Gyurcsány ismét vakvágányra viszi az MSZP-t
Hosszú, minden értelemben kimerítő dolgozattal esett neki a Magyar Szocialista Pártnak a volt miniszterelnök.
2010. május 6. 13:06

Tegnap robbantotta első nagyobb bombáját a volt kormányfő és pártelnök. Kontrollálhatatlan küldetéstudata a hatalmas vereség után most övéi ellen fordul.

Két kisiklott házasság után most a politikai családjának készül nekiesni.

Lendvai Ildikó szerint Gyurcsány Ferenc elemzése egy vélemény, egy nagyon fontos vélemény, de nyilván nem a párton belül elindított vita összegzése vagy lezárása. Gyurcsány Ferenc dolgozatából szerte a médiában idéznek hosszabb-rövidebb részeket.

Szerkesztőségünk később tér vissza érdemben az írásra.

Gondola
  • Eleven az Archiregnum Hungaricum
    A legvisszafogottabb becslések szerint is legalább negyvenezer ártatlan magyar áldozata volt a kommunista partizánterrornak a második világháború végén. És ki tudja, hányan lehetnek még azok, akiket a trianoni békediktátum után gyilkoltak meg egy korábban soha nem volt (és soha nem is lesz) ország pribékjei, csak azért, mert magyarok voltak.
  • Turcologia hungarica est renovanda?
    A kaukázusi haza, az alán és bolgár szomszédság emlékét a magyar hagyomány is megőrizte.
  • Dugódíjjal sarcolná a budapestieket az LMP
    Wintermantel Zsolt (Fidesz) szerint abszurd a Budapestet vezető baloldali koalíció részeként politizáló LMP élhető város koncepciója, amelyből kizárnak lényegi városfejlesztéseket. Az LMP budapesti elnöke egyébként könnyen cáfolható, érvénytelen állításokra hivatkozva terveztetné újra a Galvani hidat.
MTI Hírfelhasználó