Február végére elkészül a kormány reformprogramja
A Magyar Növekedési és Stabilitási Program a kormányzás valamennyi területét érinti - mondta a kormányülést követően Nagy Anna kormányszóvivő. A kormány rendeletet alkotott a devizahitelesek megsegítéséről, az egészségügyben pedig átcsoportosításokat hajtanak végre.
Utoljára frissítve: 2010. december 8. 20:00
2010. december 8. 16:30

Február végére elkészül a Magyar Növekedési és Stabilitási Program, amely Magyarország strukturális reformprogramja - jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő szerdán a kormány ülését követően. A kormányszóvivő közölte: a szerkezeti reformok a kormányzás valamennyi területét érintik. Elmondta még: a kormány a dokumentumot február végén tárgyalja meg, de reformprogram első változatát a kabinet már február elején elküldi az Európai Unió és az OECD illetékes szerveinek. Hozzátette: erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már meg is állapodott Olli Rehn-nel, a Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosával.

Matolcsy György hétfőn, a A Moody's Investor Service hitelminősítő intézet döntésére, amellyel két fokozattal minősítette vissza a magyar államkötvények besorolását, az MTI-nek úgy reagált: "Szükségesnek látjuk, hogy jövő tavasszal egy strukturális reformcsomagot jelentsünk be, a Moody's következő értékelésekor reményeink szerint már ezt is figyelembe veszi majd" - mondta a miniszter. A leminősítés indoklásában a Moody's azt írta, hogy a leminősítés elsődleges oka a magyar kormány pénzügyi erejének "fokozatos, de jelentős" eróziója, mivel a hitelminősítő szerint a kormányzati stratégia jórészt átmeneti intézkedéseken, nem fenntartható költségvetési konszolidációs politikán alapszik.

Nagy Anna a kabinet szerdai ülését követő tájékoztatóján jelentette be, hogy a kormány rendeletet alkotott a szerződésekben előírt kamat egyoldalú módosításának feltételeiről. Emlékeztetett, hogy a rendeletalkotást az Országgyűlés által még novemberben elfogadott, a nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvény írja elő a kabinet számára. A rendeletről a kormányszóvivő elmondta: a jövőben a pénzintézetek a lakáscélú hitel- és kölcsön- vagy pénzügyi lízingszerződések esetében csak akkor emelhetik egyoldalúan a kamatot, ha azt a forrásköltségek növekedése, a hitelkockázat változása indokolja, vagy az adott tevékenység költségét növelő jogszabályváltozás történik.

A törvény ugyanis kimondja, hogy lakáscélú hitel- és kölcsön- vagy pénzügyi lízingszerződéseket a pénzügyi intézmény az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosíthatja; ha ez mégis megtörténik, akkor a szerződést semmisnek kell tekinteni. A jogszabály e mellett rögzíti, hogy pénzügyi intézmény az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamat tekintetében, kormányrendeletben meghatározott esetekben, feltételekkel és módon módosíthatja a szerződést. Nagy Anna elmondta, hogy a kabinet most ezt a rendelet alkotta meg. Leszögezte: a döntés arra is garancia, hogy a pénzügyi intézmények nem háríthatják át a különadót az ügyfelekre.

Többletpénzhez, 1 milliárd 730 millió forinthoz jutnak az alapellátó praxisok és a hajléktalanok ellátását biztosító szolgálatok - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós.

Az államtitkár a részleteket ismertetve elmondta, hogy 200 ezer forintot kapnak praxisonként a háziorvosi ellátásban területi ellátási kötelezettséggel rendelkező felnőtt, gyermek és vegyes praxisok. Ezen összegen felül további 200 ezer forintot kapnak a háziorvosi sürgősségi ellátást biztosító központi ügyeletek.

A fogászati alapellátást nyújtók közül a heti 30 órás rendelési idejű praxisok 150 ezer forint különdíjazásban részesülnek - mondta el az államtitkár.

Szintén pluszforráshoz jutnak azok a hajléktalanok ellátását biztosító szolgálatok és centrumok, amelyek heti 168 órában működnek. Ezek az ellátók külön-külön 1,5 millió forintban részesülnek majd. A pluszpénzt a tárca reményei szerint az év vége előtt megkapják a szóban forgó betegellátók.

MTI - kormanyszovivo.hu
MTI Hírfelhasználó