Mester a szőlőhegyen
Szepsy Istvánt kérdezi Tallián Hedvig
Az újjászülető magyar borászat Szepsy István nélkül nem lenne az, ami, de külhonban is a legnagyobbak közt tartják számon.
2010. október 19. 16:20

Öröm Szepsy Istvánhoz utazni Tokaj-Hegyaljára, az ember mindig több lesz a vele való találkozás után. Szerény, halk beszédű ember, aki akárhányszor megyek hozzá, mindig egy újabb dűlőért rajong. Néhány éve az Úrágya volt a nagy kedvenc, most épp az Urbánra összpontosítja minden figyelmét és szeretetét. Miközben kivisz, hogy megmutassa az Urbánban zajló átalakulást, beletapos a gázba, hogy utolérjük a dolguk végeztével hazainduló munkásokat, és fizetéselőleget oszthasson. Alig tudják kifizetni a gázszámlát, segíteni kell nekik, magyarázza, miután visszaül az autóba. S miközben a Szepsy család birtokán világklasszis borok készülnek, ők maguk is szigorú beosztással élnek, hogy működtetni tudják a gazdaságot.

- A Financial Timesban Jancis Robinson Master of  Wine olyat állít, amire méltán lehet büszke a magyar borvilág. „A megbízható termelőtől származó száraz tokajiak alternatívái a legfinomabb fehér burgundiaknak” – írja. Ez óriási elismerés. Hovatovább legfelsőbb szinten beszél a Szepsy borokról. A világ legtekintélyesebb borszakírója állítja azt, amiben ön néhány éve csak legbelül hitt!

- Ez komoly visszajelzés arról, hogy az út, amin járunk, jó irányba visz. Megérkezésről még szó sincs. Ezek a száraz borok magasan fekvő termőhelyről, köves talajról, régi típusú furminttőkékről, kis hozammal készülnek, relatív késői szüretből, de még nem botritiszes szőlőről származnak, fahordós erjesztéssel, természetes élesztővel és ha kell, almasavbontással. Tudatosan csak 2003-tól készülnek ilyen borok Hegyalján. Századokon át készült persze száraz bor, de csak mintegy melléktermékként. Ilyen megközelítés, hogy a legértékesebb területekről készítsük, nem volt.

- Jancis Robinson már írása címében jelzi, Magyarország előlépett a többi volt szocialista bortermelő ország közül.

- Most jött el az ideje az első elismerésnek. Tavaly még az angol Wine Riportban sem szerepeltünk önálló országnév alatt. Ennyit az ország- és borimázsról! Bár már írtak elismerően rólunk, például a Sotheby’s enciklopédiában, de ilyen megfogalmazás még nem hangzott el.

- Miért szomjazzuk a Nyugat elismerését, visszaigazolását?

- Meg kell mérettetnünk a piacokon. Komoly márkát nem lehet felépíteni a külföldi piacokon való szereplés nélkül. Meg lehet élni a magyar piacból is, ami lazábban és egyszerűbben működik. De nem azért kell márkát építenünk, mert valakik vagyunk vagy akarunk lenni, hanem mert vannak területek, amelyeket hosszú távon csak így lehet fenntartani. A vidék a nyolcvanas évek eleje óta egyre pusztul, a rendszerváltás óta pedig gyorsuló ütemben. Családi erőfeszítésünk szakmailag ugyan sikeres, de gazdaságilag nem tud megállni a lábán. Ahhoz, hogy Tokaj és Magyarország elismertsége és keresettsége megbízhatóan alakuljon, ahhoz jelen kell lenniük külföldön a vezető tokaji termelőknek, gazdaságosan és hosszú távon.

- Szepsy Lackó Máté, oldalági felmenője írta le a XVII. század elején az aszúkészítés metódusát. A név kötelez, de ez most gyökeresen más, bár az édes bor továbbra is fontos. Honnan az inspiráció?

- Ha segítséget kérek, a felsőbb hatalmak mindig küldenek valakit. Úgy tűnik, most is, hisz Jancis Robinson – az egyik legbefolyásosabb ítész a világon – évek óta ismeri a munkánkat, de benne is meg kellett érjen, hogy amit csinálunk, az nem egyszeri, „vak tyúk is talál szemet” jelenség. Képesek vagyunk évente hozni a minőséget, az elkészült borokban pedig van potenciál a fejlődéshez. Úgy tűnik, eljött Tokaj ideje.

- Hogy lehet a magyar embert rávenni arra, hogy tokaji száraz bort igyon, miközben a tudatban nincs ott a száraz egyáltalán?

- Is, és édeset is! Öt évvel ezelőtt senki sem tudta, mi az a furmint. Ma pedig a magyar és a nemzetközi kritika szerint is Magyarország száraz furmintjai – és nem kizárólag csak a tokaji furmintok – magasan értékeltek. A hazai média a magyart persze nem reklámozza. Arról miért nincs szó a műsorokban, hogy Joli néni gyönyörű biotojásokat készít csalánnal, lucernával etetve a tyúkjait? Vagy a füves emberről, aki minden bajra tud orvosságot? Munka- és alkotásellenes a közélet. Az emberek és a természet óriási rejtett értékeiről nincs szó! Vissza kell az embereket szoktatni a lényegre, hogy a valós értéket lássák.

- Meg arról sem, hogy a nagy alkotások sokszor nehézségek árán születnek. Ez az ön esetében sem volt másként.

- Az 1992-es aszú dacból született. A kilencvenes évek elején jöttek a külföldi befektetők, és Tokajt nem a legmagasabbra pozicionálták. Álljon meg a menet! – támadt fel bennem az ellenállás. De miért is várhattam volna el, hogy Tokajt egyből a legmagasabb polcra tegyék? Azt mondtam: csináld meg te! De hogy? Hisz nincsenek eszközeim! Eszköz nélkül: hittel, bizalommal. Elkészítettem az első cuvée-t és a szárazakat. Kritizáltak is a külföldiek, hogy miért kell ezt csinálni? Hohó, idegesek! – vettem észre. Ez jelezte, az út, amin elindultam, jó. Pedig magam sem tudtam, hogy a furmint mire képes. De éreztem az erőt az első, 1999-es cuvée-nél. A 2000-es Úrágyánál és 2003-as Szt. Tamásnál pedig már tudtam, hogy valami olyan van jelen, amit addig soha nem tapasztaltunk. Valami kiszabadult! Nekem mindig kellenek ilyen sokkhatások, hogy felébredjek.

- Ha már sokkhatás, sosem felejtem el, amikor először szembesültem a szőlőivel. A Király-dűlőben jártunk, jobb kéz felől a Szepsy-ültetvény, balra pedig egy másik gazda szőleje növögetett. A Szepsy-szőlők úgy néztek ki, mint egy boldog, dundi európai kisgyermek, a szomszéd szőleje pedig úgy, mint csontsovány etióp éhezők élőhullái. Akkor ezt kérdeztem, nem látják a különbséget? Nem kóstolják meg? És mégis, néhány éve megalakult a mádi borok eredetvédelmére a Mádi Kör, mely a falu termelőit tömöríti és szigorú kategóriákba osztja az itt termelt borokat. Ez azt jelzi, hogy munkája gyümölcse lassan, de érik.

- A felelősségérzeten és a szolidaritáson túl tudni kell, senki nem juthat tovább márkaszinten sem – sem a külföldi befektetők, sem az életformaszerűen itt élők –, amíg az egész borvidéknek nem lesz jóval magasabb az értékelése. Ehhez szigorítani kell a szabályozást, és jelentős termelői rétegnek kell ebben részt vennie. Sikerült meghatározni olyan minimum­elveket, amit a Mádi Kör Egyesület, a Tokaj Reneszánsz, a Tokaji Bormívelők Egyesülete és a Hegyközségi Tanács szakbizottsága is elfogadott. A törvényi termékleírás része lesz, miként lehet települési megnevezésű borokat készíteni, ami jóval szigorúbb a regionálisnál. A dűlős megnevezés pedig a legszigorúbb. Erre azért van szükség, hogy az egyes dűlők karaktere, savkészlete, egyedi ásványossága megjelenhessen a borban tisztán és egymástól elválaszthatóan. Ez bizonyos termésmennyiség fölött nem lehetséges. Tudjuk Burgundia példájából, és saját gyakorlatunkból is. Legfőbb erőforrásunk a talajok vulkániásvány-felhalmozódása – kaolin, illit, bentonit, zeolitok, kvarcos képződmények – és sokszínűsége.  A furmint intenzív növekedése folytán nagyon alkalmas e változatosság bemutatására, mivel a gyökerek visszafogott terhelés mellett elérik a legmélyebb geológiai rétegeket is. Elképesztő az a hidrotermális folyamat, ami az elmúlt kilenc–tizenötmillió évben lezajlott, felhalmozva a felső tíz-tizenöt méteres rétegekben az alatta lévő több száz méternyi, kilométernyi üledék oldható anyagait. Ebből láthattunk Izlandon pillanatfelvételt. A gyökerek mélyre hatoló munkája következtében pedig az ásvány a szőlőbe, majd a borba kerül.

- Azt mondja: életforma. De az itt élők sokasága külföldre megy megélhetést keresni, mert a régió hatalmas elmaradottságban leledzik.

- A leszakadó rétegek problémáit csak az értékteremtő, alkotómunkába való bevonással lehet megoldani. Az embernek önbecsülésre van szüksége, és hogy érezze, értéket állít elő. Olcsó tőkejuttatást kell a vidéknek biztosítani. Az életforma apám nemzedéke óta legalább hatszor változott. Az erdélyi fejedelmektől, Rákócziakon és Windischgrätzeken át a Weissekig négy évszázadon át húzódik a nagybirtokosi életforma, ami a földosztással, majd a szovjet berendezkedéssel megszűnt. Az emberek elhagyták a szőlőt, mert nem nyújtott meg­élhetést. Apám főfoglalkozású gazdálkodó volt – amikor 1951-ben megszülettem –, állat, takarmány, gyümölcs, zöldség és bor mindig volt a háznál. Kulákoknak nem számítottunk, csak gyanúsak voltunk. Ez a pénz nélküli, természeti javakban dúskáló életforma az ötvenes években megszakadt a kollektivizálással. Apám utoljára lépett be a szövetkezetbe. Állt a tömeg a háza előtt. Anyám sírt, hogy gondolj a négy gyerekedre! Végül belépett. A hatvanas években a dolgozók picivel jobban éltek az ötvenes évekhez képest, de az egyéni gazdálkodás elsatnyult. Mai birtokunk alapját a hatvannyolcas enyhülés után, egy egyharmad hektárnyi szőlőt művelve 1971-ben alapítottam apám halála után, még egyetemistaként, és értékesítettem a termést az állami felvásárló borkombinátnál. A beteg anyámmal, húgommal ebből éltünk meg az ösztöndíjamból. Egyszer csak behívatott a tanulmányi osztály, mert a községi tanács igazolása szerint a föld aranykorona-értéke alapján kimutatott jövedelmem annyira alacsony volt, hogy azt mondták: a szocializmusban ilyen alacsony jövedelem nem létezhet! Mondtam, akkor tessenek valamit hozzáírni. 1975-ben kerültem Mádra a másfél ezernél is több tagot számláló helyi szövetkezetbe. Idővel én irányítottam az ezerhektárnyi szőlőben a termelést, és emellett a saját pici gazdaságomban kezdtem dolgozni, másokhoz hasonlóan. Ekkor lép a kádárizmus a második gazdaságot megengedő időszakába. A szövetkezetben reggeltől letudtam a tíz órát, aztán hazaszaladtam ebédelni, délután meg mentem a motoron, később a Skodán a feleségemmel a saját szőlőnkbe – anyósom meg figyelt a gyerekekre –, ahol mindent én telepítettem, ez volt a legolcsóbb módszer. A munkahely adta a létbiztonság érzetét, a napi tizenhat órányi munka mellett. Aztán ez a helyzet romlásnak indult a gorbacsovi idők szeszesitalimport-korlátozása miatt. A nyolcvanas évek második felében ért meg bennem a gondolat, hogy saját bort akarok készíteni. 1987-ban a szuterénben erjedt a bor, feleségem panaszkodott: Elgázosítod a családot! A bort eladtam az államnak, később pedig elkezdtünk egyéni vevőknek értékesíteni. A rendszerváltás idején szerveztük az első vegyes vállalatot, a Royal Tokajit, és közben a szövetkezet főkertész-elnökhelyettese is voltam. 1991-ben pedig három hónap különbséggel otthagytam mindkettőt. Csak a saját szőlőmmel akartam foglalkozni. Hajnalban a szőlőben dolgoztam, délután bort hordtam a kocsmákba, este pedig kereskedőket, csoportokat fogadtam, vagyis kóstoltatás alapján értékesítettem.

- Tömegtermelésből eljutni a csúcsminőségbe, aztán édes bortól eljutni a szárazig. Radikális irányváltások az életúton. S volt időszak, amikor nem tudtak enni adni a gyerekeknek.

- Óriási szemléletváltások. De először meg kellett érteni a szinteket és nézőpontokat. Soha nem dúskáltunk. A pénzügyek máig ki vannak hegyezve. Ha volt pénzünk, mindig a termelésbe kellett betenni.

- Ebben a kilencvenes évek eleji korszakában születik a csúcs, azaz a Szepsy-minőség. Amikor is megkéri az ültetvényeken dolgozókat a drasztikus hozamkorlátozásra. Mire a férfiak ellenálltak és bolondnak nézték, az asszonyok viszont engedelmeskedtek az utasításnak.

- A tudatos minőségfejlesztés 1992-től indult a termelt borok törtrészénél, ezekkel készültem a nagy dobásra, és 1995 végétől megjöttek az első komoly elismerések a magyar és a német sajtóból. 1997-ben pedig létrejött a Királyudvar a külföldi befektetővel, ez megkönnyítette az életemet. Közben haladt tovább a saját útján a Szepsy-rész is.

- Gyerekeit ugyan sikerül belenevelni ebbe a ma sem könnyű életformába, de közben Hegyalja és a régió sorsdöntő problémákkal küzd.

- Egyrészt az életszínvonalat és az egy főre eső jövedelmet is nagyságrenddel kell megnövelni ahhoz, hogy fejlődő vidék képét mutassuk. Másrészt igényes vendéglátás kell, ami mellett lehet fejleszteni az étkezési kultúrát, a borfogyasztást. El kell érni, hogy akinek van befektetni való pénze, az idehozza.

- Elsősorban magyar tőke szükséges?

- A tőke az tőke, a természete ugyanolyan. De szimpatikusabb, ha magyar, mert megveheti a földet. Hátrány, hogy a földet csak személyi jövedelemből lehet megvenni, ez duplájára drágítja egy traktorhoz képest. Ez akadályozza a továbbfejlődést. Közben pedig rengeteg az eladó föld, a parlag. A készletgazdálkodás a másik probléma, az aszúbor nincs kész, csak öt-hat évesen. Ezalatt készletre van véve, holott nem készlet, hanem a termelési folyamat része. A készlet értéke csökkenti a ráfordításokat, ergo növeli az eredményt, ami után adózni kell. Ez is csökkenti a forrásainkat.

- Jásdi István Csopakról a „Mi van még egy üveg magyar borban?” című felháborodott írásában nem tesz mást, mint a legképtelenebb adminisztrációs akadályokat sorolja.

- Elképesztő, mi zajlik! Napi probléma, hogy egy hétbe telik, mire megkapjuk a visszaigazolást, hogy szállíthatunk Németországba. Idejön egy kereskedő, nem vehet meg egy doboz bort kereskedőként, csak magánemberként, de akkor meg ki kell fizetnie az áfát, amit miért akarna? A történelmi dűlőkben, a Királyban, a Kővágóban, a Kakasban, az Urbánban, a Messzelátóban kipusztult a szőlő, mivel a kommunizmus gazdaságtalannak ítélte ezekben a termelést. Telepíteni nem lehet, mert nincs telepítési jogunk Magyarországon, vagy telepítési jogot kell vásárolnunk. Vagy ki kell vágni máshol a szőlőt, hogy ezeket a csúcsfekvéseket betelepíthessük. Az uniós csatlakozás óta harminc százalékkal csökkent a szőlőterület. A hivatalnak fogalma sincs arról, melyik szőlő maradt meg. Pedig csak ezt ismerve tudná Magyarország azt mondani, hogy történelmi örökségét márpedig megtartja. Egy hektár parlag ma jó fekvésben négy-öt millió, erre jön rá a telepítés huszonötmilliós költsége, plusz még a telepítési jog.

