Mi történik Dél-Afrikában? II. rész
A háromgyerekes David Rattray néprajztudós brutális meggyilkolása nem okozott különösebb meglepetést Dél-Afrikában. Nem csak a feketék vagy a fehérek, de a Dél-Afrikában élő indiaiak is hozzászoktak a szörnyűbbnél szörnyűbb tartalmú bűnügyekhez.
2007. február 3. 14:33
Leszámítva a háborúban levő országokat (Irak, Szomália, Szudán, Eritrea) a világ legveszélyesebb országának ma már egyértelműen a Dél-Afrikai Köztársaság tekinthető. A hivatalos adatok szerint 2002 első kilenc hónapjában tizenötezer embert (!) gyilkoltak meg. Ez csak a bejelentett gyilkosságok száma, a lopások, a fegyveres rablások, a gyakran halállal végződő gépkocsilopások, betörések számát megbecsülni sem lehet, a bejelentetlenül maradt erőszakos nemi közösülések és egyéb erőszakos cselekmények számáról ebben az időszakban nem kaptam és nem találtam idézhető adatot.

Egyedül a Johannesburg városához közeli Guateng tartományban nyolc hónap alatt 6,500 gyilkosság történt. Rendőrségi adatok szerint minden 17. másodpercben megölnek vagy megerőszakolnak valakit az országban. Bármilyen bőrszínű embernek élni vagy dolgozni a Dél-Afrikai Köztársaságban csak nagy elővigyázatossággal, az emberi lét máshol megszokott normáinak feladásával, kellő önmérséklettel és nagyfokú megalkuvással lehet.

A dél-afrikai kormány a 2002. évi költségvetésében az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek elfogására, felelősségre vonására, a rendőri és igazságügyi szervek napi feladatainak ellátására több mint 31,8 milliárd randot (3,6 milliárd dollár) különített el, ami az ország öt évvel ezelőtti éves kiadásainak kereken 11 százalékát jelentette. Fél évtizeddel később az eredményt látva nyugodt lélekkel megállapítható, hogy ha az egész nem is, de az e célra évről évre elköltött összeg az ablakon kidobott pénznek tekinthető - még abban az esetben is, ha valóban erre a célra használták fel ezt a tömérdek pénzt.

Valaha az ország teljes élelmiszerellátását jóformán egyedül biztosító fehér farmerek és családjaik elleni rasszista támadások felgyorsultak, a fehérek kiűzésére indított törvénytelen fekete földfoglaló mozgalom látványos eredményeket ért el, és azok akik még helyben maradtak, azok állig felfegyverzik magukat, lőni tanítják az asszonyokat és gyerekeket, és magas, gyakran kettős, kő- vagy elektromos kerítéssel veszik körbe házukat, birtokukat, földjüket és a megélhetésüket biztosító farmjukat.

Évről évre növekszik a Nagy Brittaniába, Ausztráliába és az Egyesült Államokba érkező dél-afrikai fehér családok száma. Az angolszász országok jól járnak az Afrikából menekülő fehér kivándorlási hullámmal, hiszen ellentétben a fejlődő országokból érkező szakképzetlen színesbőrű áradattal, a dél-afrikai fehérek jóformán alig bűnöznek, kevés köztük a kábítószerélvező és többségben vannak köztük a jól képzett, kisebb-nagyobb megtakarítással rendelkező családok.

A befogadó államok szociális kosarából szinte semmit sem vesznek ki, ellenben az angol anyanyelvű országok állampolgárainál különb és erősebb erkölcsi és munkamoráljukat megőrizve azonnal dolgozni kezdenek, és ami a legfontosabb, szó nélkül, szinte hálásan elkezdik fizetni az adókat.

Az új hazába való gyors beilleszkedés örömét azonban egy életre elveszi és megkeseríti a szülőföldről történt elűzés előzményei, módja, a történtek felett érzett csalódottság, a tehetetlenség érzése és a láthatatlan, de mégis jól ismert kezek által irányított nemzetközi balliberális média igazságtalan és felháborító közömbössége.

A dél-afrikai kormány, megszegve a feketék bevonásával megtartott első szabad választások előtt tett összes ígéretét, az idők változásába már régen beletörődött fehérbőrű polgárainak megvédése helyett inkább az őket elkergető fekete bandákhoz húz, sőt a Zimbabwe-i példát utánozva, mintegy megideologizálva a bűnözési hullámot, "az ország földjeinek újrafelosztásának" szükségességéről beszél.

A Mandela majd az azt követő Mbeki-kormány évtizedes gyakorlatában ez azt jelenti, hogy a napi piaci áron való visszavásárlás helyett előnyben részesítik a törvénytelen és erőszakos "megoldásokat" és az elnök szerint akár ilyen legyilkolásos módszerekkel is vissza lehet venni a fehérektől az "ősi jussot".

A ma már alig 30-40,000-es létszámú, halálra ítélt, visszafordíthatatlanul és reménytelenül kisebbségben maradt, nagy területeken szétszórtan élő fehéreknek a saját kormányuk szerint nincs joguk megtartani és megművelni a termőföldeket. Ehhez a Dél-Afrikai Köztársaság érvényben lévő alkotmányának ellentmondó, az ország saját törvényei szerint is jogtalan, emberéletek ezreit követelő kegyetlenül gyilkos bűncselekmény-sorozathoz a politikailag korrekt nemzetközi média bűnös hallgatásával biztosítja a megfelelő hátteret. (A politikai korrektség fogalma alatt a félretájékoztatással kevert idiotizmus értendő - a szerző)

Ezzel a gondolatmenettel igen sok baj van, de most elég legyen csak arra a tényre utalni, hogy az ilyen módon "visszaszerzett" földeket sem a dél-afrikai feketék, sem az országba Szomáliából, Nigáriából, Zambiából, Mozambikból vagy Botswanából nagy számban bevándorló, a dél-afrikai zuluk által csak lenézően amakwerekwere-nek hívott külföldi feketék nem akarják megművelni.

Felveri a gaz a szántókat, a nem is olyan régen még bőven termő, és a termény javát exportáló mezőgazdasági területeket kihasználatlanul és gondozatlanul égeti a nap. Az a Dél-Afrika, amely régebben az egész afrikai kontinens kenyereszsákjának szerepét töltötte be, amely Izraeltől Indiáig, a fél világra kiváló minőségű ipari és mezőgazdasági termékeket, különleges, egyedi zamatú Chardonnay, Pinot Noir, Merlot, Cinsault, Riesling, Shiraz, Sauvignon Blanc, Cabernet Sauvignon és Pinotage fajtájú borokat, napraforgó olajat, cukrot, kukoricát, zöldségeket, gyümölcsöket, tejterméket, élő marhát és fagyasztott marhahúst és baromfit exportált, az ma már szinte minden élelmiszerből behozatalra, sőt a nemzetközi Vöröskereszt anyagi és élelmiszersegélyére szorul.

A South African Agricultural Union nevű független mezőgazdasági szakszervezet adatai szerint az 1994 és 1998 közötti négy évben több mint kétezer fehérek tulajdonában álló farmot támadtak meg a fekete banditák, és a támadásokban 553 fehér farmert vagy családtagját ölték meg. Az elmúlt 10 évben (1995-2005) közel 2,000 fehér farmert gyilkoltak meg egyértelműen rasszista, fajgyűlölő indokból. Johannesburg-ban vagy Durban-ban már 20-30 dollárért lehet találni bérgyilkost, 100 dollárért egy egész bandát vagy egy kisebb hadsereget lehet vezetőstől bérelni gyilkosságok céljára.

A 2005 áprilisa és szeptembere között egyedül a Krugersdorp környéki farmokon fél év (!) alatt 30,000 szarvasmarhát és 49,000 juhot loptak el, fegyveres banditák 29 farmot támadtak meg, 8 fehér embert agyonlőttek vagy agyonvertek, 6-ot meglőttek, de ők túlélték, 22-őt félholtra vertek, de ők is túlélték, egy fehér nőt megerőszakoltak, 45 betörést és 12 fegyveres rablótámadást követtek el fehér emberek házai vagy gépkocsijai ellen.

A sokkal kisebb Muldersdrift körzetben egy év alatt 97 fehér farmot ért fegyveres támadás, aminek során 14 fehér embert öltek meg. Ezt követte az a két hónap, ami alatt 28 támadásban 3 fehért gyilkoltak le különös kegyetlenséggel. A bűnözők sokszor megvárták, amíg a családtagok hazaértek a munkából, megtámadták, megkínozták, majd sorban agyonlőtték őket a többiek szeme láttára.

Egy esetben egy 88 éves fehér gazdát és a 83 éves feleségét golfütőkkel vertek agyon, egy másik esetben a házában éppen egyedül tartózkodó idős fehér asszonyt bozótvágó késsel szurkáltak halálra, a hazatérő családtagok több mint 40 szúrást és vágást találtak a holttesten.

A dél-afrikai rendőrök nem csak tehetelenek, de nem is akarnak és nem is lépnek fel a fekete bűnözőkkel szemben, nyomozás gyakorlatilag egyetlen esetben sem folyt, és a kormány a fehérek által lakott területekre szándékosan kevés és gyengén felszerelt rendfenntartó állományt küld. Jól jellemzi a helyzetet Mpumalanga tartomány helyzete: ezen a Skócia nagyságú hatalmas országrészen kilenc ember, egy rendőrkapitány, nyolc beosztott rendőr és kettő, a poros földutakon már régen tönkrement terepjáró vigyáz a törvényességre.

A Dél-Afrikában uralkodó bűnözési állapotokra egy rövid időre felhívta a világsajtó figyelmét az a fénykép, ami egy hosszú hajú, félmeztelenre vetkőztetett síró fiatal fehér lányt ábrázolt egy fa köré hátul összekötözött kézzel. Előtte két, nyitott szájjal nevető fekete fiatalember állt, az egyik függőlegesen egy pisztolyt nyomott a lány feje tetejéhez, a másik meztelenül állt előtte és az egyik kezével a lány nemi szervét fogta. A kép alatti szöveg szerint a lányt előbb megerőszakolták, majd agyonlőtték, a fához kötve ott hagyták, és a rendőrség tanúkat keres a tettesek elfogásához.

A rasszista támadásokat átélt, az országukból, a földjükről bőrük színe miatt elűzött dél-afrikaiak megdöbbentő és elgondolkoztató személyes élményeiről szóló angol nyelvű beszámolókat és a Times magazin "A félelem farmjai" című írását az alábbi linkekről érhetik el az érdeklődők.

(Folytatása következik)

Jack Corn
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI