Vulkáni hamu: mit is közölt valójában az Egészségügyi Világszervezet?
A legtöbb hazai sajtótermék igen pontatlanul közvetítette a WHO új közleményét, így annak lényegét, valamint a WHO szakértőjének tegnapi nyilatkozatát az alábbiakban ismertetjük.
2010. április 21. 15:02

A tegnapi nap folyamán több hazai médiumban az jelent meg, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) módosította a múlt pénteki közleményében kifejtett álláspontját, és most azt nyilatkozta, hogy mégsem veszélyes az izlandi tűzhányó hamufelhője. A legtöbb hazai sajtótermék azonban igen pontatlanul közvetítette a WHO új közleményét, így annak lényegét, valamint a WHO szakértőjének tegnapi nyilatkozatát az alábbiakban ismertetjük.

A WHO mostani közleménye szerint nincs változás a WHO egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos álláspontjában: amennyiben a vulkáni hamu nagy koncentrációban érné el a talaj szintjét – amire azonban igen kicsi az esély –, akkor az károsíthatja az egészséget. Az elővigyázatosság jegyében az asztmás és légúti megbetegedésben szenvedő emberek kerüljék az intenzív mozgást a szennyett időszakokban.

A WHO szakértője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva a tegnapi nap során a következőket mondta el:

A legveszélyesebb vulkáni hamu egyelőre a légkörben magasan tartózkodik. Ha azonban füstfelhő lejjebb, talajszint közelébe ereszkedik, az egészségügyi kockázatot jelent, különösen az asztmásoknak, keringési és szívbetegségben szenvedőknek. Ebben az esetben az ilyen betegségekben szenvedők mindig tartsanak maguknál megfelelő gyógyszereket és ne erőltessék meg magukat. Jelenleg a WHO-nak nincs ismerete arról, hogy Izlandon túl a hamunak bárhol egészségkárosító hatása lenne, és jelenleg nem indokolt, hogy az európai lakosok különösen óvatosak legyenek. Az emberek egészségére legnagyobb veszélyt jelentő, a tüdő mélyére jutó kis részecskék jelenleg Európa felett tartózkodnak. Ebben a felhőben nagyon éles, sérülést okozó, enyhén korrozív, kis kő-, ásvány- és üvegrészecskék vannak, a melyek kevésbé mérgezőek, mint például a gépjárművekből származó részecskék. A WHO szakértője szerint kedvező időjárás esetén jó eséllyel feloszlik a hamufelhő. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) közleménye szerint a hamufelhő viharok hatására oszlana fel, ám az elkövetkező napokban ilyen nem várható.

Levegő Munkacsoport
  • Éric Zemmour: Magyarországnak igaza van
    Éric Zemmour kifejtette, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokságot is – mint oly sok nagyszabású sportversenyt – foglyul ejtették különféle lobbik és mozgalmak, amelyek felhasználják a népszerű sportokat és sporteseményeket saját kisebbségi ideológiájuk terjesztésére.
  • Nagykövet a tehetségek birodalmában
    A népdalt, annak közvetlensége, személyessége és természetes egyszerűsége okán mindenki magénak érezheti. Egy olyan, a régi paraszti kultúrából ránk maradt zenei örökség, melynek újra és újra meg kell találni helyét mindennapi életünkben, mai világunkban.
  • Üres szivárvány
    München hat éve plüssmacikkal fogadta a migránsokat és a mainstream ugyanígy oktatott ki minket “jóemberségből”, mint most. Akkor nekünk lett igazunk. Most is rajtunk akarják éves kötelező toleranciamutatványukat bemutatni.
MTI Hírfelhasználó