Fidelitas-IKSZ: négy éve egy ember megalázott egy országot
A Fidelitas szerint Gyurcsány Ferenc négy éve megalázta az országot, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kiderült, hogy a volt kormányfő éveken át semmibe vette a választópolgárokat.
2010. szeptember 17. 15:31

Négy évvel ezelőtt egy ember megalázott egy országot, kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök éveken keresztül semmibe vette a magyar választópolgárokat - mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének negyedik évfordulóján az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel közösen tartott rendezvényen a fővárosban pénteken.

Azt mondta, mára mindenütt érezni lehet az eladósodottságot, és annak a káosznak és gőgnek a következményeit, amelyhez a szocialista kormányzás évei vezettek. Minden párt közös érdeke, hogy lezárja a hazugság korszakát - mondta a politikus, aki szerint a Gyurcsány-korszakot úgy lehet lezárni, ha az MSZP egyértelműen tisztázza viszonyát a volt kormányfőhöz, elhatárolódik és bocsánatot kér a magyar emberektől azért, amit az elmúlt években tettek.

A Fidelitas és az IKSZ képviselői több, az őszödi beszédből származó idézetet tartalmazó transzparenssel vonultak át a fővárosi Liszt Ferenc térről az MSZP Jókai utcai székháza elé. A flashmobbal egybekötött rendezvényen megjelent Török Zsolt MSZP-szóvivő és több fiatal szocialista politikus, akik teát osztottak, miközben a háttérben a Neoton Familía 220 felett című slágerét játszották.

MTI
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Ismét kiderült: a Momentum nemzetáruló!
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke közleményben reagált az ellenzéki párt újabb nemzetárulására.
  • A migránskvóta fenyegetése fennmaradt
    Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy bevándorlókat fogadjon be - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában.
  • Rétvári: a köznevelés a természetvédelmet szolgálja
    Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken, a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.
MTI Hírfelhasználó