A lábbilinccsel alázott otthonszülész
2010. október 18. 14:26

Geréb Ágnesnek, az otthonszülés emblematikus figurájának tevékenységét lehet elismeréssel támogatni, vagy vérben forgó szemmel ellenezni. Az mindenesetre tény, hogy a mostani – indok nélküli – médiafelhajtás teljesen téves útra vezeti az embereket. Itt ugyanis nem az a feladat, hogy Geréb büntetőjogi felelősségéről mondjon véleményt X, vagy Y – ezt remélhetőleg megteszi majd a független bíróság – hanem, hogy végre normálisan szabályozzák mindazokat a jogszabályokat, amelyek extrém anomáliához vezettek Magyarországon.

Így lehetséges az, hogy míg törvényben garantált minden nő azon joga, hogy maga válassza meg, hol kívánja világra hozni gyermekét, mindaddig egy másik paragrafus szankciókkal fenyegeti azon egészségügyi személyzetet tagjait, akik mindehhez asszisztálnak, vagyis: elég cinikus módon kvázi azt üzeni jelen pillanatban az állam, hogy ha akarsz, szülj nyugodtan otthon, de ha azt szeretnéd, hogy szakemberek legyenek melletted ebben a csodaszép, de nem teljesen veszélytelen pillanatban, akkor „dögölj meg”!

Az elmúlt 20 esztendőben hiába várták az érintettek, hogy az állam tegye a dolgát és alkosson világos kereteket, feltételeket a háborítatlanul szülni kívánók számára, mindezt kényelemből, vagy egyéb érdekek miatt talán nem volt hajlandó megtenni.

Mindezek mellett mit lát ma az újságolvasó, híradókat figyelő állampolgár? Kéz- és lábbilincsben, vezetőláncon viszik a smasszerek a vasággyal is 50 kilós Geréb Ágnest egy korábbi eset bírósági tárgyalására. Még a nem túl lágyszívű bíró is kérdőre vonta őket, hogy mi szükség erre, mikor előzetes letartóztatását nem szökés veszélye miatt rendelték el, s válaszként csak annyit kapott, hogy hát elrendelték – vagyis: „csak”.

Mindeközben Tasnádi „agysorvadásos” Péter hol házi őrizetben, hol szabadlábon védekezik, a vörösiszap-katasztrófáért és megannyi halálesetért felelősségre vonható MAL Zrt. vezetőjét egy nap után szabadon engedték a hatóságok, addig arányait tekintve tömeggyilkos terroristának kijáró látványos megalázással tetézi hibáinak számát a törvényalkotói mulasztással bíró állam.

Nyivlánvalóan mindenki tudja, hogy a gyermekeikkel a napokban többször is az utcára vonuló és a szabályozást követelő kismamák nem a legbefolyásosabb érdekérvényesítők hazánkban, nem kell félni „haragjuktól”, nem úgy, mint az ország leggazdagabbjai között megtalálható MAL-vezetőktől… Éppen ezért fájdalmas, hogy miért nem húzza vissza lábbilincseit és vezetőláncát az állami gépezet, s miért csak újabb ígéretekkel próbálja befogni a felháborodottak száját?

A halogatás politikájának is vége kellett, hogy legyen a 2/3-os felhatalmazással!

salve
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
MTI Hírfelhasználó