Kik provokáltak és kiket július 5-én?
Gyurcsány Ferenc ismét megütötte a főnyereményt: a melegtüntetés körüli balhé módot adott rá, hogy ő mondja ki azt a mondatot, ami hovatovább legalább egymillió magyarban megfogalmazódott, megfogalmazódik, azt, hogy „betelt a pohár”.
2008. július 9. 06:51
Bizony betelt. Ám mi most nem az örökös „politikai mázlistával” kívánunk foglalkozni, hanem azokkal, akik feladták neki a magas labdát a vasárnapi színpadias gesztushoz.

Lássuk először is, mit nevezünk provokációnak? A szótár szerint aki provokál, az ingerli, izgatja a másikat, jelesül elsősorban a viselkedésével. Újabb nyelvi fejlemény (a XX. századi ördögi, hazug diktatúrák korából), hogy aki provokál, az beugrat.

A nyelv kegyetlenül őszinte. Azok a médiumok, amelyek amúgy teljes erőből a melegek oldalán állnak a közvélemény formálásában, egyöntetűen úgy számoltak be az eseményről, hogy – bizony a melegek provokáltak.

A homoszexualitásról lehet (s persze alkalmanként kell is) komolyan beszélni. Ám a kérdés komolyan vételét eleve megakadályozták azok, akik a közízlést szándékosan sértő módon tették közszemlére tavaly is, idén is a homoszexualitásukat.

Ha jót akartak volna, akarhatták volna jól is.

 Nem bűn büszkének lenni valamire. De csak csak az számíthat közbecsülésre, aki olyasmire büszke, ami a közfelfogás szerint ok a büszkeségre. Janikovszky Éva zárja valamelyik könyvét azzal, hogy a szülők büszkék fiukra/lányukra, aki feltalálta, megalkotta, először elérte s a többi s a többi.

A budapesti homoszexuális felvonulás résztvevői is lehettek volna büszkék. Például az egyik teherautón néhány jeles mérnök, tudós mutathatta volna be a találmányait, szabadalmait. Emitt a nemzetközi sikereiről mesélt volna valaki, amiket a világ nagy színpadain, operaházaiban, egyéb hasonló intézményeiben aratott; amott a népszerű író szólhatott volna művészetéről. Más a kiállításairól, díjairól mesélt volna. Ismét más melegek az orvosi pályán elért eredményeikről szólhattak volna. S a többi s a többi.

Bízom, bízhatunk polgártársaink elsöprő többségének egészséges értékítéletében. Ha szembesülhettek volna meleg polgártársaink eredményeivel, sikereivel, szorgalmuk gyümölcseivel, akkor holtbiztos, hogy a „meleg büszkeség napja” elérte volna a célját. Büszkék lehetnének a melegek arra, hogy ők ugyanolyan hasznos és érdemes embertársaink az országépítésben és -jobbításban, mint a nem melegek. Magyarország népe pedig büszke lehetne dolgos és hasznos meleg polgártársaira.

Nagy kár, hogy a „meleg büszkeség napja” – immár sokadszor – egyáltalán nem azt célozta, amit céloznia kellett volna. A ténylegesen megvalósult felvonulás (nem először!) ordenáré „polgárpukkasztásra” sikeredett.

A magam részéről pedig nem kívánom elhinni, hogy meleg honfitársaim kifejezetten arra akarnak büszkék lenni, hogy milyen „jól néznek ki” tangabugyiban. Ahogyan több ezer ismerősöm közül senki sem hiszi, hogy emberi értékét a fehérnemű-viselete fejezi ki.

Valakik valamit nagyon elfuserálnak itten a homoszexuálisokkal, és mivel többedszerre teszik, nem hihetjük, hogy véletlenül teszik.

Summa summarum az a meglátásunk, hogy a rendezvény szervezői provokálni akartak, akarnak – már évek óta.

Alpári eszközökkel csak alpári célt lehet szolgálni. A „meleg büszkeség napja” a többségi társadalom tudatos sértegetésén kívül mást nem szolgál, és ha a rendezvény szervezői képesek a józan belátásra, akkor ezt ők is tudják.

Lehet valaki meleg, de ha valamire büszke akar lenni, akkor az nem lehet a szexuális élete. Sajnálatra méltó szerencsétlen, torz személyiség, aki ha be kívánja mutatni önmagát, akkor a szexuális szokásait teszi közszemlére. Még híres-hírhedt pornósztárok sem mozognak ezen a nívón. A liberális sajtó pedig azonnal botrányt csap, ha egy prostituáltat mint csupán szexuális „tárgyat” vagy „célt” ábrázol valaki.

Vajon miért jó a honi melegtársadalomnak, hogy valakik a bolondját járatják velük? Mikor veszik észre a magyar melegek, hogy ripacsot, bohócot csinál belőlük az, aki ilyen „meleg büszkeség napját” szervez nekik? Vajon mikor veszik észre a melegek, hogy más, becsületesebb politikai közegben, például Németországban nem így „kell” kiállniuk magukért?

   Ne álljunk meg félúton.

Ami a rendőrséggel történt – hogy tudniillik hatalmi szóval kényszerítették őket a július 5-ei balhé engedélyezésére –, az bizony fölveti a kormányzat felelősségét a provokációban. Gyurcsány Ferenc pedig gyanúsan gyorsan rohant lekaszálni a politikai hasznot. Sokadszor igazolódott be a felismerésünk, hogy színház az egész Gyurcsány-világ, és maga Fletó a főrendező…

Még mindig ne álljunk meg félúton. Szóljunk a balhézó „ellentüntetőkről” is.

Mindenki tapasztalja – a nemzetbiztonságiak nyilván a közembernél jóval részletesebben is feltérképezték már –, hogy a magyar lakosság mind nagyobb hányadának fogytán a türelme. Fogytán, mert részint fogytán vannak a tartalékai, részint reménye sincsen a kilábalásra, netán kitörésre a jelenlegi kilátástalan helyzetéből.

Egy társadalom, amelynek nagy része frusztrált, elkeseredett és folyvást rosszabbodó életkörülmények között él, mindig afféle puskaporos hordó. Ez elemi társadalomismeret, nem kell hozzá egyetemet végezni.

Ha a kormánynak fontos volna a balhés helyzetek elkerülése, akkor a megelőzésre kellene helyeznie a hangsúlyt.

Munkát kellene adni az embereknek, távlatot nyitni, reményt ébreszteni, hogy igenis érdemes hangyaszorgalommal, izzadsággal dolgozni, küzdeni, tanulni.

Ha viszont azt látja a társadalom, hogy a hatalom tangabugyiban riszáló, a közízlést szándékosan sértő „felvonulókat” támogat és védelmez, miközben a kisember a kenyeréért, a megélhetéséért kénytelen aggódni – nos akkor borítékolható, hogy elszabadulnak az indulatok, és jön az erőszak.

Cui prodest? Kinek használt, ami történt? Nem a melegeknek, nem a heteró többségnek. Nagyon is jól látható, kinek, kiknek kell ez a balhé.

Nyiri János
Címkék:
  • Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze
    Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család az MTI-vel.
  • A romboló Lügenpresse
    A rendező, Christian Twente érzi ezt a dilemmát, és ezért olyan nőnek állítja be a kancellár asszonyt, aki a köz, sőt mi több, egy egész földrész, vagy egy egész világ javára szenteli életet, és nincs ideje csip-csup magánéleti ügyekkel foglalkozni.
  • Szijjártó Péter: Ismét erőltetik a kötelező kvótát
    Európában ismét egy olyan időszak következik, amikor növelni akarják a nyomást a bevándorlásellenes kormányokon, és újra megpróbálják az európai országok torkán lenyomni a kötelező kvótát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
MTI Hírfelhasználó