Kövér: „kell a fészkes fenének a Jobbik” – a Fidesz nem fog a Jobbikkal kormányozni
Ha a tisztelt választók nem hatalmaznak fel minket arra, hogy koalíciós kényszer nélkül vezessük az országot, akkor, miután nincs alkalmas koalíciós partner, akkor vissza fogjuk adni az embereknek a döntés lehetőségét – Táton tartott választási fórumot Kövér László.
2010. március 19. 12:40

Kövér László beszélt a munkahelyteremtésről - 10 év alatt egymillió munkahely létrehozására ösztönöznék a vállalkozásokat -, az ehhez szükséges - 4 illetve 6 évre tervezett - adócsökkentésről, a közbiztonság megerősítéséről és a költségvetés rendbe tételéről. Elmondta: "az év felére a pénz háromnegyede kifogy, tehát egy olyan országot veszünk át, amelynek teljesen üres lesz a kasszája, és az lesz a kérdés, hogy a hátralévő fél évet hogyan fogjuk megúszni, összeomlás és csődök nélkül". Ha szilveszterkor úgy tudunk koccintani, hogy még működőképes az ország, akkor "a legtöbbet tettük meg, amit megtehettünk."

A minisztériumok átvétele után lajstromba veszik az összes olyan ügyet, ami még nem került nyilvánosságra, illetve nem került a nyomozóhatóságok látókörébe, hogy "önök is láthassák, kik és milyen módon, milyen trükkökkel tették tönkre ezt az országot".

Bíznak a kétharmados többség elérésében. Egy szimpatizáns kérdésére - mely arra vonatkozott, miért nem beszélt Orbán Viktor március 15-én a Jobbikról mint ami veszélybe sodorhatja a Fidesz kétharmadát - Kövér László kifejtette: Orbán ugyan nem említette név szerint, de beszélt a Jobbikról, amikor azt mondta, hogy mindenkinek két szavazata van, és mindkettőt kéretik a Fideszre adni. Ez azt jelenti, hogy a Jobbikra leadott szavazat is gyengíti azt az erőt, amely ma egyedül képes arra, hogy kivezesse az országot súlyos állapotából.

Kövér azt is leszögezte szó sem lehet arról, együtt kormányozzanak a Jobbikkal - "kell a fészkes fenének a Jobbik" -, de mással sem kívánnak koalícióra lépni. "Ha a tisztelt választók nem hatalmaznak fel minket arra, hogy koalíciós kényszer nélkül vezessük az országot, akkor, miután nincs alkalmas koalíciós partner, akivel lenne esély egy normális és tisztességes kormányzásra, akkor vissza fogjuk adni az embereknek a döntés lehetőségét, hogy még egyszer gondolják meg, és bízzák meg azt, akit meg akarnak bízni." Az is nagy baj lenne, ha a kétharmados többséghez kellene a Jobbik támogatása.

Fotó: OrientPress Hírügynökség

atv.hu
Címkék:
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Orbán: 1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak
    1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak a nemzetek Európájában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián rendezett díszünnepségen.
  • A teheráni konferencia idejéig vezethetők vissza az 1956-os forradalom előzményei
    Hatvanhárom évvel ezelőtt ezen a napon, Budapesten a műegyetemisták felvonulásával kezdődött az 1956-os forradalom. Közvetlen előzménye az egy nappal korábban tartott nagygyűlésük volt. De valójában az embereknek az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből és a kommunista vezetésből lett elegük.
  • Mert fényesebb a kard
    A dicsőséget kivívtuk, a falatnyi szabadságunkat elveszítettük. Az elesettekből hősök, a kivégzettekből mártírok lettek. A világ bennünket csodált. Fejezet lettünk a történelemkönyvekben.
MTI Hírfelhasználó