- Tehát franciásan szólva egyhektárnyi Grand Cru terület startállapotra hozva harmincmillió forint.

- Igen és itt privatizált területekről van szó, ahol a tulajdonosok nem akarnak szőlőt létesíteni. Nem mondom, hogy spekulatív céllal vették, de tény, félretették, hogy majd két évtized múltán értékesítik. Ezek a fekvések nem maradhatnak ki a világsikerből!

- Munkatársai tudatában vannak, hogy milyen szintű terméket hoznak létre?

- Igen. De ezért el is várnák a magasabb jövedelmet. Két éve csökkentettük a jövedelmüket, mert nem volt fedezet. Akkor megzuhant a cég. Szerencsére hűségesen kitartottak mellettünk.

- Pislákol még a tudat az emberekben, hogy saját magukért felelősek?

- Az egész elmúlt hatvanöt év arról szólt, hogy elidegenítsék az embert a földtől, a munkától, az országtól. Alkotás- és munkaellenes légkör jött létre. Kérdés, lesz-e becsülete a munkának?

- Az új országgyűlésnek lett egy borász tagja is, Tiffán Zsolt személyében. Számíthat-e ez valamit?

- Gratuláltam Zsoltinak. Kell, hogy a politika alkotásközelben maradjon, és az állampolgároknak kedvezőbb gazdasági légkört biztosítson. Eddig mindenről szólt, csak erről nem!

- A mára elavult mércévé váló GDP egészét te­kintve a magyar borászat nem jelentős, ugyanakkor sokan gondoljuk azt, hogy Magyarország cégére lehet borunk a nagyvilágban.

- Lehetne! De nem az. Az egész vidékpolitika, azaz hogy milyen lesz a magyar látkép, a mezőgazdaságtól függ. Magyarországon és mindenhol a világon a szőlővidékek a legimpozánsabb területek. El kell menni Észak-Borsodba, ahol semmilyen mezőgazdasági tevékenység nem zajlik. Az ember bekapcsolja a biztonsági zárat és gázt ad az autóban. Ilyen is lehet Magyarország és olyan is, ahol minden a kulturáltságról, a rendről, a szépségről, az igényességről, az emberek mosolyáról és a jövőbe vetett hitéről szól. Az alkotó emberek hisznek a létezés tudatosságában, bíznak benne, hogy tudnak jobbítani. A hívő ember nem adhatja fel a jobbítást. Most van itt, és az a dolga, hogy most élje méltón az életét az örökkévalóhoz képest.

- Amit elért, azt nem pénzzel, hanem hittel, állhatatossággal, kitartással, nyitott gondolkodással hozta létre.

- De ezt nem lehet elvárni embertársainktól. Soha nem gondoltam az eredményeinkre, hanem tettem a dolgomat. Egy Szent-Györgyi-idézet jut eszembe: „Uram, add, hogy társaid lehessünk az alkotásban! Ez a föld a jólét és a béke otthona legyen!”Az alkotás örömét sikerült elvenni az emberektől. Elmenekültek erről a tájról, az országból, feladták az életüket, vagy nem születtek meg a gyerekek, abbahagyták a föld művelését. A helyzet sokkal rosszabb, mint arra a választási kampányban hivatkoztak. A széthordott országos büdzsével nem tudok mit kezdeni. De azzal igen, hogy a környezetemben az emberek úgy gondolkodjanak telve hittel, hogy az életnek van értelme, mert mindennap alkotásra ébredni jó.

- Adni és mutatni kéne, hogy higgyenek, de a hit lényege az lenne, hogy nem kell látni.

- Boldogok, akik nem látnak és hisznek.

- Hitt benne, hogy Burgundia legnagyobb boraival képes versenyre kelni Tokaj, és ezt most leírta Jancis Robinson.

- Mindig tudtam, csak nem voltam képes rá, hogy olyat készítsek. Most sem biztos, hogy ezek készen vannak. Mindig tudtam, hogy Tokaj természeti adottságai elképesztők! A világon semmihez sem mérhető! A bla-bla nélkül, hogy méltán világhíres meg ilyenek. Ez természeti és kulturális adottság. Hittem, hogy mindennap megújulva továbbvigyem a rámbízottakat, mert ezt várják el tőlem az elődeim és az utódaim is. Örömmel csinálom. A nálunk látható sikert, megújulást nem lehetett általánossá tenni, pedig bíztam benne, hogy nagyobb lesz a hatása. Ezért vagyok kicsit visszahúzódóbb.

- Tudott, hogy nagyon korán kelő. Ha nem tolakodás, megosztaná velünk, hogy mi történik hajnalonta, amikor egymaga kimegy a szőlőhegyre, amikor még mindenki alszik?

- (Finoman nevet.) A hajnalok energiadúsak. Az embereknek vannak olyan helyeik, ahol jobban önmaguk tudnak lenni, jobban azonosulnak belső lényegükkel. Nekem ilyen hely majdnem minden szőlőterület, különösen hajnalban, mikor árad az energia.

- Mire kiér, akkor kel a Nap?

- Mád nehéz hely, mert vulkanikus medencében van. Ahhoz, hogy a horizonton lássam a napfelkeltét, fel kell menni például a Nyergestetőre. A Tokaj-hegyen a régi családi szőlőnkben, ahol gyerekkori nyaraimat töltöttem, látni, ahogy a Bodrog fölött kél fel a Nap. Áramlik lenn a csatornák fölött a köd, és a madarak csiripelnek. Ez a derengés ideje és egyszer csak megjelenik a vörös korong. Érdekes, hogy amikor az első vörös fénysugár megjön, a madarak elhallgatnak egy pillanatra. Ők is várják a fény megérkezését. Nyaranta és reggelente szeretek beállni a fénybe. Megtisztulok, felfrissülök tőle, és helyükre kerülnek a gondolataim. Nyomasztó gondolatok helyett az aznapi feladattal kell foglalkozni, azok pozitív megközelítésével, új, tiszta lapot nyitva. Ehhez kell az ima, a fénybe állás. Ki meditációnak hívja, ki imának.

- Energiaáradás és hajnal – teljesen logikus.

- Jön a talajból is az energia, mindenütt jelen van. Bizonyos helyek, különösen a magaslati helyek kitüntetettek. Különleges a hajnal, ha csak az udvarra megyek ki, az első mindig a körbetekintés. Milyen az ég? Lesz-e eső? Milyen lesz a nap? Elképesztő, amikor a madarak rázendítenek. Egyszerre beindul az élet. A zsongás, az éledés pezsdítőleg hat az emberre. Az este a megpihenésé, a reggel az örök újrakezdésé. Az öregek, akik többet és keményebben dolgoztak, nem engedhettek meg maguknak lazítást, más volt a feladatuk. Természetes volt, hogy a napokat élni kell és tenni a dolgunkat.

- Együtt éltek a természettel.

- …meg a környezetükkel, keményen dolgoztak. Prófétai megfogalmazás szerint a munka a láthatóvá tett szeretet. Örömmel tették a dolgukat, vidáman, derűsen. Elfogadták az életet olyannak, amilyen. Ez persze nem mindig jó, de nem mindenkinek adatik meg, hogy változzon, változtasson. Én szerencsés vagyok, mert a megújulási vágy bennem erősebb, mint sokakban. Ha visszaesek, dobbantok egyet és visszaugrom. Az emberi élet értelme, hogy az ember milyen módon tudja formálni, amiben él. A lényeg, hogy a munkáját milyen mentalitással végzi. Az ő öröme, ha szeretettel végzi. Apámék mintha az örökkévalóságnak csinálták volna a legkeményebb munkákat is, de amikor a szőlőbe mentek, az más volt. Felfrissülve mentek, érezték, hogy ott az energiák jó hatással vannak rájuk.

- A szőlőben jobban jelen van Isten?

- Nem. Isten mindenütt jelen van.

- Tudom, hogy más borászok lélekben töltekezni járnak önhöz, és családi fényképeik mellett ott van az ön portréja is.

- Köszönöm, hogy ezt mondja. A helyzet az, hogy akinek több jut valamiből, annak többel is kell elszámolni. Tudati fejlődésem és életmódváltásaim összefüggnek. Ezért vagyok kritikus magammal, hogy esetleg valamit nem léptem meg.

- Ha visszanézi egykori önmagát?

- (Nevet.) Sokkal fiatalabb voltam. Innen nézve mulatságosnak tűnik az az állapot. Negyvenévesen kellett megismernem a világot, annak bortermelését, a piaci mechanizmusokat, a szereplőket. Bordeaux-ban 1990-ben jártam először komolyan, és eltelt még másfél év, mire a nagy döntést meghoztam, hogy új szőlészeti felfogást valósítunk meg akkor is, ha ennek még nincs meg a piaca. A termőhelyekről nem volt fogalmam, bármennyire is ez a szakmám. Neki kellett állni a birtoképítésnek. Amit először az aszúképződésnek rendeltem alá, és csak hét-nyolc évvel később kezdődött a karakter szerinti építkezés. Hosszú ez a folyamat, utólag lassúnak találom.

- Hit és üzlet első ránézésre ellentmondás. Összekapcsolódhat?

- Ez nem alku. Meglátom az utat, hogy merre kell mennem. Ennek az útnak a végén ott az izgalmas termék. Hiszek abban, hogy lesz fogyasztó, aki ráérez arra, amit csinálok. Ha az Úr gondoskodott a termék előállításról – mondom ezt viccesen –, gondoskodik a vevőről is. Ilyen alapon összekapcsolódik. Soha nem volt tartalékunk, kívülről hozott befektetésünk.  A hiten alapszik, hogy nem próbáltuk bebiztosítani, hogyha mégsem menne. Nincs olyan, hogy nem megy! A hit abban segít, hogy az ember meglásson olyan jelzéseket a természetben és az emberi kapcsolatokban, amit anélkül nem lát, és merjen kockáztatni. Egyébként a kockázat az, amikor nem tesz semmit.

- Honnan származik a hite?

- A hit kegyelmi kérdés. A Mádi Református Egyház úrvacsorai kupáján, amit I. Rákóczi György adományozott és amit a Nemzeti Múzeumban őriznek, ez áll latinul: „Nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörületes Istené.” Van, aki alkalmas a hitre, valaki kevésbé, idegrendszeri kérdés is. Születéskor a lélek választ egy környezetet, szülőket, egy kultúrát, és nagyjából tudott a sorsa. Gyerekkorom óta foglalkoztat a hit, Isten, az emberiség célja. Apám református, anyám katolikus volt. Olyankor is jártam hittanra, amikor senki, csak a pap fia meg én. A húszas éveimben haragudtam az egyházra, a harmincas éveimben visszatértem, és elkezdtem tanulmányozni a Bibliát és történelmi környezetét. Nem lettem okosabb tőle. Érdekeltek azok, akik önálló utat jártak a hitben gyógyítókként, tanítókként. Belekóstoltam a spirituális felfogásba, és ez egyre erősödik bennem. Négy éve megkaptam a végső lökést, hogy az utolsó kétely is tűnjön el belőlem. Az emberiség története arról szól, hogy az ember nem képes a hitet megélni. A mi időnkben, ebben a közegben kell hívőknek lennünk! Az egó nem ellensége a léleknek, az egónak meg kell találnia azt a szintet, ahonnan már csak az önvalóval való kapcsolat keresése a célja.

- Azt mondja, a lélek kiválasztja a helyet, ahová születni akar. Milyennek szeretné látni unokái: Dani, Botond és Rozika Magyarországát húsz év múlva?

- Olyannak, melyet magas erkölcsiségű és tudatosságú nép alkot. Erőteljesnek, hívőnek, szorgalmasnak, mert itt képzelem el a jövőjüket. Erős pontokra van szükségük és a hitből kell táplálkozniuk. Ilyen pont szeretnék számukra lenni. Hiszek Magyarországban. Balsors nincs! Meggyőződésem, hogy képes a magyarság erőteljesen megújulni. Tudatosan! Le kell vetkőzni minden negatív értelmezést, hogy újra megfogalmazhassuk magunkat. Nem kell sem másra kenni a felelősséget, sem bűnösnek tartani magunkat.  A negatív hatásokat hittel ki lehet védeni. Más utat kell bejárnunk, mint más népeknek, az elmúlt húsz év is ezt bizonyítja. 

Forrás: Nagyítás 

Tallián Hedvig
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó