: Én Most Itt Vagyok. Elmélkedés 1.)

Varga Domokos György
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI