Választhatnak: dupla bér vagy hálapénz?
A Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint az orvosok körülbelül kétharmada akar belépni a zöldkeresztes mozgalomba vállalva, hogy - dupla bérért cserébe - nem fogad el hálapénzt - olvasható a Népszabadságban.
2011. január 7. 08:59

Papp Magor, a szövetség vezetője az általuk készített hatástanulmányt ismertetve elmondta: a gyermekgyógyászok kilencen százaléka azonnal kitűzné a zöld keresztet, a hálapénzes szakmák közül pedig a nőgyógyászok a legelutasítóbbak a mozgalommal szemben. A cikk beszámolt arról, hogy a Magyar Rezidens Szövetség számításai szerint a tapasztaltabb orvosok esetében havi nettó 350 ezer forintos bért jelentene, ha belépnének a mozgalomba.

A Népszabadság emlékeztetett arra, hogy Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke több fórumon is szóvá tette nemtetszését és a kezdeményezés az orvostársadalomban is heves vitákat váltott ki. A MOK elnöke egyebek mellett azért utasítja el a javaslatot, mert álláspontja szerint súlyos bérfeszültséget okozna, ha a zöld kereszt miatt egy pályakezdő fizetése több lehetne, mint egy javakorabeli orvosé.

Papp Magor a napilapnak erre úgy reagált: ők nem csak a kezdő orvosokra, hanem a már az évtized óta pályán lévőkre is kiterjesztenék a zöldkeresztes mozgalmat.

Kitért arra: a 2011-es költségvetésben nincs néhány tízmilliárdos átcsoportosítható összeg e célra, de a tárca szakállamtitkársága keres forrást.

MTI nyomán
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Négy év alatt 220 milliárd forinttal többet kaptak a nyugdíjasok
    – Az elmúlt időkben a nyugdíjasok rezsi- és Erzsébet-utalványokat, valamint nyugdíjprémiumot vehettek át többször is, az extra kifizetéseket a gazdaság teljesítménye alapozta meg. Az ilyen juttatások négy év alatt 220 milliárd forintot tettek ki – mondta lapunknak a pénzügyminiszter helyettese.
  • Bemutatkozott az unió egyenlőségi biztosa
    Az egyenlőségért felelős biztosasszony tehát olyan miniszterekkel ült egy kormányban, akik megalapozott gyanú szerint megrendelést adtak Málta legfontosabb oknyomozó újságírójának meggyilkolására.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó