Obama első fekete elnökként a 44. fehér elnök is
Bár az Egyesült Államok cenzusa törvényesítette a kettős-fajú (bi-racial) meghatározást, az amerikai média mégis egyöntetűen feketének, illetve afrikai-amerikainak nyilvánítja a fehér anyától származó, fehér családi körben nevelkedett Barack Obamát, viszont mélyen meg volt botránkozva, hogy Silvio Berlusconi úgy utalt az új elnökre, mint aki „fiatal, jóképű és napbarnított”.
2008. november 15. 10:31

Amit az olasz miniszterelnök nem tett hozzá, hogy „olyan típus, mint én”. Pedig ez volt a 72 éves Berlusconi évődésének alapja, amit nem mindenki antennája tudott vagy akart venni. Ugyanis nem Obamára szándékozott illetlennek, sőt rasszistának beállított megjegyzést tenni, hanem az olasz sajtóval élcelődött, amely gyakran kritizálja őt kora, hiúsága és. . . túlzott barnasága miatt. Az államfő utólagos magyarázata szerint bóknak szánta az Obamáról mondottakat, és gyermetegen kötekedőnek nyilvánította kritikusait. Jogosan. Hogy is nem kapcsoltak, hogy az USA következő elnökéről nyilatkozva is a legfontosabb személyről, önmagáról beszélt?

A félresikerült, de rasszistának aligha mondható Berlusconi megjegyzés sajtóbeli túlragozása tipikus példája volt a valóságtól elrugaszkodott politikai korrektségnek, amely kiragadott szavakon lovagolva figyelmen kívül hagyja a megnyilatkozó eredeti szándékát, és eltusolja a lényeget – ebben az esetben a mondat elejét: Obamával könnyű lesz konszenzusra jutni.

A politikai korrektséget ellentmondásossága, sőt visszaélési lehetőségei ellenére szigorú követelménynek tartó amerikai média tudja, ő maga hogyan kerülje el a buktatókat. Veszélyt jelenthető jelzők használata helyett burkolt módszerekkel dolgozik, hogy megossza a tömegeket, vagy a kijelölt helyén tartson egyeseket. Például, angol és ír gyökereit egyáltalán, soha, még véletlenül sem említve orrvérzésig hangsúlyozza Obama afrikaiságát  – már-már a feketék elnökének állítja be. 

Éppen ezért fontos emlékezni és emlékeztetni rá, hogy az elnökjelöltségért vívott harc első és legfontosabb csatáját a 99%-ban fehér Iowa államban nyerte – változást ígérő progresszív nézeteinek és háború ellenességének köszönhetően.  Azt is fontos emlékezetben tartani, hogy a mindenkori választások legsikeresebb kampányát egy Obamát maximálisan értékelő, 4 tagú fehér brigád valósította meg, az országos demokrata párt jelenlegi vezetője és volt elnöki aspiráns Howard Dean stratégiája alapján.

Obama győzelmi napján a riporterek előszedtek mindenkit, aki még előszedhető volt a polgárjogi küzdelmek idejéből – Martin Luther King halálának évfordulójára sem citálhattak volna a kamerák elé több afro-amerikai interjú alanyt. A hájfejű, rosszul artikuláló, messze nem politikus alkatú John Lewis, Georgia képviselője, a 60-as évi mozgalmak veteránja uralta a terepet – egy életre elég volt belőle.

Úgy tűnt, mintha nem is közös lett volna az örömünnep. . . Nem invitálták meg Obama fehér egyetemi professzorainak egyikét sem, mint ahogy  a későbbi időkből fehér professzor kollégáit és diákjait sem. A három főadón nem voltak hallhatók a szenátor kollégái vagy legkorábbi nyilvános támogatóit, a fiatal Kennedyek, bár a súlyos beteg Ted Kennedy köszöntőjét valahol beolvasták. Meg sem érdemes kérdezni, miért nem kerültek a képernyőre pezsgőt nyitó hívei a művészvilágból, George Klooney, Robert de Niro, Brad Pitt, Bruce Springsteen, Steven Spielberg, Jennifer Aniston, Tim Robbins, Tom Hanks. . .? 

A CNN-en az elérzékenykedett Colin Powellt és a volt New York-i kormányzót David Dinkinst beszéltették a választás estéjén, Chicago Grant Parkjában  pedig a kamerák a szemüket törölgető Oprah Winfreyt és a petyhüdtté öregedett polgárjogi harcos Jesse Jacksont adták be többször is premier plánban. . . holott az Obama választási győzelmét ünneplő díszvendégek között a fehérek is – sajátjuknak érezvén az új elnököt – hasonlóképpen örömkönnyekkel küszködtek.

A média megosztási kísérletei, a fehérek elidegenítési szándéka nem is lehetett volna nyilvánvalóbb. Nagyrészt azonban kudarcot vallott. Judith Warner Emlékezetes könnyek című blogjában azt írta, érettségiző lánya a szemére vetette, mikor Obama megválasztásának „eget-földet rázó” történelmi jelentőségét hangoztatta neki: „Te (tulajdonképpen) rasszista vagy. Miért is számítana különben, hogy az emberek feketék vagy fehérek?”

Ez a felvilágosult szemléletű új generáció tárta szélesre a Fehér Ház szárnyas ajtaját Obama előtt. A 18-29 éves korosztály 64%-a Obamára szavazott. Számukra érthetetlen, miért hallják még egy héttel a választások után is minden alkalommal Obama neve után, hogy az első fekete elnök.

Donna Marsh O’Connor Amerika újjá születik című írásában közvetítette a generációváltás során egyre inkább természetessé váló egalitárius hozzáállást: „Kedden éjjel egy tisztességes embert választottunk meg. Ennyi az egész. Nem egy fekete embert. Nem egy fehér embert. Egy tisztességes embert.” A fiatal, szőke Jessica Olien pedig azt írta, „azért szavaztunk Obamára, mert hiszünk benne és mert magunkat látjuk benne. (. . .) Obamában a jobbik énünk lehetőségét látjuk.”

A média és a politikai fórumok afféle ki-hitte-volna? eseménynek állították be, hogy a mindkét szülője révén értelmiségi származású, Harvardon jogot végzett, rendkívül karizmatikus, évek óta politikai pályán bizonyító Obama Washingtonba költözik, holott a progresszívek, az értelmiségi elit, az egyenlő érvényesülési lehetőséget követelő kisebbségek, pacifisták, szekuláris humanisták, környezetvédők, nem kevésbé a demokrata választói és anyagi támogatói évekkel ezelőtt felismerték vezetői és koordináló képességét, empátia készségét, intellektuális nyitottságát, kritikusan elemző értékítéletét.

Ezen kiváló tulajdonságainak, karizmatikus megjelenésének és átgondolt pragmatizmusának köszönhetően került Illinois államvezetésébe, majd rakétasebességgel az államszövetségi szenátusba. A politikai megfigyelők és az ország jövője iránt komolyan érdeklődők pedig lassan egy éve kísérhették figyelemmel, ahogy az elnökségre pályázók közül kiemelkedve az élmezőnyben bizonyított.

*

A média mást sem zakatol a fülekbe, minthogy Obama, rendkívüli történelmi momentumként lett az első “fekete” illetve – az utóbbi években leginkább használatosan – első “afrikai-amerikai” elnök. A kérdést senki sem feszegeti, tényleg egyértelműen fekete? És tényleg az első?

Ez a feketévé nyilvánítás annyira speciálisan amerikai dolog, mint a Coca-Cola és Disneyland. A fejlett ipari országok között magát büszkén legvallásosabbnak valló, a történelmi rasszizmus kötelékeitől mégis a legnehezebben szabaduló Egyesült Államokban ugyanis mindenki feketének, “black”-nek számít, akinek ereiben afrikai vér csörgedez. Tiger Woods „fekete” az amerikaiak szemében akkor is, ha ő „cablinasian”-nak vallja magát, mivel kaukázusi, afrikai, amerikai-indián, thai és kínai ősökkel is rendelkezik.

Ez a politikai és hatalmi célt szolgáló társadalomszemléleti örökség hosszú múltra tekint vissza: a XVIII. század végén a polgári- és tulajdonjogi cenzus csupán három kategóriát jegyzett: a szabad fehér férfit, a szabad fehér nőt és a rabszolgát.  (Akinek kételyek merültek fel a származását illetően – társadalmi vagy politikai szerepvállalás, házasságkötés, öröklés esetén –, annak hatodíziglen kellett bizonyítani „tisztavérűségét”.)

A kormány csak 70 évvel később kezdte, több-kevesebb sikerrel, a két fő faj közé eső „nem fehérek” növekvő száma miatt (indiánok, hispanikok /latinok/, szemiták) kibővíteni a cenzus kategorizálását, az amerikai-indiánokkal kezdve. Voltak azonban, akik így sem voltak hajlandók semmilyen rubrikába préselődni. De olyanok is akadtak, akik két, esetleg több kategóriával azonosultak (bi-racial illetve multi-racial), és azok továbbra is „egyébnek” nyilvánították magukat. 2000-ben végre lehetőséget kaptak rá, hogy hivatalosan két- vagy több fajúként jelöljék magukat.  

A rabszolgatársadalom idején Amerikában mulattnak, félvérnek hívták a fehér és fekete szülők gyermekeit.  (Kreolnak a francia és fekete keveredést a déli államokban). Ez a megjelölés azonban hivatalosan nem létezett, és ennek megfelelően az utódok automatikusan örökölték a fekete szülő besorolását és jogfosztott társadalmi státuszát. Az endogámia, a fehér faj „tisztaságának” védelme céljából a törvényhozás büntetendő cselekménynek nyilvánította a különböző fajok közti szexuális kapcsolatot és ennek megfelelően  tiltott volt – 16 államban egészen 1967-ig! – a másfajúak közti házasság.

A  fehéreknek a világos(abb) bőrű u. n. „nem fehérekkel” kötött házassága és etnikai keveredése is társadalmi elítélést, gyakran kiközösítést vont maga után, és valójában csak az 1960-as évek óta vált elfogadottabbá – azóta azonban fokozatosan felfelé ívelő tendenciát mutat.

A Time magazinban egy 1997-ben megjelent cikk szerint már akkor több mint 3 millióra volt tehető a vegyes házasságok száma. Egy 1990-es felmérés szerint az afro-amerikaiak 17,6%-a házasodott a faján kívül, az együtt élők, „összebútorozók” száma viszont ezt jóval meghaladta – többségük gyermekekkel. A japán-amerikaiak 50%-a és a zsidó-amerikaiak 52%-a köt vegyes házasságot – az utóbbiak asszimilálódásáról szóló adatok szerint a gyermekeiknek csak 28%-a kap zsidó nevelést, tart zsidó ünnepeket és felnőve 90 százalékuk nem zsidó házastársat választ. 

Obama fehér amerikai anyától és afrikai apától származik, tehát éppen annyira a 44. fehér elnök, mint amennyire az első fekete. Mivel fiziológiailag közelebb áll az apja családjához, ezért annak ellenére, hogy a fehér anyja és középiskolai évei alatt fehér nagyszülei nevelték, tehát fehér kulturális örökséggel rendelkezik, az „egy csepp vér” törvény alapján világosabb bőrrel sem vallhatná magát másnak, mint feketének. Ahogy egy kommentátor szellemesen megjegyezte, Obama faji identitásának képlete: fekete+fehér=fekete.

Obama kevertvérűsége azonban korántsem egyedülálló eset a nagy politikában;  2009 januárjában Obama nem az első bi-racial elnökként kerül majd a Fehér Házba. Bár az átlag amerikai nem tud róla, Thomas Jefferson, Andrew Jackson, Abraham Lincoln, Warren Harding, Calvin Coolidge és Dwight Eisenhower családjában is voltak Afrikából származó ősök – éppen csak nem illett, mint ahogy ma sem illik beszélni róla. Mondhatnánk történelmi tabu.

 (Konspiráció jellegű hallgatás övezi a médiában és a tankönyvekben, hogy a rabszolgatartók gyakran női „tulajdonuk” megerőszakolása révén gyarapították a szükséges munkaerőt és ennek révén a vagyonukat. Az ebből származó utódok sorsát többnyire a domináns faji jelleg határozta meg. A fiziognómia (jellegzetes arcberendezés és bőrszín) döntött a félvér gyermekek jövőjét illetően: szerencsés esetben a világos bőrű, európai arcberendezésű gyermeket kiemelték a nehéz fizikai termelőmunkából – komornyik, kocsis, (rabszolga)felügyelő, illetve komorna, dajka vagy házicseléd lehetett –, egy kis százalék pedig megszökött, vagy eltűnt, és a szigorú (halállal is büntethető) szegregáció ellenére beolvadt a (többnyire városi) fehér társadalomba. Ezeknek utódai közül kirívó esetekben az ország vezető köreibe is kerültek.)

Az 1860-as elnöki kampány során az ellenzék Lincolnt – akinek „mássága” nyilvánvaló volt kortársai számára, és akinek törvénytelen származású anyját vádolta félrelépéssel a szóbeszéd – gyakran illette degradáló jelzőkkel, és „Abraham Afrikanusnak” titulálta. A társadalmi ítélet kíméletlensége hozzájárulhatott, hogy a kiváló államférfi – ellenségeinek számát gyarapítva vele – az Új Világ “eredeti bűnének” nevezte a faji megkülönböztetésen alapuló rabszolgaságot.

(Az ostoba gyűlölködés minden idők groteszk kísérőjelensége. Obama még fel sem esküdött, az internetes Facebook csoportok között máris feltűnt egy lemondatását(?) követelő, „Vond meg a bizalmat Obamától” témakörű szélsőjobboldali blog, ahol ilyesmiket olvasni: „Az átkozott demokraták, mint mindig, ellopták a választást. ISTEN McCaint és Palint akarta a Fehér Házban. Ezért hívják FEHÉR HÁZNAK.”)

Korabeli állítások szerint Warren Harding 29. amerikai elnök egyik dédapja West Indiából származó „negro” volt, de kutatói valójában mindkét nagyapját feketének tekintik. Női ágon viszont kék szemű ősök „legnemesebb pionír vére” keringett az ereiben. Egy interjú során Harding állítólag azzal vágta el a riporter származására vonatkozó faggatódzását: „Honnan tudnám, Jim? Az őseim egyike átugorhatta a kerítést.”

A választások idején a demokraták nyilvánosságra hozták, hogy Harding apja vastag ajkú és sötét bőrű mulatt volt. Harding viszont a fehér anyjára ütött, és ezt kihasználva egyszerűen figyelmen kívül hagyta a róla közölteket. Egyébként ehhez a taktikához folyamodott Jefferson és Jackson is, mikor a származásuk miatt támadták őket.   (A családi háttér ismeretében érthetőbbé válik Jefferson négy évtizedes kapcsolata is Sally Hemings-szel, a sógorától örökölt kevert vérű rabszolgalánnyal, akinek idővel minden gyermekét felszabadította.)

Ida Eisenhower, a 34. elnök anyja mulatt árva lány volt, akit egy német emigráns vett feleségül. A házaspárnak 6 gyermeke született. Dwight Eisenhower, aki karrierje során tábornoki rangra vitte, bizonyos mértékben örökölte az anyja jellegzetes arc karakterét, viszont az apja világos bőrszínét. Az utóbbinak köszönhetően sem sikeres katonai pályája során, sem elnöksége idején nem érdekelt senkit a származása. 

Ez azonban – félreértés ne essék – nem annak a következménye volt, mintha az ő ideje már toleránsabb lett volna, hanem éppen az endogámia kétségbeesett védelmében lett hallgatásra ítélve. A történelem során az uralkodó réteg igyekezett minél mélyebben az agyakba vésni, és még a XX. század első felében is próbálta minél tovább megőrizni annak látszatát, hogy a hatalom kormánykerekét kizárólag az arra érdemes, tisztavérű WASP (fehér, angol-szász, protestáns) kezek forgathatják. „Napbarnított” Obama a hetedik az elnöki sorban, aki ennek a kihalófélben levő hiedelemnek sikeres cáfolata.

Kuliffay Hanna
Címkék:
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI