Dél-Korea folytatja a hadgyakorlatokat
Dél-Korea a jövő héten folytatja hadgyakorlatait, több mint húsz helyszínen tartanak katonai manővereket, de egyiket sem az Észak-Koreával közös, a tengeri határ mentén fekvő övezetben - közölte a dél-koreai hadsereg vasárnap.
2010. december 26. 12:03

A vezérkar tájékoztatása szerint a december 27-e és 31-e között szervezendő, éles lövészettel egybekötött manővereket 23 különböző helyszínen, a Koreai-félsziget három partvidékén tartják, amelyben a hadsereg szárazföldi, légi és tengeri erői vesznek részt. A hadsereg által közzé tett dokumentumban kiemelték ugyanakkor, hogy a Sárga-tengeren, az Észak-Koreával közös tengeri határ közelében, nem lesz gyakorlat.

Idén november 23-án az észak-koreai tüzérség 170 lövedéket lőtt a Dél-Korea nyugati partvidékén fekvő Jonpjong-sziget irányába, az ágyútűzben négy ember meghalt. Dél-Korea azóta több hadgyakorlatot tartott.  

Észak-Korea vitatja a tengeri határ nyomvonalát, amelyet az ENSZ jelölt ki a koreai háborút (1950-53) követően. A vitatott tengeri határ térsége számos tengeri csata helyszíne volt 1999-ben, 2002-ben és 2009 novemberében. Ez év márciusában egy dél-koreai fregattot ért torpedótalálat az övezetben, 46 matróz életét vesztette. Egy nemzetközi vizsgálat Phenjant tette felelőssé a történtekért, amit elutasított.

MTI nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó