Megfigyelték Budai Gyulát
Egyértelműen megállapítható, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány a titkosszolgálatokat ellenzéki politikusok megfigyelésére, és egy velük kapcsolatos adatgyűjtésre használta fel - hangzott el Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajtótájékoztatóján.
2010. november 17. 13:03

A politikus úgy fogalmazott: a megfigyelésére vonatkozó iratok tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy azokat vagy titkosszolgálati, vagy korábban a titkosszolgálatnál dolgozó szakemberek hajtották végre. A megfigyelés akkor gyorsult fel, amikor Szilvásy György volt titokminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz került mint humánpolitikai főigazgató.

Budai Gyula elmondta: egy olyan megfigyelési ügyről szeretne beszámolni, amely sem az ő, sem a jelenlegi kormánypárti politikusok fejében nem fordult volna meg, hogy létezik ma Magyarországon. Mint fogalmazott: a Gyurcsány-korszak még 2010 májusában is kísértett, ezt egy folyamatban lévő büntetőügy bizonyítja.

Budai szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány a titkosszolgálatokat ellenzéki politikusok megfigyelésére, és egy velük kapcsolatos adatgyűjtésre használta fel. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal büntetőeljárást folytat Benedek Fülöp volt szocialista államtitkár ellen, ennek keretében házkutatást tartottak az érintett személy lakásán, ahol Budai Gyulára vonatkozó megfigyelésre, telefonbeszélgetések lehallgatására, illetve politikusokkal való kapcsolattartásra utaló iratokat foglaltak le.

A szerdai napon a nyomozó hivatal tanúként hallgatott meg, bemutatta azokat az adatgyűjtési iratokat, amelyek igazolják a felsoroltakra irányuló adatgyűjtést - közölte sajtótájékoztatóján Budai Gyula. A dokumentumokból kiderül, hogy az adatok gyűjtése 2008-tól indult, és kiterjedt a 2010-es áprilisi választási kampányban meghatározott, és az azt követő tevékenységére is. A megfigyelés részletes adatokat tartalmazott a családi életére, ügyvédi munkájára és az esetleges gazdasági szerepvállalására is.

Budai kiemelte: a megfigyelési iratok azokkal az ügyekkel foglalkoznak, amelyeket a választási kampányban, illetve azokkal, melyeket a baloldali média prominens sajtótermékei hoztak nyilvánosságra a közelmúltban. A politikus által megtekintett iratok szó szerint azokat a megállapításokat tartalmazzák, amelyek ezekben az újságokban megjelentek. Az elszámoltatási kormánybiztos azt mondta, innentől fogva nehezen tudja elképzelni, hogy a róla készített megfigyelési adatgyűjtés nem azon személyektől került át az újságokhoz, illetve internetes portálokhoz, akik a megfigyelést végrehajtották.

fidesz.hu nyomán
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
MTI Hírfelhasználó