Egy önkéntes száműzött naplója (79.)
2009. május 7. 07:08
Overdózis

Meddig tudom elviselni még, hogy egyszerű munkás vagyok? Állandóan előtör belőlem, hogy de hát én otthon újságíró…, meg könyvek, újságok, jó társaság.

Száműzetésben szerzett barátaim egyikétől meg is kaptam, hogy Hédi, te bizony sznob vagy. Azóta ezen agyalok. Hogy tényleg sznob volnék-e? S közben azzal hergelem magam, hogy haza kéne menni és újra újságíró…, meg könyvek, újságok, jó társaság. S mi itt a valóság? A messze legjobb szupermarket Waitrose borszekciójában kóstoltatok hegylevet félmunkaidőben. Ez arra elég, hogy fönntartsam magam, amíg a magyar borüggyel zöld ágra nem vergődöm.

E mellett pedig magukat felsőbb rendűnek gondoló szigetlakóknak kell puncsolnom, hogy de hát kérem az én hazám tud valami olyat nyújtani, amitől a francia szőlőtermesztőnek megremeg a kapa kezében.

Mert az angol az nyelvi elnyomásból él, és amilyen mocsok, nyelvi szupremáciáját profitszerzésre használja. Fogalma nincs róla, hogy Németországtól keletre is lélegeznek emberek. Ott is van szőlő, nahát? Nézzük meg alkalmas-e az ottani szőlő bor készítésre?!

Most épp nagyon utálom őket. Vittem arra a bizonyos nagy exkluzív bemutatómra hatvannyolcféle magyar bort. Készítettem a borsorhoz katalógust és beletettem a szívemet az egész ügybe. A bemutató annál is jobban sikerült, mint reméltem: kiválasztottak harminc bort, amiről tárgyalni óhajtanak. Azóta csak nyúlik a rétestészta, csak nyúlik a rétestészta én meg megőrjítem a lakótársaimat és az édesanyámat a türelmetlenségemmel, s félek, hogy közben eljátszom a borászaim bizalmát. Mert nem tudom, hogy komolyan mérlegelik-e az angol urak a magyar borban rejlő potenciált vagy csak röhögnek rajtam. Már le volt fixálva az időpont, hogy leülünk a cég elnökével megbeszélni a harminc fajta bor további sorsát, mikor az utolsó pillanatban, amint útban voltam a helyszín felé, teljes harci díszben, magyar címerrel a hajtókámon, törölték a megbeszélést, későbbi időpontra halasztva azt.

Erre leittam magam. S mivel egyszerre sokat inni nem tudok így szétosztottam a bánat mámorát s egy hétből négy napot töltöttem sör, whisky, vodka túladagolással, megrémisztve lakótársakat, akik még az ajtót is rám törték ijedtükben. Szívem beleszakad, ha borra vetem szemem. De a szokásomhoz nem illő súlyos alkoholizálástól, másnaposságtól s szégyenkezéstől még jobban kétségbe esem, és még jobban fáj a: de hát én otthon újságíró…, meg könyvek, újságok, jó társaság.

Itt meg egyedül küzdök egy álomért, hogy „a magyar név megint szép lesz”. Mert él még a remény. Nagyon halványan pislákol, de még él. Most épp egy LÓ tartja életben. Overdose-ról, a Dóziról a minap az Independent közölt két oldalas összeállítást, hogy egy csodaló adja vissza a magyarok büszkeségét, amint végigveri a világot, a New York Times meg azt írta, hogy a magyar lélek egy ló hátán tér vissza.

Így maradok Overdose feltétlen rajongója és még nem tudom miként, de ki fogok jutni Ascotra, hogy lássam versenyezni. Mert így még elviselhető a várakozás és a: de hát én otthon újságíró…, meg könyvek, újságok, jó társaság.

Tallián Hedvig
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI