Disznó voltál, miért nem lőttél?
2007. december 21. 00:00

Antal Jenő baróti vadászmester beszélőcímes Vadászemlékeim könyvének van egy fejezete, amelyben a nagyvadas hajtóvadászatokról szól. Ezekből volt része bőven, uralkodók, mágnások, diktátorok kedvenc nagyvadas vadászhelye volt a hosszú lábaival a Baróti medence felé nyújtózkodó Dél-Hargita, amelyet Erdővidék szerelmese, Antal Jenő könyvében szépasszonyhoz hasonított. Vadászott itt Carlos Calderon, Rotchild báró, a spanyol és a belga király, és természetesen szerette és rákapott erre a vidékre a hírhedt kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu is.

Az erdővidéki vadászmester könyve egyik fejezetének krimibe kívánkozó jelenetsora az, amint a nagyhatalmú diktátor az egyik nagyvadas hajtóvadászaton a vadászatban örök riválisára, Ion Gheorghe Maurer államelnökre megorrol, hisztérikus rohamai annyira elkapatják, hogy nem vesz részt a vadászatok után hagyományos közös ebéden, hanem helikopterre száll, s vadásztársát is elhagyva elrepül.

A történet elemeit több olyan forrásból is ismerem, amelyek többnyire közvetítők révén csapódtak hozzám. Ennek a Ion Gheorghe Maurer közvetlenségére, emberi kapcsolataira jellemző jelenete, amikor a románul gyengécskén beszélő magyar vadőr ahelyett, hogy azt mondja az államelnöknek: „volt elég disznó”, azt közli véle: „Disznó voltál, elnök úr, miért nem lőttél?”

Maurer jóízűen nevetett a telitalálat mondáson, az ezt követő időkben is derűsen emlegette, s alkalmazta azokra a helyzetekre is, amikor a vele egy kompániában érkező és vadászó hatalmasok elpuskáznak valamit. „Disznó voltál, miért nem, lőttél?”

Jellemző, hogy a Maurerrel szimpatizáló egyszerű emberek, vadőrök, hajtók, s azok, akiknek a történetet ezek elmesélték, a jelenet egyik főszereplőjét, Maurert „kicserélik”, s a Kárpátok Géniuszával helyettesítik be, mert a jellemzés így találóbb, Ceausescut egy nyelvbotlás kapcsán varacskos disznónak nevezhették.

A románul gyengén beszélő Áfra Viktor vadőr és Maurer közötti szóváltás a közbeszédben a későbbiekben Áfra és Ceausescu közötti afférrá válik, mert így a helyzet a tréfát nem ismerő nagyhatalmú diktátor behelyettesítésével konfliktusosabbá minősül.

A továbbiakban aztán a folklór szabályai szerint alakul a történet.

Antal Jenő az eredeti szereplőkkel rekonstruálja a történetet, amelyből, mintegy a Ceausescu viselkedés kontrasztjaként kitetszik Maurer humorérzékkel megspékelt embersége, kisemberszeretete. A Vadászemlékeim szerzője könyvében úgy fűzi, szerkeszti a valós történeteket idéző mondandóját, hogy az események maguk hordozzák a Ceausescu-Maurer közti kocolódást, majd Maurer elszigetelésének történetét, politikából való kiiktatását. A köztük kialakuló feszültség forrása nem csak a vadászattal járó rivalitás, illetve elsősorban nem ez, hanem politikai krédójuk mássága. Maurert a konfliktusok ellenére sem lehet kibillenteni abból a státusából, amelyet elfoglalt, mert ennek következtében a Géniusz nemzetközi híre-neve csorbult volna. Ez az állapot viszont Maurert élete alkonyán eljuttatta oda, hogy amikor Király Károly nyugati világot bejáró, kisebbségi jogokért kiálló beadványát elvitte az akkor már nyugdíjas Ion Gheorghe Maurerhez, a volt államelnök azt mondta: ebből a beadványból úgy sem lesz semmi, mert amíg Romániában nem lesz demokrácia, addig a ti kisebbségi ügyeiteket sem lehet önmagában megoldani. De aláírom a beadványt, hogy bosszantsam ezzel is Ceausescut. (Ez a történet már nem az Antal Jenő könyvéből való, Király Károly annak idején beadványával engem is felkeresett, s ő mesélte el a történetet.)

Nos Antal Jenő valós történetekre alapozott kontrasztos szerkesztésére jellemző a Géniusz betegesen irigy, kisszerű viselkedésének példája, amikor az egyik hajtásban a Piliske nevű erdőrészen három medvét lőtt ugyan, Maurer csak egyet és két kant.

A kanok közül az egyik igen-igen nagy volt, hosszú, széles agyarakkal – olvasom a könyvben.

„A vadászatot követő protokollasztal a Márkos-előtti legelőn volt megterítve. Vártuk az olyankor szokásos pohárköszöntőt, ami akkor elmaradt. Ceausescu még mielőtt az asztalhoz ért volna, megállt és kijelentette:

Én. Én nem maradok ebédre!” (Dadogós volt.)

Valószínű elvárta volna, hogy marasztalják – folytatja Antal Jenő. Látva, hogy nem kap választ a kijelentésére, Ceausescu azt kiabálta: Legyen már vége, ennek a múltból maradt ”burzsuj” szokásnak. Aki még velem akar jönni vadászni, az hozzon a zsebében egy szendvicset. Az ilyen alkalmak nem azért vannak, hogy a javakban dúskáljunk!

És kezével idegesen hadonászott.

Maurer megszólalt:

- Nicule, ha a te véleményed ez, az enyém egészen más. Léteznek hagyományok, és szokások a vadászatban, melyekhez jó, ha a továbbiakban is ragaszkodunk. Vadásszunk eredménnyel, vagy anélkül, de az evés, az közös evés. Itt ítélkezünk egyikről, vagy a másikról. Itt békülünk meg, ha valamelyikünk szodéskodtunk és a válla fölött átlőttünk a szomszédnak tartó vadra. És ugyancsak az asztal mellett emelünk poharat az ejtett vad tiszteletére!

- Rendben! Én elmentem Predeálra! - mondta Ceausescu, és valóban elhagyta az összegyűlteket.

Ezt az affért megelőzte egy másik. Antal Jenő írja:

Nagyhalas patak fejénél a két főállás szomszédos volt. Az elsőn Maurer, a másodikon Ceausescu ült. Egy hatalmas kan a két állás közé jött a fenyőerdőben, a patak melletti borókás között. Óvatosan közeledett az állások irányába, mindegyre megállt, figyelt, hallgatózott, a levegőbe szimatolt. Egyszerre szólalt meg a két puska. Aki a lövéseket távolról hallotta, nem tudta volna megállapítani, egy vagy két lövés volt-e, olyan egyszerre dördült el a két fegyver. A disznó tűzbe rogyott. A hajtás végén parázs vita alakult ki a két rivális között. Kié a kan? Maurer felől csak egy gyermekujjnyi átmérőjű lyuk volt, a kan oldalán. Ceausescu oldalán egy gyermektenyérnyi lyuk. Mi, szakemberek azonnal tudtuk, hogy a Maurer golyója ölte meg a kant, de „kicsi szolga nem beszél” alapon nem szólhattunk bele a nagyok vitájába. Feneser a minisztériumtól volt rangban a legnagyobb. Ő a döntőbíró szerepét vállalva, azt állította, hogy Ceausescu puskagolyója ölte meg a kant, s ott nyomban gratulált is neki a szép agyarakhoz. Maurer dühbegurult, s így szólt Ceausescu-hoz:

- Nicule! Ha ezen a kanon az én golyóm ütötte lyukon, s a seggelyukán kívül más is található, akkor elismerem, hogy a kan a tiéd.

Fenesernek meg azt mondta dühösen:

- Te seggnyaló!

Antal Jenő plasztikusan jeleníti meg a további történeteket is. A szakadás megtörtént, s amikor két nagy között nézeteltérések ütköznek, a kisebbek futnak, ki merre lát. A talpnyalók meghunyászkodva, egyenként kullogtak vezérük után. Csak ők maradtak ott, a napszámosok. A szakítás nemcsak Ceausescu és Maurer között, hanem a régi hagyományokkal is megtörtént.(1971)

Attól a naptól kezdve Maurer látványosan csúszott a társadalom létrafokain le. Ceausescu többé nem hívta meg vadászni.

A minap Nagybaconban felkerestem Zsigmond Zoltánt, a vadászegyesület egykori erdővidéki titkárát. Negyedszázada nem láttuk egymást, volt miről társalognunk. Szóba kerültek, természetesen, a nagyvadas hajtóvadászatok is.

Zsigmond Zoli mesélte: Maurer is többször volt itt. Miután összevesztek Ceauşescuval.

Az úgy volt, hogy Maurer hozta Banc-ot és Bobu-t magával. Helikopterrel jöttek. Mikor megérkeztek, ki voltak jelölve a standok, hogy ez a Ceauşescu-é, ez a Banc-é, az a Bobu-é. Ceauşescunak nem tetszett az a stand, amelyik neki volt kijelölve. Beült a Maurer standjába. Maurer egyet intett, s elment a legutolsó standhoz. Maurer ott lőtt két disznót, s Ceauşescu nem lőtt semmit. Mikor leszállt, kezdett ordibálni. Maurer mondta neki: te Nicu, ez nem politizálás, ez vadászat. Otthagyta Maurert. Elment a helikopterrel, s Maurert a forgalmisták vitték le Sinajára. Ezután ki is tiltotta Maurert a neki fenntartott területről. Maurer szeretett velünk vadászni. Sokszor volt nálunk.

Felesége, Zsigmond Ilonka: Szűk volt a kávé és a cukor. Azt sem tudom, hány kocsival bejöttek ide. Zoli szólt, hogy főzzek egy kávét mindenkinek. Megfőztem. Én nem tudtam, hogy Maurer ért magyarul. Soha egy szót nem szólt, de mindent értett. Mondom Rancz Pistának: kérdezd meg az „öreget”, hogy cukorral, vagy cukor nélkül szereti? Azt mondja: Fără zahăr, fără. (Cukor nélkül, anélkül). Én akkor sem jöttem rá, hogy ha ő mondja, hogy cukor nélkül kéri, akkor tud magyarul. Pista súgta: hallgass, te, itt is ne mutasd ki a fogad fehérjét.

Nagyon rendes volt...

Zsigmond Zoli: Engem szeretett. Elvittem lesre. A mi területünkre, mert akkor már nem mehetett a Ceauşescuéra. Kitiltotta.”

A történetet a szelektív emlékezés itt is csiszolja, a valóságos történésektől távolodik ugyan, de csak annyira, hogy a kontraszt „a két nagy” között markánsabb legyen. Ebben a változatban Ceusescu már nem lőtt egy vadat sem.

Ceausescu, a visszaemlékező szerint fegyelmezetlen, az elemi szabályokra is fittyet hányó, a vadászetikát alapjaiban eltipró féltékeny és gonosz figura volt. A ’70-es évek elején, Király Károly Kovászna megyei elsőtitkársága idején több nagyvadas vadászatot szervezett a Géniusz számára, ugyanazokban a rezervátumokban, melyekről Antal Jenő szól, és a vadászatokon természetesen Király maga is részt vett. Nem egy esetben a szabályok be nem tartása miatt – a magasles elhagyása stb – majdnem balesetbe keverte magát. De előfordult, hogy a medvét Király ejtette el, de Ceausescu „előre ivott a medvebőr árára”, s azt hazai jó román szokás szerint megnyújtva küldték el nemzetközi kiállításra, ahol a sokpontos trófea révén emelkedhetett a presztízs-létrán.

A ’80-as évekre már odafajultak a dolgok, hogy valóságos hadseregek vonulnak fel a vadászatai biztosítására. Autóbuszokkal, terepjáró kocsikkal érkeztek a kirendelt erdész szakemberek, vadászok, vadőrök, a szekuritáté hadai, megtörtént, hogy a hadsereg embereit is kirendelték, az állambiztonságiakat erdészmundérba bújtatták. A kivezényelt tömegeket az erdőben el kellett rejteni a helikopterrel érkező Diktátor elől. Álcázták őket. Ekkor már mintha bezsongott volna, rögeszméi a józanész fölé kerekedtek, s egyik utolsó alkalommal, mivel hamarabb és durcásan távozott a számára kijelölt magaslesről, mert a neki jelentett időre nem percnyi pontossággal jelentek meg a vadak, leváltatta az egész megyei vadászati – erdészeti vezetést.

Évekkel Ceausescu brutális szitává lövetése kapcsán azt mondta nekem valaki, hogy erkölcsi-etikai vonatkozásában szerencsésebb kimenetelű lett volna, ha medve üti le és tépi szét, vagy vadkan tiporja halálra.

Hogyisne – mondtam, hogy az istenadta nép meséiben, szelektív emlékezéseiben hőst fabrikáljon belőle.


Sylvester Lajos
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Eltüsszentett forradalom
    Tényleg feltámadt a baloldali ellenzék, legalábbis sok éves tespedését felszámolva mintegy varázsütésre in concreto a tettek mezejére lépett.
MTI Hírfelhasználó