Én Most Itt Vagyok. Elmélkedés 3.
„A kecskepásztorkodás egy olyan életforma, ami nagyon különleges, nagyon érdekes és nagyon szép. Alkalmat ad az elmélkedésre, meg a normális emberi életre, ellentétben a várossal.” (részlet a szerzővel, Polczer Miklóssal készült gondola-interjúból)
2006. október 27. 18:08

„A kecskés” Miklós

Én Most Itt Vagyok

Elmélkedés 3.

Most

Az idő

Az ember hasonlóan az állatokhoz eleinte nem ismerte fel az időt. Fejlődése során megfigyeléseket tett és rájött, hogy bizonyos események rendszeresen ismétlődnek. Amikor fejlődésében eljutott odáig, hogy gazdálkodni kezdett, fontossá vált, hogy munkafolyamatokat időhöz kössön. Felismerte az idő fogalmát. Innen már viszonylag egyszerű volt eljutni az idő méréséig, számontartásáig. Hosszú időn át, amíg az idő mérését csak arra használták, hogy a vetés idejét, az ünnepek megtartását, az előre kiszámítható események pl. a gyermekek születését számon tartsák, az idő nem jelentett gondot. Akkor kezdődtek a bajok, amikor kiderült, hogy a munkát is idővel lehet mérni, hiszen az időegység alatt elvégzett munka mennyisége a teljesítmény. Ekkor vált az ember az idő rabszolgájává. Mai korunkban, amikor a társadalmi elvárásoknak megfelelően a legtöbb ember sokkal többet fogyaszt, mint amennyire szüksége van, sokkal többet is dolgozik, mint amennyi jól esik neki és amennyi egyébként indokolt lenne. Az emberek többsége állandó időzavarban van, mivel a hosszú munkaidő, az utazás és a családjuk ellátásához szükséges egyéb tevékenységek gyakorlatilag kitöltik a napjukat. Ráadásul valamennyi tevékenysége, még a szórakozása és pihenése is időhöz kötött, mind kezdési időpontját, mind tartamát illetően. Ez így nem jó és nem is kéne, hogy így legyen. Ha az ember hajlandó gátat vetni vágyainak, és nem akarja megmutatni másoknak, hogy ő kész tízszer annyit dolgozni, mint amennyit bír, csak azért, hogy tízszer annyit költhessen, mint amennyire szüksége van, sokkal szebb, békésebb, emberibb életet élhet. Az a baj, hogy lassan eltávolodtunk az eredeti értékektől és ilyen nagy távolságból már nem is emlékszünk arra, hogy mi is a lényeg. Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy élni tudjunk! Vannak emberek a világban, akik heti három órai tengeri halászattal meg tudják teremteni családjuk megélhetését. A többi idejüket azzal töltik, hogy játszanak a gyermekeikkel, úszkálnak a tengerben vagy asszonyukkal lustálkodnak az árnyékban. Igaz, nincs szép autójuk és nem cserélik ki az egyébként még jó TV-jüket házi mozira. Viszont jókedvűek, elégedettek, tele vannak életerővel és nap mint nap kellemes érzéseket szereznek maguknak és a körülöttük élőknek. Persze én is tudom, hogy nálunk ez már nem valósítható meg, hiszen életünk olyan bonyolult, hogyha felére csökkentenénk aktivitásunkat, akkor is nagyságrendekkel lennénk a fenti példa fölött. Ha viszont megtartanánk azt az elvet, hogy saját igényeink szerint éljünk és ne mások elvárásai alapján, maradna időnk arra is, hogy éljünk. Az egyén számára az idő ugyanis nem más, mint egy zsinór, amire életünk eseményeit mint gyöngyöket fűzzük fel. Amikor a végére értünk, markunkba vesszük és így egyben már nem, mint egy egyenes zsinórt, hanem mint egy imaolvasót mutatjuk fel Istennek, ítélje meg, milyen volt az életünk.

Gondolkodjunk el azon hány nap az élet? Aki minden nap mindig ugyanakkor kel, menetrendszerű pontossággal érkezik a buszmegállóba, ugyanazt a monoton munkát végzi, ugyanannyi sört iszik ugyanazokkal az emberekkel, ugyanabban a kocsmában, ugyanúgy megnézi a híradót a televízióban és ugyanabban a testhelyzetben szerelmeskedik a feleségével, és ugyanakkor alszik el, annak az egész élete egy nap, csak sokszor. Éljünk át minél több érdekes, szép, boldog napot. Keressük az újat, szánjunk időt magunkra, ismerjük meg a világot és önmagunkat. Keressük meg a rég elfelejtett értékeket. A munka nem az élet értelme, csak a szükségletek kielégítését szolgálja. A legmagasabb szintű emberi tevékenység a szemlélődés, a meditáció.

Ebben a pillanatban

Az emberi tudat az idő folyamatában létezik. Nem ragad le a pillanatnál, hanem folyamatosan éli a múltat, a jelent, a jövőt. Gondolkodjunk el azon, hogy mindig valami olyan dolog jár az eszünkben, ami volt, vagy ami lesz, vagy amit kellett volna, vagy majd meg kéne tenni. A legritkább esetben állunk meg annál a pillanatnál, amit éppen átélünk. Pedig a normális tudatállapot az, amikor a jelent éljük. Elmondhatjuk, hogy időnk döntő többségét úgynevezett megváltozott tudatállapotban töltjük. Az idő szempontjából vizsgálva létünket, úgy látszik, hogy különböző síkokon létezünk egyszerre.

Ezek közül első a fizikai valóság. Itt az időnek a fizikai törvényeknek megfelelő szerepe van. Meghatározza a dolgok sorrendjét és életünket egy folyamattá rendezi. Az, hogy az idő egy dimenzió, csak olyan dolgokból látjuk, mint például, hogy a térnek egy pontján egy időben csak egy fizikai test lehet.

Második sík az álom. Senki sem tudja pontosan, mi az álom? Miért van szüksége az idegrendszernek a kikapcsolásra? Valószínű, hogy az álom azoknak a dolgoknak a kivetülése, ami éppen foglalkoztat minket, de az idő és a racionalitás béklyóitól megszabadítva. Ezért aztán ezen a síkon minden lehetséges. Talán arról szól a dolog, hogy mi lenne, ha nem lennének korlátjaink? Talán még ennél is többről van szó. Vannak, akik azt mondják, hogy a tudatalattink megnyilvánulása az álom, megfejtése talán lehetővé teszi, hogy átleskelődjünk a túloldalra.

Ez viszont azt jelentené, hogy amikor alszunk, nem az idegrendszerünk pihen, hanem a lelkünk húzódik vissza az idő és tér nélküli valóságba. Mivel ott egyszerre van jelen, jövő és múlt, az álom olyan információkat is tartalmazhat, amik létünk jövőjére mutathatnak. Bizony az álomfejtés nagyon komoly dolog! Kár, hogy nem értünk hozzá!

A harmadik sík a fantázia. Valamennyien ismerjük azt az érzést, amikor egy könyvet olvasunk és az író által megteremtett, de a saját fantáziánk által felépített világban átéljük a hős szerepét. Ilyenkor szenvedélyesen ragaszkodunk ahhoz a világhoz, nem is akarunk visszatérni a sajátunkba. Erre mondjuk, olyan jó a könyv, hogy nem tudjuk letenni. Fantáziánk olyan élethűen és valóságosan tud megmutatni nekünk más sorsokat, számunkra ismeretlen tájakat és kultúrákat, hogy szinte benne élünk. Vannak kivételes képességekkel megáldott emberek, akik gondolatban képesek más világokat felépíteni, és azt számunkra megjeleníteni úgy, hogy mi is átélhessük az ő kalandjukat. Ők a művészek.

Hangulatokat, gondolatokat közölnek velünk, mi felfogjuk az ő, gyakran elvont, irracionális, megrázó vagy éppen boldogító mondanivalójukat, saját fantáziánkkal lefordítjuk és átéljük ugyanazt az élményt, ami őket a zenemű vagy a vers, a festmény, stb. létrehozására késztette. Talán ez a legszebb, legemberibb képességünk. Lehet, hogy ez az, ami megkülönböztet minket az állatoktól.

Fantázia világban él a feltaláló és a tudós is, hiszen ismeretlen addig nem létező dolgok működését kell kitalálnia. Amikor gondolkodik, alig lehet kirángatni elvont világából. Elveszíti érdeklődését a mindennapi dolgok iránt, elfelejt reggelizni, és ferdén begombolt ingben, felemás zokniban megy dolgozni.

A negyedik sík a relaxációs vagy meditatív tudatállapot. Ez egy különleges állapot, annyiban hogy szándékosan hozzuk létre. Fizikai síkunktól egy mozgó rács, az idő sík választja el. Ezen a rácson csak úgy tudunk átjutni erre a szintre, ha a rács mozgását sikerül megállítani. Úgy kell megállítani, hogy az idő az „éppen most” pillanatban álljon meg. Többféle technika létezik, az én számomra a légzésre koncentrálás a legmegfelelőbb. Megvalósításához teljes nyugalom szükséges. Az alkalmazott technikák és külsőségek hatásossága egyénenként változó. Nekem a különleges zenék és a különböző színű gyertyák fénye a legmegnyugtatóbb. Kényelmesen elhelyezkedek, majd lehunyt szemmel a saját légzésemre koncentrálok, figyelem a levegő beáramlását, szinte tudatosan felhasználom az oxigént, majd lassan kieresztem. Néhány perc elteltével tudatomat teljesen leköti e művelet, semmi más gondolat nincs a fejemben. Ekkor egy olyan érzés keletkezik, mint amikor egy értekezleten majdnem elalszunk, de az elalvás előtti pillanatban felébredünk. Ez olyan érzés, mintha a fejünk egy kört írna le. El kell érnünk, hogy ebben az ébrenlét és alvás közötti állapotban maradjunk. Érzékszerveink itt még jól működnek, tudatunk tiszta, világos, de olyan benyomások érnek, és olyan dolgokat láthatunk tisztán, amikről egyébként fogalmunk sem volt. Információkat szerezhetünk a tudat alatt őrzött ismereteinkről, emlékeinkről, amiket önvédelemből elfelejtettünk és ismereteket szerezhetünk olyan tudásról is, amit elvileg nem szabadna tudnunk. Ez az irányított meditáció. A kérdést, amiről szeretnénk valamit megtudni, a szertartás előtt meg kell fogalmazni. Ha a meditáció jól sikerül, egészen részletes, korrekt választ kapunk. Ne lepődjünk meg semmin, a válaszok néha meghökkentőek! Ne legyünk kíváncsiak olyan dolgokra, amihez nincs közünk! Nem szükséges meghatározott célt kitűzni, nagyon jó hatással van az emberre, ha csak szemlélődni megy át egy kicsit a másik oldalra. A rendszeres meditáció megmutatja az embernek, hogy más utak is vannak, nemcsak az, amin ő jár. Ez megértővé teszi a többi emberrel szemben és megszabadítja a szorongásoktól.

Az ötödik sík a meditációs sík mélyebb, egy másik térben létező része. Ezen a síkon van egy olyan pont, ami a tökéletességet jelképezi. Ez egy domb tetején kijelölt kör, közepében egy pont, amiből az én tudatomban egy mák növény nő ki. Azért képzelem így, mert ez a hely olyan, amilyen helyeken a kábítószeresek járhatnak. Óva intek mindenkit, gyakorlott vezető nélkül ne merészkedjen ide! Itt ugyanis az érzékszerveink már nem működnek helyesen.

A természeti népeknél a sámánok úgy tudják meg, hogy melyik szellem kínozza a beteget, hogy erre a pontra elküldi a segítőit, akiket nézőknek hívnak. Csattanómaszlag növényből pépet készítenek és ezzel több meghatározott helyen bekenik a nézők testét. Ettől a kábító hatású szertől a nézők transzba esnek és elárulják az ártó szellem nevét. Így a sámán már tudja, milyen gyógymódot alkalmazzon.

Az európai kultúrában az okkult /titkos/ tudományokban a lelki gyógyítások módszerénél ezt a szeretetsugárnak nevezik. Erre majd később a gyógyítás technikáinál visszatérek.

A hatodik sík egy hatalmas felágaskodó hullám, amelynek habos taraja van. Ez az akaratsugár. Ezt én csak nagyon korlátozottan tudom alkalmazni, ugyanis veszélyes és én nem rendelkezem olyan magabiztos tudással, hogy merjem használni. Egyébként ez a hullám az, ami nem enged át engem a Hetedik síkra, ami nem sík, hanem a végtelen tér. A karomat át tudom ide nyújtani, hogy segítségért könyörögjek, amikor valakit szeretnék meggyógyítani, de át nem léphetek, csak sejtéseim vannak arról, hogy mi van ott.

Tehát az „éppen most” pillanat megragadása, kapu a tudatállapot megválasztásához. Ez teszi lehetővé, hogy lelkünk érzékelhesse a világmindenséget kitöltő Isteni teremtő erőt, átvegye annak rezgését, és mint a régi detektoros rádió kristálya az ember számára zenévé alakítsa az étert kitöltő hullámokat.

Ezt az energiát, amit a keleti kultúrákban csí-nek vagy práná-nak neveznek, mi talán életerőnek mondhatnánk. Ha sikerül megfelelő alázattal és őszinteséggel olyan lelkiállapotba kerülnünk, hogy képesek vagyunk felfogni ezt az energiát, akkor közvetíthetjük is más embereknek. Ennek hatására helyreáll az energia áramlás a beteg emberekben, és lehetőségük nyílik a megerősödésre, ezen keresztül a gyógyulásra. Természetesen csak az gyógyulhat meg, aki akar is. Nem mi és nem az orvosok gyógyítják meg a betegeket, hanem ők saját maguk. Mások csak segítséget nyújthatnak, megkönnyíthetik a gyógyulást. Visszautalva a rádió hasonlatra, nem mi írtuk a zenét, nem is mi játsszuk el, csak közvetítjük a hallgatóhoz. Egyszerű eszközök vagyunk a folyamatban.

A gyógyítás képessége csak olyan embereknek adatik meg, akiknek életmódja és világnézete erre alkalmassá teszik. Tehát a legfontosabb a világnézet, a gyógyítás csak melléktermék. Fejlődése kezdetén, amikor az ember felfedezi magában ezt a képességet, saját magát is meggyógyítja, ha szükséges. Azért, mert a világnézete még nem alakult ki megfelelő szintre. Amikor már teljesen átadta magát ennek az életfelfogásnak, nem ragaszkodik a földi élethez, elfogadja az elmúlás gondolatát, tudomásul veszi saját jelentéktelenségét, és ha meg tudná tenni, akkor sem gyógyítaná magát.

(folyt. köv.: Az alternatív gyógyítás technikái)

Polczer Miklós
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI