A Neue Zürcher Zeitungban Orbán Viktorról
A svájci Neue Zürcher Zeitung internetes változata interjút közölt a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetőjével.
2011. július 29. 14:19

Hans Kaiser szerint a magyar miniszterelnök igazságosabb bánásmódot érdemelne az elfogultság helyett, már csak arra való tekintettel is, hogy az előző szocialista kormányok milyen katasztrofális helyzetben hagyták maguk mögött az országot. Mint mondta, Orbán Viktor erős küldetéstudattal rendelkező karizmatikus személyiség kiváló retorikai képességekkel, aki nemcsak gazdaságilag akarja talpra állítani Magyarországot, hanem mindenekelőtt arra koncentrál, hogy megvalósítsa hazájában azt, amit Németországban az 1980-as években "szellemi-erkölcsi fordulatnak" neveztek. Kaiser úgy látja, hogy a magyar kormányfő igyekezete és az ezzel párosuló kiélezett retorikája osztja meg alkalmanként a nemzetközi közvéleményt, kiváltképpen ha törekvéseit ellenségei olvasatában értelmezik.

A magyar soros elnökség januári kezdetét beárnyékoló médiatörvénnyel kapcsolatban Kaiser emlékeztetett a legutóbbi brit lehallgatási botrányra, amelynek fényében véleménye szerint nem férhet kétség ahhoz, hogy elengedhetetlen a média szabályozása. Úgy véli, a magyar jogszabályban - amelynek időzítése ugyan nem volt túl szerencsés - olyan elemeket találni, amelyek valamennyi európai médiatörvény részét képezik.
Az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban elmondta: az a teljes európai értékkánont tartalmazza, és szerinte nem volt tisztességes az, ahogyan az Európai Parlamentben a képviselők vitáztak róla. A szakértő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt hat hónapban az uniós politikában Magyarország által elért sikereket alig vették észre, pedig a romastratégia elfogadása vagy Horvátország küszöbönálló uniós csatlakozása egyaránt tiszteletre méltó teljesítményként értékelendő.

Kaiser végül megjegyezte: a kelet- és kelet-közép-európai országokat nem olyan egyszerű a Nyugattal összehasonlítani, hiszen jó 20 évvel a kommunizmus összeomlása után nem lehet a régióban minden olyan, mint Nyugat-Európában. És nem is kell, hogy minden olyan legyen - tette hozzá.

MTI
MTI Hírfelhasználó