Rendőri és médiaügyek - fordulópont
Társadalmi zaklatottság, legerősebb tünete a Gyurcsány-örökségnek…
2010. augusztus 11. 10:26

Nagyon régen várja a magyar társadalom, hogy fény derüljön a „romagyilkosságok” című, bűncselekmény-sorozatra: Az ítélet nyomán vége lehet annak a piszkos politikai és médiakampánynak, amely a magyar társadalom „kisebbség-gyűlöleteként”, egyes, kizárólag jobboldali szerveződések „uszító magatartása” következményeként próbálta beállítani a történteket. Az ilyen kampányolás nyomán a „magyar romagyilkosságok” úgy járták be a világsajtót, ahogy a magát bűntelennek beállító és saját bűneiért a társadalmat elmarasztaló baloldali-liberális politikai kommunikáció elrajzolta.

Cigányokat öldöső magyar halálbrigád?

A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai rezsimek idején „feltalálták” (ez itt egy szakkifejezés, azt jelenti, hogy fellelték, nyomára akadtak) Magyarországon is a terrorizmust. A „terrorizmus észlelésének” és a „magyar halálbrigád” működésének bevezetése a politikai (kormányzati) kommunikációba, illetve a politikaimarketing-kommunikációs kampányokban összefüggésbe kerül egymással, bár bizonyítékokkal és tettesekkel nem tudott szolgálni a baloldali politikai rezsim és kormány.

Nagyon sok „érthetetlen”, fel nem derített bűnesetet éltünk meg 2003-2009 között, és a rendőrség tehetetlennek bizonyult. A bűnüldözés tehetetlenségét mutatta, hogy sokáig nem sikerült eljutni a tettesekig, vagy a bizonyítás elhúzódott (pl. olyan hajmeresztő mulasztások folytán, mint egy megerőszakolás nyomainak, bizonyítékainak eltűnése), vagy az ítélethozatal évekre nyúlt el.

Mostanra került terítékre a halálbrigád, amikor a titkosszolgálat közre adta vizsgálatának összegzését. A Nemzeti Nyomozó Iroda lezárta a nyomozást, szerinte egyértelmű bizonyítékrendszer van négy gyilkos ellen. /1/

Igaz, ez nem az eredményes rendőri vizsgálat, bizonyítás, elszámoltatás nyomán született összegzés, amikor következhet az ítélkezési folyamat beindítása. A folyamatnak ebben a szakaszában még senki sem tudja, hogy milyen ítéletek születnek.

A titkosszolgálat szerint a gyilkosságok motivációja az, hogy az elkövetők „régi sérelmeiket akarták megbosszulni a romákon”, illetve hogy „félelmet akartak kelteni”. Vagyis erősen általánosító az indíték, s ennek megfelelő a tettesek és az áldozatok „találkozása” is. A tettesek nem ismerték az áldozatokat, „azért rájuk esett a választásuk, mert az áldozatokhoz tartozó tetthelyekről biztonságosabban el tudtak menekülni”.

Az összegzés annyiban meggyőző, hogy 78 lövést adtak le, kilenc helyszínen a romagyilkosságok elkövetői…, a gyilkosságsorozatban válogatás (kiválasztás, személyre szóló motiváció) nélkül, hat embert öltek meg, öten megsérültek, 55 ember életét veszélyeztették közvetlenül.

Az NNI szerint a támadások szokatlanok voltak, „mert hazánkban addig a gyilkosságok zömét nyereségvágyból vagy szexuális indítékból követték el…, az akciók egyre brutálisabbak lettek, ez jellemző a sorozat-bűncselekményekre, az elkövetők ugyanis egyre kevésbé elégszenek meg a korábbi módszerekkel”.

A halálbrigád tagjai „romaellenesek”, „antiszemiták”, „szélsőséges szervezet tagjai” voltak. A titkosszolgálat szerint a bizonyítékok egyértelműek, „ez a négy ember gyilkolt”. Megtalálták a fegyvereket, a helyszíneket mutató térképet, megtalálták azokat a fotókat, amelyeket a gyilkosok terepszemle miatt készítettek. A gyanúsítottak részben beismerték tettüket, egymásra terhelő vallomást is tettek.

Remélhetően mindez megáll majd az ítélkezésben is!

Eszkaláció? Motiváció nélküliség? Rendőrgyilkosságok!

Egy súlyos, visszaeső, megátalkodott bűnöző, menekülés közben (ez esetben többszörös jog- és törvénysértés, veszélyeztetés sorozatban) elgázolt egy intézkedő rendőrt, aki a helyszínen életét vesztette. /2/ Hátramenetben megfontoltan szétkente az óvatlan rendőrt, miközben annak társa – ezt megakadályozandó - nem lőtte le az ellenszegülőt, veszélyeztetőt.

Majd ez a cselekmény a média-elődásban olyan fordulatot vett, hogy a gyilkos interjút adott (!), és médiakörnyezetben „részben ismerte el tettét”, másrészt tagadta, hogy szándékosan gázolt volna (!).

A média-megjelenítésben láthatóan egy gólem típusú (fizikumú), elég elszántnak tűnő és tettrekészségű személy láthattunk, aki azt fejtegette, hogy „megijedt, amikor fegyveres rendőrök állták az útját a Keleti pályaudvarnál”.

Ez média-megjelenítés, a tettes általi és az ügyvédi megnyilatkozások tartalma, illetve a társadalmi tapasztalat mint képernyő-benyomás itt annyira nem esett egybe, hogy az volt az érzésünk, ha ez a figura ittasan vagy bekábszerezve szembe jön velünk az utcán, gyerekünk megállna a fejlődésben.

Az első rendőrgyilkosság hullámai el sem ülhettek (erről a média gondoskodott), máris következett a másik gyilkosság, még hajmeresztőbb fordulatokkal. A tények és a bulvármédia szenzációhajhász igényeinek kielégítése közötti, egyre táguló szakadékból táplált lehetséges motivációk szappanoperája nyomán.

A történet tényszerűen annyi, hogy egy járőröző rendőr és rendőr-szakközépiskolás tanuló páros igazoltatott egy gépkocsit utasokkal, eközben valahonnan rálőttek erre a csoportosulásra. Az eredmény két halott, sebesültek.

Éjfélkor, 40 méterről, 17 lövést adtak le géppisztolyból. Senki nem tudta (!) honnan és hányan lőttek. Elsőre nem voltak tanuk, bár elég sokan voltak az utcán és a közelben is. De mindenki maffiabűnözésre tippelt, kábszeres bűnbanda leszámolására.

És már annyi hihetetlen körülményt adott közre a média, amelynek szabad préda minden ilyen ügy, amivel a társadalmi veszélyességet, veszélyérzetet erősíti, és a politikai hangulatkeltést is szolgálja.

Média: a különös esztétikája és etikája: a bűnöző a sztár?!

Az élet a legjobb forgatókönyvíró. A botránykergető élénkítéssel üzletelő, a parttalan médiaszabadságot hozamkonvertáló hirdetésipari mohóságnak minden ilyen jelenség főnyeremény, nem kell horribilis összegeket fizetni elmebeteg színvonalú forgatókönyvekért, csak „ki kell hozni mindent” ezekből a tragédiákból.

Mindenki türelmetlenül várja, hogy a médiahatóság végre tegye a munkáját, és az etikai bizottság naponta szabjon ki sokmilliós büntetéseket a kereskedelmi televíziókra a hasonló szarkeverésekért.

Az a médiaprogram, ami kibontakozott a fenti rendőrségi ügyekből mint forgatókönyvekből több százmillió forintos büntetésekre, néhány médiasztár letiltására, sőt, bebörtönzésére jogosíthat fel.

Reméljük az alsóőrsi eset oktatási példa lesz elrettentésül arra, hogy mit nem szabad csinálni, hol van a helye az etikai beavatkozásnak, büntetésnek. És talán valamelyik médiatanár sztár arra is sort kerít, hogy bemutassa, milyen társadalmi hatásokat nem szabad gerjeszteni (provokálni), milyen hülyeségeket kell kerülni (bár ma már a hülyék is egy jelentős társadalmi kisebbsége Magyarországnak).

A legnyomasztóbb példát azért meg kell említeni, mert még félre találják érteni a vétkesek. Az alsóőrsi példában felvetődik a rendőr kisebbségi volta (bár nem hitelesített módon). /3-4/ Mire a fonáktamások mint mindent félre értő, disztingválni nem tudó tagjai a társadalomnak, azonnal beindultak és mindenkit megtámadtak ez ügyben.

Ez az az eset, amikor az „öntudata van de esze nincs ember” elveti a sulykot. A Bors című bulvárlap szerint a rendőrség és a Belügyminisztérium ügykezelése nagy felháborodást váltott ki a meleg szervezetek képviselőiben, akik szerint döbbenetes „a BM és a szervek nem reagálása és nem emlékezése Gamauf főtörzsőrmesterre. Az eset kapcsán igazán elkezdődhetne egy párbeszéd a rendőrségen belül a homoszexualitás megítéléséről” – írják a pride.hu oldalon.

Nos, ez esetben valakinek fel kell világosítani az érintetteket, ugyanis ha igaz a feltételezés, akkor a szomorú igazság az, hogy a szóban forgó rendőr „megöletésekor” kockázatot képezett a vétlen utasok szempontjából (akik áldozatul estek egy tőlük független veszélyes összefüggésnek).

Ezért bár áldozata tragédia, bekövetkezte nem képezheti a „hősiességre” előterjesztés tárgyát.

Ha megtenné a rendőrség, bűnt követne el, a hősi halott (elgázolt) rendőr szolgálati dicsőségét venné el.

***

1. Halálbrigád: régi sérelmeiket akarták megbosszulni a romákon. Hírszerző információ, 2010-08-09 12:12. hirszerzo.hu.

2. Könnyen megússza a rendőr gyilkosa? MTI, -bab-, STOP.

3. Doszpot: brahiból is lőhettek Alsóörsön. FN.hu, 2010. augusztus 4. 15:00.

4. Rendőrgyilkosság Alsóörsön! - Felfegyverzett holttestet találtak. 2010. augusztus. 04. MTI, naplo-online.hu

Csorba József, gondola.hu
MTI Hírfelhasználó