Túl magabiztosak az ausztrál tanulóvezetők
Egy frissen közzétett ausztrál kutatás szerint rendkívül magabiztosak a tanulóvezetők ismereteiket és képességeiket illetően. Oktatóik viszont úgy vélik, rengeteg gyakorlásra és sokkal nagyobb odafigyelésre lenne szükségük.
2009. július 16. 08:55
Gyorsan hajt, vagy nem hajt gyorsan?

Egy ausztrál biztosítótársaság megbízásából készült felmérés során arra voltak kíváncsi, hogy a tanulóvezetők, illetve oktatói szerint melyek azok a területek, amelyek esetében további gyakorlásra van szükségük. Eredményeik szerint, felkészültségüket és képességeiket illetően már-már aggasztó mértékben magabiztosak a helyi tanulóvezetők.

A női tanulóvezetők a férfiaknál nagyobb kihívásnak tekintik, hogy kellő magabiztossággal vezessenek, és nehéznek érzik a vezetéshez szükséges koordináció és koncentráció teljesítését. A férfiaknak ezzel szemben a közlekedési szabályok megtanulásával és gyakorlati idő hosszával akadnak gondjaik. Ugyanakkor oktatóik szerint minden vizsgált területen több gyakorlatra lenne szükségük, mint amit a két nem képviselői szükségesnek tartanak.

Az oktatók 50 százaléka például, úgy gondolja, a kezdő sofőröknek lenne még mit tanulniuk a körforgalomban történő közlekedés, a forgalomba való besorolás és a farolás szabályairól. Emellett 43 százalékuk szerint a tanulóknak gondjaik akadnak a sebesség megítélésével is, ugyanakkor a férfi tanulóvezetőknek 20, a nőknek csak 10 százaléka érzi úgy, hogy valóban fejlesztenie kell még ezen képességét. A férfiak arányát tekintve a kutatók szerint ez különösen aggasztó, mivel a statisztikák szerint éppen a fiatal férfiak azok, akik hajlamosak gyorshajtás miatt balesetet okozni.

Az oktatók szerint a holttér észlelése jelenti az egyik legkritikusabb pontot a tanulók számára. Közel 70 százalékuk úgy érzi, hogy a kezdő sofőröknek további gyakorlásra lenne szükségük ahhoz, hogy az ebből eredő baleseteket elkerüljék, ugyanakkor a férfi tanulóvezetőknek 37, a nőknek alig 27 százaléka érzi ennek szükségét.

ELTE TÁTK Hírlevél
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
  • Szent István-napi gondolatok
    Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte.
MTI Hírfelhasználó