Én Most Itt Vagyok. Elmélkedés 1.
Egy kecskepásztor elmélkedése
„A kecskepásztorkodás egy olyan életforma, ami nagyon különleges, nagyon érdekes és nagyon szép. Alkalmat ad az elmélkedésre, meg a normális emberi életre, ellentétben a várossal.” (részlet a szerzővel, Polczer Miklóssal készült gondola-interjúból)
2006. október 19. 22:45

„A kecskés” Miklós

Én Most Itt Vagyok

Elmélkedés 1.

Bevezető

Az írás címe mondatként is értelmezhető, de valójában egymás után leírt szavak. Minden szó egy fejezet címe a magam által megfogalmazott világnézetben. Ez a világnézet természetesen csak az én számomra érvényes teljes egészében, de részletei bizonyára mások számára is elfogadhatóak. Ezt azért is gondolom, mert amiket itt leírok, én is valakiktől olvastam és valószínűleg ők is valakiktől olvasták. Úgy lehet ez a gondolatokkal is, mint a műszaki tudományokkal. Életem egyik szakaszában olyan szerencsés voltam, hogy egy csapatban dolgozhattam Dr. Tham Frigyes tanár úrral. Ő mondta azt, hogy nem lehet semmi újat kitalálni, mert már minden le van írva a könyvekben. Ha csak olvasni tud valaki, az egész világot felfedezheti. Ez valószínűleg így van. Gondoljunk arra például, hogy Leonardo da Vinci már az 15OO-as évek elején kitalálta a repülőgépet. Igaz 4OO évet kellett várni a megvalósításra, mert a technika csak akkor tette lehetővé, de aki olvasni tudott már akkor találkozhatott a gondolattal.

Egyébként is, a gondolatok nem az ember agyában keletkeznek, hanem telepatikus úton érkeznek a mindenséget kitöltő Isteni teremtő erőtől. Az agy nem a gondolatok keletkezésének helye, hanem egy antenna, ami képes felfogni az üzeneteket. Ezért van az, hogy egy probléma megoldásán a világ több pontján sok ember kezd dolgozni anélkül, hogy egymásról tudnának. Legtöbbször a megoldások is nagyon hasonlítanak egymásra, és egymáshoz közeli időpontban születnek meg.

Néha olyan emberek születnek, akiknek sokkal fejlettebb az agyuk, mint koruk emberének. Ők azok, akik az emberiség fejlődésében ugrásokat hoznak létre, mert agyuk olyan információkat is felfog, amit mások még nem. Ilyen volt Leonardo vagy Einstein. Az Ő munkássága és egész élete jól dokumentált. Több kutató is vizsgálta munkásságát és arra a megállapításra jutottak, hogy nem egy racionális gondolatsor eredménye volt az Ő felismerése, hanem egy intuíció vezette rá. Ugyanis munkáiban semmi előjele nem volt az eredménynek. Ez is fent leírtakat erősíti.

Minden ember életében vannak időszakok, amikor foglalkoztatják az élet „nagy”
kérdései. Legtöbbször csak felületesen, szinte csak a hozzászoktatás szintjén dolgozza fel a gondolatot. Példaként azt az esetet említeném, amikor az ötéves gyermek a halál kérdését feszegeti. Nem képes elfogadni, feldolgozni, így későbbi időpontra hagyja. Élete során többször is előveszi és ha szerencsés, meg tudja rágni arra az időre,  amikor szembe kell néznie vele.

A címben szereplő szavak az életnek ezen nagy kérdéseit jelölik.

Én

Szabadon, félelem nélkül élni.

Értelmes sorrendet felállítani

az élet dolgaiban.

Saját világnézetet kialakítani.

Ki vagyok én?

Ezt a kérdést előbb-utóbb minden ember felteszi magának és valószínűleg senki sem tudja megválaszolni. Még az általam nagyra becsült és szeretve tisztelt Müller Péter író és gondolkodó is csak annyit tudott mondani magáról az Ex Codex című 1983-ban készült filmjében, hogy szereti a banánt. Persze ezt csak szójátéknak szánta, utalva a banális kifejezésre.

Azok az emberek akik csak az anyagi világot látják és hiszik, a tudomány ismeretei és a logika törvényei szerint építik fel világnézetüket. Ez a felfogás azonban magában hordozza az értelmetlenség gondolatát. Ráadásul az alapkérdésekre nem ad választ és az ellentmondásokat gondosan elkerülik. Most csak egyet említek a sok közül. Bármit létre akarunk hozni az anyagi világban, ki kell találnunk a működési elvét. A működési elv pedig nem anyag, nem kézzel fogható. Tehát a tisztán anyagi szemlélet alapvetően hibás.

Ha semmit sem hozhatunk és semmit sem vihetünk magunkkal és életünk során is csak annyit teszünk, hogy saját fajunk létét biztosítjuk, nem vagyunk többek a hangyáknál. Hiszen ők is építkeznek, készleteket gyűjtenek, védelmi rendszereket szerveznek, szaporodnak, területeket hódítanak el másoktól, élnek és halnak. Mennyivel vagyunk mi különbek náluk? Ha nincs semmi a halál után, az egyén szempontjából a saját pusztulása egyenértékű a világvégével. Ez a gondolat az ember számára elfogadhatatlan. Már évezredek óta az. Minden kultúrában van valamilyen elmélet a földön túli életről.

Az ősi temetkezéseknél is a halott mellé tették a fegyverét és agyagkorsókban ételt, italt, hogy a hosszú úton ne szenvedjen hiányt semmiben. A vezérek mellé még megölt szolgáikat és kedves lovukat is eltemették. Ebből is látszik, hogy az ember hisz a halál utáni létben. Ma is szinte valamennyi vallás tartalmazza a feltámadás, az örök élet, a reinkarnáció gondolatát. Ezek a gondolatok csak úgy valósulhatnak meg, ha az ember egyszerre több síkon létezik.

Én abban hiszek, hogy az ember testből, személyiségből és lélekből áll. Így legjobban egy gyertyához hasonlítható, ami áll a testből, a lángból és a fényből. A test csak a láng létezésének feltételét biztosítja, de a lényeg nem a láng, nem a test, hanem a fény. Hiszen azért van a gyertya, hogy világítson.

Az emberre vonatkoztatva van a test, ami egy emlős, mindenevő állat fejlett aggyal. A közhiedelemmel ellentétben nem a legfejlettebb aggyal, hiszen a delfinek agyának tömege a test tömegéhez viszonyítva nagyobb. Ha igaz az, hogy az agy testtömeghez viszonyított mérete határozza meg egy lény fejlettségét, a delfinek fejlettebbek nálunk. Azért nem alakult ki technikai civilizációjuk, mert nem volt rá szükségük. Nem kell nekik ház, autó, utak. Idejüket elmélkedéssel, szemlélődéssel töltik és kapcsolataikban nem az érdek, hanem a szeretet dominál. Az, hogy mi még nem értettük meg őket nem jelenti azt, hogy ők alacsonyrendűek.

Testünk működése az állatokhoz viszonyítva kezdetleges és elmaradott. Fizikai képességek dolgában bizony alaposan alul maradunk. Szerény képességeinket tovább rontja, hogy a gyengék és a hibás egyedek már nagyon hosszú ideje nem selejteződnek ki, sőt az emberiség még az életképtelen egyedeket is mesterségesen életben tartja. Persze az ember értékét nem is a teste adja, hanem a lelke, ami ebben a gyenge testben él.

Folytatva a gyertya analógiát, a személyiség, az ego a gyertya lángjának felel meg. Ahogy a lángból a fény, úgy az egón keresztül nyilvánul meg a bennünk rejlő lélek.

Egyéniségünket nagyon sok körülmény befolyásolja. Kifejlődését már az is meghatározza, hogy hova születünk, milyen a családi hátterünk, kik a szüleink, milyen emberek vannak hatással az életünkre, milyen iskolába járunk, stb. Úgy hiszem, hogy a lélek a mindenségben tértől és időtől függetlenül jelen van. Fejlődéséhez tanulásra, tapasztalatokra van szüksége. Ezért mindent meg kell tapasztalnia, tudnia kell milyen érzés a fájdalom, a gyönyör, a megaláztatás, a siker, az öröm, a halálfélelem, milyen ízű a bor, milyen meleg a tűz. Ezt a temérdek tapasztalatot nem tudja egy rövidke élet során átélni, arról nem is beszélve, hogy különböző egyéniségre van szüksége különböző élethelyzetek megélésére. Gondoljunk például az önfeláldozás és a mérhetetlen önzés közötti ellentétre.

Ezért a lélek azt a megoldást alkalmazza, hogy minden életéhez maga választja meg azt a helyszínt és azokat a szülőket, ahova inkarnálódik, azért, hogy a további fejlődéséhez szükséges körülmények meglegyenek. Így kialakulhat az a személyisége, ami lehetővé teszi a számára előírt érzések megtapasztalását. Amikor egy lélek megjelenik az anyagi világban, megszakad a kapcsolata a túloldallal. Ezért nem tudja honnan jön és hová tart. Úgy kell hinnie, hogy egyszer él, különben nem lenne a tapasztalatszerzés véresen komoly. Néha a szó szoros értelmében. Ezért is tiltják a vallások a túlsó oldallal való kapcsolatkeresést. És ezért tiltják az öngyilkosságot, hiszen ha dolgavégezetlen tér vissza, újra kell születnie, hogy befejezze azt az osztályt, amit félbehagyott. Ezek alapján akkor lássuk: ki vagyok én?

Én egy gyengén fejlett lélek vagyok, aki egy nagyon szegény proletár családba született egy olyan korban, amikor az emberek lehetőségei erősen korlátozottak voltak. Feladatom az volt erre az életre, hogy megtapasztaljam, milyen érzés mindig szembe menni az elvárásokkal, keresztül verekedni magam látszólag megoldhatatlan akadályokon, magamra hagyva, segítség nélkül, embertelen körülmények között inam szakadtáig dolgozni. Feladatom volt ennek az értelmetlenségét megtapasztalni, felfedezni a békesség és a szeretet erejét.

Az lenne jó, ha egy rövidke időre én lehetnék a tüzet őrző szellem szolga és ha megkérdezné valaki ki vagy te, az válaszolhatnám, amit a Dalai Láma válaszolt erre a kérdésre, amikor elhagyta Tibetet és egy indiai határőr kérdezte:

„Amikor engem nézel, ki próbálok jó ember lenni, önmagad lásd!”

(folyt. köv.: Hogyan találhatom meg önmagam?)

Polczer Miklós
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI