Tőkés László megkapta a legmagasabb román állami kitüntetést
A Traian Basescu román államfő által adományozott elismerést, a Román Nemzeti Érdemrend Lovagi fokozatát, a temesvári emlékév alkalmából rendezett gálaest keretében adta át a temesvári forradalom főszereplőjének. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke Barack Obama is üzenetet küldött a román forradalom huszadik évfordulója alkalmából, akárcsak Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke ünnepi beszédében Tőkés László történelmi szerepéről emlékezett meg Temesváron.
2009. december 15. 22:03
Tőkés László köszönetét fejezte ki a legmagasabb román állami kitüntetésért és külön gratulált Traian Basescu román államfő újraválasztásához. Idő hiányában a tervezett beszédét nem tudta elmondani. A délutáni konferencián azonban a Duna Televízió Híradójának elmondta: akkor bukott meg Romániában a kommunista diktatúra, amikor a megfélemlített egyének közösségé szerveződtek, ehhez pedig Temesvár szellemére, etnikai és felekezeti összefogásra volt szükség. „Ez az az erkölcsi tőke, amely túlmutat a 89-es puccsista és forgatókönyv szerint végrehajtott államcsíny-elméleten. Van egy hiteles rétege a 89-es forradalomnak és van egy eltérített változata. Ne hagyjuk, hogy teljesen eltérítsék és ellopják, ezt a szellemet akarjuk éltetni” – hangoztatta Tőkés László.

Sólyom László köztársasági elnök üzenetét a "Küzdelem és építés - Temesvár, 1989 - Húszéves a rendszerváltás" címet viselő emlékév ünnepi gálaestjén Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség. „Húsz esztendő távlata talán már elegendő arra, hogy különösen megbecsüljük az együtt megvívott forradalom értékét” - írta Sólyom László. „A magyarság összetartozásának úgy kell kifejeződnie, hogy egyaránt vessen számot a valóságos helyzettel, a magyarság többközpontúvá válásával, az egyes nemzetrészek önálló fejlődésével, az Európai Unió lehetőségeivel, ugyanakkor megmaradjon a nemzet egysége” – fogalmazott az államfő.

Sólyom László megállapította: 1989-ben a kommunizmustól való megszabadulás közel hozta egymáshoz Kelet-Közép-Európa népeit és országait.
A megnyert szabadsággal élni kell! – jelentette ki. Vajon helyesen éltünk vele? – tette fel a kérdést. A köztársasági elnök szerint 1989 igazolta, hogy a romániai magyarság szülőföldjéért áldozatra kész közösség, akkor és ott, a forradalom pillanataiban, románok és magyarok közös küzdelmében ez nem is volt kérdés.
Ha a megnyert szabadsággal élni kell, ennek része a Romániában élő magyar nemzetrész viszonyának újra-meghatározása mind a többségi nemzethez, mind a magyarság egészéhez és az anyaországhoz – írta.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke arról beszélt, hogy a „szabadság csak azoké, akik elég bátrak, hogy kiálljanak érte.” Szerinte ez ma éppúgy igaz, mint húsz évvel ezelőtt, amikor Tőkés László egymaga szállt szembe a Ceauşescu rezsimmel és annak titkosszolgálatával. Tőkés László szimbólummá vált, az egész világ fejet hajtott előtte, erőt adott a közép-európai nemzetek küzdelméhez – fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy a térség népei együtt töltötték a második világháború utáni évtizedeket a kommunizmus börtönében. A közép-európai népek sorsközösséget alkotnak, csak együtt lehetnek szabadok, függetlenek és erősek - jelentette ki Temesváron Orbán Viktor.

Kifejtette: noha megbuktak a kommunista diktatúrák, a rendszerváltás után húsz évvel azt látni, még nem ért véget az átmeneti korszak.
A történelemnek e tanulságait le kell vonni. Szerinte a Nyugat is kezdi belátni, hogy Európa stabilitására az igazi veszélyt a kommunista struktúrák továbbélése, hatalmi restaurációs törekvése jelenti. Mégsem volt hiábavaló az elmúlt húsz esztendő - tette hozzá. Úgy vélte, a térség országaiban le kell zárni az átmenet korszakát, és meg kell nyitni az igazi szabadság korszakát. Mindez konkrét gazdasági együttműködést, valódi függetlenséget jelent – tette hozzá.

A díjátadó ünnepséget, Orbán Viktor teljes beszédét, Sólyom László üzenetét Füzes Oszkár tolmácsolásában megtekinthetik a Duna Televízió honlapján, a ttp://www.dunatv.hu/otthon/tokes_romania_csillaga_kituntetest_kapott.html oldalon.

dunatv.hu
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó