A Buddha ereklyék visszatérnek Budapestre
Akik látták két évvel ezelőtt azok szinte biztos, hogy most is meg fogják nézni, akik pedig akkor valamilyen oknál fogva lemaradtak róla, azoknak itt a remek lehetőség.
2008. július 11. 13:19

A korábbi kiállítás szervezőjének,  a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség áldozatos munkájának köszönhetően a Maitreya Project gazdája újra Budapestre hozza a közel 1000 db, tibeti, indiai és kínai ereklyéből álló gyűjteményt.

Az ereklyék (jelen esetben gyöngyök) létrejöttének és időnként történő többszöröződésének kérdése tovább gazdagítja a természettudomány által megválaszolatlan kérdések körét. A gyöngy szerű képződményekre Buddha és számos jelentős buddhista nagymester hamvai között bukkantak. A buddhista szemlélet szerint a gyöngyök a magas szintet elért mesterek spirituális értékeinek, együttérzésének és együttérzésének az "esszenciái". Az ilyen ereklyéket a világon mindenhol sztupák, templomok és kolostorok szentélyeiben őrzik. Ezért számít kivételes dolognak, hogy az ereklyék a nagy nyilvánosság elé kerülnek. A kiállítás 2001. óta utazik a Föld körül és eddig több száz nagyvárosban fordult meg, Los Angeles-től Londonig. A kiállítás célja, hogy lehetőséget biztosítson bárkinek, hogy megtapasztalhassa a szent ereklyék áldását, a belőlük áradó legmagasabb rendű finom szellemi energiát, boldogságot, békét, harmóniát és jólétet.
A Maitreya (szó szerint szeretet) Project 2010-ben fejeződik be, amikor is az ereklyék végső otthonukba - az indiai Kushinagar-ban - egy hatalmas Buddha szobor belsejébe kerülnek.

A kiállítás helye: SYMA Sport és Rendezvénycsarnok
Időpont: 2008. augusztus 1-3.

Nyitva tartás: péntek 12-18 h-ig, szombat-vasárnap 10-18h-ig
Belépődíj: ingyenes
További információ: www.buddha-tar.hu és www.maitreyproject.org

gondola
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI