Akik politikában és humorban nem ismernek tréfát
A demokratikusan működő intézményeknek képesnek kell lenniük a gúny, a görbe tükör, a szarkazmus és az irónia elviselésére.
2010. szeptember 2. 10:44

A világ számos országában működő viccpártok látszólag értelmetlen célokért kampányolnak, programjuk hemzseg a képtelen, de többnyire rokonszenves ötletektől, miközben a maguk sajátos módján reflektálnak a társadalomban zajló folyamatokra. Azonban némelyik célkitűzésüket nem lehet keserű szájíz nélkül olvasni, mert a hátterében szomorú társadalomlélektani és szociológiai folyamatok húzódnak meg. A német Die Partei (hivatalos nevén Párt a Munkáért, a Törvényességért, az Állatok Védelméért, az Elitek Előmozdítására, és Alapvető Demokratikus Kezdeményezés) például a berlini fal újjáépítésével kampányolt – ami cseppet sem mulatságos annak a közvélemény-kutatásnak a fényében, amely szerint a nyugatnémetek 16%-a, a keletiek 10%-a szívesen visszaállítaná a Falat.

A viccpártok két fontos funkciót tölthetnek be a demokratikus rendszerekben. Egyrészt állandóan szembesítik a politikai elitet a közéletről és a „komoly” pártokról kialakult társadalmi benyomással. A demokráciában a politikai szereplők állandóan megmérettetnek. A demokratikusan működő intézményeknek képesnek kell lenniük a gúny, a görbe tükör, a szarkazmus és az irónia elviselésére.

Másrészt a viccpártok rendelkeznek egy olyan funkcióval, amelyre a modern néppártok szavazatmaximálási szándékuknál fogva nem alkalmasak: levezetik a társadalomban felhalmozódott feszültségeket. Ezek a pártok úgy űznek viccet a választásból és a pártrendszerből, vagyis a demokrácia alapvető feltételeiből, hogy közben hozzájárulnak annak megerősítéséhez. A viccpártoknak némileg hasonló a szerepük a demokráciában, mint a középkori népi ünnepségeknek (pl. karneváloknak, bolondünnepeknek) a keresztény világkép és a feudális társadalom vonatkozásában.

A karneválon mindent ki lehetett gúnyolni, és ami „felül” volt, az „alulra” került: a résztvevők lealacsonyították a magasztos dolgokat, intézményeket, személyeket. Mégis, a karneválon résztvevők nem támadták, hanem éppenséggel megerősítették a feudális társadalom struktúráját, hiszen a karnevált követően mindig elérkezett a „kijózanodás”. A viccpártok visszacsempészték a modern társadalom és a demokratikus politikai kultúra keretei közé a karneváli hangulat békés konfliktusoldó hagyományát.

A viccpártok lehetséges tipológiája

A viccpártok többsége ideológiailag nehezen beazonosítható. A deklarált elvek és a programok alapján talán két nagy csoport különíthető el.

Egyes pártok felvállalják az ideológiai kötődést. Ezeket a pártokat az alternatív-baloldali vagy környezetvédő célkitűzések túlzásba vitele, mindenfajta tekintély megkérdőjelezése és a harsány elit- és kapitalizmuskritika jellemzi, így leginkább az anarchistákkal, az 1968-as diáklázadókkal és a „haragoszöld” környezetvédőkkel mutatnak eszmei rokonságot. A Titanic című német szatirikus magazin szerkesztősége által alapított Párt a Munkáért, a Törvényességért, az Állatok Védelméért, az Elitek Előmozdítására és Alapvető Demokratikus Kezdeményezés már nevével is jelzi, hogy „ellensége” a német alkotmányos rendszernek.

 Az alapítók a hosszú és összetett névvel a Nemzetiszocialista Német Munkáspártra és az egykori NDK Német Szocialista Egységpártjára utalnak. A párt felkarolta a szociális piacgazdaság megóvását, a Harz IV nevű munkanélküli-segély eltörlését, a „Fal” újjáépítését, valamint egy új alkotmány létrehozását.

A viccpártok másik típusát azok a pártok jelentik, amelyek nem deklarálnak kötődést egyetlen ideológiához sem. Ezek a pártok egyszerűen a „komoly” pártok tetszetős és „komolytalan” ígérgetéseit (pl. adócsökkentés mindenáron) teszik nevetségessé, miközben görbe tükröt tartanak az ideológiákból kiábrándult, és a választásokat puszta ígéretküzdelemként értelmező választók elé is. Ebbe a körbe sorolhatók az olyan közép- és kelet-európai viccpártok, mint az „örök élet, ingyen sör, adócsökkentés” jelszavaival kampányoló magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Bohuslav Balbín jezsuita történész nevét viselő cseh párt vagy a Pali Búcsúpohara nevű egyszemélyes szlovákiai szervezet.

Vidám Izland?

Jelenleg a legsikeresebb viccpártnak az izlandi Legjobb Párt, a taxisofőrből lett komikus, Jón Gnarr pártja tekinthető. Az alapító által „anarcho-szürrealista” jelzővel illetett párt a 2010. tavaszi reykjavíki helyhatósági választáson a voksok 34,7%-ának megszerzésével maga mögé utasította a kormányzó szociáldemokratákat, akiknek a válságkezelés következtében eddig sem volt sok okuk a nevetésre.

A Legjobb Párt sikeréhez hozzájárultak a párt elnökének és főpolgármester-jelöltjének derűt és optimizmust sugárzó gesztusai, amelyek élesen ellentétben álltak a professzionális politikusok nehézkes, bürokratikus habitusával. Gnarr és elvbarátai azt a profi politikusi réteget fricskázták, amelyik csődöt mondott az Izlandot sújtó államcsőd megelőzésében. Nem csoda, hogy a Legjobb Párt 6 helyet szerzett meg a 15 fős reykjavíki tanácsban.

A viccpártok a közép- és kelet-európai régióban

A viccpártok az egész világon elterjedtek. Nem kivétel a közép- és kelet-európai régió sem. Elgondolkodtató, hogy Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában a viccpártok egy időben léptek fel. De vajon az érintett országokban a viccpártok milyen kulturális és társadalmi feltételrendszerre támaszkodhatnak?

Egyrészt utalhatunk a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia örökségére. A Balbín Költő Pártja a cseh kocsmakultúrában gyökerezik, és tagjai olyan neveket sorolhatnak szellemi elődeik közé, mint a groteszk próza nagyjai, Jaroslav Hašek és Bohumil Hrabal. Míg cseh területen a groteszk, a magyar kultúrában a legendás pesti vicc szolgált politikai feszültséget levezető szelepként.

Másrészt a demokráciából és az elitekből való kiábrándulás is hozzájárul a viccpártok megalakulásához. A közép- és kelet-európai rendszerváltozások után húsz évvel a többpártrendszer és a piacgazdaság népszerűtlen a régió egészében. A demokratikus politikai elitek sokszor maguk is alattvalói hűséget várnak el a választóktól, és megszűnnek a demokrácia bajnokainak lenni, ha a civil társadalom vagy a média kritikájával szembesülnek.

Ennek az elitmagatartásnak üzent hadat Pavel Vass, a nagybajuszú masiniszta, aki húsz éven keresztül soha nem ment el szavazni, aztán 2010-ben elege lett a pártok ígéreteiből, gondolt egyet, és saját pártot alapított. Vass egyetlen választási ígéretet tett: azt, hogy nem ígér semmit egyetlen rétegnek se. Az őszinteséget a szlovákiai választóknak csak 0,57%-a honorálta.

Összegzés

A nagy múltú nyugati demokráciákban a politika már régóta professzionális műfaj. A politikusi rétegnek a társadalomtól való elkülönülése, „kasztosodása” egyre nagyobb méreteket ölt, ami sokak szerint aláássa a demokráciát. A nyugati viccpártok a maguk módján reagálnak a politikai elit elidegenülésére: szembesítik a politikusokat önmagukkal, és rákényszerítik őket arra, hogy külső szemlélőként vizsgálják meg hivatásukat. Mindeközben a választópolgárok jelszavak iránti fogékonyságát is pellengérre állítják, ütköztetve a választói elvárásokat a realitással. Magyarországon a társadalom nagy része elidegenedett a közélettől, az elit népszerűtlen, viszont a politikai humor terén a magyar társadalomnak gazdag hagyományai vannak. Minden feltétel adott tehát ahhoz, hogy a viccpártok, mint a Kétfarkú Kutya Párt, tartósan a közélet szereplőivé váljanak.

Paár Ádám, Méltányosság Politikaelemző Központ
MTI Hírfelhasználó