A csodafegyver
Csinált ő programot gyerekszegénység ellen Gyurcsánynak, és Gyurcsány közbeszélt róla sokat, mégsem történt semmi. Gyerekszegénység maradt.
2010. április 5. 10:46

Kínzó osztályrészemül jutott, hogy nehezen ringatom magamat békés hangulatba, pedig néha nagyon jólesne. És amit örökül kaptam, nem sokat segít rajtam. Izzadó tenyér és szabadságvágy apámtól, hihetetlenül erős gyomor és közönségesség anyámtól, izgágaság és komiszság a nagyanyáimtól, kutyaszív a nagyapáimtól, cselezés a dédanyáimtól, és pánikszerű, jobbára értelmetlen harci hevületek a dédapáimtól.

Most húsvéthétfőn éppen a dédapák győztek bennem, amikor Ferge Zsuzsa servian.hu-nak adottinterjúját olvastam. Nem a szószerinti, átfésületlen szöveg miatt, bár az is ad okot méregre, hanem a lényege bosszant. Egy méltán neves szociológusunk tulajdonképpen lemond a hivatásáról, és a közbeszédre bízná a dolgát. Szerinte a közbeszéd csodafegyver, ha például olyan emberek közbeszélnek valamiről, akik tenni is tudnak.

Éppen Ferge Zsuzsának kellene tudnia, hogy ez nem így van. Csinált ő már programot gyerekszegénység ellen Gyurcsánynak, és Gyurcsány közbeszélt róla eleget, mégsem történt semmi. Gyerekszegénység maradt, és az elosztás, illetve inkább megfosztás tovább dívik országos és önkormányzati szinteken.

Persze közbeszélhetünk, de ne csak a kormányokról. Ott van ám a rengeteg szociális munkás, aki a kliensét jó esetben idegesítő pluszfeladatnak, rossz esetben ellenségnek tartja.

Alulról kellene kezdeni a reformálást.

A legkülönbözőbb helyeken talpaltam, hogy súlyos mélyszegénységben élő szerencsétlen emberek valami segélyhez juthassanak, teljesen jogszerűen. És mennyi részvétlen, kényelmes segítővel találkoztam. Akik, ha nem állok ellen, gyönyörűen elhajtottak volna melegebb égtájra. Mit művelhetnek azokkal a rászorultakkal, akik még az alapjogaikkal sincsenek tisztában. Pedig éppen a szociális munkások azok, akiket azért fizet a magyar állam (tehát mi), hogy segítsenek a bajbajutott családokon.

Egy konkrét példa az utolsó hónapokból, egy háromgyerekes családot havi negyvenezer forint befizetésére kötelezett az egyik önkormányzat, mert elmaradásuk volt a lakbérrel. Az elmaradás pedig azért lett, mert két nagyszülőt is eltemettek egy év alatt, emiatt a mai napig is tartoznak szerteszét. Örökség nincs, a havi lakbér viszont nyolcezer forintra rúg, a szoba-konyha komfort nélküli! lakásra. A szülőknek nincs munkájuk, a férj néha közmunkát végezhet, a havi bevételük családi pótlékkal együtt százezer forint körül van. Ebből negyvenezer forint kifizetését előírni képtelen elmebaj, hacsak nem akarja valaki kivégezni a családot. És fizetni kell a negyvenezret, nincs más megoldás, legalábbis a szociális ügyekért felelős, vállát vonogató rideg asszonyállat ezzel biztatott.

Az is szomorú, hogy ebből a leírásból, százból kilencvenkilencen azt hiszik, hogy hétpróbás gazemberekről van szó, pedig csak simán szerencsétlenekről. És ne legyünk nagyképűek, mert járhatunk mi még cifrábbul is.

Visszatérve a háborgásra, Fergének igaza van abban, hogy kormányzati elszántságnak, rendnek stb-nek kell lenni ahhoz, hogy az elosztás jobb legyen. De a jobb elosztás sem segít, ha a szociális területen dolgozók szemlélete alapjaiban nem változik, és nem tesznek legalább pszichikai alkalmassági vizsgát, mielőtt családokhoz nyúlnak. Mert jelenleg, tisztelet a kivételnek a legtöbbjük annyit tud a körülötte levő világról, mint Marie-Antoinette. Nem értik, hogy ha elfogyott a kenyér, a bugris nép miért nem zabál kalácsot?

Koronics Márton
MTI Hírfelhasználó