Kolompár újabb menete nyaralóügyben - ki nyaral, hol?
Móring József Attila somogy megyei KDNP-s képviselő a balatonlellei üdülő előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a bérleti szerződés felbontását szorgalmazza, mert az Országos Cigány Önkormányzat nem tartotta be a hasznosítás feltételeit. Az OCÖ rasszista támadást sejt az ügy mögött.
2010. január 29. 19:50

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szerint elvenné a nyomorban élő cigány  gyerekektől az egyetlen táborozási lehetőséget Móring József Attila  (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, aki a balatonlellei, volt BM  gyermeküdülő bérleti szerződésének felbontását szorgalmazza. A képviselő pénteken az üdülő előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az OCÖ mint bérlő nem tartotta be a hasznosítási szerződés feltételeit, ezért fel kell szólítani az állami ingatlant bérbe adó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy bontsa fel a szerződést.

Közlése szerint a cigány önkormányzat két évvel ezelőtt öt évre vette haszonbérbe a csaknem 1 milliárd forint értékű, másfél hektáros vízparti üdülőt azzal, hogy ott országos szakképzési és szakmunkásképző központot létesít. Azon túlmenően, hogy egy oktatási intézmény létesítése a turisztikai övezetben nem egyeztethető össze a település rendezési tervével, gondot okozott az elmúlt két nyáron, hogy az üdülőben nem gyerekek, hanem botrányos viselkedésű felnőttek nyaraltatása folyt - tette hozzá.

Móring József Attila arról is beszélt: a cigány önkormányzat, amely felújításokért cserébe vehette bérbe az ingatlant, azt állítja, hogy már 20 millió forintot elköltött a célra. A politikus tudomása szerint azonban ennek nincs látszata, ezért a rendőrség is vizsgálja az esetet, az önkormányzatnál történt egyéb visszaélésekkel együtt. A képviselő szerint mindezek tudatában a bérbeadás nem tekinthető közérdeknek, és megjegyezte: az ingatlan hasznosítására a helyi önkormányzat és a szomszédos ingatlantulajdonosok is jelezték igényüket.

Ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője az MTI-nek úgy fogalmazott: "furcsa, romaellenes kirohanásnak, a rasszista Jobbik-szavazatok elnyerését célzó, a cigány gyermekek elleni tudatos támadásnak" tartják Móring József Attila kijelentését. Hozzátette: bíznak abban, hogy nem az egymilliárd forint értékű tulajdonjog megszerzése és "nem egy helyi Fidesz-Jobbik közös, cigányellenes fellépés, esetleg választási szövetség áll a háttérben". Közlése szerint az elmúlt két évben mintegy ötezer olyan, mélyszegénységben élő gyerek nyaralt a balatonlellei táborban, aki korábban nem látta a Balatont. A képviselő kijelentését úgy értékelik, hogy ezt a lehetőséget akarják elvenni a gyermekektől - mondta.

A felújítási összeget firtató kijelentésre reagálva ifj. Bogdán János kiemelte, hogy állnak bármilyen vizsgálat elébe, de megjegyezte: a térség országgyűlési képviselője nincs tisztában azzal, milyen állapotban kapták meg az üdülőközpontot és az milyen állapotban van most.

Fotó: OrientPress Hírügynökség

MTI
Címkék:
  • Az amerikai recept nem másolható
    Szakítanunk kell azzal széles körben elterjedt nézettel, amely szerint az alapító atyák, az unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő, konföderatív európai közösség létrehozásában gondolkodtak. Ez az állítás nem állja meg a helyét, sőt inkább az ellenkezője az igaz.
  • Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot
    Giuseppe Conte miniszterelnök "eladta" Olaszország szuverenitását és gazdasági érdekeit, és ezért "Macron és Merkel vállveregetését" érdemelte ki. Conte azért nyitotta meg a kikötőket, mert "ezt ígérte az EU-nak, és ezért cserébe ismét kormányon maradhatott" - hangoztatta Salvini. Megjegyezte, hogy a Conte-kormány ezzel nem "Salvini, hanem 60 millió olasz ellen" cselekszik.
  • A szélsőség "úgynevezett magyar értékekről" nyerített
    Nincsenek magyar értékek, a magyar etnikum semmivel sem járult hozzá a kontinens gazdagításához az elmúlt ezeregyszáz évben.
MTI Hírfelhasználó