Izrael kontra Hezbollah - újra egymásnak feszülnek?
Négy évvel az ún. 34 napos vagy második libanoni háború után Izrael és a libanoni Hezbollah között ismét magas szinten zajlik a - egyelőre csupán - retorikai háború. Időről időre újabb "megdönthetetlen" bizonyítékokkal állnak elő a felek annak alátámasztására, hogy a határ túloldalán már a következő összecsapásra készülnek, minden esetben hangsúlyozva ugyanakkor a saját lépések abszolút békés, megelőző jellegét. Ezen szópárbaj legújabb fejezete ezúttal Izraelhez kapcsolódik, ugyanis a zsidó állam katonai hírszerzése a napokban nyilvánosságra hozta a Hezbollah dél-libanoni fegyverraktárairól, infrastruktúrájáról szóló részletes jelentését, komolyan növelve ezzel a feszültséget mindkét országban.
2010. július 14. 15:48

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Északi Parancsnokságának lépése igen váratlanul érte mind a hazai, mind pedig a tágabb térségbeli média, valamint biztonsági szakértők körét egyaránt. Bár korábban is kerültek nyilvánosságra információtöredékek egy-egy állítólagos jelentésből — legtöbbször a Hezbollah különböző létesítményeinek, raktárainak vagy csempészútvonalainak helyzetét illetően, de ilyen teljes, a hadsereg számára készített anyag eddig nem vált megismerhetővé.

Az izraeli sajtó és jónéhány egykori magasrangú katonatiszt komoly kritikával is illette a lépést, mondván, az elsősorban a síita szervezet számára bizonyult előnyösnek, hiszen nem pusztán az adott terület tekintetében, de egész eddigi felkészülési módszereinek fényében is felülvizsgálatra, illetve újjászervezésre késztetheti azt. A védelmi politika irányítói azonban minden jel szerint úgy látták, hogy ezzel összességében többet nyerhetnek, mint veszíthetnek, hiszen elrettentésként használhatják a jelentést a Hezbollah-kal szemben vagy legalábbis taktikájának módosítására kényszeríthetik. Az izraeli sajtó szerint nem mellékes szempont a nyilvánosság ily módon történő — az izraeli hadműveletek, illetve katonai-biztonsági események tekintetében eddig nem megszokott — nagyobb mértékű bevonása sem, mivel az ellenfél „tiltott”, provokatív tevékenységének bemutatásával tulajdonképpen előre igazolhatóvá válik egy esetleges izraeli válaszlépés is.


 

Maga a jelentés konkrétan a dél-libanoni al-Hiyam város körzetében az utóbbi időben megszaporodó katonai tevékenységet, a városban és a környékbeli síita falvakban újabban megtalálható Hezbollah fegyver- és egyéb hadianyagraktárak, bunkerek, kommunikációs csomópontok, valamint a síita szervezet ún. harctéri parancsnoki központjainak jelenlétét emeli ki. A jelentés szerint ezek többsége eddig az ország más területein, alapvetően rejtve, a Hezbollah saját épületeiben, létesítményeiben voltak megtalálhatóak.

Avital Leibovitz ezredes, az IDF szóvivője szerint: „Rakéta és kézifegyverraktáraik vannak egészségügyi létesítmények, iskolák közvetlen közelében, illetve egyes falvak kellős közepén, és ezek az épületek külsőre ugyanúgy néznek ki, mint bármely más polgári épület. Tudják, hogy komoly erőfeszítéseket teszünk a civil lakosság megóvása érdekében, éppen ezért fegyvereiket újabban civil területek közepére telepítik, hogy ezzel is megnehezítsék az ellenük folyó tevékenységünket egy esetleges összecsapás során…pontosan tudják, hogy végső soron nem nyerhetnek, ezért Izrael delegitimalizációja a céljuk. Minél több civil halna meg, Izrael annál több nemzetközi kritikát kapna.” — fogalmazta meg a hadsereg álláspontját a szóvivő hölgy.

A Hezbollah valamennyi nyilatkozatában „teljes képtelenségnek” nevezte a vádakat, amelyek - szerintük - alapvetően „hamis hírszerző jelentéseken” alapulnak és amelyekkel Izraelnek egy új katonai akcióterv előkészítése és nemzetközi elfogadtatása a célja. „E jelentés, nyilvánvaló provokatív jellegén túl, a nemzetközi közvélemény támogatásának valamiképpeni visszanyerésére irányul az elmúlt időszak szerencsétlen lépései után, valamint az ENSZ BT 1701-es számú határozatáról szóló értékelő jelentés befolyásolására.” — áll a síita szervezet hivatalos közleményében.

  Felkészülés az újabb „fordulóra”


 

A folyamatos nyilatkozatháború közepette sajnálatos módon mindkét fél intenzív felkészülésbe kezdett, ami a csapatok kiképzését, az ellenfél módszereinek megismerését illeti. Az észak-izraeli Elyakim bázison a hadsereg gyalogos és páncélos alakulatai több hete az esetleges újabb összecsapás esetén alkalmazandó harceljárásokat gyakorolják. Egy mesterségesen felépített falu, illetve romváros „díszletei” között folyik a kiképzés, a 2006-os harcok helyszíneihez megszólalásig hasonló körülmények között. Kiégett teherautók, illetve a Hezbollah csapatai által négy éve kilőtt izraeli Merkava tankok, mint kellékek szolgálnak érzékletes példaként a zsidó haderő tagjai számára a síita szervezet fegyveres erejének ütőképességére.

A gyakorlat során elsősorban a gyalogos katonák, a páncélosok, illetve a mesterlövész egységek felkészítésére helyezik a hangsúlyt, hiszen ezek a legutóbbi összecsapásban igen érzékeny és váratlan veszteségeket szenvedtek el a meglepően jól felszerelt és kiképzett Hezbollah fegyveresektől. „A cél, hogy csapatainkat minél jobban felkészítsük a gerilla harcmodor elleni hatékony fellépésre, a civil lakosságnak okozott károk minimalizálása mellett.” — ad tájékoztatást az izraeli Háárec napilapnak az alakulat szóvivője, Ariye Shalicar. Elemzők szerint a gyakorlat szokatlanul nyílt bemutatása is az izraeli hadvezetés új hozzáállásának eredménye, melynek célja a hazai lakosság meggyőzése a hadsereg felkészültségéről, illetve az ellenfél megfélemlítése.

Ezzel párhuzamosan a Hezbollah is hadereje átszervezéséről, megerősítéséről beszél, természetesen minden esetben kiemelve alapvetően „békés szándékát”. A szervezet helyettes főtitkára — Naim Qasszem sejk — a négy évvel ezelőtti harcok évfordulóján felvázolta jelenlegi helyzetüket. „Ha a 2006. júliusi háború Izrael számára kudarc volt, akkor egy esetleges újabb agresszió már egyenesen óriási veszteséget fog jelenteni szomszédunk számára. Az utóbbi idők fejleményei és az izraeli fél lépései tükrében természetesen megtettük a szükséges válaszlépéseket annak érdekében, hogy eddigi előnyünk továbbra is megmaradjon. A szervezet fegyveres ereje, felkészültsége, felszerelése és taktikai módszerei még soha nem voltak olyan ütőképesek, mint jelen pillanatban…minden tekintetben felkészültünk egy újabb izraeli agresszió visszaverésére, az előző összecsapás tapasztalatainak fényében. Én azonban remélem, hogy a libanoni egységkormány továbbra is képes lesz fenntartani a politikai stabilitást és biztonságot, így már csupán Izraelen múlik a béke életben tartása.”

A jelenlegi helyzetben a térséggel foglalkozó szakértők egy része optimistább, szerintük az Izrael részéről tapasztalható, a nyilvánosság bevonását alkalmazó hozzáállás két szempontból is kedvezően befolyásolhatja az események alakulását. Egyrészt esetleg megfontolásra késztetheti a Hezbollah politikai és katonai vezetőit egy újabb összecsapást illetően, másrészt pedig ez a módszer Izrael új — az elrettentésre nagyobb hangsúlyt helyező — stratégiájának jele lehet, a konkrét erőszakalkalmazás elkerülése érdekében. Pesszimista kommentátorok szerint azonban ez is csak legfeljebb elodázhatja a felek katonai erejének újabb, valószínűleg elkerülhetetlen összemérését, a nemzetközi közvélemény pedig végső soron úgysem fogja tudni érdemben befolyásolni az eseményeket. Ezt támaszthatja alá az alábbi két sokatmondó nyilatkozat is.

„Most nyugalom van a határon és reméljük ez így is marad. Azonban minden lehetséges forgatókönyvre igyekszünk felkészülni, és ezekből bármit valósít is meg a Hezbollah, azt megfelelő módon fogjuk tudni kezelni, azonnali válaszlépésekkel.” — fogalmazott Ronen Marley ezredes, a libanoni határon állomásozó 300. Brigád parancsnoka. „Ha rajtunk múlik, béke marad a térségben…az izraeli agresszió bármilyen jelére azonban haderőnk teljes erejével le fogunk sújtani!” — vázolt fel szintén nem túl optimista jövőképet Haszan Naszrallah, a Hezbollah főtitkára a szír állami televíziónak adott interjújában.

Kitkintő
  • Európa az őt alkotó tagállamoktól lehet erős
    Európa attól lesz erős, ha az őt alkotó tagállamok is erősek lesznek, nem pedig attól, hogy Brüsszel erős, a tagállamok pedig gyengék - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Fidesz-KDNP országjárásának tiszafüredi helyszínén.
  • Magas lengyel állami kitüntetést kapott Kövér László Varsóban
    A lengyel-magyar parlamenti együttműködésben és a két ország viszonya fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemekért a lengyel államfő által adományozott kitüntetést Kövér Lászlónak a lengyel alsóházi elnök, Elzbieta Witek adta át.
  • Hollómese
    Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.
MTI Hírfelhasználó