Inter tripla
Mourinho taktikája vált be, a masszív védekezést sem átlövéssel, sem egyéni betöréssel, sem kombinatív játékkal nem tudták feltörni.
2010. május 23. 20:27

Megkaptuk a választ, az Internazionale tudott triplázni ebben az évben. Jose Mourinho és Louis van Gaal gyakorlatilag a csapat összeállításban semmilyen váratlant nem húzott, mindkét csapat az alap felállásában játszott.

Az Inter megpróbálta azt a pszichológiai tényt kihasználni, hogy a mérkőzést kezdő csapatnak helyzeti előnye van. Nekiugrott a Bayernnek, azonban miután 2-3 perc elteltével nem sikerült gólt rúgniuk, szépen visszaálltak az alap taktikára. Ezután a Bayern kezdett mezőnyfölénybe kerekedni és Robben révén veszélyeztetni.

Majd a 20. perc környékén az Internazionale váltott az alapfelállásán. Eredetileg 4-2-1-3-as felállásban léptek pályára, viszont Eto'o a jobboldalon, Pandev pedig a baloldalon visszalépett a középpályára és zárta a védelem szélét. Milito maradt elől és szinte árnyék ékként mögötte játszott Sneijder. Az első gólt is ők hozták össze, a kapus kirúgását Milito Sneijdernek fejelte, aki visszaadta a labdát a beinduló Militonak, és a csatár egy szenzációs lövőcsel után ütemtelenül a süllyedő kapus felett a hálóba lőtt.

Ezek után megismétlődött az Inter barcelonai mérkőzése, a Bayern birtokolta a labdát, viszont nem sokra ment vele. A második félidőben a bajorok próbálták kihasználni a középkezdésből származó pszichikai előnyöket, ám az ordító helyzetet Müller elpuskázta.

 Ezek után az olasz csapat elfoglalta a pozícióját és valósággal beásta magát a saját tizenhatosa elé. Aztán a 70. percben egy Inter kontra, Eto'o passzol Militonak, aki egy káprázatos csel után felnézés nélkül, megint csak ütemtelenül rúgja a labdát a bajor kapus mellett a kapu bal oldalába.

A második gól után már esélye sem volt a Bayernnek, szinte azt mondhatom, még a szépítésre sem. A németeknél túlságosan egyoldalasan Robbentől várták a megoldást, akit az Inter játékosai a már megszokott precíz védekezésükkel megállítottak.

Összegzés ként elmondható, hogy Mourinho taktikája vált be, a masszív védekezést sem átlövéssel, sem egyéni betöréssel, sem pedig kombinatív játékkal nem tudták feltörni a németek. Az Internazionale kontráival sem tudtak mit kezdeni. Így megérdemelten nyert két góllal és lett a 2009-2010-es Bajnokok Ligája győztese a Mourinho által vezetett Internazionale.

 

Kun István
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Fegyelmezetten kell védekezni
    Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Új lírai beszéd
    Szeretteinket, pláne gyermekeinket egy kivételes világra kell tanítanunk, nagy gondossággal, nagy hitekkel, hogy bármi jó megtörténhet a világban, e nélkül nincs meg a mintája, háttérországa, evidenciája arra, hogy a valóságát úgy formálhatja, olyanná, amiben élni is érdemes - vallja Kürti László költő.
  • Soros-bábszínház Brüsszelben
    Vegyük sorra a legfontosabb jeleit ­annak, hogy az unió ma már nem szuverén.
MTI Hírfelhasználó