Hová lett a több tíz millió forint közpénz?
„Nincs az a pénz, amiért le ne hajolna”
Több mint tizenhétmillió forint közpénzt nyertek gyermektáboroztatásra, animátorok képzésére, működésre, honlap üzemeltetésére azok az alapítványok, civil szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője Nyakó István felesége.
2010. március 30. 11:13

Egyebek mellett gyermektáboroztatásra több tíz millió forint közpénzt nyertek el a Nyakó István MSZP-szóvivő felesége érdekeltségébe tartozó alapítványok és civil szervezetek – tudta meg a Magyar Nemzet. Kérdés, mire mentek el a milliók, ha ennek ellenére arra fanyalodott a szocialista politikus házaspár, hogy ingyenbuszokat kérjen a BKV-tól a gyerekek utaztatásához. Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató- helyettese a lapnak múlt szerdán úgy nyilatkozott: Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön pár alkalommal ifjúsági táboroztatásokhoz. Általában nyolc-tíz busz kellett nekik, amiért nem fizettek.

Nyakó felesége Nagy Nóra, aki 2002 és 2006 között maga is MSZP-s országgyűlési képviselő volt. Nagy 2007-ben hozta létre a Grund Klubhálózatot, amely főként gyermektáborokat szervez, de tehetségkutató-versenyt is rendezett már. A Grund Klubhálózat honlapján jelenleg főként térítési díjas táborokat, természettúrákat hirdetnek, vagyis a jelentkező gyerekeknek fizetniük kell a részvételért – írja a keddi Magyar Nemzet.

Magyar Nemzet nyomán
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
  • Református óvodát adtak át Sárospatakon
    Református óvodát adtak át Sárospatakon szerdán, a létesítmény a kormány anyagi támogatásával a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében épült fel.
MTI Hírfelhasználó