Beszélgetés Mihályfalvi Jánossal, a „Mihi filmek” alkotójával
„Hozzád száll minden álmom”
Hirtelenjében nem is tudom elképzelni, hány olyan alkotóművész lehet Magyarországon, aki azzal büszkélkedhet, hogy közönségétől több mint ötezer levelet kapott. Gyanítom, hogy nem sok. Mihályfalvi János, a világhálón meglelhető „Mihi film”-ek szerzője Svédországban él, de valamennyi kompozíciója annál inkább magyar. Talán ezért is olyan nagyon népszerűek…
2007. február 17. 14:33
- Mikor hagyta el Magyarországot?

- 1988. március végén. Lehet, hogy a feleségemmel mi voltunk az utolsó disszidensek.

- Nem volt más választása?

- Azt hiszem, a bosszú és a harag dolgozott bennem. 1968-tól kezdve számtalanszor benyújtottuk a kérelmet, de soha nem kaptuk meg az útlevelet. Így aztán magam próbáltam „feltérképezni” a déli határt. Elfogtak, három évi próbaidőre felfüggesztett börtönt kaptam. Ennek lejárta után is újra és újra próbálkoztam, de mindig elutasították a kérelmeimet. Majd egy alkalommal az illetékes rendőr elvtárs behívatott és azt mondta nagy vigyorogva, hogy a feleségem és a nagyobb fiam megkaphatja az útlevelet, de nélkülem. Majd odaintett magához, és az ablakon át rámutatott a szemben lévő pártbizottság épületén éktelenkedő hatalmas vörös csillagra: „Amíg az a csillag ott lesz, addig maga soha nem kap útlevelet!”. Nos, 1988-ban még ott volt a vörös csillag, de egy 1987-ben hozott törvény alapján már minden magyar állampolgárnak alanyi jogon járt az útlevél. Így hát – feleségemmel és kisebbik fiammal együtt – én is megkaptam.

Lett volna tehát más választásom, de mi mentünk az ismeretlenbe. Minden nyugati ismeretség és rokoni kapcsolat nélkül. Mint a mesében: „szerencsét próbálni”.

- Hány évesen?

- Én negyvennégy voltam, a feleségem meg negyven.

- Ilyen korban azért már kevesen vágnak neki egy ekkora kalandnak.

- Nem is kaland volt ez, inkább elkeseredett menekülés.

- Írja az egyik filmben magáról: „A kommunizmus elrabolta és megcsonkította ígéretes életem.” Hogyan tette ezt? Mi volt az „ígéret”?

- Hát nem volt az megcsonkítás, amit a kommunista uralgók elkövettek velünk szemben, az akkori fiatalokkal?! Hát lett szebb és jobb élet, amit állandóan ígértek?! Volt viszont helyette egy velejéig hazug eszme, amely egész életünket átszőtte. Elhallgatták az igaz történelmünket. Akik pedig nem hódoltak be az elvtársaknak, azok előtt nem volt igazi kilátás. Habár valójában ma sincs ez másként! Ma is ugyanaz a lemez forog, ugyanazt az ígéretet hajtogatják: meglátjuk, nemsokára betoppan a szebb és jobb jövő. Legfeljebb egy kicsit másképp cifrázzák, szebben, modernebbül csomagolják ugyanazt.

Új hazában

- Hogyan sikerült új hazájukban beilleszkedniük?

- Egy szóval: sehogy. Bővebben: sehogy. Szól a Duna TV, huszonnégy órából úgy huszonkettőn át. Nincs svéd baráti kapcsolatunk. Ez lehet a mi hibánk is… De nincs magyar baráti kapcsolatunk se, ez viszont már nem csak a mi hibánk. Az Erdélyből idejött magyarok között ez nem így van. A Magyarországról jött magyaroknak más a lelkületük, hogy finoman fogalmazzak. Olyasféle, mint azoké, akik 2004. december 5-én „nem”-mel szavaztak otthon. Az arány is hozzávetőlegesen ugyanaz. Java részét a bármi áron való érvényesülés, azaz önérdek-érvényesítés vezérli. Szerencsére a feleségem igazi magyar asszony, jó magyaros ételeket főz, ezért legalább itt a konyhában van egy kis Magyarország. A lakásban. És hát a szívünkben.

- Nejével negyvenkettedik éve élnek szemlátomás békés házasságban. Ő megtalálta a számítását?

- Hozzám hasonlóan, ő sem. Elsősorban én akartam jönni, de ebben soha nem volt vita közöttünk. Hűséges, igazi magyar asszonyként követett, mert úgy érezte, az csak jó lehet, ha velem van.

- Fia?

- Ő úgy-ahogy megtalálta a helyét. Elvégezte a középiskolát és a főiskolát, japánt és idegenforgalmat tanult. Ma már a fővárosban az idegenforgalomban tevékenykedik, de újra tanul, mert itt is több lábon kell állni, hogy valaki élni tudjon. Nevet is változtatott a könnyebb érvényesülés, előrejutás érdekében. Itt sem egyszerű: 8,7% a munkanélküliek aránya jelenleg Svédországban!

- Ő inkább magyar, inkább svéd vagy inkább mindkettő?

- Ő már itt vált gyermekből felnőtté, és ez meghatározó. Nem valamiféle karrier végett változtatta meg a nevét, csupán a mindennapi megélhetésért. Szíve mélyén magyar. Már 35 éves. Munkája révén csak svédek között forog, a magyart csak a velünk való telefonbeszélgetések során használja. Igaz, naponta felhívjuk egymást. És évente többször is találkozunk, habár több mint 600 kilométer választ el bennünket. A kicsitől 600, a nagyobbtól 2000 kilométer!

Tehát a kicsi az magyar is, svéd is. De jobban magyar, hiszen ha költő gyanánt, író gyanánt neki legelébb Petőfi, Arany, Ady, Jókai, Mikszáth jut eszébe, és nem egy svéd, angol, német, amerikai vagy bárki már, akkor legelőször is magyar. Mégha hébe-hóba tagadná is.

- Nagyobbik fia? Nem akart önökkel menekülni?

- A nagyobb fiam 41 éves, otthon él, illetve tengődik, mint a többi átlagos, hasonló korú és helyzetű szegény család. Amikor eljöttünk, akkor volt éppen katona és nagyon szerelmes az első feleségébe. Nem volt szándékában jönni. Kárpótlásként életünk addigi munkájának kézzel fogható eredményét mind ráhagytuk. Hármunknak csupán öt bőrönd ruha egy kis Skoda tetején és az engedélyezett valutamennyiség, így vágtunk neki az ismeretlen útnak. Fiamnak, egy új házasságából azóta van egy 10 éves gyereke. A menyem ápolónő. Hát, mit mondjak? Nincsenek gond nélkül.

- Ha pár mondatban kellene megfogalmazni, mi az, ami Svédországban sokkal jobb, s mi az, ami inkább Magyarországon, mit mondana?

- Mivel rendesen öregszem, az orvosi ellátás az, ami leginkább érint és érdekel, sajnálatos módon. Nos, az egészségügy sokkal jobb és sokkal erkölcsösebb Svédországban, mint Magyarországon. Sajnos mindkettőnket operáltak már itt, tudunk különbséget tenni; volt egy súlyos autóbalesetünk, de erről nem szeretnék többet mondani, mert nem szeretek panaszkodni… Szóval itt elég egy csokor virág a hála jeléül, nem szükséges a sokszor erőn felül nyújtott hálapénz. Tudom, most sokan azt mondják, Svédországban az orvosok rendesen meg is vannak fizetve. Ez igaz. Ám nem ebben rejlik a lényeg. Hanem a szemléletbeli különbségben! Egy kétágyas szobában feküdtünk egy híres angol biológia professzorral. A főorvos – aki mindkettőnket operálta – éppen olyan kedves volt velem is, mint a professzor úrral, és éppen annyi időt töltött el az én ágyam mellett is, mint a híres emberé mellett. S még valami. Látván és hallván azt a tisztességes módot, ahogy a takarítókkal és ápolónőkkel beszélt, megkérdeztem tőle, hogyan is van ez? Azt felelte, hogy a takarítónő és az ápolónő munkája nélkül nem tudná rendesen elvégezni a munkáját. „Emberileg nincs köztünk különbség. A különbség csupán a fizetésünkben van” – fűzte hozzá. Hát ha majd kis hazámban is ilyen erkölcsök uralkodnak az élet bármely területén, akkor lesz csak ott igazándiból jobb világ! Ugyanis ez a más erkölcs az utakon, a közlekedésben is megmutatkozik. Meg a természet szeretetében, óvásában…

S hogy mi az, ami Magyarországon jobb? Egyszerű a válasz: az, hogy a hazám. Ez meg inkább csak a lakhelyem.

Honvágy

- Ön 1944-ben született, Kaposvárott. Sok filmkockáján szerepel a város…

- Nagyon szeretem Kaposvárt. Nekem az a legszebb város a világon. Oda köt minden. A gyökereim, a 44 év, amit ott éltem. A szüleim, testvéreim sírja. A „nagytemplom”, ahol kereszteltek, ott voltam elsőáldozó, ott bérmáltak, ott léptem házasságra az én szeretett feleségemmel. A főtér, a Kossuth tér, a színház, a híres Csiky Gergely színház – ahol annyi mai híresség kezdte. Az utcák, parkok és terek. Mindenhol csak emlékek.

Itt, ez a város egészen más. Jóval kisebb. Kedves kis tengerparti település. Régi, patinás, ám szépen karbantartott épületeivel nyugalmat, békességet áraszt. A szép kis színes házacskáival a régmúltat idéző utca hangulata leírhatatlanul kedves tud lenni. A tengerpart gyönyörű, nyaranta a szörfözők paradicsoma. Olyankor rengeteg itt a turista. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szép, és nem érzem itt jól magam. De lassan már húsz év elmúltával is csak vendégnek érzem magam itthon, Svédországban. Az, akinél ez nem így van, talán szerencsésnek mondhatja magát, de ebben nem vagyok biztos.

- „Oly távol, messze van hazám, ó, ha még egyszer láthatnám… hozzád száll minden álmom” – hallható az egyik” filmjén”. Mióta?

- Fél évvel azután már hozzá szállt, hogy elhagytam Magyarországot. S ez az érzés nem szűnik, sőt!

- „Minden, minden idegen… más táj, más nép, bár csak otthon lehetnék”. Készül hazajönni?

- Minden évben hazalátogatok. A családom és a szívem egyik fele ott maradt Magyarországon: unokám, fiam, menyem. Nem is szólva a barátokról és az ismerősökről. Végleg hazamenni? Nem hiszem, hogy mostanában erre sor kerülhetne. Az itteni fiamat sem tudjuk még a mai napig sem úgy igazándiból elengedni. Tehát ideköt minket. Igaz, a másik fiam és családja viszont oda, a hazához köt. Nagyon nehéz kérdés. Az is biztos, hogy a mai hazai politika erősen visszatart. Mikor azt látom, hogy verik a magyart, hogy újra meggyalázzák…

Széchenyi-, Babits-, Wass Albert-szobrokat lopnak, döntenek. Gyalázzák ősi jelképeinket, és olyanok kezében van az ország irányítása, akikhez nincs bizalma az ország többségének, mert bizonyítottan – Wittner Máriát idézve – „erkölcsi hullák”. Hova mehetnék én most haza? Ama bizonyos rendszerváltás után pár évvel azt írtam egy „hivatalos” levélben, hogy a csodálatos koronás címeren kívül semmi nem változott Magyarországon. Nos, azóta csak tovább romlott a helyzet. Ma az egész politika „üzletre hangolva” folyik, minden a pénz körül forog. S még valami: amikor a Horn Gyuláék megnyerték a választásokat, az itteni rádióban szó szerint ez hangzott el, természetesen svédül: „A magyarok ismét a kommunisták mellett tették le a voksukat!” Nem volt ám „ szödöszö” meg „möszöpö”, csak ennyi: a kommunisták! Hát, ez van!

Filmkészítés

- Miért, hogyan kezdett neki a ”filmkészítésnek”?

- Először hazafias honlapjaim voltak. Főként a történelem, ezen belül főként Trianon tárgykörében. Majd vénségemre elkezdtem megtanulni az ún. flesh-technikát, a képek, szövegek mozgatását, úsztatását. Már fiatalon is szerettem volna valamiképpen filmet készíteni. De sem időm, sem anyagi lehetőségem nem volt erre. Hát így kezdődött valahogy.

- Hogyan áll össze egy-egy „Mihi film”?

- Csak úgy jön. Nagyon szeretem a verseket. Egészen fiatalon nyertem is szavalóversenyeken, igaz, csak városi, megyei szinten. Szeretem a magyar népzenét és a régi, hazafias dalokat. A népdalok szeretete, azt hiszem, az édesanyámtól maradt rám örökségül. Nagyon szép hangja volt, sok-sok régi népdalt tanultam meg tőle. Karádi lány lévén – Karád egy somogyi község –, a gyökereiben volt a népdal. Csak érdekességképpen említem meg, hogy Gárdonyi Géza is tanította édesanyámat a somogyi évei alatt. Szóval, hol egy vers, hol egy szép dallam ösztönöz egy-egy film elkészítésére.

- A családja nem érzi úgy, hogy tőlük rabolja el a filmkészítéshez az időt? Ők is fontosnak találják?

- Megpróbálom megkímélni tőle a feleségem. Korán, hajnalban kelek, hisz csendben a legjobb dolgozni. Ma már inkább úgy érzem, minden más elpazarolt idő, amit nem a honlapjaimmal foglalkozom. Eleinte bizonyára idegesítő voltam, mert ez bizony eléggé időigényes munka. Aki már készített hasonlót, tudja mit jelent ez: grafikát, hangot, képet összeilleszteni. Néha mérhetetlenül fáradt vagyok. Szóval, azt nem tudom, hogy számukra is fontos-e, de azt érzem, hogy büszkék rám, amikor idézek nekik az elismerő, szép e-mailekből, vagy a filmjeimhez csatolt vendégkönyvből.

- Valóban fontos egyébként?

- Úgy gondolom, valóban. Például azért, mert igazi történelmünk tanításából kimaradt először 45 év, aztán most újabb 17 év, hisz’ e tekintetben sem történt igazi változás. A magyar történelemkönyvekből hiányoznak az igazságok. Ezt nem csak én mondom, hanem azok a történelem tanárok, akik levélben írják meg nekem, milyen hiánypótlóak ezek a filmek.

- Mintegy három ezer levelet kapott, se ereje, se ideje megválaszolni őket. De azért merít erőt belőlük?

- Helyesbítenék: ma már ötezer felett van a számuk. Természetes, hogy merítek erőt belőlük, a visszajelzésekből. Sajnálom nagyon, hogy nem vagyok képes válaszolni rájuk. Elvétve azért előfordul, főleg, ha nem értek egyet a tartalmukkal. Mert kaptam ám már olyan levelet, amelyben feltették a kérdést: „Ugyan már, milyen lehet az az oldal, ami Radnóti Miklós versével, a Nem tudhatommal kezdődik és ráadásul még Latinovits Zoltán az, aki előadja?” Vagy amelyikben kétségbe vonták, hogy keresztény vagyok-e? Nos, ilyen levelekre kell válaszolni, s ilyenkor kénytelen vagyok megmagyarázni, hogy mit jelentenek számomra ezek a fogalmak. Hogy attól, mert volt Kun Béla, volt Rákosi Mátyás és mások, még nem helyes és nem is szeretnék etnikai különbséget tenni magyar és magyar között. A most készülő egyik oldalamon Babits Mihály ezt nálamnál szebben, gyönyörűebben fogalmazza meg: „Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!” És így tovább! Szóval azt kérdezem ezektől az emberektől, hogy Kálmán Imrét most azért ne szeressem, mert zsidó volt? Mert egyébként nagyon szeretem! Azok, akik ilyeneket írnak, vajon lekapcsolják-e a tévét, kikapcsolják-e a rádiót, ha felhangzik egy-egy gyönyörű, világhírű dallam például a Csárdáskirálynőből? Nem imádom, de nem is gyűlölöm az embereket etnikai hovatartozásuk miatt. Aki így tesz, annak jusson eszébe, van-e erkölcsi alapja, hogy számon kérje a délvidéki, felvidéki, erdélyi magyar veréseket?

- Honnan kapja ezeket a leveleket? Miről szólnak?

A világ minden tájáról, Erdélytől kezdve, Európán és Amerikán, Brazílián, Argentínán át egész Ausztráliáig. Szinte kivétel nélkül elismerő hangú, a honlapjaimat méltató levelek. Egy-egy olyan akad csak, amilyet az imént említettem. Azt írta például valaki, egy Prágában élő magyar, hogy ne bántsam én meg a szomszédokat ezzel a „trianoni dologgal”, mert az gyűlölséghez vezet. Erre ezt tudom mondani: én csak emlékeztetek a nyilvánvaló történelmi igazságtalanságra. És egy kicsit sem zavar, ha csaknem 90 év múltán a szomszédaink esetleg megsértődnek, mikor azt látják a honlapjaimon, hogy milyen igazságtalanságok, milyen erkölcstelenségek történtek Magyarország feldarabolásakor. És azzal sem törődöm, ha azon sértődnek meg, hogy szóvá teszem a délvidéki, felvidéki, erdélyi magyarveréseket. Elragadtatom magam?! Természetesen! Hiszen 87 éve mindig csak arról szólt a politika, hogy nem szabad megsérteni őket, holott ők sértik meg folyamatosan a magyarokat.

- „Kérem, ne haragudjanak rám, hogy nem tudtam és nem tudok válaszolni a levelekre. Nem gondoltam volna, hogy ezek az oldalak ilyen népszerűek lesznek” – írja ön az egyik honlapján. Akkor miért csinálta?

- Csupán az eltitkolt, elhallgatott igazságokat szerettem volna végre bemutatni. Nem a „népszerűség” vezérelt. Ma sem érdekel túlzottan. Mégha persze jólesik is az elismerés a sok-sok fáradságos munkámért.

- „Nem született csillag, akik tudásával vagy bármi mással kitűnik. Egyszerű kis emberke született…” – írja magáról. Most is így gondolja? Mások is így gondolják?

- Most is így gondolom. Semmi különleges nincs bennem. Mindenesetre a visszajelzésekből azt látom, hogy szeretnek. Nem csillag vagyok, inkább egy viharlámpát hordozó, szomorú ember, aki szeretné megmutatni az utat az eltévedt, megtévesztett magyarságnak. Sok-sok magyar család ablakán bevilágítani, főleg Magyarországon, de bárhol másutt is a világban...

Hazaszeretet vagy irredentizmus?

- 18 éves bátyát, „a család büszkeségét” az oroszok megölték? Ez mennyire meghatározó élménye?

- Végig kísérte életemet ez a családi tragédia. Édesanyánk csak évekkel később mesélte el, hogyan halt meg, hogyan gyilkolták meg a várost „felszabadítók” a bátyánkat. Akkor vette elő a szekrény rejtekéből azt a gyászos ereklyét, amelyet bátyám a halála napján viselt: egy géppisztoly lövésektől széttépett, golyók lyuggatta fehér inget. Csak elmondások alapján tudható, mi történt. Sanyi SAS behívót kapott, és mint levente és igazi hazafi azonnal eleget tett a parancsnak. Állítólag a bevonuló, városunkat elfoglaló csapatokra kézigránátot dobott. Majd a ruszkik tűvé tették érte a várost. Nyomatékot adva a keresés komolyságának, összeszedték a városban a leventéket, azt ígérve, ha Sanyi bátyám nem jelentkezik, megtizedelik őket. Ekkor Sanyi feladta magát. Szemtanúk állítása szerint két kozák lovas katona előtt futatták a város szélére, és közel a téglagyárhoz, hátulról, futás közben, egy géppisztoly sorozattal leterítették. Aztán, mint egy döglött kutyát, otthagyták. Ismerősök értesítették az édesapámat, aki egy talicskát kerített, s édesanyámmal együtt végigtolták a 18 évesen meggyilkolt fiuk holttestét a városon. Ez meghatározólag hatott egész életemre. Ez volt családunk szomorú golgotája. Kaposváron december 2. ünnepnap lett. Szegény jó édesanyám miden év december 2-án sírva jött haza a vállalati díszünnepségekről, ahol nem volt elég a kommunisták ünneplését elviselni, még a gúny tárgya is volt minden alkalommal. Családunk számára soha be nem gyógyuló seb maradt…

- „Lesz, lesz, lesz” – szól a nóta egyik filmjében –, „…erről majd a magyar virtus tesz tesz tesz”, és „Kolozsvár is magyar város lesz”, effélék. Ez nem tömény irredentizmus?

- Lehet, hogy az. De a célom csupán annyi, hogy ne feledjünk. Ne feledjük a trianoni igazságtalanságot! Ha ez irredentizmus, akkor vállalom. S vállalom, hogy hasonlóképpen irredenta vagyok, mint számos nagy magyar költő, például Juhász Gyula, Babits Mihály, Wass Albert, Dsida Jenő, Márai Sándor, Reményik Sándor, akik csodálatos verseikkel adtak tanúbizonyságot a hazaszeretetükről. Mert József Attilának is van „irredenta” verse, csak ez kevéssé közismert…Bocsássanak meg nekem ott fenn az égben, hogy melléjük mertem sorolni magam, ha csak úgy is, mint a földi helytartójuk.

- Hisz benne, hogy tényleg lesz még egyszer Nagy Magyarország? Ha maga sem hiszi, akkor miért jó ilyesmit énekelni, hallgatni?

- Az a régi, igazi Nagy Magyarország aligha teremthető meg még egyszer, de az, amelyet a II. Világháború alatt hozott bécsi döntések alapján meghúzott határvonalak jelöltek ki a magyar etnikai határok mentén, még valamelyest elképzelhető. Persze némi módosítások árán, hiszen akkora rombolásra, mint amekkorát a szomszéd országok követtek el az ott élő magyarsággal szemben, nincs még egy példa Európában. Csaknem 100%-osan magyar városokba annyi idegent telepítettek be, hogy ma már egyértelműen román, szlovák, ukrán, szerb, horvát többségű városok lettek. Ha ezek vissza már nem szerezhetők is, legalább tudja a mai magyarság, amikor idegen nevű városokban jár – leginkább turistaként –, hogy ezeket hajdan Kolozsvárnak, Nagyváradnak, Aradnak, Kassának, Pozsonynak, Szabadkának, Újvidéknek hívták, és a magyar történelmünk tagadhatatlanul fontos részei!

- A Hattyúdal, illetve Kamenitzky Antal Távozóban című verse mintha önből szólna: „Reménye vesztett, széthullt nemzetem, / Úgy távozol majd, mint én – vesztesen”.

- Igen… Sajnos ez van, amit a költő oly szépen és fájdalmasan megfogalmazott és leírt. A mi gyermekeink vagy unokáink, bármennyire is nem akarjuk, bármennyire is nem szeretnénk, az idők múlásával svédek, németek, franciák, amerikaiak, ausztrálok lesznek. Mert valóban vesztesen távozunk mindnyájan, akik ma bárhol a világban élünk. Nincs már az a haza, ami volt, és nem is lesz többé soha. Ha visszaköltözünk Magyarországra, akkor sem lesz már ugyanaz a haza, amit egykor elhagytunk.

„Sokaknak tanácsára” a számítógépes oldalait – filmjeit – új helyre, „egy megbízhatóbb svéd szolgáltatóhoz” költöztette át. Mitől fél?

- Nos, attól, hogy ha magyar szolgáltatónál maradt volna, az otthoni „illetékesek” könnyen hozzáférhettek volna, s bármikor egyszerűen letörölhették, azaz megszüntethették volna őket. Éppenséggel volt már ilyesmire példa! A „Tubi” is eltűnt, pedig elég népszerű oldal volt, különböző karikatúrákkal, hanganyaggal és fényképekkel bírálta a mai politikát. De itt van a Kuruc info ellen mostanság indított támadás. Mivel külföldi a szolgáltató, tehetetlenek vele szemben. Szóval Magyarországról hívták fel a figyelmemet, hogy jó lenne megóvni az oldalaimat, ezért tettem át őket svéd szolgáltatóhoz.

- Mindent egybevetve: megbánta, hogy elment, vagy nem?

- Nem bántam meg. Főleg a mostani otthoni helyzetet tekintve. Ám az is igaz, hogy a szívem és a lelkem otthon, a testem itt északon. Ezek a „Mihi filmek” nem csak olvasóimnak, oldalaim látogatóinak hiánypótlók, hanem magamnak is. Alighanem ezt érzik meg rajtuk: őszintén a szívemből jönnek.

- Lesz még új Mihi film?

- Lesz. Rengeteg verset kapok. Ki a saját verseit, ki édesapja verseit küldi el, de jönnek szép fényképek is számtalan. Szeretnék majd ezekből is egy filmet összerakni. Ugyanott lehet majd megnézni, mint a többit, vagyis a http://www.igazsag.net/ címen.

Varga Domokos György
Címkék:
megmondó
Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
  • Vigyék forrásaikat migránsaikkal együtt
    Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI