A Political Capital elemzése a kelet-európai szélsőjobboldali pártok orosz-politikájáról
Sajtóhírek szerint egyes európai szélsőjobboldali pártok működését – legalábbis részben – Oroszország finanszírozza. Ezt a gyanút jellegéből fakadóan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de az tény, hogy egyes kelet-európai országok szélsőjobboldali pártjai eminens támogatói az orosz érdekeknek és csodálói az orosz politikai-gazdasági modellnek.
2009. december 1. 15:35
A posztszocialista országok több
szélsőjobboldali pártja is mintaértékűnek tartja az autoriter putyini politikai
berendezkedést, miközben az Oroszország felé történő nyitást és ezzel
párhuzamosan az euroatlanti térségről való leválás politikáját szorgalmazza. A
szélsőjobboldali pártok támogatottsága ráadásul felfelé ívelő tendenciát
mutatott az elmúlt években Kelet-Európában. Oroszország szempontjából tehát
előnyős lehet a szélsőjobboldallal kialakított partnerség az egyes országok
belpolitikájának befolyásolására – igaz, csak addig, amíg esetleg befolyásosabb
szövetségesekre nem talál a pártpolitikai palettán.
Változó viszony Oroszországhoz
Arccal Kelet
felé
- A rendszerváltó
kelet-európai országok többségében sokáig Oroszország töltötte be a legfőbb
külső ellenség szerepét, hiszen a kommunista Szovjetunió évtizedekig megszállta
és elnyomta a térség nemzeteit. Az elmúlt években azonban az ellenségkép
megváltozott, legerőteljesebben pedig éppen egyes antikommunista és
ultranacionalista retorikát folytató politikai szereplők esetében.
- Ma a kelet-európai
szélsőjobboldali pártok egy része – sok hasonlóságot mutatva a
szélsőbaloldallal – a kapitalizmust, a globalizációt, és ebből következően az
Amerikai Egyesült Államokat, valamint az Európai Uniót tekinti a legfőbb
ellenségnek. Ugyanakkor az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján ezek a
pártok külpolitikai irányvonalukat tekintve egyre közelebb kerülnek a Nyugattal
rivalizáló orosz vezetéshez. A kelet-európai szélsőjobboldal oroszbarátsága
annak ellenére is erősödik, hogy Putyin vezetése alatt a birodalmi nosztalgia
felerősödésével párhuzamosan a kommunista rendszer pozitív „újraértelmezése” is
megindult Oroszországban, ami pedig magától értetődően nincs összhangban a
kelet-európai államok érdekeivel.
A vonzerő
titka
- A sajtóban legelterjedtebb
magyarázat szerint mindennek az az oka, hogy Oroszország anyagi támogatást
nyújt az egyes európai szélsőjobboldali pártok[1]
számára, ám egyelőre a nyilvánosság elé nem került olyan bizonyíték, amely
egyértelműen igazolná ezt a gyanút. A szélsőjobboldal egy részének
Oroszországhoz való kötődésében azonban nem is az esetleges pénzügyi támogatás
a legfontosabb elem. Ennél meghatározóbb és tartósabb kapcsolatot teremt a szóban forgó szélsőjobboldali pártok
ideológiai és politikai vonzódása Oroszországhoz.
- A sok vonásban
autoriter, tekintélyelvű és nacionalista jegyeket mutató orosz politikai
berendezkedés, a lakosság túlnyomó többsége által támogatott erőskezű vezető, a
nagyhatalmi retorika, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorítása, a
stratégiai szektorok feletti állami kontroll, a piaci mechanizmusokat felülíró
„nemzeti érdekre” való permanens hivatkozás, a nagytőkét kordában tartó
irányított gazdaság mind politikai, mind gazdasági értelemben követendő mintát
nyújt a szélsőjobboldal számára.
Párhuzamos
mozgások
Az elmúlt években az orosz
vezetés és egyes kelet-európai szélsőjobboldali pártok között jól láthatóan
egyfajta együttmozgás alakult ki a nemzetközi politikai színtéren, még olyan
látványos nemzetközi konfliktusokban is, amelyekben az orosz vezetés aktív
szereplőként lépett fel.
- Az
orosz-grúz konfliktus idején például a kelet-európai szélsőjobboldali pártok
többsége támogatta az orosz beavatkozást, hangsúlyozottan Szakasvili grúz elnök
határozott Amerika-barát politikájának ellenében.A
szélsőjobboldal olvasatában tehát Oroszország közvetetten a legfőbb ellenségnek
számító Amerikai Egyesült Államokkal szemben mutatott erőt és aratott
győzelmet.
- Hasonlóan
állnak hozzá a régió egyes jobbszélen elhelyezkedő pártjai az orosz
energiapolitikai aktivitáshoz: legtöbbjük az uniós és az orosz
gázvezeték-tervek közül nyíltan az utóbbit támogatja, sokkal
inkább bízva a nyíltan geopolitikai célokat kiszolgáló orosz energiaipari
nagyvállalatokban, mint az Európai Unióban és az európai cégekben.
Nemzeti
autonómia vagy új függőség?
- Mindennek
általános politikai keretét tehát a szélsőjobboldal nyugatellenessége adja. Ezek a
nemzeti önállóságot hangosan hirdető pártok paradox módon a keleti
nagyhatalomhoz való gazdasági és politikai közeledéssel kívánják hatásosan megjeleníteni
az euroatlanti politikai és gazdasági közösségtől való elszakadás szándékát.
- Ez a törekvés pedig
nyilvánvalóan nincs ellenére a befolyását kiterjeszteni igyekvő, az egykori
szovjet blokk országait destabilizálni
szándékozó Oroszországnak. A kelet-európai térség szempontjából azonban ez
éppen nem az önállóság, hanem a függőség és instabilitás veszélyének
növekedését jelenti – messze nem csak az energiaszektor területén.
- Kérdés
viszont Oroszország céljai szempontjából is, hogy nem kontraproduktív-e ha
„szövetségesei” főképp a szélsőjobboldal pártjaiból rekrutálódnak Európában.Magyarország
példája mutatja, mennyivel mozdítja előrébb a Déli Áramlat építésének és a
Nabucco blokkolásának ügyét politikailag, ha ezt éppen egy antidemokratikus és
rasszista, a Nyugat által teljességgel szalonképtelennek ítélt párt tűzi a
zászlajára.
Az alábbiakban csak azokat
az országokat vizsgáljuk, ahol van jelentős támogatottsággal rendelkező
oroszbarát szélsőjobboldali párt. Így a magyar, a bolgár, a szerb, valamint a
szlovák szélsőjobboldal politikájában vizsgáljuk az orosz-orientációt, nem
megfeledkezve arról, hogy az egyes országokban az oroszbarát politika teljesen
más politikai, társadalmi és kulturális hagyományokba és kontextusba ágyazódik.
Magyarország
Az
oroszbarát politika aligha nevezhető népszerűnek Magyarországon, az egyébként
populista Jobbik programjában, és politikusainak megnyilvánulásaiban mégis
egyértelműen tetten érhető.Ennek
első látványos jele a grúz-orosz határvita idején volt látható, amikor a Jobbik
politikusai az orosz fél mellett foglaltak állást, a Jobbik-közeli
sajtótermékek pedig – rövid ideig tartó tanácstalanság után – Grúziát bírálták.
Meglepő módon a korábban a Fidesz feltétlen és kritikátlan támogatójának
tekintett két médium, a Magyar Nemzet napilap és a Demokrata hetilap is
látványosan bírálni kezdte a Fidesz szerintük túlzottan atlantista politikáját,
„Amerika-szervilizmusát”.
A Jobbik közeledése
Oroszországhoz ezt követően egyre egyértelműbbé vált. Vona Gábor legalább két alkalommal is járt
Moszkvában. A párt gazdaságpolitikai terveinek egyik alapvetése, hogy
Magyarországnak nyitnia kell a keleti piacok felé, és az Európai Unió helyett
inkább Oroszországban, Kínában vagy akár Iránban kell értékesíteni a magyar
termékeket.Hasonlóan egyértelmű a párt álláspontja
energiapolitikai kérdésekben. Bár a Jobbik szerint is fontos kérdés az
energiafüggetlenség növelése, melyet a vélhetően szintén orosz részvétellel
történő paksi atomerőmű
bővítésével érnének el[2],
a két vezeték közül csupán a Déli Áramlat gázellátását tartják megoldottnak,
így apárt szerint Magyarországnak az orosz projekt mellett kell
elköteleznie magát.Ebben a
kérdésben Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője többször is megszólalt az Európai
Parlamentben, a Déli-áramlat mellett foglalva állást. A képviselő szerint
Oroszországot az uniónak sokkal inkább a partnereként kellene kezelnie, mint
eddig, és nem a feltételeket diktálni számára.
A közvélemény-kutatások
szerint a magyar lakosság többsége inkább a Nabucco megépítése mellett foglal
állást. Az alapértelmezett Nyugat-orientált külpolitika tükrében a
rendszerváltás óta az „oroszbarátság” ráadásul könnyen támadható álláspont. Így
az orosz-elköteleződés ebben a kérdésben egyáltalán nem illik a Jobbik
populista politizálásába.
A Jobbik markáns
energiapolitikai álláspontjával meglehetősen egyedül maradt a hazai
politikában: a Fidesz elkötelezte magát az uniós vezeték mellett, hasonlóan
nyilatkozott az MDF és az SZDSZ is, és bár a Gyurcsány-kormány elkötelezettsége
közel sem volt egyértelmű, a Bajnai-kormány már jóval határozottabban állt ki
elődjénél a Nabucco ügyéért. Ezt a képet legfeljebb Orbán Viktor legutóbbi
oroszországi látogatása árnyalja, a Fidesz elnöke ugyanis ezt követően – élesen
ellentmondva saját korábbi nyilatkozatainak – a Magyar Televíziónak adott
interjújában kijelentette: „az oroszok segíteni fognak az energiafüggetlenség
elérésében”, ezzel utalva arra, hogy a nukleáris kapacitásbővítésben az orosz
szakemberek és vállalatok komoly szerepet kaphatnak a jövőben. Ezen nyilatkozat
után nem kizárható, hogy a Fidesz álláspontja a Nabucco kontra Déli Áramlat
vitában is árnyaltabbá válik.
A szélsőjobboldali
nyilvánosságban, de magában a Jobbik politizálásában korábban korántsem övezte
egyértelmű támogatás a moszkvai törekvéseket. Az éppen grúz területen
áthaladó – sokak által a háború egyik okaként emlegetett – Nabucco-gázvezetéket
övező viták kapcsán Oroszországot például erőszakos birodalomépítéssel, a
kormányt pedig szervilis oroszbarátsággal, a szuverenitás részleges feladásával
vádolták a magyar szélsőjobboldalon. Még látványosabb volt a sok szempontból
anakronisztikus antikommunizmusra épülő oroszellenes retorika a két évvel
ezelőtti, orosz-észt viszonyt feszültté tevő tallinni zavargásoknál: a
zavargókat „kommunista csőcseléknek” kiáltották ki, éssürgették a
Szabadság téri szovjet emlékmű mielőbbi eltávolítását is, tekintet nélkül ennek
a magyar-orosz kapcsolatokat érintő hatásától.
Nyilatkozó
Nyilatkozat
Vona Gábor
(Magyar Nemzet, 2009. január 3.)
Európa
politikai centrumát a jelenleginél keletebbre kellene tolni […] Ha a
Jobbiknak beleszólása lesz a magyar külpolitika irányításába, akkor az orosz–
magyar kapcsolatok komoly átalakítását szorgalmazzuk majd. Azt tapasztaltam
egyébként, hogy az orosz emberek értik a magyarok problémáit, és én is sokkal
inkább átlátom egy orosz vagy német ember gondolkodását, mint egy angolét
vagy franciáét.
Vona Gábor
(Heti Válasz, 2009. január 12.)
Oroszországnak,
mint minden nagyhatalomnak, vannak hibái, de mivel nekünk a magyar nemzeti
érdek a legfontosabb, kötelességünk jó viszonyt kialakítani e fontos piaccal.
Vona Gábor
(Heti Válasz, 2009. szeptember 11.)
Véget ért az a világ, amikor az Egyesült Államok mindent
eldönthetett; a nemzetközi szintéren újra ott van az orosz medve, az egyre erősebb
Kína, India. (...) Iránnal, az arab világgal az USA nem tud mit kezdeni.
Dél-Amerika önmagára talált. Tehát többszereplőssé vált a világ. (...)
Magyarországnak nem az az érdeke, hogy valamely csoporthoz láncolja magát,
ügyes diplomáciával viszont sok mindent el lehet érni. Számunkra ezért is
fontos a keleti kapcsolat.
Balzcó
Zoltán (Európai Parlament, 2009. szeptember 18.)
A Nabucco
gázvezeték ugyanolyan bizonytalan lesz Törökország miatt, mint a most működő
orosz vezetékek Ukrajna miatt. A szél- és napenergiát pedig nem látom reális
alternatívának a kontinens energiaellátása szempontjából.
A Jobbik
európai parlamenti választási programja
A gázellátás
diverzifikációját szempontnak tekintve is látnunk kell, hogy az a vezeték,
amelyiknek felépítésére reális esély van, elkerüli Ukrajnát, és van honnan
gázt beletölteni és továbbítani: a Déli Áramlat. Ezt a szempontot a magyar
külpolitikának is figyelembe kell vennie.
Jelenleg az
orosz kereskedelmünkben 3 milliárd dolláros hiányunk van, és ez a hiány az
energiaárak emelkedése esetén tovább fog növekedni. El kell érni, hogy az energiaimportot
magyar termékekkel és ne a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelekkel fedezzük.
A mindenkori magyar kormánynak külpolitikája meghatározásakor erre is
tekintettel kell lennie. Egyúttal erőteljesebb és eredményesebb gazdasági kapcsolatot
kell létesíteni a rokonnépek államaival (pl. a nyersanyagban bővelkedő Kazahsztán),
illetve olyan dél-amerikai és ázsiai államokkal, amelyek nem kívánnak
betagozódni a globális világrendbe (Pl. Irán, Malajzia, Ecuador, Venezuela
stb.).
A
változást ebből a szempontból egyértelműen a Jobbik 2007 utáni látványos
megerősödése eredményezte. A párt stratégiájának fontos részévé emelte a
keleti kapcsolatok erősítését, miközben hatékonyan szervezte maga alá
szélsőjobboldal egyre szélesebb alternatív nyilvánosságát, így álláspontja – az
Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében is – az egész szélsőjobboldalon
meghatározóvá vált.
Bulgária
Bulgáriában részben az ország geopolitikai pozíciójánál fogva,
részben történelmi és kulturális-vallási hagyományaiból fakadóan a közvélemény
hagyományosan jóval erősebb szimpátiát táplál Oroszország iránt, mint az
Magyarország esetében megfigyelhető. Az orosz vs. nyugatorientált politika jelentős
részben oldalak szerinti megoszlást követ: hagyományosan a baloldal (főleg a
szocialista párt, a BSP) követ inkább oroszbarát politikát, míg a jobboldal
(különösen a jelenlegi kormánypárt, a GERB) inkább nyugatos orientációjú, és az
oroszokkal való gazdasági-politikai kapcsolatok erősítése helyett inkább a
kötelékek gyengítése mellett érvel. Ez láthatóan hat is a két ország
viszonyára, részben ezzel is függ össze ugyanis az orosz fél fenyegetése, hogy
a Déli Áramlat elkerülheti Bulgáriát. Az országban Oroszország támogatottsága
némileg megingott a tavaly téli orosz-ukrán gázkrízis alatt is, amikor az
ország napokra teljesen gáz nélkül maradt.
Az oroszbarát orientációjú szélsőjobboldali pártok közül a
bolgár Ataka a 2005-ös parlamenti választások előtt alakult, és egyből a
harmadik legnagyobb parlamenti erővé vált. A párt képes volt összefogni a legismertebb radikális civilszervezeteket.A sikeres választások óta
folyamatosan felmerül az a gyanú a párttal kapcsolatban, hogy működését
jelentős részben orosz pénzekből finanszírozza. A párt retorikája
kisebbségellenes, nacionalista, EU-ellenes, emellett erősen etatista is:
elkötelezett a stratégai fontosságú vállalatok államosítása mellett. Az Ataka azonban az elmúlt években mérsékeltebb lett, és
összekülönbözött a legradikálisabb Bolgár Nemzeti Szövetség jelöltjeivel. Az
Ataka ugyan nacionalista, euroszkeptikus, török- és romaellenes maradt, de új
gazdaságpolitikai elemeket vitt a programjába. A párt népszerűsége 2005 óta 8
százalék felett van, ugyanakkor az utóbbi választásokon támogatottsága
csökkenni látszik.
A párt elnöke jelenleg Volen
Siderov, aki bár oroszbarátnak nevezhető, de ez kevésbé egyértelműen jelenik
meg állásfoglalásaiban. Korábban Siderov például azért támadta a (sokak által
éppen túlzottan oroszbarátnak tartott) előző szocialista kormányt, mert
orosz-ellenessége miatt nem akart közvetlen gázvezetéket építeni Bulgária és
Oroszország között, később azonban azt vetette fel, hogy Törökország helyett
inkább Oroszországot kellene meginvitálni az Európai Unióba. Az Ataka
programjában – a Jobbikhoz hasonlóan – fontosnak nevezi az Európai Unión kívüli
keleti piacok – Oroszország, Líbia, Irak – felé nyitást.
Volen Siderov, az ATAKA párt elnökének nyilatkozatai Oroszországról
“Jobb
lenne az EU számára, ha újragondolná kapcsolatát Oroszországgal , és
Törökország helyett inkább ezt az országot invitálná meg az EU-ba.
Oroszország egyértelműen a legnagyobb keresztény-ortodox állam.
Oroszországnak nagy energiatartalékai vannak, így könnyedén beilleszkedhetne
az uniós országok családjába”.
„Véleményem szerint
elszalasztottuk azt a lehetőséget, hogy alternatív gázvezetéket építsünk
közvetlenül Oroszországból, elkerülve Ukrajnát. Az orosz állam felajánlott
egy ilyen lehetőséget 1997-ben, de az akkori miniszterelnök, Ivan Kostov
«háborúban állt» Oroszországgal, ezzel megakadályozva a projekt
megvalósulását és az ország gázellátottságának javítását.”
Szerbia
A térségben egyértelműen Szerbiában a legerősebb az orosz
gazdasági-politikai érdekek támogatottsága és a stratégiai partnerségre való
törekvés.Ennek elsősorban történelmi-kulturális okai vannak. Oroszország
már a tizenkilencedik században támogatta a Török Birodalom részeként létező
Szerbia függetlenedését. Így a pánszláv eszme a szerb nemzeti öntudat részét
képezi, még ha Szerbia viszonya nem is volt mindig felhőtlen Oroszországgal.Az ideológia a milosevicsi időkben élte
reneszánszát. 1998-ban az akkori szerb vezetők utolsó kétségbe esésükben még az
orosz-fehérorosz unióhoz való csatlakozást is felvetették.Egy 2009 nyarán készült, 42 országot érintő felmérés
szerint a szerbeknek volt az ötödik legelőnyösebb álláspontjuk Oroszországról.
A válaszadók 53 százaléka pozitív véleményt fogalmazott Oroszországról, míg 61
százalékuk negatívat az Amerikai Egyesült Államokról.[3]
Az elmúlt tíz év eseménysorában kiemelkedő a NATO fellépése
Szerbiával szemben a délszláv háborúban, majd legutóbb Koszovó függetlenségének
elismerése, amely egyaránt erősítette azokat a politikai törekvéseket (és
köztük a pánszláv ideológiát), melyek az orosz-szerb kapcsolatok szorosabbra
fűzését szorgalmazzák. Szerbiában a politikai elit sokkal nyitottabb
Oroszország irányába, jellemző, hogy a legutóbbi elnökválasztás első két
helyezettje – Nikolics és Tadics – is a szavazást megelőző hetekben egyaránt Moszkvában
tárgyalt.Szerbiában ráadásul a Déli Áramlat – Nabucco vita nem
merül fel, mivel csupán az orosz vezeték haladna keresztül az országon. A
szerb vezetés így teljes mértékben elkötelezett a Déli Áramlat mellet, a két
ország energiapolitikai kérdésekben szorosan együttműködik, és a szerb
gáztársaság is részben a Gazprom tulajdonában van. Dmitrij Medvegyev
október végi látogatásán kötött megállapodások alapján pedig a jövőben tovább
erősödik a gazdasági-politikai befolyás Szerbiában mind az energiaiparban, mind
az infrastrukturális fejlesztések terén. Fontos ugyanakkor, hogy a szerb oroszbarátság nem mentes a
taktikai elemektől sem: az Oroszországhoz való látványos közeledéssel Szerbia
az EU, illetve az Egyesült Államok irányában akarja saját tárgyalási pozícióit
javítani.
Ma Szerbiában az oroszbarát törekvéseket legmarkánsabban a
szélsőjobboldal képviseli. Az etnonacionalista radikális jobboldalnak jóval
magasabb a támogatottsága mint a régió más országaiban. A Szerb Radikális
Párt az utóbb három parlamenti választáson mindig több mint egymillió voksot
szerzett, és a 33 százalékos támogatottsággal több esetben is az országgyűlés
legnagyobb frakcióját tudták megalapítani.Ennek ellenére a párt
egyfajta politikai karanténba van zárva, a kormányba csupán 1998 és 2000 között
került be, azóta folyamatosan ellenzékben van. A párt még 1991-ben alakult,
hivatalosan elnöke az a Vojislav Seselj, aki jelenleg is a Hágai Nemzetközi
Bíróság eljárása alatt áll a boszniai háborúban elkövetett háborús bűntetteiért.
Az SZRP célja Nagy-Szerbia létrehozása, ideológiája ultanacionalista és antiglobalista.
A szerb szélsőjobboldal bő egy éve kétfelé szakadt. Milosevics
korábbi szövetségese, Tomiszlav
Nikolics 19 képviselőtársával Szerb Haladó Párt néven új mozgalmat alapított. Mind
a Szerb Radikális Párt, mind a Szerb Haladó Párt teljesen nyíltan oroszbarát
politikát folytat. A Szerb Haladó Párt mégis sokkal megengedőbb az
Európai Unióval szemben. Sőt, a kérdés súlyát jelzi, hogy a szélsőjobboldal
szakadását is egy az Európai Unióval megkötendő stabilizációs és
társulási egyezmény ratifikálása okozta. A Szerb Haladó Párt így a mérsékelt kormánykoalíció számára
is elfogadhatóbb, már mint lehetséges új koalíciós partner is felmerült. A
felmérések alapján a Haladó Párt jelenleg a második legnépszerűbb szerbiai
párt, és háromszor annyi szavazatot kapna, mint a Radikális párt. A két
szervezet összesített támogatottsága a szakadás ellenére is növekedett.
Nikolics eddigi megnyilvánulásaiban egyértelműen Oroszország
feltétlen hívének nevezte magát, véleménye szerint a két ország együtt küzd a
jelenleg fennálló világrend megdöntéséért. 2007-ben úgy nyilatkozott, hogy
egy esetleges orosz katonai jelenlét megszilárdíthatná Szerbia helyzetét, és
(Milosevics korábbi javaslatát felelevenítve) felvetette, hogy az Európai Unió
és Amerika hegemóniája ellen tiltakozó országoknak egy Oroszország vezette
államszövetségbe kellene tömörülniük.A Szerb Radikális Párt
legfontosabb ügye az elmúlt időszakban Koszovó függetlenedése volt, melyet a szervezet
teljes mértékben elutasított; sőt, Nikolics még háborút is kilátásba helyezett.
Oroszország volt az egyetlen meghatározó világhatalom, amely végül nem ismerte
el a független Koszovót, ami nem csak a Szerb Radikális párt híveinek körében,
de az egész országban jelentősen növelte a Putyin-adminisztráció népszerűségét.
Szlovákia
Szlovákiában – Szerbiához hasonlóan – a pánszlávizmus
ideológiája és az oroszbarát politika erős társadalmi támogatottságot élvez.
Ennek évszázados, már az Osztrák-Magyar Monarchia és a szlovák függetlenedési
törekvések időszakára visszanyúló hagyományai vannak. Szlovákiában
ennek megfelelően több párt is oroszbarát beállítottságú. Ez a politikai
irányvonal azonban sokszor az aktuális érdekek miatt háttérbe szorul. Az
euroatlanti integráció okán a vezető pártoknak le kell mondania az elsődleges
orosz-orientációról, aminek következtében az orosz politikusokkal nem mindig a
legnagyobb pártok találják meg a közös hangot. A Szlovák Nemzeti Párt éppen
ezért vált alkalmassá egy időben az oroszbarát érdekek képviseletére, ráadásul
kormánypártként kellően befolyásos, és alapvető elveihez is jól illeszkednek a
pánszláv eszmék.
A Szlovák Nemzeti Párt a térség szélsőjobboldali pártjai
között is egyedülálló módon 1990-tól a mai napig politikai tényezőnek számít
Szlovákiában, jelenleg 20 mandátuma van a 150 fős szlovákiai törvényhozásban. Az
SNS története során többször is a kormánykoalíció tagja volt, és jelenleg is az.
A jelenleg kormányzó szlovák pártok közül az SNS volt az
egyetlen, amely nem támogatta a NATO afganisztáni hadműveletét, és a szlovák
katonák kivonását szorgalmazta. Az
elmúlt években a párt vezető politikusainak neve többször összekapcsolódott
Oroszországgal. Anna Belousovova, az SNS első alelnöke például a Szlovák-Orosz
Baráti kör elnökhelyettese. (Ugyanakkor a szervezetben más pártok is
képviseltetik magukat.) A politikusasszony 2009 tavaszán egy egyesületen
keresztül szovjet katonai sírok felújításához járult hozzá. Tevékenységéért
2009 augusztusában Dmitrij Medvegyev orosz elnök utasítására a Barátságért
Renddel tüntették ki.
Az SNS helyzete a szlovák belpolitikában jelenleg
gyengülőben van, ez kihathat Oroszországhoz fűződő jövőbeli viszonyára is. A
párt népszerűsége csökken, mutatja ezt például a gyenge EP-választási eredmény,
a Fico-kormány pedig inkább igyekszik megszabadulni a koalíciós partnertől. Másrészt,az utóbbi időben az orosz vezetés jó kapcsolatokat ápolt Robert Fico
miniszterelnökkel és pártjával is, ami leértékelte az SNS szerepét. Ez a példa
azt is mutatja, hogy a szélsőjobboldal addig kiemelten fontos Oroszország
számára, amíg befolyásosabb partner nem adódik az adott országban.
Fico 2001-től kezdve többször személyesen járt az Orosz
Föderációban, és kezdettől fogva egyfajta politikai modellként, példaként
emlegette a putyini orosz rendszert és annak erőskezű, a rendet, a törvényt és
a nemzeti érdekeket védelmező vezetését. Sok
alkalommal szembement a transzatlanti katonapolitikával is (pl. nem tartotta
fontosnak az ország NATO-ba lépését, hangsúlyozva, hogy Oroszország nélkül
lehetetlen az európai biztonság kiépítése, és hevesen ellenezte az iraki
katonai inváziót).
A Nabucco
vezeték Szlovákiát elkerüli, így Robert Ficonak nem kellett hivatalosan állást
foglalni a gázvezetékek kérdésében. A szlovák kormányfő ugyanakkor orosz
támogatással atomerőmű építését tervezi, amit Fico már uniós fórumokon is
bejelentett. Mindez megfelel az aktuális orosz energiapolitikai érdekeknek is,
mely a gázpiacok megtartásán túl éppen a nukleárisenergia-beruházások feletti
kontroll kiterjesztésére irányul. Oroszország ugyanis elsődlegesen ezzel
készül egy olyan, jövőbeli „zöld korszakra”, melyben a
fosszilisenergia-hordozók gazdasági szerepe jelentősen visszaszorul.
[1] Az orosz
kapcsolat gyanúja a nyugat-európai szélsőjobboldal vonatkozásában is felmerült,
leginkább a Brit Nemzeti Párt esetében.
[2] Alekszej
Kazacskov, Oroszország kereskedelmi képviseletének helyettes vezetője éppen a
közelmúltban jelezte Pakson, hogy Oroszország örömmel vállalna szerepet a paksi
atomerőmű bővítésében.
A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel.
Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
A Kárpátaljai Református Egyház egyházkerületi ünnepi közgyűlésén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy "hosszú történelmünk megmutatta, hogy a keresztyén hit mélysége ezekben az időkben a megmaradás kulcsa".
A „jogvédő" NGÓ-knak az ukrajnai háborúval kapcsolatban tanúsított szemforgató hozzáállása leleplezte őket abban, hogy minimális érzékenységet sem tanúsítanak a valóban életveszélyben lévő kárpátaljai nemzettársaink iránt, hanem kizárólag a megrendelői igények szolgai végrehajtásában merül ki ténykedésük – fogalmaz Hetzmann Róbert.
Barcsay Jenő, a mester életműve egyedülálló egyetemes értékeivel teszi gazdagabbá az erdélyi magyar képzőművészetet, s a teljes magyar képzőművészetet – fogalmaz Feledy Balázs.