Kolontár – volt és megmaradjon
A Csótai malom sincsen már; a név egy középkori település nevét is őrzi. Nincs kovács, nincs malom: Téesziroda, Téeszmajor van.
2010. október 17. 11:02

Így fejeztem be múlt heti szövegemet:

Számítsanak önmagukra [a kolontáriak], és segítünk, ki hogyan tud.

Mást nem adhatok: összeállítom gyorsan a falu történetét és hamarosan közzéteszem;

A történészkedés nem publicisztikai rovatba való. Nem is itt fogom folytatni a históriai fejtegetéseket, de mivel a falu eltűnésének veszélye egy hét alatt semmit sem csökkent, most mégis csak megszólalok. Mindössze két forrást, egy helynévi gyűjtést és egy térképeket mutató hálóoldalt ismertetek, némi tanulságok reményében.

A magyar nyelvtudomány egyik nagy tette, mai országunk földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadása. A könyvespolcon vagy két métert elfoglaló könyvsorozat az utcatáblákig, dűlőnevekig eljutó nagyfelbontású metszete egy korszaknak, a Kádár-kornak, s összevetve az adatait a korábbi kétszáz év hasonló munkálataiban találhatóakkal világunk változását, ha tetszik a „fejlődés” tendenciáit vehetjük észre. A nyelvi adatok mellett itt-ott, az ezt kívánó helyeken, történeti értékű megjegyzéseket is tartalmazó névtár Kolontár közelmúltjára vonatkozólag őriz jó egy pár tényt, amiket máshonnan előszedni nem nagyon lehet.

„Off.” Sőt: „Off. Off.”  A helynévgyűjtő vállalkozás nem egy-két szobatudós elefántcsonttornyi piszmogásának eredménye, hanem egy széles társadalmi mozgalom eredményei. Önkéntesek százai szedték össze anyagát, minden faluba elmentek, s azonos módszer szerint gyűjtötték össze a földrajzi neveket, amelyeket azután tudósok szerkesztettek össze monumentális egésszé. A honismeret és az örökségvédelem csöndes ellenállása volt ez a Népköztársaság múltelkotró törekvésével szemben. Itt volna, sőt: van az ideje, hogy a kötetek anyag fölkerüljön a világhálóra, s majd mielőbb egységes adatbázisba rendeztessék.

Vissza a faluba!

A Veszprém megye Ajkai járásának neveit bemutató mű, szűk tíz évvel a gyűjtés után, 1991-ben jelent meg, Kolontár helyneveit olvasom végig, s hívom elő a múltat.

Kovácsműhely: egy épület neve, akkor /a gyűjtési időt fogom így jelölni/ lakóház; a falusi kovács intézményének már – csak és még – emléke volt. Csarnok: a tejbegyűjtő hely neve, akkor élő nevezék; de meddig élt, él-e még? Újtelep: a Kossuth utcában, a patakon túl épült házak; a Balogh molnár egykori földjén – ezt vitte el az iszapáradat. Jegyezzük meg: az új telepet. Mellette a Malomföld, egykor a malmosé, akkor már belterület. Átcsapott rajta az ár. A Balogh-malmot, a Tarna patak vize hajtotta a kerekét, 1978 táján bontották le. Hősök kertje: Emlékkert volt az I. világháborúban elesett katonák tiszteletére /akkor már/ beépített terület. Az emlékezet eltörlésének emlékműve e hűlt hely. Remélem, ma már áll új emlékhely helyette, s ott a II. világháború, s esetleg ’56 hőseinek neve mellett a mostani tragédia ártatlan áldozatainak nevét is meg lehet örökíteni. Rekettyés: már az 1850-es években ez volt a neve, ma talán semmi: akkor Egy részén az Ajkai Timföldgyár vörösiszapot tárol(t már). A most kihasadt kazetta később épült, a gyűjtemény nem örökítheti meg; talán azonosítani lehetne, milyen nevű földön áll. Omlik.

A Csótai malom sincsen már; a név egy középkori település nevét is őrzi. Nincs kovács, nincs malom: Téesziroda, Téeszmajor  van. A Lőrintei malom – másik középkori településnév található benne – akkor Zagytér, „ma az ajkai Timföldgyár vörösiszapot tárol ezen a területen”. Éső-Osztáj, Második-Osztáj, Zsellér-dűlő, Irtás, Tag-luk: régi földosztás mementója: 1910-től e részeken jutottak területhez a gazdák és cselédek. Ma téeszterület. Figyelem: 1910-ben kezdték osztani a püspökség földjét. Mit tud meg erről a diák, tanítják-e a kolontári általános iskolában? S erről szó esik-e Kiskolontár: A néphagyomány szerint itt volt a falu. Cserépdarabokat, csontokat találtak itt szántás közben. A késő-középkori településrész oklevelekben is szerepel, a néphagyomány és a tudomány kezet foghat e helyen, bár a csontok és cserepek más korból is származhatnak. Ha jól látom a térképen, nem érhette a száguldó sorscsapás, érdemes volna régésznek megkutatni. Kasté: azaz kastély, inkább kúriaféle lehetett. Az iszapkazetták közelében állhatott. 1983-ban lebontották. A Jókai-család örököseié volt. E család utolsó tagja 1939-ben halt meg, az épület ezután az evangélikus egyházé lett. Kinek/minek a kezében volt a bontáskor? Ki tud valamit a családról? Írja meg! Lőrintepuszta volt a birtokuk. Pesty Frigyes 1864-ben így írt: „… Lőrintei puszta 1840dik éve előtt gazdag község volt, hanem midőn az országos összeírás az adóra nézve megtörtént volna, az akkori földes úr arra bírta a jobbágyságot, hogy adó alá ne valljanak … megtörténvén a tagosítás, de mivel ők … földeiket adó alá be nem vallották … föld és birtok nélkül maradtak … s így kénytelenek voltak házaikat is elhagyni, szegény zsellérekké lettek, – azért neveztetik jelenleg Lőrinte-pusztának.” Tanulságos történet. Így volt-e, majd kiderítem.

A közelében állt a Harangláb, az is csákány alá került. A katolikus templom/plébánia/pap szántóira több név emlékeztet. Nyíráli: egykor nyíres volt, akkor szántó. Régi temető: Lőrinte és/vagy Csóta temetője lehetett, akkor akácos egy dombtetőn.

A határban működött egykor homokbánya, kőbánya, kavicsbánya – több is –, halastó: egy település anyagnyerő helyei. Állt pincesor: tehát szőlő is teremhetett – vagy a Somlyóról hozták a bort? A kenderföld, kenderáztató: a rostnövényt nyilván legalább részben megfonták, s maguk használták, talán piacra is került belőle. A bikalegelő a marhatenyésztésre, a disznólegelő a sertéstartásra utal. Ha végignézzük a sort, előttünk áll a régi falu élete: egy önfenntartó, fejlődő rendszeré. Nem ejtettem szót a német nevekről: a település néptörténetéről később lesz szó. Nincsenek csak német nevek, a magyar elnevezések talán 20%-nak van párhuzama.

Nézzük most a térképet és fényképet. Itt találhatóak:

http://archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html

Előző az úgynevezett II. katonai felmérésből származik, 1819 – 1869 között készültek a szelvények, a modern ipari állam előtti állapotot mutatnak. A második pár hete, pár hónapja, a Google remek űrfelvétele. A kettő egymásra teríthető, a látvány elemzésre érdemes. Jól látszik Ajka múltja –, a katonai térképezés idején még jóval kisebb hely, mint Devecser – és jelene: néhány szomszédos települést elnyelve ma jelentős város. A timföldgyár a városon kívül, Kolontár irányába épült, az iszapkazetták sora mint egy a világból kiutasító ujj, fenyegetően Kolontárra mutat. Utóbbi és Devecser régi és új településszerkezete jól kivehető: mindkettő „régi magja” rendezetlen, kanyargós utcás, a dombháton. Természetes, alkalmazkodó alakulat. A vonalzóval tervezett Újtelep és új teleprészek jórészt a patak széles völgyében épültek. A geográfiai tények azt mutatják, nem lehetett más útja a zagytározóból kiömlő anyagnak, mint amerre két hete az ment. Senki sem számolt efféle haváriával? Miért nem? És miért nem dolgozták fel a sok értékesíthető anyagot tartalmazó vörösiszapot? Nem érte meg üzletileg? Főkönyvileg? Miért nem lehet/ett kötelezni a gyártót, hogy így járjon el? Jó pár veszélyes „szennyezés” valójában nyersanyag, lehet valami hasznosat kezdeni vele. Miért pusztán az üzleti logika érvényesül? Hogy milyen feltételekkel lehet üzletelni, törvényekben megszabható.

Az élet védelmében.

Szabó Béla István
MTI Hírfelhasználó