Megkezdődik a család éve
Megkezdődik vasárnap a család éve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erre az alkalomra írt körlevelét országszerte felolvassák a szentmiséken.
2010. december 26. 12:16

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a szent család vasárnapján 18 órai kezdettel mutat be szentmisét a budapesti Szent István-bazilikában - közölte az MKPK sajtóirodája. Az MKPK által kiadott körlevélben egyebek mellett az szerepel: abból a célból döntöttek a család évének meghirdetése mellett, hogy "tanúságot tegyünk hitünkről, és felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt".

Mint a dokumentum fogalmaz, "gyakran félünk meghozni életünk nagy döntéseit, elkötelezni magunkat a sírig tartó hűségre egy jó házasságban. Pedig olyan lények vagyunk, akiknek a fejlődéséhez is, a fizikai, szellemi, lelki értékekben való gyarapodásához és kiteljesedéséhez is szükségük van a jó közösség, a szerető család biztonságára."

A társadalmak irányvesztésének világos jele a népesség fogyása. Magyarország lakossága az idén tízmillió alá csökkent, pedig a család egészséges működése egyben a társadalom egészségének is fokmérője. Európában mindenki elismeri, hogy súlyos népesedési probléma alakult ki - mutat rá a körlevél.

A híveknek szóló írás arról is szól, hogy "gyakran hiányzik a nyitottság a sírig tartó házassági közösségre. A mai városi, de egyre inkább a vidéki élet is úgy szerveződik, hogy nagy nehézséget jelent népes családot fenntartani. Az anyaságot a társadalom nem mindig becsüli meg kellően."

A körlevél megállapítja: a gazdasági válság és a munkanélküliség szorongást és félelmet hoz sok család életébe, pedig az anyaság és a családok megérdemlik az egész társadalom megbecsülését és szolidaritását. Az ő támogatásuk nem pusztán szociális kérdés, hanem egész népek, társadalmak jövőjének, létének vagy nemlétének kérdése - hangsúlyozza a dokumentum.

A püspöki konferencia arra is felhívja a figyelmet, hogy a plébániai közösségek "ismerjék meg, tartsák számon a körükben élő katolikus családokat. (...) Osszák meg egymással ünnepeiket és gondjaikat, segítsék egymást munkával, személyes jelenléttel, tapasztalatok átadásával, és ha szükséges, anyagiakkal is."

A tematikus esztendő keretében az egyházmegyék és különböző szervezeteik számos családi programot szerveznek. A család évéhez kapcsolódóan március végén, a Familiaris Consortio kezdetű, II. János Pál pápa által írt enciklika megjelenésének 30. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát is rendez az MKPK.

A további programokról hamarosan a család éve honlapján  lehet majd olvasni.

MTI nyomán
MTI Hírfelhasználó