Elengednélek, de olyan nehéz... - a szoptatásról
A mellről való leválasztást divatirányzatok befolyásolják, de kijelenthető, hogy a folyamat rendre nemcsak a babákat, az édesanyákat is komoly kihívás elé állítja. Mindkettejüknek olyan érzéseket kell megérteni, megtanulni kezelni, melyek félig-meddig ösztönösek.
2011. július 1. 19:28

Egy átlagosnak nevezhető elválasztódás ideális esetben magától történik - sok szakirodalomban olvashatunk legalábbis erről -, saját példáink vagy ismerőseink tapasztalatai azonban sokszor mondanak ellent ennek.

Ideális eset ritkán van

Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai gyermek-szakpszichológus szerint akkor, amikor a szoptatásra sem a gyereknek, sem az anyának nincs többé testi-lelki szüksége, mikor mindkettejük vágya, hogy egymástól jobban elkülönüljenek, elvben megtörténik.

E felállás elérését azonban rengeteg tényező akadályozza. Befolyásolhatják az anya saját gyerekkori élményei, az aktuális élethelyzete szomorúságai, félelmek – vagy a gyerek szorongása valami miatt, esetleg kistestvér érkezése.

E körülményekből adódóan általában az egyik félben hamarabb megszületik az eltávolodás vágya, s jó esetben a másik alkalmazkodik ehhez, ráhangolódik. Ha van idő bevárni egymást, nincs is ezzel baj.

Baj akkor van, ha egyikükben túlzottan megnő a szorongás – vagy a nagy közelség, vagy épp a távolodás lehetősége miatt. Ilyenkor az elválasztás nehéz, sürgetett vagy épp kínosan elhúzódó, keserves folyamattá válik.

Valami visszafordíthatatlanul elveszik?

Az anyának nehéz lehet az elválasztás, ha ezt úgy éli meg, mint valaminek a visszafordíthatatlan elvesztését, amire pedig még szüksége lenne. A szoptatás jelentheti neki a gyengéd összekapcsolódást valakivel, a kisbabás életformát, a közelséget, a gondoskodást, vagy akár a gyermek feletti kontrollt, a pótolhatatlanság érzetét, és persze még sokminden mást, amire nagy szüksége lehet, amire vágyik. Ha úgy érzi, hogy a szoptatás végével nincs lehetősége rá, hogy ezeket átélje valamilyen (más) formában, akkor bizonnyal szorongással néz az elválaszt(ód)ás elébe.

A gyereknek – ha a táplálkozás terén egyéb gond nincsen, eszik már szilárd táplálékot is a korának megfelelő mennyiségben és minőségben – nem az anyatej kell az elalváshoz. (Még akkor is, ha mára tudjuk, hogy az anyatejben rengeteg olyan anyag található, ami biológiai szinten is elősegíti a megnyugvást, csillapítja a fájdalmat, ellazít.) Ami hiányozhat neki, az a meghitt összebújás, a megnyugtatás, az anya közelsége, elérhetősége.

Van-e ideális időpontja a leválasztásnak?
Optimális esetben a gyerekek 4-5 hónapos kora körül elkezdődik egy lassú, fokozatos leválás az anyáról. A gyerek számára elkezd érdekessé válni és kitágulni az anyán kívüli világ, saját magát is önállóbb lénynek éli meg. Igénye lesz az is, hogy más, az anyjától független megnyugtatási forrásokat találjon magának – ez lehet egy kedves baba, a párna csücske, a cumi, a saját ujjacskája: szóval valami, ami hűséges társa lehet “elanyátlanodott” állapotában, amikor fél, szomorú, egyedül marad. Ezek a tárgyak emlékeztetik is az anyjára, de azzal a jó érzéssel is eltölthetik, hogy (szinte) egyedül képes volt gondoskodni magáról, megnyugtatni magát.

Ugyanakkor vész esetén természetesen még jó hosszú ideig nagy szüksége lesz a valódi édesanyjára, akinek viszont feladata, hogy ne mindig szoptatással akarja megnyugtatni egyre nagyobb kisgyermekét, hanem megmutassa neki, hogy más módon is tud támogatást, vigaszt, gyengédséget adni – öleléssel, szavakkal, jelenléttel. Ezek a más formák később fontos erőforrásként fognak megjelenni az önállósuló gyermek eszköztárában, amellyekkel nehéz helyzetekben megoldást, megnyugvást keres majd, immár egyedül.

A WHO ajánlása szerint egyébként a szoptatás két vagy több évig is tarthat ideális esetben. Ezt az álláspontot ugyanakkor sokan vitatják – többnyire kulturális és szociális indokokat sejtve a hosszú szoptatás propagálása mögött, és bizonyos pszichológiai érveket felsorakoztatva a koraibb leválasztás mellett.

A cikk folytatásához kattintson ide!

családháló.hu
MTI Hírfelhasználó