Az adófizetők pénzéből kampányolnak a szocialisták Szegeden?
Több millió forint közpénzből és a szegedi adófizetők pénzéből kampányolnak a helyi szocialista országgyűlési képviselőjelöltek Szegeden - állítja a helyi Fidesz frakcióvezetője.
2010. április 1. 09:10

Hűvös László szerint Botka László MSZP-s polgármester idén 240 millió forintot különített el a szocialisták részére. „Az elmúlt hetekben megjelent önkormányzati kiadványok egyértelműen bizonyítják azt, hogy a szocialisták az adófizetők pénzén kampányolnak Szegeden” - jelentette ki Hűvös László. Olyan kampánykiadványokat jelentetnek meg, amelyek kiadójaként Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata szerepel, és Botka László közvetlen stábja szerkeszti, illetve adja ki – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt is sérelmezte, hogy a 3,5 millió forintba kerülő önkormányzati kiadványban olyan országgyűlési képviselőjelölteket népszerűsítenek, akik nem tagjai a városi közgyűlésnek. Példaként említette Ujhelyi Istvánt és Kozma Józsefet.

 

hírTV
  • Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni
    Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést "el kell engednünk"; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz - figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton a közmédiának adott interjújában.
  • Bayer Zsolt: Tusk a Katynban
    Donald Tusk remek fizetéséért bárkit bármivel megrágalmaz, minden birodalmi gazemberséghez lelkesen asszisztál, és hazudik.
  • Novák Katalin: Komoly jobboldali erő a láthatáron
    A Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke elmondta, pártjuk egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget.
MTI Hírfelhasználó